Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-13 / 268. szám
1987. november 13., péntek Kádár János fogadta a belga nagykövetet Kádár János, az MSZMP főtitkára csütörtökön délután fogadta Maurice Vaisiére-t, a Belga Királyság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. A találkozóra a nagykövet kérésére került sor. Belgium: Kádár János látogatása A belga külügyminisztérium szóvivője csütörtöki sajtóértekezletén tájékoztatást adott Kádár János küszöbönálló látogatásáról és a tárgyalások várható tartalmáról. A magyar—belga kapcsolatokat illetően — mondta a szóvivő — folytatni szándékoznak a gazdasági és politikai együttműködés azon témáinak megvitatását, amelyek a korábbi miniszterelnöki, miniszterelnök-helyettesi és miniszteri tárgyalásokon szerepeltek. Ismertette a szóvivő a Magyarország és a Belga— Luxemburgi Unió közötti kereskedelmi forgalom adatait, valamint utalt a Magyarország és Belgium között érvényes gazdasági, kulturális, közlekedési és beruházásvédelmi egyezményekre, amelyeket a mostani látogatás alkalmával egészségügyi együttműködési egyezménnyel kívánnak gyarapítani. A nemzetközi politika kérdései között a kelet—nyugati kapcsolatoknak szánnak elsőséget, ezen belül Ma- .gyarország és a Közös Piac kapcsolatának, különös tekintettel arra, hogy ez év júniusa óta tárgyalás folyik Magyarország és az EGK között kereskedelmi és gazdasági együttműködési egyezmény megkötéséről, amely a kereskedelmi forgalom mennyiségi korlátozásainak fokozatos feloldását irányozza elő. Ceausescu Belgrádban Nicolae Ceausescu román államfő, az RKP főtitkára csütörtökön jugoszláviai hivatalos baráti látogatásra érkezett. Lazar Mojszov, az államelnökség elnöke meghívására három napot tölt Belgrádban, ahol vendéglátójával és Bosko Krunics- csal. a JKSZ KB Elnökségének elnökével a kétoldalú állam- és pártközi együttműködés, valamint a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről folytat megbeszéléseket. A megbeszélések homlokterében a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése áll, mert erre gazdasági és egyéb téren is megvan a lehetőség — hangzott a kommentár. A kétoldalú árucsere tavaly 300 millió dollár körül mozgott. az idén októberig csak 165,5 millió dollár értékűt bonyolítottak le, ami jóval kevesebb a vártnál. Ami a kétoldalú kapcsolatokban felmerülő problémákat illeti, Belgrádban rámutattak arra, hogy a román fél megszegi az al-du- nai Vaskapu—1 vízierőmű használatáról kötött szerződést. Ez a gyakorlat sajnos már évek óta tart és árnyékot vet a két ország baráti viszonyára. Elhalasztották a IKSZ KB ülését December elejére halasztották a JKSZ KB ülését, amelyet eredetileg november 16-ra hívtak össze. A Központi Bizottság elnöksége azért döntött így, mert értékelése szerint a plénumot a kitűzött időpontig nem tudják elég gondosan előkészíteni. A KB ülésén négy fontos napirendi pont szerepel : 1. Az infláció leküzdéséről és a gazdasági stabilizációról szóló program eszmei-politikai kérdései. 2. Az 1988. évi népgazdasági terv irányelvei. 3. A JKSZ jövő márciusban megtartandó országos értekezletének előkészítése. 