Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-23 / 276. szám
1987. november 23., hétfő SZERKESSZEN VELÜNK! Egy Simonyi-kézirat nyomában Az alábbi levelet Simonyi Imre József Attila-díjas költőtől kaptuk. Sorait segítőszándékkal tesszük közzé. Hűség Már sok mindenen nem csodálkozom. Azon sem, hogy egyre többen szinte sportot űznek a válásból, hogy ma már az számít valakinek és valaminek, aki többször nősül és válik, aki mindössze néhány hetet — órát! — tölt azzal, akinek örök hűséget esküdött. Nem tudom, lehet, hogy a hűség is értékét vesztette, mert azt is hallottam — ország, világ előtt elhangzott —, nem biztos, hogy az a jó munkás, aki hűséges, aki évtizedekig marad egy munkahelyen, mégis — mindezek ellenére — úgy vélem, a hűség olyan követendő emberi jó tulajdonság, amely egyik fontos értékmérője az embernek. Ezért is tartom példásnak Farkas Lajos és Plombás Mária örök esküvését, a.<ik nem rohantak rögtön az ügyvédhez, ha olykor-olykor valamin összekülönböztek. Mert csak így lehet békésen egymás mellett élni, elnézően megbocsájtani gyengeségeinket, és felülemelkedni gyarlóságainkon, így tettek ők is, és így lehet egymás mellett 65 esztendőt leélni. Hát ha még azt is hozzátesszük, hogy nemcsak egymáshoz voltak hűek, hanem a párthoz is. amelynek mindketten 1945 óta tagjai. Nagyon sok boldogságot kívánunk a 87 éves Farkas Lajosnak és 81 éves feleségének, akik Gyulán, az elmúlt napokban ünnepelték házasságkötésük 65. évfordulóját gyermekük, két unokájuk és három dédunokájuk társaságában. B. O. Békeklubot alakítottunk A Péter András Gimnáziumban megalakult a békeklub. Nevünk HEJVA, ami japánul békét jelent. Békével kapcsolatos rendezvényeket szeretnénk szervezni, amelyen az iskola bármelyik tanulója részt vehet. Első programunk az András napokon lesz, egy békecentrum megszervezése. Október végén részt vehettünk a középiskolás békeközösségek II. országos találkozóján, Gárdonyban. Békés megyét mi képviseltük. Érdekes, változatos programunk volt. Földes György történésszel Magyarország gazdasági helyzetéről beszélgettünk. Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára a magyar békemozgalom munkájáról tájékoztatott bennünket. A gárdonyi találkozón részt vett egy DlVSZ-küldöttség is. Tagjai Dániát, Japánt, Salvadort, Franciaországot és Mexikót képviselték. Szeretnénk kapcsolatot teremteni egy japán békeklubbal. A találkozón sok érdekes tapasztalatot gyűjtöttünk. Ezeket szeretnénk hasznosítani az iskolai munkában. Besenyő Judit, I. C o. tanuló, Szeghalom Szép ünnepség veit November 8-án, vasárnap délre jöttek össze a Tótkom- lósi Haladás Tsz munkában elfáradt idős nyugdíjasai a II. sz. kultúrotthonban a nagy ünnepségre, a nyugdíjasnapra. Ácsai Pál tsz-elnök tájékoztatta a vendégeket az ez évben elért eredményekről. Ezt követően finom ünnepi ebéddel vendégelték meg a nyugdíjasainkat, majd kiosztották a jutalmakat. Mindezért köszönetét mondunk a tsz vezetőségének, s nem utolsósorban a Haladás Tsz fúvószenekarának, ifj. Krcsméri János vezetésével, hogy ilyen szép vasárnap délutánt biztosítottak nekünk, időskorúaknak. Balogh Mátyás, Tótkomlós, a Haladás Tsz legidősebb nyugdíjasa Akku a szatyorban Vásároltam november 6-án délután Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útja 49. szám alatti Akku Villamosipari Szolgáltató Kisszövetkezet 5. számú szaküzletében egy 12 voltos, 44 amp óra akkumulátort, feltöltve. Csaknem 1500 forintot fizettem érte. Az új akkumulátorral a kocsi november 10-én nem indult. Visszacipeltem szatyorban a boltba, ahol a műszerrel megállapították, hogy három cella zárlatos. Garanciálisán minden további nélkül kicserélték, betettem a kocsiba — 16- án, hétfőn újra nem indult a kocsi. Szatyorba az akkut, viszsza a boltba, ahol azzal fogadtak: „Csak nem rossz megint?” Szemrevételezte az üzletvezető, s megállapította, hogy „ebben az akkuban nincs sav”. Vizsgálta műszerrel, és kiderült, hogy csak 2 Volt van benne, így nem tudja megállapítani, jó-e. Töltessem fel, mert neki ez nem áll módjában, és nézessem meg a kocsit, biztosan zárlatos. Csak nem tágítottam, otthagytam az akkumulátort, végül is abban maradtunk, hogy nyolc nap múlva jelentkezzek. Egyébként a kocsit megnézte két szerelő, megállapították, hogy jó a töltés, minden tökéletes. A szaküzlet- bet tapasztalt kiszolgáltatottságot sérelmesnek tartom. Varga József, Békéscsaba Visszhang Az október 12-én megjelent „Szombat délután a me- zőberényi állomáson” című riporttal kapcsolatban jegyzem meg, hogy nem vették észre a pénztárak ablakai feletti táblát, mely minden bizonnyal az állomásépület felavatásakor lett elhelyezve „Személy- és podgyász pénztár” felirattal. Elmaradt egy cserére késztető lehetőség. Kár! Lecseréléséig a mezőberényi állomáson továbbra is „pod- gvászt” vesznek fel, illetve lehet feladni poggyász helyett. Gergely Sándor, Békéscsaba Játsszunk együtt Úttörőcsapatunk és az orosz nyelvi munkaközösség orosz nyelvi hetet rendezett iskolánkban. A változatos program lehetőséget nyújtott az orosz nyelv játékos gyakorlására. A Ki tud többet a Szovjetunióról? versenyre nagy izgalommal készültünk. A Játsszunk együtt játékbemutató délután is sok érdekes helyzetet teremtett. A rajok közötti versenyt, ami a kiállítási anyag gyűjtésével kapcsolatban volt meghirdetve, sikerült megnyernünk. Az orosz ételkülönlegességek bemutatója is nagyon hangulatos volt, nemkülönben a diszkó. Nagyon jól éreztük magunkat, s egy-egy játéknál sokszor azt is elfelejtettük, hogy nem magyarul, hanem oroszul beszélünk. Máskor is szívesen veszünk részt ilyen rendezvény- sorozaton. Dr. Hepp Ferenc Alt. Isk. Karacs Teréz raja Békés Tisztelt Szerkesztőség! Elvesztettem egy kéziratom. Ez így történt: november 11-én Szegedről Békéscsaba felé jövet a vonaton még dolgoztam rajta. Mikor a szegedi vonat Csaba előtt lassított, felvettem a felöltőm, fogtam az utazótáskám, a kéziratot pedig a felöltő zsebébe gyűrtem. A kéziratról ez az utolsó emlékem. Csabára érvén 3-4 vágányon botorkáltam át, míg elértem az elsőn álló gyulai járatot. Az utolsó kupéba szálltam fel, és az utolsó pádon ültem le. Darab ideig egyedül voltam. öt-hat perc múlva előbb egy 50-60 év körüli férfi, majd egy 35 év körüli nő szállt fel. De ők a kupé elején, az első-második pádon ültek le. Pál perccel az indulás előtt egy hölgy lépett be a hátsó bejáraton, s az előttem lévő padra telepedett. Békéscsabáról 17.10-kor indult a vonat. Négyen ültünk csupán a kupéban. Lévén, hogy évek óta nem utaztam vonaton, másrészt, rendkívül fáradt voltam, a vonat első vagy második lassításánál azt hívén, hogy Gyulán vagyok, fogtam a táskám és a botom, kimentem a peronra. Ku derült, Bicerén vagyunk. Innét Gyuláig a peronon álltam, sétabotomra támaszkodván. A leszállás előtt a kupé elején ült két utas is kijött a peronra, kiderült, hogy a nőnek ismerős voltam, udvariasan kivette a táskát a kezemből, hogy a sétabotommal könnyebben tudjak leszállni. Közben az utolsóként felszállt hölgy is kijött a peronra. Az ismerős előre sietett a táskámmal a buszhoz. Én kínos lassúsággal vánszorogtam utána. Kiérvén a buszhoz, felszálltam, mentem egy megállót, leszálltam, és hazavánszorogtam. Másnap, 12-én, csütörtökön vettem észre, hogy a kéziratom hiányzik. Még 12-én délután átmentem Csabára autóval, a 17.10- es vonathoz, abban a reményben, hogy az előző nap negyedikként a kupéba szálló hölgy — feltételeztem, munkarendje szerint — ugyancsak azzal a vonattal jön ismét. Tévedtem. Még két napon át kimentem Gyulán fél hatkor a vonat elé, hogy hátha . . . Hiába. Most^tehát a szerkesztőséghez fordulok, szíveskedjenek helyt adni ezen „körözvé- nyemnek”. Hipotézisem így hangzik: vagy a szegedi vonatról leszállván a sínek között esett ki a zsebemből a kézirat, s akkor természetesen elveszettnek tekinthető, vagy a vonaton Csaba és Gyula között, s akkor van -még némi remény. A tulajdonképpeni remény a negyedikként a kupéba lépett hölgy. Elsőbben is megkísérlem leírni a hölgyet, hogy ezen írásom olvastán azonosítani tudja önmagát. Tehát, kora: 24-27 év (de mindenképp 30 alatt); arca: intellektuális; ruházata: rövid kabát, amit levetett; s most a legjellemzőbb: egy fehér kötött (horgolt?), nem vastag pulóver, s ami eme ruhadarabra a legjellemzőbb, a nyakszegély válltól vállig hosszan elnyújtott, enyhe lejtésű, nem mélyen dekoltált. A másik jellemzője: egész úton könyvet olvasott. Erről és a dátumról talán önmagára ismer. Ha igen, akkor nagyon kérem, írja meg Simonyi Imre, Gyula, 48-as utca 4-be: látott-e annak a felöltős, sétapálcás embernek (az én voltam) a zsebéből kézzel írott papírdarabokat kikandikálni, avagy látott-e a kupé utolsó padján egy papírcsomót, esetleg kifelé jövet a kupéból a peron felé a padlón heverve ugyanezt az említett papírcsomót. Gyűrött, elvásott, 8-10 ív papírról van szó, ami egy kívülálló számára semmit sem mond, legfeljebb átlépi, elnéz fölötte. A hangsúly számomra azonban, hogy a hölgy egyáltalán látott-e a vonaton ilyet. Azt kérném, hogy ezt szíveskedjék megírni. Persze azt is, ha semmit sem látott, mert utóbbi esetben valószínű, hogy már a sínek közt elvesztettem. És ez esetben nem lehet semmi illúzióm. Ám még az a biztos rossz is elviselhetőbb, mint a gyötrő képzelgés, hogy valahol van az a kézirat, csak épp én nem tudom, hogy hol? Tehát, kérem a hölgyet — aki lehet gyulai, lehet csabai — szíveskedjék híradással lenni fenti tanácstalanságom enyhítésére. Köszönöm, és hadd ajánljam fel az információért hálám kifejzéseként legutóbbi könyvem egy példányát. Simonyi Imre Jelentés a barikádról (7.) n főszerkesztőt mégsem menesztették A fagylalt, a morozsnos még a késő őszi napokon, a nulla fokhoz közelítő hidegben is sláger. Olyan csemege, amiért sorba állni is érdemes. Mint az olimpia óta egyre több helyen mért Pepsi Coláért és Fantáért. A kóla már itt sem számít imperialista csökevénynek, a szocializmust fellázító, a rendszert aláásó amerikai élvezeti cikknek. Mint ahogy már a farmernadrág sem az. A Forradalom terén a lányok (táskájukról ítélve diákok) farmerban kelletik magukat. Múlt idők tabunadrágja áruházakban is kapható, a feketepiacra, vagy az áruházak környékén egyre nagyobb számban megjelenő alkalmi árusokhoz csak a legdivatosabbakért kell menni. A farmernadrág tehát polgárjogot nyert. A lefüggönyözött autó „pilótája” is abban fekszik az első üléseken, gazdájára, a minisztériumi emberre várva. (Egyszer talán majd a függöny is — mint egy régi gondolkodás utolsó kelléke — lekerül az autókról. Az újnak már nincs, nem lesz szüksége rá. A farmer és a kóla elleni hadjáratot is ezért szüntették meg.) Moszkvában nagyon jól tudják, hogy nem a múló divatok ellen kell harcolni, hanem az ennél fontosabb dolgokért, az élet, az életmód teljes átalakításáért. Aligha fogalmazta meg ezt plasztikusabban bárki is annál a 16 éves fiúnál, aki az alábbi sorokat írta a Szo- beszednyik (magyarul: Beszélő társ) szerkesztőségéhez címzett levelében: „Ideje lenne már abbahagyni az olyan tanácsokat, hogy milyen nadrágot viseljek, mert nekem nem a nadrágomat, hanem a sorsomat kell átszabni.” A Szobeszednyik egyébként új lap. A múlt év februárjában jelent meg először, így azt is mondhatnánk, egyidős az átalakítással. Példányszáma, szerkesztési elvei hűen tükrözik a peresztrojka fogadtatását. A fiatalokhoz szóló hetilap 350 ezer példányban utcára dobott első számát pillanatok alatt elkapkodták, de hasonlóan a pult alól lehet kapni az utóbb már egymillió 350 ezer példányban nyomott újság legfrissebb számait is. Lapot, jó lapot szerkeszteni most nagy élmény Moszkvában. a Szovjetunióban. A peresztrojka hullámhosszára állt újságok, hetilapok oéldányszáma folyamatosan nő. A két évvel ezelőtt még 100-110 millió példányszámban megjelent központi lapok szerkesztőségei most 20 millióval több olvasót mondhatnak magukénak. A párt hivatalos lapját, a Pravdát, például 10 helyett 11 és fél millióan olvassák. Színes lapokból, képes újságokból pedig egyszerűen nem tudnak annyit nyomni — igaz, egyelőre korlátozó tényező a minőségi papír hiánya — amennyit el ne tudnának adni. Ogonyokért (magyarul: Tűz, Tüzecske) — amely a nyáron közölte Raszkolnyi- kovnak Sztálinhoz címzett, a generalisszimusz bűneit leleplező levelét — már pavilonnyitásra le kell menni és sorba állni, ha hozzá akarok iutni, de Moszkovszkije No- vosztyiból (magyarul: Moszkvai Hírek) így sem kapok. Ki se kerül a pultra. Igaz, Moszkvában úgy tartják, hogy ez a két szerkesztőség „enged meg magának” a glasznoszty címszava alatt a legtöbbet. A Moszkovszkije Novosztyi sikeréről magunk is meggyőződhettünk. Egy szerdai napon, a hetilap moszkvai megjelenésének másnapján jártunk a szerkesztőségben. Az első benyomás lenyűgöző: a székházuk előtti olvasótáblát — a szakadó eső ellenére — valóságos tömeg veszi körül. Kell-e ennél nagyobb reklám egy újságnak? De Jurij Bandura főszerkesztő-helyettes nem örül, amikor szóvátesszük a látottakat : — A Moszkovszkije No- vosztyit öt nyelven adjuk ki, az orosz mellett angol, francia spanyol és arab fordításban. A 140 országban terjesztett lapot egymillió példányban nyomtatjuk ki, ebből 250 ezret oroszul. Egy év alatt 30 százalékkal nőtt a példányszámunk, mégsem lehet kapni. Ezért a tolongás a székházunk előtt. Itthon akár egymilliót is el tudnánk adni, ha lenne hozzá papír. — Jurij Bandura egy éve van a lapnál a mostani
