Békés Megyei Népújság, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-07 / 288. szám

1987. december 7., hétfő NÉPÚJSÁG ■■ C7EDHCCC7CU 1IEIIIIIIII o£ElfllEvvbEn vCLUIill! Visszhang Nagyszerű! Csodálatos volt az 1987. november 29-i matiné tévé­műsor Feledi Péter műsor­vezetővel. Ha ilyen műsort látok, s betjne ilyen meg­szállott embereket. főleg fiatalokban, visszatér már- már elveszített hitem az emberek nagyságában. Valami megható van ab­ban. hogy a güzülős, maga- mista világban vannak olyan nagyszerű emberek, akik nem a bundák, éksze­rek, többszintes házcsodák, vaskerítéscsodák mögött ke­resik a boldogságot, de a régi értékek helyreállításán fáradoznak, mintegy kiadva a jelszót: „Vissza a termé­szethez!” S ezt teszik minden ju­talmazás nélkül. Egész éle­tük munkája azért folyik, hogy megmentsenek a jövő­nek bizonyos értékeinket. Amikor a fiatal házdoktor szájából igeként hallottam a megfontolt pontos munka igényét, arra gondoltam, hogy hány csodálatos épít­mény dőlt már össze a tre- hány, nemtörődöm munka eredményeképpen, s viszony­lag új korában. S akkor fiatalok fedezik fel az ős­régi magyar építészet időt­álló technológiáját és szép­A közelmúltban újjáala­kult a gyulai Kálvin úti idősek klubjában a városi Hazafias Népfront keretén belül működő „Nők klubja”, melynek titkárává Szeredi Etelkát választották. A klubban férfiak is vannak, sőt tiszteletből a vezetőség­ben is helyet kaptak, akik közreműködnek és segítenek a különböző rendezvények lebonyolításában. A nőklub munkája önként vállalt tár­sadalmi munkára épül, amely a lakóterületre kor­látozódik, s főleg nyugdíja­sok vesznek részt benne. Munkatervükben olyan célkitűzések, előadások és szórakozási lehetőségek vannak, amelyek kielégítik a lakóterületükön felmerülő igényeket. Például: kötetlen formában beszélgetnek a legutóbbi Országgyűlésen el­hangzottakról. Az idősebbe­ket érdekli, milyen kedvez­mények érintik őket az el­következendő időkben. A nőklub tagjai felkeresik az Emlék marad A Gyulai Fa- és Fémipa­ri Szövetkezet vezetősége november 13-án őszinte, szí­vélyes ünnepi fogadtatásban részesítette nyugdíjas dol­gozóit. Volt bőven téma a szövetkezet több évtizedes életének történetét, az el­múlt idők emlékeit felidéz­ni. A jelen termelését Bőd Antal, a szövetkezet elnöke ismertette a nyugdíjasokkal, szólt a hiányosságokról, de szólt az eljövendő export- megrendelésről is, amely re­Ilyen is, olyan is 1987. november 21-én, kedden reggel szerettem volna utazni 9 hónapos kislányommal Csaba- csüdről Békéscsabára a 7.45-kor Induló kecskeméti távolsági au­tóbuszjárattal: rendszáma BX 15-18. Mivel gyermekemet kéz­ben vinni elég nehéz, össze­csukható olasz kocsiban vittem, amit a buszmegállóban össze is csuktam. A busz megérkezett. Mikor föl akartam szállni, azt mondja a sofőr, hogy a babako­csit hagyjam itthon, és akkor el­visz a gyerekkel. Én mondtam, hogy tegye be a csomagtartóba, mire ö: hogy nincs a busznak csomagtartója, és sáros a kocsi ségét. De jó is lenne, ha minél több ilyen megszál­lott ember lenne hazánk­ban, akik a szép, míves, esztétikus parasztházakat, kúriákat, kastélyokat fel­újítandó, erre teszik fel az életüket! Megfogott természetszere­tetük. s a manapság lené­zett falusi életben ők meg­találták a szépet, a jót, a közösségi szellemet, s a tiszta, falusi légkört. Az elvárosiasodás, a rohanás, a szerzés világában akadnak emberek, s