Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-27 / 49. szám
1088. február 27., szombat NÉPÚJSÁG n nagyvilág hírei • AMERIKAI RAKÉTÁKAT EGYELŐRE NEM VONNAK KI Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Phyllis Oakley szerint a Szovjetunió előre közölte az Egyesült Államokkal, hogy a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök megsemmisítéséről szóló szerződés aláírását követően megkezdi az e kategóriába sorolt, de ezen belül rövidebb hatótávolságú SS—12 rakéták kivonását az NDK és Csehszlovákia területéről. A szóvivő hasznosnak minősítette a szovjet lépést, de hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államok csak akkor tekinti véglegesnek a kivonást, ha majd a helyszínen ellenőrizheti a rakéták indítására kijelölt korábbi körzetet. Az eszközök megsemmisítésére a Szovjetunió kijelölt területén kerül majd sor, de csak az után, hogy a szerződést mindkét fél ratifikálta és működésbe lép az ellenőrző apparátus. A szóvivő közölte, hogy az Egyesült Államok a helyszínen ellenőrzi majd ennek végrehajtását. Ugyanakkor kijelentette, hogy amerikai rakétákat egyelőre nem szándékoznak kivonni Nyugat-Európából. # BEFEJEZŐDÖTT A BALKÁNI KÜLÜGYMINISZTERI TALÁLKOZÓ Az új-belgrádi Száva kongresszusi központban pénteken a kora délutáni órákban közös közlemény elfogadásával és Budimir Loncsarnak, a jugoszláv diplomácia vezetőjének záróbeszédével befejeződött a hat balkáni ország külügyminisztereinek első találkozója, amelyen Albánia, Bulgária, Görögország, Jugoszlávia, Románia és Törökország képviselői vettek részt. Budimir Loncsar hangoztatta: az összes résztvevő hozzájárult ahhoz, hogy a tanácskozás eredményes munkát végzett, beváltotta a hozzá fűzött reményeket, utat nyitott a térség államai közötti jobb és gyümölcsözőbb együttműködéshez. • PRETORIAI REPÜLŐGÉPEKET LŐTTEK LE ANGOLÁBAN Az angolai fegyveres erők egységei három, Mirage—21- es típusú dél-afrikai repülőgépet lőttek le február 24- én Cunene tartomány térségében — jelentette be a hivatalos angolai hírügynökség, az Angop. Ugyanezen a napon dél- afrikai csapatok Cuando Cubango tartományban nehéztüzérségi fegyverekkel lőtték a kormánycsapatok állásait. A dél-afrikai támadásnak több száz halálos áldozata van a polgári lakosság között — tette hozzá az Angop. A hírügynökség arról is beszámolt, hogy pretoriai alakulatok szerdán 300 kilométeres mélységben az ország déli határaitól különböző „gazdasági és stratégiai létesítményeket” támadtak. # ELLOPOTT NÁCI IRATOK Az eddigi vizsgálatok megerősítették, hogy rendkívül nagy számban tűntek el iratok a náci idők dokumentumait őrző nyugat-berlini levéltárból — közölte Rupert Scholz igazságügyi szenátor a nyugat-berlini képviselőház ülésén. A Nyugat-Berlin amerikai megszállási övezetében lévő, 1945 óta amerikai felügyelet alatt álló, a történészek elől szinte teljesen elzárt „Berlin document center”-ben összesen mintegy harmincmillió aktát őriznek, így többek között az NSDAP, a náci párt központi irattárát, a fasiszta népbíróságok dokumentumait, valamint az SS- es az SA-tagok személyi anyagait. Andrej Gromiko a Videotonban Közös Közleményt írtak alá Fejér megyében folytatódott pénteken Andrej Gromiko magyarországi programja. Az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke — aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban — Székesfehérvárott megtekintette a Videoton Elektronikai Vállalat központját. A szovjet vezetőt a gyárlátogatásra elkísérte Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke. Jelen volt Rajnai Sándor, hazánk moszkvai és Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke megtekintette a Videoton számítástechnikai gyárának vég- szereldéjét, ahol a számítás- technikai berendezésekhez készített korszerű perifériák — köztük sornyomtatók és magas technikai színvonalat képviselő Mátrix-nyomtatók — kerülnek le a szerelőszalagról. Különösen nagy érdeklődéssel szemlélte a vendég a gyáregységben készülő komplex számítástechnikai rendszereket, amelyek közül többet a Szovjetunió megrendelésére állítottak elő. A világszínvonalú számítástechnikai termékek a Szovjetunió kőolaj-, gázipari, energetikai és közlekedési ágazatának munkáját segítik. A látogatás emlékét Andrej Gromiko bejegyzésével örökítette meg a Pascal brigád naplójában. Délután a magyar—szovjet együttműködés újabb eredményeit rögzítő dokumentumokat írtak alá az Országházban. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének magyar- országi látogatásáról szóló közös közleményt Németh Károly és Andrej Gromiko írta alá. A szovjetunióbeli magyar kulturális, tudományos és tájékoztatási központ létrehozását és tevékenységét rögzítő megállapodást magyar részről Barity Miklós külügyminiszter-helyettes, a Szovjetunió képviseletében Vagyim Loginov külügyminiszter-helyettes látta el kézjegyével. A Magyar Írók Szövetsége és a Szovjetunió Írószövetsége idei együttműködési munkaterve alá Cseres Tibor elnök és Vlagyimir Karpov első titkár neve került. Magyar felszólalás a bécsi utótalálkozón Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet bécsi utótalálkozójának munkájában egyes területeken új kezdeményezések és figyelemreméltó mozgások jelentkeznek — állapította meg Erdős André nagykövet, a magyar küldöttség vezetője a találkozó pénteki teljes ülésén. Kifejtette, Ihogy a biztonság katonai vonatkozásairól hasznos eszmecsere folyik, amelyek során érzékelhető az álláspontok hasonlósága bizonyos kérdésekben, s egyúttal tisztázódnak a nézetkülönbségek is. Változatlanul megoldásra vár azonban néhány fő probléma. amely akadályozza a megbeszélések általános előrehaladását. Ez elsősorban az európai hagyományos fegyverzet csökkentéséről tervezett tárgyalások tárgyköre és az e tárgyalások sajátosságaiból származó kérdésekre vonatkozik. A nagykövet ígéretes fejleménynek minősítette a humanitárius kérdésekkel foglalkozó szerkesztőcsoport munkájának élénkülését. Kijelentette: a magyar küldöttség minden tőle telhetőt meg kíván tenni, hogy előmozdítsa az egyes humanitárius kérdéseket tárgyaló záródokumentum-bekezdések szövegszerű rögzítését. A fllltlTEEViyPHAH *1 IA3ETA írta Szállodai harcok A moszkvai szállodákba egyszerűen lehetetten bejutni . . . A szállodai árak nagyon magasak, az alkalmazottak éppen ezért gőgösek és rendkívül fontos embereknek érzik magukat. A hivatalos úton levőkkel; illetve a társasutazáson részt vevő turistákkal; bár rájuk se néznek, de legalább szóba állnak. A többiek, akik egyénileg szállnak meg, a közelükbe sem mehetnek. Így aztán a kevésbé büszke, magányos turisták inkább az állomásokon húzódnak meg. Mellesleg erről már sokat beszéltek és írtak, de arról már egyáltalán nem, hogy milyen helyzetbe kerülnek a szerencsés szállodai vendégek látogatói. Tegyük fel; hogy valaki Moszkvába érkezik, megszáll egy szállodában, és rögtön felhívja a barátját: „Itt vagyok, megérkeztem. Gyere ide!” Az azonnal odasiető barátot a szálloda bejáratánál máris feltartóztatja egy szigorú portás: „Hová?” „Ide." „Magánál van a személyazonossági igazolványa?” „Bocsásson meg, nincs nál..." „Személyi nélkül nem lehet. Menjen innen, ne zavarjon . ..” Sz. L., az ismert leningrádi újságíró és író, akit meghívtunk magunkhoz az ottani Oktyabrszkaja Szállóba, megállt a bejáratnál, és azt mondta remegve, mint Hamlet, amikor megpillantotta apja szellemét: „Tovább egy tapodtat sem megyek.” A bejárat mindkét oldalán egy-egy tagbaszakadt fickó állt; a kabátjukon piros karszalaggal. Mindkettő arcán rendkívül fontos kifejezés ült. A hatalom őrei olyan áthatóan néztek meg minden belépőt, hogy némelyek szinte lebénultak. Valakit megállítottak, és kérték tőle a papírjait. Az író észrevétlenül kisurrant az utcára. Ügy örült ügyességének, mint egy csintalan kisfiú. Mint kiderült, a napokban már járt itt, hogy meglátogassa egyik barátját, egy moszkvai írót, ám