4. Jelentés Fadil Hoxha (Hodzsa) nyugdíjas koszovói politikusnak, a jugoszláv államelnökség volt alelnöké- nek régebbi hibáiról, felelősségéről. ÖtbilliA „koporsószeg” A világon évente 5 billió cigaretta fogy és 2,5 millió ember hal meg olyan betegségben, amely a dohányzásra vezethető vissza — hangzott el Tokióban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) dohányzásról tartott konferenciáján. A szerdán befejeződött tanácskozáson kiderült az is, hogy a fejlett ipari országokban évente 1,1 százalékkal csökken a dohányfogyasztás, míg a fejlődő országokban évi 2,1 százalékkal nő. Egyedül az Egyesült Államokban 40 millióan hagytak fel a dohányzással, Nagy- Britanniában 10 millióan. Kanadában 5,5 millióan döntöttek úgy, hogy nem gyújtanak rá többet. A dohányipar, a növekvő társadalmi ellenállás dacára, a fiatalok és a nők „megcélzásával” próbálja meg fenntartani eladásait. A következmény: 1960 és 1980 között a világ 28 fejlett országában a nők körében a halált kiváltó okok között mind gyakoribbá vált a tüdőrák. Tűzvész Frankfurtban Csütörtökre virradóra tűzvész pusztított a majna-frankfurti városi színházak operaépületében. A színpad elpusztult, a tetőszerkezet is a lángok martaléka lett és leszakadt. Az első jelentések szerint sebesülés nem történt, a károk sok millió márkára tehetők. A tűzoltóknak csak három órán át tartó megfeszített munkával sikerült eloltaniuk a tüzet. Szakemberek úgy vélik, hogy a károk miatt legalább két és fél évig szüneteltetni kell az előadásokat. Az ugyanabban az épületben levő színház és kamaraszínház épen maradt. A tűzoltóság szóvivője nem zárta ki a gyújtogatás lehető- tőségét. Magyar parlamenti küldöttség utazott Indokínába Sarlós Istvánnak, az Országgyűlés elnökének vezetésével csütörtökön magyar parlamenti küldöttség utazott Indokínába. A delegáció útja során látogatást tesz Kambodzsában, Laosz- ban, Thaiföldön és Vietnamban. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Cservenka Ferencné, az Ország- gyűlés alelnöke, Chim Nguon, a Kambodzsai Nép- köztársaság és Thongdan Manivanh, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete, valamint Luu Kiem, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Magyar—bolgár együttműködési bizottság Csütörtökön Szófiában megkezdődött a Magyar— Bolgár Gazdasági és Tudományos-Műszaki Együttműködési Bizottság XXII. ülésszaka. A tárgyaló küldöttségeket magyar részről Berecz Frigyes miniszterelnök-helyettes, bolgár részről Andrej Lukanov, az együttműködési bizottság társelnöke vezeti. Az ülésszakon megvizsgálják a kormányfői megállapodásokból fakadó gazdasági feladatok végrehajtását, az áruforgalmi előirányzatok ez évi végrehajtását, illetve bővítésük lehetőségeit. Kiemelt figyelmet fordítanak a két ország közötti termelési kooperációk új lehetőségeinek feltárására. Berecz Frigyest a nap folyamán fogadta Georgi Ata- naszov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. flEH3EHCKAfl 1 ^JlPAßflA * Presse —MimuSió FOGTORONY ÁRAM VOLT A KORBÁCSBAN Wendy Ohnstad amerikai zsokénőnek megtiltották, hogy idény végéig részt vegyen lóversenyeken, mert olyan korbáccsal ösztökélte lovát, amelybe áramot vezettek. Erre egy ápoló jött rá, aki segítséget nyújtott a zsokénőnek, amikor Oregonban egy versenyen leesett a lováról. Amikor az ápolónő megérintette a1 zsokénő kezét, megrázta az áram. OLTÓSZER William Jarett, a glas- gowi egyetem professzora londonban bejelentette, hogy ellentestecskékből olyan oltószert fejlesztettek ki, amely semlegesíteni tudja az AIDS-vírust. Jarrett szerint az oltószer kipróbálását körülbelül egy éven belül meg lehet kezdeni önkénteseken.1 Rámutatott még, hogy egyes kísérleteket Afrikában is végezhetnének, ahol ez a betegség nagyon elterjedt. TANULMÁNY Az amerikai háborús veteránok bizottságának egyik jelentése azt a következtetést vonja le, hogy a vietnami háborúban részt vett amerikai tengerészgyalogosok inkább hajlamosak a tüdő- vagy nyirokmirígy- rákra, mint azok, akik külföldön teljesítették katonai szolgálatukat. Ezt az amerikai légierők által Vietnamban használt vegyi fegyverek káros hatásával magyarázták. I NYARALÁS KÍGYÓVAL Egy belga turistának spanyol bíróság előtt arra kellett választ adnia, miért jár kígyóval nyaralni. A turista ugyanis ötméteres pitonnal érkezett vakációra a Földközi-tengerhez. A strando- lók sikoltozására egykettőre előkerültek a rendőrök, amikor a 47 éves férfi kiengedte a táskájából és a nyakába akasztotta kedvenc állatát, hogy fürdeni menjenek. A bíróság előtt a férfi azzal védekezett, hogy a csúszómászó jámbor, már öt éve útitársa, s eddig semmi gondot nem okozott. A párizsi Eiffel-torony mását építette fel egy spanyol férfi eddig még nem alkalmazott alapanyagból — fogból. 884 tehénfogat és hat saját fogát használtaiéi a szokatlan építmény elkészítéséhez. Az 58 éves alkotó úgy nyilatkozott, hogy a rendkívül fáradtságos munka két év foggyűjtésből és 15 hónap építésből' áll. A „spanyol Eiffel-torony” 1,1 méter magas. BRIT ZARÁNDOKOK AGYHÁRTYAGYULLADÁSA Nagy-Britanniában egy ritka fajta agyhártyagyulladás ütötte fel a fejét, és már két ember meghalt benne. A megbetegedettek közül 11 Mekkában volt zarándokúton, a többi 11 pedig ezeknek a rokona. MATUZSÁLEMEK Az elmúlt évhez képest 420 személlyel gyarapodott a matuzsálemek száma Japánban: jelen pillanatban összesen 2217 százévesnél idősebb személyt tartanak nyilván ebben az országban — mutat rá az egészségügyi minisztérium jelentése. A legidősebb személy, egy! 111 éves nő, Nagane tartományban él. Egyébként a matuzsálemek 79,6 százaléka nő. A legidősebb férfi „csak” 198 éves... RENDÖRFÖKA A jövőben nemcsak rendőrkutya lesz, hanem rendőrfóka is. Egy New York-i sajtótájékoztatón bemutatták az idomított állatokat. Egy tengerhajózási kutató- intézet nevelte őket. Az idomított fókák megtalálják a mélyben a fegyvert. A HÚSZÉVESEKNEK VAN A LEGJOBB SZAGLÖKÉPESSÉGÜK Különös kísérletnek vetettek alá 126 ezer amerikait. Hat különböző szag eredetét kellett felismerniük. A teszteltek között a nőknek volt jobb szaglóképességük. Azt is kimutatták, hogy a legérzékenyebb orruk a 20 év körüli fiataloknak van. Nemzetiségi tsz-vezetök találkozója Battonyán A Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége már harmadik éve rendezi meg — mindig másmás helyszínen — a román nemzetiségi települések tsz- elnökeinek találkozóját. Tegnap, csütörtökön Battonyán a helyi Petőfi Tsz székházában nemcsak a szövetkezetek elnökei, hanem párt- és tömegszérveinek vezetői is megjelentek. Vitaindítót Márk György, az MRDSZ lőtitkára mondott, amelyben főleg a szövetség és a tsz-ek együttműködésének helyzetéről, lehetőségeiről szólt. Nagy érdeklődéssel várták és hallgatták Lehoczki Mihálynak, a TOT főtitkár- helyettesének tájékoztatóját: „Agrárpolitikánk időszerű kérdéseiről”. Elmondta többek között, hogy a tsz-ek mellett szakszövetkezetek is létrejöttek és várható. hogy a jövőben a kistermelők is alakítanak szövetkezeteket. Szó volt az élelmiszeripar és mezőgazdaság jelenleg egyáltalán nem felhőtlen viszonyáról. Arról is, hogy a mezőgazdasági szövetkezeteknek is meg kell tanulniuk nemcsak belföldön, hanem külföldön is kereskedni. Megnyugtatta a résztvevőket, hogy az országnak a jövőben is minden mezőgazdasági termékre szüksége van. Nemcsak a belföldi ellátás, hanem közgazdasági mérlegünk javítása érdekében is. A tájékoztató után bőven volt kérdésük a résztvevőknek a főtitkárhelyetteshez. A délutáni órákban a Petőfi Tsz elnökének, Jácsák Istvánnak kalauzolásával a vendégek üzemlátogatáson vettek részt. B. O. II biomasszát hasznosítani kell(ene)! Békéscsabán szerdán este a TIT értelmiségi klubjában dr. Hargitai László, a Kertészeti Egyetem tanszék- vezető egyetemi tanára tartott előadást a biomassza fokozott hasznosításának lehetőségeiről, környezetvédelmi kapcsolatairól. Az előadó bevezetőjében arról szólt, hogy a nyolcvanas évek világunkban a biológia forradalmát hozták. A föld évről évre állandóan megújuló, a napenergia fel- használásával keletkező élővilága adja a biomasszát. A Magyar Tudományos Akadémia felmérése szerint hazánkban évente 25 millió tonna biomassza termelődik, s ebből 10 százalék, 2 és fél millió tonna Békés megyében. Mindez azt igazolja: az ország egyik legintenzívebb mezőgazdasági termelést folytató megyéje Békés. A becslések szerint ebből évente több mint egymillió tonnát nem hasznosítanak megyénkben. Mi is tartozik a biomasz- szához? A legtöbb mellék- termék, így a gabonafélék (szalma, kukoricaszár), valamint az, ipari növényeknek és a zöldségféléknek a fő termék felhasználása után a talajon maradó része. Az előadó kitért arra is, hogy a hazai széntermelés évente 25 millió tonna körüli, s ezzel azonos mennyiségű melléktermék keletkezik az országban, amelyet csak részben használunk fel. A mezőgazdasági üzemek közül néhány megpróbálkozott a keletkező melléktermékek elégetésével, briket- tálásával. Ezeknek a termékeknek azonban kicsi a kalóriaértékük, emiatt csak korlátozott felhasználásra alkalmasak. A továbbiakban a szén és a nitrogén körforgását mutatta be szemléletes ábrák vetítésével a professzor. Környezetvédelmi szempontból vizsgálva érdekes megállapítást tett: az elmúlt évtizedekben talajaink szer- vesanyag-készletének feltöltését elhanyagoltuk, emiatt kedvezőtlen jelenségek mutatkoztak. A feladat egyértelmű, utssza kell juttatni évről évre a talajba a megtermelt melléktermékeket. Az utóbbi években a növényvédőszer-felhasználás rohamos növelésével egyre több környezetszennyező toxikus anyag keletkezett. Amennyiben megfelelő a talajok humusztartalma, úgy az meg tudja kötni a káros vegyületeket, s így lebom- lanak az élővilág számára veszélyes anyagok. Az érdeke szakmai előadás rámutatott arra, hogy a jövőben megyénkben, de természetesen az egész országban megfelelő súllyal kell kezelni a biomassza hasznosítását, ha azt akarjuk, hogy gyermekeink, unokáink is egészséges környezetben élhessenek. V. L. ÉRTESÍTÉS. Értesítjük a lakosságot, hogy a Lencsési mintalakótelep IV. ütem, Hargita sor, Toldi út, 8 lakás kisfeszültségű kábelhálózatát, valamint közvilágítását FESZÜLTSÉG ALÁ HELYEZZÜK. A berendezések és tartozékainak érintése ÉLETVESZÉLYES ÉS TILOS! MEGYEVILL VÁLLALAT FIGYELEM, Áramszünet! Értesítjük T. fogyasztóinkat, hogy karbantartási munkák miatt áramszünetet tartunk Békéscsaba külterületén, a Gyulai út mentén (Köjál, Lencsési bekötő út között), a repülőtér melletti dűlőkben, a Keleti kertekben, az MSZMP Oktatási Igazgatóság mögötti kertekben és a Kastélyi szőlőkben 1987. november 13-án 7.00—16.00 óráig. Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni! Démász Kirendeltség, Békéscsaba A FELÉT MI MÁR KIFIZETTÜK! Könyvvásár 50 százalékos árkedvezménnyel Békésen a Bástya moziban. November 16-tól minden délután 3-tól, november 21-én, szombaton már délelőtt 10-től. Szépirodalmi, ismeretterjesztő és gyermekkönyvekből — mindennap valami új. Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat, Tevan Könyvesbolt, Békéscsaba