Békés Megyei Népújság, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
1988. január 23., szombat Vágréti-képek Budapesten Hétvége Medgyesbodzáson Olykor nem csak a jószándékon múlik, hogy gazdag, vagy szegényes egy település hét végi szórakozási, művelődési kínálata. Így van ez Medgyesbodzáson. Az általános művelődési központ kulturális igazgatóhelyettese, Paulik Ferenc a közművelődési intézmények állapotáról beszélt, mikor telefonon felkerestük, s érdeklődtünk, milyen eseményekre várják a kikapcsolódni vágyókat Medgyesbodzáson szombaton és vasárnap. — A kultúrházat 1983-ban bezárták. Az épület életveszélyes, így ott semmiféle rendezvényt nem tarthatunk. — És másutt? — Nagyobb programjainkat hol az iskolában, hol a községi pártházban, hol odaát, Pusztaottlakán rendezzük meg. — És lesz ilyen a hét végén? — Nem lesz, hiszen a tapasztalat az, hogy szombaton és vasárnap még nehezebb az embereket kimozdítani, mint hét közben. Ezért szakköreinket, nyugdíjasprogramjainkat hétköznap tartjuk. — Ne haragudjon, számomra elképzelhetetlen, hogy a fiatalok is otthon akarnak \maradni a hét végén ... — Ök Újkígyósra, Szabadkígyósra vagy Békéscsabára mennek diszkózni. — Mert önöknél nincs hasonló rendezvény .. . — Nézze! A kultúrára fordítható pénz egyre kevesebb. Nem tehetjük meg, hogy olyan rendezvényeket tartsunk, amelyek nem hozzák be azt a pénzt, amit az előadóknak kifizetünk. Egy videodiszkó manapság legalább két és fél ezer forint. A mi rendezvényeinkre meg jó. ha eljön harminc-negyven fiatal. Nem nehéz kiszámolni, ez veszteséges program lenne. — Akkor hát vagy otthon, vagy vidéken? — A volt KISZ-épületben van egy klubmozi, ott szombaton az Asztal öt személyre című filmet vetítik. — És a könyvtár? — Az hét végén zárva van. 1986 végéig szombat délig jöhettek az érdeklődők, de annyira nem volt erre igény, hogy nem láttuk értelmét tovább erőltetni ezt a nyitva tartást. — Ez lenne a megoldás? — Nézze! Próbálkoztunk mi játszóházzal és sok egyéb mással. De még a moziban is kisebb a forgalom szombaton, mint a pénteki vetítésen. Mindenki szívesebben tölti a szabadnapjait otthon, családi körben. — Ha nincs hova mennie . . . — Tudja, más lenne a helyzet, ha a művelődési házat nem kellene zárva tartani. Ha például egy nagyobb esemény van, mondjuk lakodalom, a presszóban tartják, ami igencsak drága mulatság. Ha úttörőavatásra készülünk, az eget lessük, lesz eső vagy sem. — Remény a felújításra? — Két éve beadtunk egy pályázatot, válaszra sem méltatták. Azóta nem is próbálkoztunk. Maradnak tehát azok a lehetőségek, amelyekről eddig beszéltem. Sokat gondolkoztunk azon, a középkorúakat hogyan nyerhetnénk meg. de ez jelenti a legnagyobb gondot. Egyelőre csak a TIT-előadások mennek, azok is hétközben. — Van egyáltalán kifizetődő rendezvény? — A bálák. Pusztaottlakán. Itt semmi. N. A. MOZI Ránts fegyvert! Attól jó ez a film, hogy az igazság győz benne. Hogy hősei rokonok Lúdas Matyi- val (ha távolról is, persze), aki jól visszafizet a hatalma kéjében pöffeszkedő Döbrö- gi uraságnak. Pedig nem túlságosan (vagy inkább: alig) szeretem a westerne- ket, még akkor sem, ha boldogult gyerkőc koromban el nem maradtam volna az orosházi mozik tökmagpá- holyából. De hol van már az a íökmagpáholy, meg azok a filmek? Most Kirk Dougles domborítja a szimpatikus bűnözőt, aki a gazdag pojácákat ugyancsak megútáló egykori seriffel, James Co- burnnal megadja nekik, ami jár. A filmben azonban Kirk Harry Holland névre hallgat, James pedig Sam Starret, de ez mit sem számít: nem a nevek a fontosak, hanem a kellő rátermettséggel, dramaturgiai érzékkel megírt történet, mely az utolsó, mindent mosollyá oldó jelenetig bizony teli van robbanó feszültséggel. Nem sokat hallottam a rendezőről sem, akit Steven H. Sternek hívnak, és az operatőrről, aki György László lehetett, mert most László George -a felirat szerint; az viszont tény, hogy profik, értik a dolgukat. Mondhatnánk; sok tucat efféle westernsztorit megfilmesítettek már, hogy olyan sematikus, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Igaz: ez is, amaz is. Akkor hát: mitől jó mégis a film? Miért visz, sodor magával? Kis töprengés után könnyű kitalálni: mert a főhős már első jelenetében megnyeri együttérzésünket, hogy később csak neki szorítsunk: mert egyszerűen elviselhetetlen lenne a gazdag pojácák, a hatalom szadistáinak győzelme; végül azért, mert Kirk és James (elnézést, hogy a keresztnevüket írom) színészi talentuma, úgy látszik, kimeríthetetlen. Újból csak igaz tehát, hogy a színészi alakítás a siker alfája és ómegája, a többi mint kellék, szükséges, de nem meghatározó. Ezért keresnek (és találnak) a nagy rendezők nagy színészeket. Példákkal (legközelebb. A „jó film’' minősítés ellenében legtöbben a már említett sematizmust állíthatnánk. Elfelejtenek azonban valamit: az igazság és a hazugság örök harcát hogyan is lehetne elmesélni másképp, mint ahogyan itt is elmesélik: a jóra törekvés és a rosszra törekvés párharcaként? Hogy ez a kisvárosi történet bárhol is megeshet? Hogy nemcsak! Amerikában, lényegét tekintve? Hogy az a bíró, akár már ítélettel a zsebében érkezik, ugyancsak ismerős figura az emberiség egyetemes történetéből? Hogy a hatalmi és érdekviszonyok elképesztően aljas helyzeteket produkálhatnak? így igaz. Akkor hát az élet a sematikus? ... Most látom, hogy egy westernről írok, és miket ki nem találok itt. Ne is törődjenek vele. A Ifilm jó, érdemes megnézni. Sass Ervin Egy olajkcp: A látnok Fogalommá vált a képző- művészeti életben a Csepeli Iskola Galéria. Az 1979-es indulás óta olyan művészek állítottak itt ki, akik neve a magyar vizuális művészet említésekor kikerülhetetlen: Hincz Gyula, Reich Károly, vagy Mattioni Eszter... A XXI. kerület nyugdíjas történelem tanára, Molnár József indította útjára és gondozza azóta is a tárlatokat. Többször találkozhattak Békés megyéből indult jeles festők képeivel a rajztagozatos iskola tanulói. A Vésztőről elszármazott Metykó Gyula, a battonyai Molnár C. Pál és az Orosházán született Csáki-Maronyák József műveit láthatták gyerekek és felnőttek. A képek egyszerű bemutatásán túl az alkotások ' elemzésére, műGiccs? Az hát! Giccs az, ami tartalmatlan, felszínes érzelgősséget, üres kellemességet áraszt művészi eszközök primitív felhasználásával. Mint a tápérték nélküli ínyencségek, a gyermeket nem akaró ölelés. E lét- és faj fenntartó sorskérdésekben any- nyira elnéző korunkban pont a fülnek teszünk szemrehányást, ha céltalan, felszínes élvezetekre vágyik? De ezek a tünetek semmivel sem ártanak többet sem az egyénnek, sem a társadalomnak, sem az erkölcsnek, sem az igazi művészetnek (melynek eszközeit bitorolják) — mint a fentebb említett „biológiai giccskul- tusz”. Ha a szórakoztató szakma a piacát félti a Bugyiktól és társaiktól, akik ugyanazt művelik lakodalmas kivitelben, amit magyar kollégáik az érzelgősség alig árnyalatnyit különböző szférájában, mondja ki nyíltan az aggályait. De ne hivatkozzon senki olyan magasabb szempontokra, amelyekhez semmi köze. — Nagyon nehéz nap volt az a február 27-e — emlékezik vissza Bugyi Zoltán. — Hajnalban indultunk Te- merinből, úgy számítottuk, hogy valahol útközben szépen megebédelünk, és legkésőbb kora délután odaérünk. A határon azonban nem várt huzavona következett. Nem jól töltötték ki a papírjainkat, és nem engedték, hogy átvigyük a hangszereket. Sok időbe tellett, míg tisztáztuk a félreértést. Pénteki nap volt, Bűvészekkel való találkozásra is sor kerül, így a tanulók a művek belső lényegéhez is közelebb kerülnek. A jelenleg is megyénkben élő alkotók közül Koszta Rozália néhány éve, majd Várkonyi János pedig ebben a hónapban tárta az iskolagaléria közönsége elé műveit. Az utóbbi fél évtized terméséből negyven olajkép, és 10 grafika került az ideális méretű és jól világítható térbe. A kiállító művész olyan belső tűzű festői élményeket bont ki a bemutatott műveken, amelyekre csak a szín megszállottjai képesek. Tapintható- nn van jelen a színek szerelmese akkor is, ha az emberi arc sorozatát vetíti elénk. E kollekciónak egy része látható volt másfél dapesten belekeveredtünk a forgalmi dugókba, és már délután öt óra is elmúlt, mire megtaláltuk a sportcsarnokot. Már türelmetlenül vártak bennünket. Felállítottuk a hangszereket, hangpróbát tartottunk, aztán átöltöztünk, s már jöttek is a budapesti tévétől, hogy beszélgetést készítsenek velünk. Mindez annyira elhúzódott, hogy utána már kezdeni kellett a muzsikálást. Az egész zűrzavarban nem maradt időnk még enni sem. Ott a sportcsarnokban sikerült találni néhány virs- lis szendvicset. Azt osztottuk szét, mivel nem volt mindannyiunk számára, s az a fejenként néhány falat volt mind, amit aznap ettünk. A koncert jól indult. A megszokott sorrendben kezdték a számokat. Nyitószámnak, mint minden koncerten, az Egy asszony miatt kezdetű szerzeményt adták elő, majd a Kicsiny falum, Folytasd bátran tovább, Én édes Katinkám, Sárgul már a kukoricaszár. A műsorvezető ezután bekonferálta Schön Ignácot, Burai Károly átment a klarinétra. Náci hallgatónótákkal kezdte, virtuózán játszott. Sajnos ekkor kezdődtek a kellemetlenségek. Náci hegedűre erősített mikrofonon keresztül játszott, s ez a pick-up elkezdett dögle- dezni. Egy kicsit szólt a hegedű, aztán recsegett, majd nem szólt. A közönség fütyülni kezdett. Kínos volt ez a néhány perc. Szerencsére az ellenőrző hangszórón keresztül Nácinak felszólt lentről a teremből a hangméréve a művész gyulai kiállításán, illetve három az őszi Vásárhelyi Tárlaton. Olyan elevenek, lényegre törőek a fél évtizeddel ezelőtt készült munkák is, hogy harmonikusan kapcsolódnak a festő legutóbbi időszakban készült műveihez. Megrendítően emberi témákkal bizakodó világfelfogást, gondolkodásmódot sugall Vágréti János. Bölcsességével, indulataival megdöbbenteni és felemelni, gondolkodtatni és pihentetni, szárnyalni és töprengeni egyaránt képes. Tudja jól, hogy a szimbólumok csak annyiban engedelmeskednek az improvizációknak, amennyiben azok visszautalnak a szimbólumok kialakulására, vagy eredetére. E tekintetben soha nem érhetjük tetten, lazaságon. Oka az lehet, hogy a művek sajátos belső rendje elemző rajzokra épül. Bemutatott grafikái bizonyságai-annak, hogy alkotójuk elmélyültsége, sokoldalúsága e rajzokban gyökerezik. Kiállítónk munkásságában az átköltés, az áthasonítás, az élet ezúton történő feltárása, megértése folytonosan nyomon követhető. Egyébként éppen ebben van Vágréti műveinek egyik varázsa. Filozofikus gondolati, művészi absztrakciót alkalmaz, s mindezzel hírül adja környezetére, önmagára utalását. Kiállítás után a gyerekek egy-egy csoportban szemlélték a festményeket. A beszélgetések foszlányai mindazt bizonyították, amiért e sorozat útjára indult. Kompozíciós rendről, faktúráról, színviszonyokról cseréltek eszmét a fiatal műértők. Megállapításaik egybeestek az évek óta zsüror- ként közreműködő és a szakmai szintet vigyázó Duray Tibor, Munkácsy-díjas és Szentgyörgyi Kornél Kos- suth-díjas festőművészek véleményével. A január 31-ig megtekinthető kiállítás szervezése, rendezése, propagandája mintaszerű volt: a Pesti Műsor beharangozója és a helyi szervezők munkájának eredményeként. nők, hogy menjen át egy álló mikrofonhoz, és abba játsszon. A koncert simán folytatódott, és hihetetlen sikert aratott a zenekar a budapesti publikum előtt. A 'koncerten az Omega együttes hangosítását használták, az Omega hangmérnökeivel. A 3+2 vitt magával ugyan hangmérnököt, aki ismerte a repertoárt, de ő átengedte a hangosítást az omegásoknak, részben azért, mert hirtelenjében nem találta fel magát a nagy műszerasztal mögött. Az »megások első ízben hangosítot- ták á 3+2-t, nem ismerték a repertoárjukat, olykor késve emeltek ki egyes szólókat. De ez nem zavarta az összbenyomást. Magyarországi turnéjuk során a 3+2 együttest felkereste Fehér Árpád szervező, és a zenekart NSZK-beli hangversenykörútra invitálta. A 3+2-nek elvben nem volt semmi kifogása a fellépéssorozat ellen. De ai turnéra még sem került sor. Az történt ugyanis, hogy közvetlenül a 3+2 elutazása előtt Fehér Árpád változtatott a megbeszélt feltételeken. Csökkentette a fellépések számát, ezzel együtt a tiszteletdíjat is, és a szállítás költségeinek kifizetése körül is baj volt. Ezek után a 3+2 bizonytalannak ítélte meg a szervezést, és nem utazott el Münchenbe. Mint utólag megtudtuk, Fehér Árpád egyedül szervezte a koncerteket. Több száz jegyet el is adott, egy- egy jegy 25-30 márkába került. A szervező, aki feltételezhetően maga is hasznot akart húzni az egészből, nem profi hozzáállássá miatt végül is mínuszban maradt: a terembérleteket már előre kifizette, a jegy árát viszont vissza kellett adnia. így a költségei nem térültek meg. A 3+2 egyébként, ha kiment volna az NSZK-beli turnéra, 15 ezer márkát keresett volna. Érthetően a (legtöbb találgatás azzal foglalkozik, mennyit keres a 3+2, hiszen több százezer eladott lemez, rengeteg fellépés, hangver- senykörút, meg a lakodalmak biztosan 1 jó hasznot hoztak. Egy körkérdés jut eszembe, nemrégiben olvastam az újságban: a körkérdés pályaválasztó középiskolásokkal készült, arról kérdezték őket, hogy szerintük mi a legjövedelmezőbb foglalkozás. Az egyik fválasz az volt: belépni a 3+2-be, hatodiknak. Vajon tényleg lilyen jól jövedelmezett a sikerük? Kihasználták-e megfelelőképpen? Vagy netalán mások többet kerestek rajtuk? A Bugyi fivérek nem szívesen beszélnek erről a témáról. Mindegyikük elkészített és betanult válasza a kérdésre a következő: „Kevesebb. mint ahogy a nép gondolja!” Titokzatosságuk azonban nem érthető. Miután többször is beszélgettünk velük erről a témáról, kiderült, hogy mines ok titkolódzásra. Tényleg kevesebbet keresnek, mint amilyen adatok megjelentek róluk. De íme sorjában: a zenekar tagjait az első nagylemez után az összbevétel 8 százaléka illette imeg. Bruttó elszámolásban, mert azután fizetik a községi járulékokat. Az első lemezzel Bugyi Zoli járt a (legjobban, mert a két saját szerzeményéért plusz 4 százalékot kap szerzői jog címén. Az első lemez eddig 420 ezer példányban kelt él. A Halvány őszi rózsa után a lemez megjelenése óta csordogál a pénz a zenekar tagjainak. A második és a harmadik nagylemez jövedelméből a zenekar 12 százalékot kap. Mindenki egyaránt, mert ezeken nincs önálló szerzemény. A második i nagylemez eddig több mint 150 ezer példányban kelt el. A 3+2 rengeteg hangversenyt adott Magyarországon, de ezért sem kapott akkora összeget, mint amennyit gondolna az ember. Az első két hangversenykörút, mint már említettük, csere alapon történt, ezért (fejenként a zenekar tagjai 210 ezer dinárt kaptak. A következő magyarországi hangverseny- körutak’kapcsán, noha (megbeszélések folytak róla, hogy devizában fizesse ki őket a szervező, a magyar partner ezt nem tudta (vagy nem akarta?) elintézni, és csak napi díjban fizetett. Fejenként naponta 1000 forintot tisztán, és (minden költségüket fedezték. Az együttes a Budapesti Sportcsarnokban megtartott koncertért 52 000 forintot kapott. Külön bonyolítja a dolgot, hogy a megkeresett forinttal sem igen (tudtak mit kezdeni, hiszen (legalábbis legálisan) forintot nem szabad kivinni Magyarországról. Devizában ígérkezik a kereset a videókazettáért, amelyet a 3+2 a magyarországi piac számára adott ki. A megbeszélés értelmében kétezer kazettáig nem jár semmi (ez fedezi a gyártó költségeit), ezenfelül pedig a bevétel 7 százaléka illeti meg őket. A videoszalagból eddig mintegy 3500 darab kelt el. (Magyar Szó) Csorba Zoltán (Folytatjuk) Cs. Tóth János Lakodalom az egész világ (12.) Bugyi-sztori: Ürményházától Amerikáig