a bejárat szigorú őrei nem engedték be. Pedig hányféle papírt megmutatott nekik! A személyijét, a Szov-' jet írószövetség-tagsági igazolványát, a Szovjet Újságíró- szövetség igazolványát. Még új könyvének korrektúráját is bemutatta, amivel mellesleg barátjának akart eldicsekedni. Ám minden hiábavaló volt. Ekkor az író, mint bármely, kicsit is önérzetes ember a helyében, kikelt magából. Erre az egyik szenvtelen piros karszalagos ifjú erősen megragadta az író karját, és szó nélkül kitette az utcára. Most a híres író félt, hogy felismerik. A moszkvai Vosztok Szálloda bejáratánál a következő felirat tátható: „Belépés csak engedéllyel és látogatójeggyel”. A portás mellett egy asszony és egy férfi toporgott, és könyörögtek, rímánkodtak, hogy engedjék be őket, szeretnék láítni rokonukat, aki ebben a szállodában lakik. Ó hívta ide őket, hogy kísérjék ki az állomásra. — Belépés csak engedéllyel és látogatójeggyel — jelentette ki határozottan a portás —, tudnak olvasni, vagy nem? — De mi nem tud ... — Polgártárs, mondja meg ennek a polgártársnőnek, hogy ne zavarjon minket a munkánkban. Az előcsarnokban a- korlát mögött egy adminisztrátor ült. A házaspárnak sikerült hozzá elvergődnie. Az adminisztrátor elmagyarázta a feldühödött párnak, hogy kár a portásra haragudni, ő csak a kötelességét teljesíti, és a szállodákra vonatkozó szabályzat értelmében jár el, amelyet az Oroszországi Föderáció lakás- és kommunális gazdálkodási minisztere léptetett életbe 1986. szeptember 29-edikétől. A szabályzat kimondja: „A szállóvendég kérésére a személyzet engedélyezi a látogatást 8 órától éjjel 23 óráig.” Az idős hölgy pedig ilyen kéréssel nem fordult a személyzethez. Hogy micsoda ostoba és képtelen rendelet ez! És törvénytelen. Mert az, aki szállodában lakik, annak akkor, abban az időben az a lakása. És nem számít az, hogy csak időlegesen. Vajon megszabhatja-e azt valaki is, hogy kit fogadunk a lakásunkban? Miért van az, hogy ha valaki szállodában lakik, „engedélyt” kell kérnie ahhoz, hogy találkozzon valakivel*, s majd a személyzet dönti el, hogy kivel találkozhat és kivel nem? Kiderült, hogy ez az egész belépésiengedély-rendszer a szállodai alkalmazottaknak sem jó. Amióta csak engedély- lyel tehet belépni, nincs megfelelő forgalom az itteni fodrászszalonokban vagy a különböző ajándéktárgyakat árusító üzletekben, amelyek ezáltal veszteségesek. A belépési- éngedély-rendszer a Rosszijában történt tragikus tűzeset után lépett életbe, 1977-ben. A Rosszijában hamarosan újabb tűzeset történt, akkor, amikor már életbe lépett a szigorú belépésiengedély-rendszer. A legnagyobb baj az, hogy a szállodai alkalmazottak még ma is azt a stílust képviselik, mint 70 évvel ezelőtt. És ugyanazt a hierarchiát. Az első és legfontosabb ember ebben a hierarchiában a portás, ö az, aki mindenkit alaposan megnéz, megfigyel, mindent elraktároz: mindenkinek jól megnézi az arcát, megjegyzi a járását, a ruházatát. Ugyanilyen „pontosan”, „lelkiismeretesen” végzik munkájukat az adminisztrátorok, szobalányok, éjszakai ügyeletesek, liftesek, büfések — mindenki. Meg természetesen az emeleti ügyeletesek is (a híres-hírhedt „gyezsurnaják”). — Igen, azok a nők, akik ülnek a folyosókon az asztaluk mellett és — hallgatóznak, figyelnek, fülelnek. Most, amikor a szállodák önelszámolók és önfinanszírozók lettek, a felesleges állásokat megszüntették, illetve a minimálisra csökkentették. Ily módon lényegesen- lecsökkent az emeleti ügyeletesek száma is, ám vannak olyan szállodák, ahol „megszokták” őket, „ragaszkodnak hozzájuk”. A szállodai alkalmazottak, mindenkinek szemükbe nézők (a nagy vizsgálódók) száma tehát csökkent, de szellemük megmaradt és tovább kísért. A belépésiengedély-rendszer ennek a szellemnek az egyik élő bizonyítéka. KÉST NYELNEK A BORBÉLYOK Nigériában a napokban megrendezték a borbélyok és a fodrászok hagyományos versenyét. A fodrászok a mészárosokhoz és a halászokhoz hasonlóan kiváltságos osztályt képeznek. A fodrászok és borbélyok nemcsak borotválnak, hajat bo- dorítanak, hanem zsiletpen- gét, üvegdarabokat rágnak és késeket nyelnek. ABSZOLÚT HIDEGVÉR Nem kis hidegvérrel rendelkezhet az az ismeretlen tettes, aki 11 hüllőt lopott el a londoni állatkert terrénumából. Az állatkert által 7 ezer fontra felbecsült ritka kígyók értéke a szakemberek szerint ennél jóval nagyobb. Véleményük szerint bizonyára valamelyik magángyűjteménybe kerültek. 