főleg fiatal em­berek, akiket magával ra­gad a falusi szellem. Érték­őrző munkájukat nem lehet eléggé dicsérni. Ilyenkor fel­csillan bennem a remény. Talán nem veszett ki még teljésen az emberség belő­lünk. Talán a kihalóban -le­vő faluközösségek csodálatos világa újra teret hódít, s felfedezik a gyorsuló életrit­musú, zsúfolt városok szmogködében élő magányos emberek a falu összetartó, emberséges, nyílt kommuná­it. a szeretetet, az összefo­gást. Vállalják a lenézést, a kigúnyolást, hiszen ma másként szokás élni. S al­kotásuk nem öncélú, de az ország javát szolgálja. Kí­vánom, hogy példájukat mi­nél többen kövessék! Hi­szen vannak még titkok e hazában, mik a jelen és a jövő nemzedékére várnak, hogy megfejtessenek. Illés Terézia, Gyula idősebb embereket, a magá­nyosokat és a betegeket. A klub vezetősége októ­berben meghatóan kedves ünnepséget rendezett. A ba­rátságos. virággal díszített helyiség zsúfolásig megtelt. Elsőként a Kálvin utcai óvodások kedves műsorral köszöntötték az idősebb nemzedéket. Ezután Szeredi Etelka beszélt arról, hogy szocializmust építő rendsze­rünkben az embert akkor is figyelmességben részesítik, amikor már fogy az erő. Részt vett az ünnepségen és felszólalt Ferenczi Ist­ván, a HNF városi titkára, aki szintén meleg szavak­kal köszöntötte azokat, akik­nek köszönhetjük a jelent, a szebb, boldogabb életet. — Nemcsak egy évben egy­szer, hanem mindennap ün­nepelni kell őket — mon­dotta. Ezután a klub vezetősége megvendégelte az idős em­bereket, akik a késő esti órákig igen jó hangulatban szórakoztak. ményt keltő biztosíték szö­vetkezetünk jövőjére. Ezután üzemlátogatáson vettünk részt. Öröm volt ta­lálkozni az ifjabb dolgozó­társakkal. Az ebédlőben te­rített asztal várta a nyug­díjasokat, ahol szorgoskodó hők tálalták asztalunkra a jobbnál-jobb ételeket és italokat. Egyszóval: „Jó ebédhez szólt a magyar nó­ta.” Szép volt. Jó volt. Em­lék marad, amelyet a nyug­díjasok nevében megkö­szön: id. Brumai Mihály, a Gyulai Fa- és Fémipari Szöv. nyugdíjasa kereke. Igaz, esett az eső reggel, de a babakocsi nem repül a le­vegőben, csak az úton lehet tol­ni« Így itthon maradtunk, mert ő becsukta a busz ajtaját és el­indult Csabára. Én eddig ügy tudtam, hogy aki kisgyerekkel utazik, azt előreengedik, de most már látom, hogy nem, mert vannak még ilyen buszve­zetők a kecskeméti Volán busz­járatán. Ugyanakkor szeretnék köszö­netét mondani annak a személy­gépkocsi-vezetőnek, aki fölvett bennünket és elvitt Békéscsa­bára a központi orvosi rendelő­ig. Mert azért vannak még ren­des emberek is az országban. Krasznai Józsefné, Csabacsüd Ezt tettük, mi fgy tettük... Háromszorosan kitüntetett úttörőcsapatunk, a 2048. Sz. II. Rákóczi Ferenc Üttörő- csapat ez évi jelmondata Kazinczy Ferenc mondása: „Jót, s jól.” Üttörőévünk első szaka­száról szeretnénk most rövi­den beszámolni. Hogyan is indult ez a mozgalmi év? Még szemptember 29-e előtt elkészítettük éves cselekvé­si programunkat, középtávú tervünket, együttműködési megállapodásainkat. Jel­mondatot választottunk, szakaszokra osztottuk az út­törőévet, elkészítettük csa­pat-, raj- és őrsi dekoráci­ónkat, megszerveztük önki- szolgáló tevékenységünket (ügyelet, iskolaszövetkezet), újjáalakítottuk az úttörőta­nácsot, rajvezetőségeket. Megbeszéltük az ünnepi megemlékezéseket, azok for­máját, a megrendezést vál­laló közösségeket, a rákóczis délutánokat, a munkaössze­jöveteleket, s azok témáit, időpontját. Meghirdettük a rajok kö­zött tanulmányi, magatartá­si, tisztasági és ünnepi fali­újságkészítési versenyt és a szakköreinket: tűzzománc, fotó, a Rákóczi DSK szak­osztályaiba toboroztunk (tor­na, labdajáték, turisztika), megszerveztük Űttörő Gár­da szakalegységeinket (mun­kásőr). Örömmel vettük tudomá­sul, hogy ifivezetőink (22 fő) az 1987 88-as mozgalmi évre 30, míg úttörővezető­ink 50 Ft tagdíjfizetést vál­laltak, növelve ezen össze­gekkel csapatunk pénzállo­mányát. Szeptember 29-e tiszteleté­re ünnepélyes csapatgyűlé­sen vettünk részt. Október 6-ról, lakóhelyünk felszaba­dulásáról és az aradi vérta­núk napjáról kisdobosaink, munkásőreink segítségével jól sikerült akadályjátékkal emlékeztünk meg. A Kincskereső raj meg­rendezte a mozgalmi év első rákóczis délutánját, és be­indítottuk a 8. oszt. klubját. A 7., 8. osztályos pajtások mezőgazdasági munkán vet­tek részt Kondoroson. Kere­setükből a 8. osztályosok fe­jenként 100, a 7. osztályosok fejenként 60 forintot aján­lottak fel a csapatnak. Kis­dobosaink több mint tízezer forint értékű hulladékot gyűjtöttek. A gyűjtött ösz- szeg a csapaté. Technikai eszközöket kívánunk belőle vásárolni. Találkozhattunk M agy ári Béla kiképzett űrhajóssal, Ifjú Zenebarát-hangverse­nyen, mozi- és színházláto­gatáson vehettünk részt. Raj- és őrsi keretben mú­zeumot, kiállítást látogat­tunk, az őszi könyvhét al­kalmából könyvtári, árusítá­si akciót szerveztünk. A vi­lágtakarékossági nap alkal­mából hirdetett rajzpályá­zatra sok szép munkát küld­tünk. A NOSZF 70. évfor­dulójára kutató- és gyűjtő­munkára invitáltuk a pajtá­sokat, buzdítottuk őket a szovjet pajtásokkal való szo­rosabb kapcsolat kiépítésé­re. November 2—6. között orosz hetet rendeztünk, me­lyen vers- és prózamondó verseny volt szovjet szerzők műveiből, dal, játék. Ki tud többet a Szovjetunióról? — vetélkedő, és ünnepi meg­emlékezés. Eseményekben, élmények­ben gazdag szakaszt mond­hatunk magunkénak, ami­nek megszervezéséért kö­szönetét mondunk ifiveze­tőinknek, s mindazoknak, akik segítettek, hogy ilyen gazdag eseményekkel zár­hassuk le ezt a szakaszt. Bízunk benne, hogy a 2. szakasz is hasonlóan gazdag élményekben fog eltelni. Második szakaszunk jelmon­data: „Minden nyelven egy dal.” a Gyomaendrődi 2. Sz. Ált. Iskola 2048. Sz. II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapata Köszöntötték a város öregeit Szerkesztői üzenetek N. J.-né nyugdíjas. Saj­náljuk, hogy sem teljes ne­vet, sem címet nem írt le­velében, és a borítékról sem derült ki, hol adták fel a levelet. Pedig készséggel ad­tunk volna helyt sorainak, amelyben dicséri a' békés­csabai Generál Ipari Szö­vetkezetét, ahová javíttatni vitte lemezjátszóját, s ahol a zsúfoltság ellenére na­gyon készséges, udvarias és türelmes volt az ügyfelek­kel foglalkozó középkorú hölgy, akit a kollégája Er­zsikének szólított. Sás Menyhért tanuló, Me­zőhegyes. Köszönjük az őszi kirándulásról szóló beszá­molót, amely sajnos egy ki­csit későn érkezett. Leve­leidet továbbra is várjuk, jó tanulást kívánunk. Veres Sándorné, Békés. Pontos cím hiányában a pa­naszt nem tudtuk továbbíta­ni. Pardi Anikó, Vésztő. Az iskolai ünnepségről szóló beszámolódat megkaptuk, de sajnos anyagtorlódás miatt nem tudtuk közölni. Az is­kola, az úttörőcsapat életé­ről szóló beszámolódat a jö­vőben is szívesen olvassuk. Negyven éve hittel Az ember életében akad néhány nagy jelentőségű esemény, mely élete egy-egy fordulópontját is jelenthe­ti. Egy ilyen eseményhez ér­kezett el Janecskó János is, akinek személyi igazolvá­nyába a tényt így jegyzik: nyugalmazott gimnáziumi igazgató. Ezt az eseményt tette a felsőbb állami és pártvezetés, a tantestület és az ifjúság ünnepélyessé, re­méljük, örök emlékűvé, amikor köszöntötte a mun­kában megőszült, de lélek­ben fiatal kiváló pedagó­gust, iskolánk igazgatóját. Az álláskeresés izgalma­it is átélve 1947 novembe­rében Telekgerendásra ke­rült. Pedagógiai pályafutá­sa itt kezdődött, és 40 éven keresztül ezt folytatta tö­retlen felfelé íveléssel. Éle­tének két dolog adott ér­telmet. Az egyik a szülők tisztelete, a család szerete- te, a másik a magyar köz­oktatás ügyének szolgálata. Szerette a gyerekeket, hiva­tását nem kevésbé. Csak ennek élt. A pedagógiai küldetés zavartalanságát a családi háttér tökéletesen biztosította. Munkájában pontos és fáradhatatlan volt, amit a környezetétől is elvárt. Előrelátó, bölcs igaz­gató volt. Tekintélyét óriási tapasztalatával, szerénységé­vel és embertársai iránti tiszteletével érdemelte ki. Munkáját a magasabb tan­ügyi és miniszteriális fóru­mok mindig nagyra érté­kelték. Mint kiemelkedő ér­telmiségit tartották számon. Kimagasló pedagógiai tevé­kenységét kitüntetései is fémjelzik. Nyugállományba vonulása alkalmával jó egészséget kívánunk neki. A kollégák nevében: Busa László gimnáziumi tanár, Gyula, Erkel Ferenc Gimnázium Nyugdíjaslalálkozó Egy gádorosi levélírónk­nak üzenjük — aki azt ké­ri, hogy a nevét és címét ne közöljük, de ez utóbbit nem is tudnánk, mert csak a te­lepülés nevét tüntette fel: pontos cím hiányában nem tudjuk levélben megírni, ezért tesszük közzé az üze­netek között, hogy pana­szával először sajnos min­denképpen az üzletet kell megkeresni, ahonnan vitás esetben kötelesek továbbíta­ni az árut a Kermihez. „A Kölcsey utca lakói”, Űj kígyós. Kérjük, írjanak legalább egy-két nevet és pontos címet (ha kívánják, ezeket nem adjuk ki), hogy kivizsgáltathassuk az ügyet. Alexa János. Kérjük, pon­tos címét postafordultával írja meg, mert a Graham- kenyérrel kapcsolatos pa­naszban érintett Sütőipari Vállalat kártalanítani kí­vánja olvasónkat. 1987. november 16-án az NKFV orosházi üzemében nyugdíjastalálkozót szerve­zett a Tyereskova és a Do­bó Katica szocialista bri­gád. A találkozóra 70 nyug­díjas érkezett, akik először az üzemben tettek látoga­tást, majd Kardoskút termé­szetvédelmi területére ki­rándultak. Visszaérkezésük a kardoskúti Móra Ferenc Művelődési Házba történt, ahol fogadta őket Hanyecz Ernő üzemigazgató, Oláh Kálmán szb-elnök és a ren­dező szocialista brigádok. Az üzemigazgató tájékozta­tót mondott az üzem életé­ről, tervezett feladatairól, nyugdíjazásuk óta termelés­be állított új mezőkről, va­lamint az üzem, illetve vál­lalat távlati terveiről. Tájé­koztatójában kitért az új, korszerű technológiák al­kalmazására, melyek jelen­tősen megkönnyítik a mun­kavégzést, de említette az üzem gondjait is, melyek főleg a beruházások befeje­zésének határidejére vonat­koznak. A tájékoztató után a rendező brigádok állófoga­dásra invitálták a nyugdí­jasokat, akik örömmel tet­tek eleget a meghívásnak. Ezután Kardoskút község nyugdíjasklubjának tagjai rövid kulturális program­mal kedveskedtek nyugdíjas társaiknak. A kulturális program után az üzem szakszervezeti bizottsága szerény ajándékokkal ked­veskedett volt dolgozótár­sainak. A találkozó meleg és szívélyes hangulatban folyt, baráti beszélgetések soroza­ta kezdődött el, megszépül­tek az elmúlt évek nehéz­ségei. Bízunk abban, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező nyugdíjastalál­kozó — a gazdasági nehéz­ségek ellenére — nem ve­szít jelentőségéből és to­vább folytatódik. Az üzem gazdasági és társadalmi vezetősége, va­lamint aktív dolgozótársaink nevében kívánunk nyugdí­jasainknak jó pihenést, egészséget. Szabó Lajosné, Kardoskút Cserei Pál: Vihar közeledett (Részlet) A fiú nagyot nézett, amint a kamrával szemben állva hátra fordult és meg­látta a lassan összeverődő csoport élén a brigádvezető­ket mert mindegyik azt mondta neki, hogy ezen a reggelen megkezdik bog­lyákba rakni a szénát. Közben Zsuzskával a ta­nyaudvarra érkezett Szegő- né és háborogva szólt oda azoknak, akikkel együtt gyűjtötték volna a szénát, hogy várhatták őket, amikor itt lődörögnek! Aztán hirte­len a csoport elejére fura- kodott Urbán Péter, és visz- szaszólt az asszonynak, hogy most az ő fullánkos nyelve annyit ér, mint halottnak a csók. Mert amiért jöttek, az elnökre tartozik. — Ügy van! — erősítették meg kórusban a többiek. A fiú nagyot nyelt, ami­kor meghallotta az apja sza­vát, mert az imént még nem is látta őt, s arra gon­dolt, hogy valahol hátul le­hetett, és most me« már az elnök feleségével kötekedik! Eszébe juthatna már egy­szer, hogy a hebehurgyasá­gát ő szenvedi meg. Hiszen Zsuzska miatta kerüli most. Szegő Károly meg a kó­rusban elhangzott szavakra felkapta a fejét, és végig­hordozta a szemét a csopor­ton, majd Urbán Péterre szegezte rá a tekintetét, és odaszólt neki: „Csak rám tartozik a boglyázás!? Más­ra nem?” — Hát amiatt vagyunk itt! — szólt újra Urbán Pé­ter. Erre Szegő Károly nevet­gélve mondta, hogy a ta­nyaudvaron aligha tudja összegyűjteni a szénát. Az­tán meg felvillant benne, hogy mégsem volt szóbe­széd, amit a részes munká­ról hallott. Mert ugyan mi­nek jöttek volna most a ta­nyájára a boglyázás miatt? S hirtelen keményen szólt, hogy talán senkinek sincs szüksége szénára?! — Már hogyne volna rá szükségünk! — jött elő a tanya mögül, a jószágtelep­ről Ungi Imre, aki mindent hallott, amiről addig szó esett. De csak aztán sietett át az udvarra, amikor a jó­szággondozó megrakta a te­henek jászlait takarmány­nyal. Mert neki az etetés előbbre való volt mindennél, mint a hívőnek a miatyánk. Annak idején még azt sem hagyta, hogy az országos ki­állításon díjat nyert tehén­nek a jászlába más rakja a takarmányt. — És mégsem bánt senkit sem, hogy onnan mi fenye­geti a szénát? — intett Sze­gő Károly a déli látóhatárt elborító koromfekete felhő felé. — Megóvjuk mi attól, Ká­roly — lépett közelebb az elnökhöz Urbán Péter, mi­közben kidüllesztette a mel­lét. — Csakhogy nem mun­kaegységért! Az nem fizet­ség. Mert ki tudja, hogy Zsuzska miket ír be a rub­rikákba? — Az ám! — visszhang­zott a csoport. Zsuzska erre felkapta a fejét, és mondani akart va­lamit, de az édesanyja az ajkára tette az ujjait, és odasúgta neki, hogy most ne szóljon, mert az édesapját bántják, még ha őt emlege­tik is. Urbán Péter pedig foly­tatta: „Részibe Károly, ré­szibe! Abban nincs suskus. Ügy tudja a paraszt, hogy mi jár neki.” Erre úgy csaptak fel a csoportban a szavak, mint a vihar korbácsolta hullámok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom