Békés Megyei Népújság, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-09 / 7. szám
1988. január 9., szombat o Először a sportcsarnokban nmatőr képző- és iparművészek kiállítása flz első hét (Folytatás az 1. oldalról) mert a pártfeladataim is összesűrűsödtek. Kedd óta délelőtt 10-től este 10-ig bent vagyok a vállalatnál. — Mi volt a munkatársai között az első hétfő témája? — Valószínűleg ugyanazok a kérdések, mint máshol. Az ország, illetve a vállalatunk helyzete, és a bruttósítás. A Forconnál — megítélésem szerint — valamivel nyu- godtabbak lehetünk, mert a rendelési állományunk jó, munkánk egész évre biztosítottnak látszik. A dolgok annyival keményedtek, hogy korábban sok szériamunkánk volt, most viszont több egyedi, kis sorozatú megrendelést kaptunk, kapunk. — Sikerült-e megérteni a bruttósítást, vagy önöknél is fejfájást okozott a számsorok értelmezése? — Elég kevesen értik meg elsőre, hogy pontosan miről van szó, sok embernek kell megmagyarázni a bruttósítás lényegét. De az nagyobb fejfájást okoz, hogy idén várhatóan csak 2-2,5 százalékos bérfejlesztésre számíthatunk — ha minden igaz. Ha ezt összehasonlítom a 15 százalékos áremeléssel, akkor nagyon kevésnek tűnik. — A főmunkaidőn túl plusz munkával tudják-e kompenzálni az áremelkedést? — Úgy néz ki, hogy a gmk-k lehetőségei is beszűkülnek, tehát ez a kereseti forrás is megszűnik. Többször morfondíroztunk azon, ki hogyan tud plusz jövedelemre szert tenni. A vidékieknek, a kertes házban élőknek annyival könnyebb a helyzetük, hogy jószágtartással elfogadható üzletet csinálhatnak. Mi, akik bérházakban élünk, még csak találgatjuk, hogy mit tehe- tünlí. Szuchy László, a Békéscsabai Kötöttárugyár igazgatója: — Ahogyan az elmúlt év végén elterveztük, úgy sikerült indítani a munkát az új esztendőben. Nem kis dolog ez, hiszen a korábbi években előfordult, hogy alapanyaghiány miatt akadozott a termelésünk ezekben a napokban. Tavaly időben kellő mennyiségű fonalat sikerült felvásárolnunk. — Két, szintén kellemes „gond”-ról is be tudok számolni. Az egyik az, hogy december utolsó hetétől folyamatosan érkeznek meg azok a gépek, amelyekkel elsősorban exporttermelésünket bővíthetjük. Mintegy 80 millió forintot érnek, s a terveink szerint beszerelésük február elejére befejeződik. A két ünnep közötti napokat is ezzel töltötték munkatársaim, a szerelés folyamatosan és zökkenő- mentesen halad. A másik örömünk az, hogy szintén minden különösebb megpróbáltatás nélkül „álltak át” új munkatársaink. Talán ismert, hogy a csorvási varroda január 1-jével gyárunkhoz tartozik. A dolgozók azóta napról napra jobb teljesítménnyel dolgoznak. — A Rutex csabai gyárának tűzesete a mi évkezdésünkre is kihatott. Természetes volt, hogy hozzánk fordultak segítségért, hogy a körkötőgép sérülése miatt ne legyen jelentősebb kiesésük. Dolgozóink túlórákkal fogják pótolni az erre fordított időt. Ennyi volt a hét, az év első hete. L. S.—N. L.—P. F.—T. I. A hivatalos atadas előtt mintegy két hónappal jelentős erőpróbára vállalkozott a békéscsabai sportcsarnok igazgatósága, amikor meghirdette és megrendezte a Békés megyei amatőr képző- és iparművészek kiállítását elegáns előcsarnokában. A tegnap délután megnyitott kiállításon Klam- peczki Béla, a megyei tanács művelődési osztályának helyettes vezetője az amatőr művészeti mozgalmak jelentőségét húzta alá, kiemelve, hogy a hivatásos művészet adja a példa erejű mintát, az amatőrök pedig követik azt, nemegyszer jelentős alkotásokat létrehozva. Dicsérte a rendezők és szervezők vállalkozását, mely — egy színvonalában és méreteiben is — kitűnő kiállítással ajándékozta meg az érdeklődő művészetbarátokat. A megnyitó szavak után Klampeczki Béla nívódíjat adott át Diószegi Eszternek, Kolarovszky Zoltánnak, Fuj Tivadarnak, Szlúka Jánosáénak, Penyaska Lászlónak és Bulla Mártának, Kádi Károly, a sportcsarnok igazgatója pedig dr. Várszegi Tamásnak és Novák Attilának. A megnyitó után a kiállítók és vendégeik baráti beszélgetésen cserélték ki gondolataikat a képzőművészetről, az amatőr művészeti mozgalomról, a kiállítók munkásságáról. Képünk: Penyaska László átveszi a díjat Klampeczki Bélától. s. e. Fotó: Veress Erzsi Csúfoskodás a csupasz Csabában Eladják, de előbb kirámolják? — Megveszik vagy nem veszik? — Kié a kagyló és a csillár? — Kipakolnak, nem pakolnak? Többször hírül adtuk már, hogy gazdát cserél a megye- székhelyen a Csaba Szálló. A vendéglátóipari vállalattól megveszi a Békéscsabai Állami Gazdaság. Az átadásnak december 31-én kellett volna lebonyolódnia. Nem történt meg. Hogy miért? Íme a történet: Sok nézője akadt annak a jelenetnek, amikor a Csabát a vendéglátósok „kifosztották”. Elmondták, hogy vittek mindent, ami mozgatható volt. Azt is, ami jog szerint már az új kezelőt illette volna. A szemtanúk szerint a „hurcolkodás” után elképesztő állapotok maradtak a helyszínen. Igaz, vagy sem? Ennek eredtünk nyomába. Kértük a két fél képviselőit is, legyenek kísérőink a kísértettermekben. A megbeszélt időpontban találkoztunk a Csaba Szálló előtt dr. Gál Lászlóval, a Békéscsabai Állami Gazdaság jogtanácsosával és dr. Tóth Józseffel, a Békés Megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatójával. Szomorú látványt nyújt a kifosztott, s valaha jobb időket megért szórakozóhely. A villany- és gázvezetékek a falból kiszaggatva, a földön hevernek. A cukrászda oszlopai „csontig” lemeztelenítve műmárvány ruhájukból. A falról leszerelt mosdókagylók a földön csúfoskodnak. Ezeket egyszer elvitték, és most ismét visszaszállították. Talán jobb időket remélnek. — Nem hiszem, hogy egy épületbelsőt ilyen állapotban kell átadni a vevőnek. Rosz- szul tudom? Tóth József visszafojtja indulatait, nyugodtan, higgadtan próbál válaszolni: — Az állami gazdaság december 28-ra kérte az átadást. Akkor mi a rendelkezésükre álltunk. Igaz, hogy a művárványokat felszedtük, a kagylókat leszereltük. Ügy számítottunk, hogy a BÁG teljesen felújítja az épületet, így nyilvánvalóan nem kell nekik. Mi pedig különböző egységeinkben még használhattuk volna. Gyakorlatilag ezeknek semmi értékük sincs. Az állami gazdaság úgy sem tudná használni őket. — Már megbocsásson, ezt talán nekik kellett volna eldönteniük! — Rendben! Döntsék el. Megegyeztünk, hogy visszaszállítunk mindent. Vagy kifizetjük. A gazdaság kérte, hogy a padlóburkolatot is eredeti állapotában rakjuk le. Ügy gondolom, elvtelen lenne, ha velünk lerakatnák, aztán ők meg majd széttörik, amikor a felújítást végzik. — Joguk van hozzá, ha megvették! Barbár munka Fotó: Kovács Erzsébet — Jó. Lehet. Egyébként véleményem szerint azért hiúsult meg az átadás — mert a nagy csillárunkat is meg akarták kapni. Nem adtuk. De megvehetik. Kétszázezer forint az ára! Dr. Gál László, aki mindeddig csendben hallgatott, most megszólal: — A városi tanács műszaki osztálya rendelkezett úgy, hogy az eredeti csillárt tegyük majd vissza. Egyébként tisztességgel megállapodtunk arról, hogy a beépített tartozékokkal együtt kapjuk meg a Csabát! Mihamarabb át akartuk venni a komplexumot. Nyilvánvaló, az eredeti megállapodás szerint. Nemcsak a csillár hiúsította meg az átvételt, hanem — nézzen széjjel — milyen állapotban van itt minden. Rendezetlen a telekkönyv is. A színház még most sem pakolt ki a Csabához tartozó raktárépületből. Ügy gondolom, még eladás előtt tisztázni kellett volna ennek tulajdonjogát is. — Ha az állami gazdaság egy héten belül nem veszi át a Csabát, vállalati tanácsülés elé viszem az ügyet — fejezte be a vendéglátó igazgatója. Nem tudom, hogy ezt a megjegyzést kinek-minek szánta. Indulatai levezetésére? Vagy csupán hangosan gondolkodott? Béla Vali Felszedték a műmárvány padlóburkolatot Is... Növekvő forgalom a kunágotai flBC-ben öt évvel ezelőtt nyílt meg az 500 négyzetméter alapterületű ABC-áruház Kunágo- tán. A kollektíva eredményes munkáját bizonyítja, hogy eddig már kétszer kapta meg a „Kiváló Egység” címet. Varjú László boltvezető legutóbbi tájékoztatása szerint az 1983. évi 20 millió forintról 1987- ben 28 millióra nőtt a forgalom értéke. (Ez a növekedés, valamint az üzletben naponta megforduló 1200 vásárló indokolttá tenné a jelenlegi létszám emelését.) Amint ismeretes, a múlt évben baj volt a kenyér minőségével, de azóta javult a helyzet. Megfelelő mennyiségű tej és tejtermék érkezik ide a Nagybán- hegyesi Zalka Máté Termelőszövetkezetből. A szegedi és az orosházi füszérten kívül más helyekről is igyekeznek beszerezni a különböző élelmiszereket, iparcikkeket. Sőt, csekély meny- nyiségben még a kistermelőktől is szoktak felvásárolni almát, burgonyát, savanyú káposztát, stb. Töltelékárukból folyamatosan ki tudják elégíteni az igényeket, ugyanis hetente négy alkalommal kapnak ilyen húsféleségeket. Tavaly nem volt elegendő iskolai tanszerük, és problémák merültek fel az öblítőszerekkel és egyes kozmetikai készítményekkel. A szociális helyiségek rendben vannak, s nem lenne különösebb gond a raktározással sem, ha a göngyöleget fedett, zárt térben lehetne tárolni. Egyébként a tanácsi szakigazgatási szerv, a NEB és az áfész képviselői évente két-három alkalommal tartanak „meglepetésszerű” ellenőrzést. Legutóbb 1987 decemberében jártak itt és — néhány kisebb hiányosságot leszámítva — elégedettek voltak az ABC-ben tapasztalt körülményekkel'. —y—n Dőlt betűvel Flipp! E heti dőlt betűs zsörtölődéseim címéért nem engem illet a dicséret vagy elmarasztalás. Egy bizonyos K. L. nevű — a postabélyegzőről ítélve — csorvási illetőségű olvasónk ajánlotta e szócskát. Levelében — gondolom nem nehéz kitalálni — azzal a szilveszteri játékkal foglalkozott, amelynek csinos kis játékvezetője oly könnyedén leistvánozta, lejózsefezte, lemáriázta a játékos kedvű urakat és elvtársakat. (Lám a pénz, vagy a különös hírnév reményében mit el nem viselünk mi, a hétköznapokon egyébként kisebb dolgokon is megsértődő emberek.) Tulajdonképpen ezen a flipperes őrületen, meg az egész monstre szilveszteri-újévi tévés programon már hétfőn átléptem volna, mert ugye mégsem lehet hétköznapi mércével mérni az évforduló körüli napokat. Ám K. L. kedden érkezett levele gondolkodásra sarkallt. (Csak sajnálni tudom, hogy nagy igazságokat tartalmazó sorai végén nem tisztelt meg teljes nevével. Annál inkább, mert amire figyelmeztetett, annak kimondásához még különösebb politikai bátorság sem kell.) Kedves csorvási olvasónk azon háborog, hogy szilveszter éjjelén két kézzel szórta a pénzt a magyar televízió. A hazai fizetésekkel is felérő összegek olyan időben szálltak percek alatt a flipperezők zsebébe, amikor az ország (és benne a lakosság) gazdaságilag enyhén szólva nehéz helyzetben van. Különösen szembetűnő ez, ha arra gondolunk, hogy jobb helyet is lehetett volna találni a — levélírónk számítása szerint — mintegy százezer forintnyi összegnek (idős, vagy beteg emberek mgesegítése, orvosi műszerek beszerzése stb.). önként adódik a kérdés: igaza van-e a füstölgő levélírónak? Én magam tudnám védeni a játékot, de bántani is, leginkább azzal, hogy megint sikerült valami olyat behozni nyugatról, amiért kár volt akár csak Bécsig is elmenni. De inkább nem szólok semmit — a megítélést a kedves olvasóra bízom. A történtek kapcsán nekem ugyanis egészen más dolgok jutnak eszembe. Például az, hogy egy vállalkozói magatartásra nevelt (vagy erre nevelődő) országban mennyire célszerű olyan játékot rfleghirdetni, amelyen kockázat és elemi tudás nélkül lehet ezreket nyerni. De más is eszembe jut, történetesen, a magyarországi telefonhelyzet. Vagyis az, hogy az emberek zömének nincs telefonja. A magántelefonnal rendelkezők közel hatvan százaléka pedig a fővárosban él. (A közületi telefonok megoszlásánál sem sokkal jobb a helyzet.) Vagyis, hiányzott az esélyegyenlőség. Mondjam azt, hogy megszoktuk? Nem, soha nem fogom, soha nem fogjuk megszokni. Még akkor sem, ha hemzseg köröttünk a rossz példa. Közte olyan, amelyet nem a nemzeti méretű szegénység, hanem egy régi, rossz gondolkodás táplál, és éltet tovább. Mint például a parlamenti karácsonyét. Tudják, nem tudják, elpletykálom: a parlamenti fenyőfa — amelynek ugye valamennyien örültünk — nem az ország karácsonyfája! A derék katonáink által az ország házába cipelt zalai óriásjenyő alatt összegyűlt 2400 kispajtás között alig volt vidéki. A Magyar Távirati Iroda szerint is mindössze hatszáz. Közöttük — a mieinktől tudom — nyolc Békés megyei. Az adathoz aligha kell kommentár. Legfeljebb egy újesztendei óhaj. Jó lenne ebben az országban nem vidékiként (esetenként nem Békés megyeiként, nem békéscsabaiként), nem budapestiként, hanem magyar állampolgárként élni, s a jóra egyenlő eséllyel startolni. Olyankor is, amikor csak annyit kell (lehet) mondani, hogy flipp, és akkor is, amikor mindenki karácsonyfája alá lehet felsorakozni, körbecsodálkozni...