40 százalékkal lett kisebb. Ma nyolc-kilenc ezerre becsülik az Afrikában élő orrszarvúak számát. Még rosz- szabb a fehér orrszarvúak — az úgynevezett északi fajta — helyzete. 1980-ban Zaire- ban még 600-at tartottak számon, 1985 elején már csak harmincat. AZ IDŐJÁRÁS SZESZÉLYEIRŐL Az utóbbi napokban ugyancsak vihar dúlt, ezúttal a Fekete-tengeri kikötőben, Novorosszijszkban. A szokatlan erősségű ciklon — a szél sebessége meghaladta a 125 kilométert óránként — havas esőt, havazást hozott. A hőmérséklet mínusz 16 fokra csökkent, ami teljesen szokatlan ezen a vidéken. Novorosszijszk magasabban fekvő részei el vannak zárva a külvilágtól. BOEING-REKORD 18 EZER MŰHOLD, illetve ezeknek részei keringenek jelenleg a Föld körül — mutat rá a világűr békés célokra való jelhasználásával foglalkozó ENSZ- bizottság jelentése. A világűr meghódítsa három évtizedes történetének „termése” 23 százalékban műholdrészegység, 60 százalékban különböző tárgyak darabkái. A Föld körül keringő tárgyak mindössze 5 százaléka működőképes műhold. DÍVIK A SZERENCSEJÁTÉK KÍNÁBAN Kínában a szerencsejáték vétek, mégis egyre inkább teret hódít ez a káros szenvedély még a párttagok és a pártvezetők között is. Tavaly 635 ezer embert értek tetten. A szerencsejátékok megnövelik a korrupciók, a zsarolások, a rablások, a gyilkosságok és az öngyilkosságok számát. Kínában a közeljövőben szigorú intézkedéseket fognak tenni a szerencsejátékok ellen. KIPUSZTULÓBAN AZ AFRIKAI ORRSZARVÚ Kipusztulás fenyegeti az afrikai orrszarvúakat. A hetvenes években a fekete orrszarvúak állománya a felére csökkent, a nyolcvanas évek első felében pedig további Megdöntötte az eddigi föld körüli repülési világrekordot az a Boeing—747—SP személyszállító repülőgép, amely csütörtökön a Washington állambeli Seattle repülőtérről több mint 100 Utassal a fedélzetén indult útnak, majd 36 óra 54 perces út után ért vissza ugyanoda. Az eddigi csúcs 45 óra 25 perc volt. A gép 12 400 kilométert képes megtenni anélkül, hogy megszakítaná útját üzemanyagfelvétel céljából. Utasai között volt Neil Armstrong is, az első ember, aki a Holdra lépett. A világkörüli út bevételét az ENSZ gyermeksegély-alapjá- nak adják át. ÚJRA A YETIRÖL Egy szemtanú, a szovjet R. Ravzsir, aki négy évet töltött az Altáj hegység mongóliai részén, kijelentette: a saját szemének 'mindenki hisz. Én pedig láttam a hegyi embert. Állítólag három ízben találkozott a titokzatos lénnyel, vagy harminc alkalommal sikerült lefényképeznie lábnyomait és több tucat olyan emberrel beszélt, akik szintén látták őt. Ravzsir belgiumi szakértőknek küldte el ayeti 33,3 cm hosszú és 13 cm széles lábnyomának gipszlenyomatát. Ha sikerülne bizonyítani a yeti létezését, ez nagyobb szenzáció lenne, mint a Holdon való leszállás — mondták a belga szakemberek. j A Békéscsabai Hűtőipari Vállalat magánszemélyekkel az alábbi növényekre szerződést köt: CUKORBORSÓ, CERUZABAB. Részletes felvilágosítás: Békéscsaba 26-155/22-es mellék, termeltetés. A Városgazdálkodási Vállalat VÁRJA VÁSÁRLÓIT BÉKÉSCSABÁN A SZÉCHENYI LIGETI TELEPI VIRÁGÜZLETÉBEN. Nagy nőnapi kínálat, olcsó ár, gyors kiszolgálás! BÉKÉSCSABAI VÁROSI TANÁCS KÖLTSÉGVETÉSI, ÉPÍTŐIPARI ÜZEM, Békéscsaba, Kétegyházi u. 1. Üzemünk azonnali belépéssel felvesz: — ács — burkoló — kőműves — központifűtés-szerelő — építőgép-szerelő szakmunkásokat, valamint — raktárost —• festő művezetőt. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél.