Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-03 / 259. szám

1981. november 3., kedd

(Folytatás az 5. oldalról)

kell félnünk attól, hogy nyíltan felvessük és megoldjuk a társadalmi fejlődés bonyolult kérdéseit, bíráljunk és vitatkozzunk. Éppen ilyen körülmények között születik az igazság, így formálódnak a helyes döntések. A szocialista demokráciának minden lehetséges módon a szocializmust, a dolgozó emberek érdekeit kell szolgálnia.

Elvtársak! A minden irányú gyorsított előrehaladás alapjait csak a gazdaságban megvalósítandó gyökeres átalakítások talaján lehet megteremteni. Maga az átalakítás is csak akkor nyerheti el teljes erejét, ha alapjaiban megmozgatja a népgazdaságot. Ez pedig elképzelhetetlen a gazdálkodási mechanizmusban, az egész gazdaságirányítási rendszerben végrehajtandó mély átalakítások nélkül.

Az országban megkezdett radikális gazdasági reform célja az, hogy a következő két-három évben biztosítsuk az áttérést a túlságosan központosított, utasításos gazdaságirányításról egy demokratikus, főként gazdasági módszereken, a centralizmus és az önigazgatás optimális összekapcsolásán alapuló gazdasági rendszerre. Ennek feltétele, hogy erőteljesen kiszélesítik az egyesülések és vállalatok önállóságát; hogy azok rátérnek a teljes önelszámolásra és önfinanszírozásra, s hogy a dolgozó kollektívákat az ehhez szükséges teljes jogkörrel felruházzák.

A gazdasági reform nem csupán terv, illetve szándék, s a legkevésbé sem elvont, elméleti kérdés, hanem az életben valósul meg, mégpedig tartósan, mélyrehatóan. Ma már jelentős számú ipari, építési, közlekedési és mezőgazdasági egyesülés és vállalat dolgozik a jövedelmezőség és az önfinanszírozás alapján. A jövő év elejétől kezdve az ipari termelés 60 százalékát biztosító vállalatok ilyen feltételek között tevékenykednek majd. Életbe lép az állami vállalatokról és egyesülésekről szóló törvény.

Mindez már hatást gyakorol a gazdálkodás gyakorlatára. Jelentősen növekszik a kollektívákban az érdekeltség a munka pénzügyi-gazdasági eredményei iránt, megkezdték ténylegesen összevetni a ráfordításokat az eredményekkel, kezdenek nagyban és kicsiben egyaránt takarékoskodni, s rájönnek a problémák leghatékonyabb megoldására. Most újra szilárdan ki kell mondanunk: a párt nem enged semmilyen eltérést a gazdasági reform elfogadott elveitől. Minden elhatározott átalakítást meg kell valósítani, s azok teljes mértékben meg is valósulnak majd.

Egészében véve a gazdasági reform és az átalakítás kifejezetten az embert állítja előtérbe. A társadalmi igazságosság megköveteli, hogy jobban odafigyeljünk az egyéni képességek megnyilvánulásaira, erkölcsileg és anyagilag elismerjük azokat, akik jobban és többet dolgoznak, akik példát mutatnak.

Az igazi tehetségek, a kiváló egyéniségek felmérhetetlen társadalmi értéket jelentenek, gondot kell fordítani rájuk, s minden szükséges feltételt meg kell teremteni alkotómunkájukhoz, életükhöz.

Azt akarjuk, hogy mindenütt tiszteljék az egyén pnéltósá- gát, tudását, munkáját és képességeit, hogy a becsületes, dolgozó, alkotó ember biztos lehessen abban: munkáját megfelelő módon értékelik, mindig bizonyíthatja igazát és támogatást kap. A dologtalan harácsolókat, a bürokratákat és talpnyalókat pedig leleplezik és rendre utasítják. A kedvező változásokat, amelyek itt, nálunk történnek — márpedig ezeket a tömegtájékoztatási eszközök széleskörűen megvilágítják —, a dolgozók melegen támogatják.

Napjainkban különösen tűrhetetlen a lelkiismeretlenség. A korszerű tudással és technikával felvértezett ember egyre többet termel, munkája pedig egyre szorosabban függ a társadalmi termelés ezernyi más résztvevőjének tevékenységétől. Ilyen körülmények között a hanyagság, akár egy munkásé, mérnöké vagy tudósé, rendkívül komoly következményekkel járhat, mérhetetlen veszteségeket okozhat a társadalomnak.

Külön ki .jretném emelni a szellemi munka jelentőségét. a tudomány, a technika és a társadalom kölcsönhatását, valamint a tudomány humanitárius, erkölcsi-etikai irányultságának és a tudományos-műszaki haladásnak az összefüggését.

Síkraszállunk azért, hogy a tudomány és technika minden eredménye az ember szolgálatába álljon, ne vezessen a természeti környezet károsodásához. Levonjuk a szigorú tanulságot az olyan tragikus esetekből, mint amilyen a csernobili tragédia volt. Amellett vagyunk, hogy megszűnjön a tudomány katonai célokra történő felhasználása. Növelni kell a társadalmi felelősséget és a szakmai hozzáértést, az alkotó odaadást — ez ma a mérnökök és tudósok, az orvosok és tanárok, az irodalom és művészet művelőinek kötelessége.

Helyreállítva jogaiban a dblgozók anyagi érdekeltségét, erősítve ennek kollektív formáit, nem engedhetjük meg a szociális-kulturális, erkölcsi-lélektani ösztönzés lebecsülését. Ezek különösen fontosak a közösségi kapcsolatok, az elvtársiasság, a szocialista életforma normális fejlesztése, saját szovjet értékeinknek az emberek tudatában és magatartásában való megerősítése szempontjából.'

Elvtársak! Jogosan mondhatjuk, hogy megoldottuk a nemzeti kérdést. A forradalom megteremtette a nemzeteknek nemcsak a jogi, hanem a szociális, gazdasági egyenjogúságát is, rendkívül sokat téve az összes köztársaság és térség, az összes nép gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének egy szintre hozásában. Október egyik legnagyobb vívmánya a szovjet népek barátsága. Ez önmagában is a világtörténelem sajátságos jelensége. Számunkra a szovjet állam szilárdságának és nagyságának egyik pillére.

Ma a lenini nemzeti politika kiemelkedő eredményeit máltaivá országunk népei mély tisztelettel és elismeréssel adóznak a nagy orosz népnek önzetlen és valódi internacionalizmusáért, felbecsülhetetlen hozzájárulásáért a szocialista, szövetséges, szabad és egyenjogú köztársaságok megteremtéséért, fejlesztéséért és megszilárdításáért, az ország ösz- szes népének gazdasági, társadalmi és kulturális haladásához való hozzájárulásáért.

fl szovjet társadalom minőségileg új szakaszába lépett

Övni fogjuk, elvtársak, nagy, közös vívmányunkat — a Szovjetunió népeinek barátságát. Ezért soha nem fogunk megfeledkezni arról, hogy soknemzetiségű államban élünk, ahol bármilyen társadalmi, gazdasági, kulturális, jogi döntés közvetlenül és közvetve mindig érinti a nemzeti kérdést is.

Lenini módon fogunk cselekedni: a lehető legnagyobb mértékben fejlesztjük minden szovjet nép potenciálját.

A nemzetközi viszonyok országunkban életünk meghatározó részét képezik. Rendkívül figyelmesnek és körültekintőnek kell lennünk mindenben, ami nemzeti érdekeket vagy az emberek nemzeti érzéseit érinti, biztosítani kell minden

nemzet és népcsoport dolgozóinak aktív részvételét sok- nemzetiségű társadalmunk sokrétű feladatainak megvalósításában. Feltett szándékunk, hogy még mélyebben elemezzük és megvitassuk ezeket a kérdéseket a közeljövőben annak figyelembevételével, mit hoz az átépítés, demokratizálás, a fejlődés új szakasza országunk életében.

A Szovjetunió népeinek barátsága és együttműködése szent ügy számunkra. így volt, és így is lesz. Ez megfelel a leninizmus szellemének, a nagy október hagyományainak, a hazánkat lakó népek és nemzetek alapvető érdekeinek.

Elvtársak! A szovjet társadalom minőségileg új helyzetbe történő átlépését, a jövő irányába történő áttörést csak széles. a szocializmus szellemj szféráját — a tudományt és oktatást, az irodalmat és a művészetet, a szovjet nép társadalmi és erkölcsi értékeinek összességét — bekapcsolva lehet megvalósítani.

Nagy jelentőségű a szellemi munka

A szellemi kultúra nemcsak a társadalom díszítőeleme, hanem életének biztosítója, a társadalom intellektuális és kulturális potenciálja. Ez mintegy ötvöző anyaga a társadalom szilárdságának, a dinamizmus fokozója.

Még magasabbra kell emelnünk a szocialista kultúra tekintélyét. A tudósok és feltalálók, az írók és újságírók, a festők, színészek, tanárok, a kultúra és az oktatás minden területének dolgozója az átalakítás harcosa kell, hogy legyen. A párt számít értelmiségünk aktív állampolgári és társadalmi magatartására.

A szovjet nép művelt nemzetté vált, amiről a múlt nagy fel világosítói csak álmodoztak. Az önámítás azonban itt is megengedhetetlen. Eredményeink nem takarhatják el azokat a nagy és felelős feladatokat, amelyeket ma meg kell oldanunk.

Látjuk, hogy az oktatási rendszer már sok mindenben nem felel meg a kor követelményeinek. Az iskolai és a főiskolai oktatás minősége, a munkások és szakemberek képzése messze nem elégíti ki életünk igényeit.

E téren komoly előrelépésre, gyökeres változásokra van szükség. A párt pontosan ily módon közelíti meg a középfokú és szakmai oktatás reformját, a felsőoktatás átalakítását. Az SZKP Központi Bizottsága úgy döntött, hogy egyik ülésén megvizsgálja az oktatás időszerű kérdéseit.

Ezek azok a stratégiai feladataink, elvtársak, amelyeket a szocialista társadalom életének sokoldalú, forradalmi átalakítása folyamán meg kell oldanunk.

Az SZKP KB 1985. áprilisi ülése óta két és fél év telt el. Mit tettünk azóta? Hol tartunk most? Ügy vélem, a mai ünnepi ülésen ezek a kérdések helyénvalóak és elkerülhetetlenek.

Az SZKP KB nemrégiben lezajlott ülése arra az általános következtetésre jutott, hogy döntő pillanatot élünk át. Az átalakítással kapcsolatos munkák első szakasza lényegében befejeződött. Országunk helyzetének és fejlődési perspektíváinak mélyreható elemzése alapján kidolgoztuk az átalakítás koncepcióját. Az országban új politikai, erkölcsipszichológiai légkör alakult ki. A pártnak sikerült fokoznia az emberekben a társadalom ügyei iránti érdeklődést, az aktivitást, sikerült emelni az igényesség, a kritika és az önkritika, a nyíltság színvonalát, megteremteni a reális gondolkodásbeli és hangulati változásokhoz szükséges feltételekéi.

A szovjet emberek túlnyomó többségének álláspontját a jelenlegi szakaszban elsősorban az átalakítás támogatása ha- táiozza meg — az az igény, hogy az átalakítás megingathatatlanul haladjon előre. A munkások, parasztok, értelmiségiek megértik, hogy javítani kell a fegyelmet, a hatékonyságot, a munka minőségét. A gyárakban és az építkezéseken, a kolhozokban és a szovhozokban, a tudományos kutató szervezetekben kitartóan’ keresik a bérezés megszervezésének új formáit. Az emberek most igényesebbekké válnak saját magukkal, -a vezetőkkel, a szakemberekkel szemben egyaránt, határozottan fellépnek a hanyagsággal, a felelőtlenséggel szemben. Nagyra értékeljük és a párt irányvonala kétségbevonhatatlan támogatásának tekintjük a dolgozóknak ezt az állampolgári magatartását.

Joggal mondhatjuk, hogy gyakorlati téren, mindenekelőtt a társadalmi-gazdasági szférában is bekövetkeztek bizonyos kedvező változások. Fokozódott a termelésnövekedés üteme. Minőségi változások indultak meg a gazdasági életben, jelentős tudományos-műszaki programok vannak megvalósulóban, modernizáljuk gépgyártásunkat. Biztosabban fejlődik mezőgazdaságunk is, különösen az állattenyésztés.

A gazdasági életben megindult javulás lehetővé tette, hogy a szociális szférában is jelentős intézkedéseket kezdjünk. Észrevehetően fokozódott a lakásépítés, bővül a szolgáltatási szféra. Növekednek a dolgozók jövedelmei. A pedagógusok és az orvosok fizetése emelkedett. Nagy jelentőségű programokat valósítunk meg az oktatás és a lakosság egészségügyi ellátása terén.

És mégis, ez csalt a kezdet. Most azt mondhatjuk, hogy az átalakítás új szakaszába lép, amikor egész politikánk, minden döntésünk konkrétumokban ölt testet. Ez hatalmas erőfeszítéseket követel egész népünktől — a munkásosztálytól, a parasztságtól, az értelmiségtől, minden szakembertől. Most már maga az élet fogja ellenőrizni eszméinket, terveinket, magatartásunkat és munkamódszereinket.

Ma mindenütt érződik az élet feszültségének fokozódása. De ez az alkotás, a tevékeny munka, a politikai és szellemi tevékenység feszültsége. Ez, elvtársak, előremutató, mozgósító erejű feszültség!

Szeretném aláhúzni, hogy ebből a szempontból a legbonyolultabbnak, legdöntőbbnek és bizonyos értelemben leg- kritikusabbnak az előttünk álló két vagy talán három év ígérkezik. Mindenekelőtt azért, mert nagy léptékű feladatokat kell egyidejűleg megoldani a gazdaságban, szociális téren, az állami és társadalmi irányítás átalakításában, az ideológiában és a kultúrában is.

A gazdaságban mélyreható szerkezeti változtatásokat szükséges végrehajtani, áttörést kell elérni a tudományosműszaki haladás meggyorsításában, alapvetően át kell alakítani a gazdálkodási mechanizmust, és ily módon döntő lépést kell tenni abban az irányban, hogy a népgazdaságot az intenzifikálás vágányára állítsuk.

Az előttünk lévő időszak bonyolultsága abból is fakad, hogy a változtatások érinteni fogják egyre nagyobb tömegek, szociális csoportok és lakossági rétegek, valamennyi káder érdekeit. Meggyőződésünk: az ország helyzetét a jövőben is az jellemzi, hogy a dolgozók széleskörűen támogatják az átalakítást, mélyen megértik a változtatások szükségességét, s az átalakítás, ennek az útnak a nehézségei ellenére energikusan folytatódik.

De helytelen lenne, ha nem látnánk, hogy bizonyos mértékben erősödött a konzervatív erők ellenállása, azoké az erőké, amelyek az átalakításban önös érdekeik, céljaik veszélyeztetését látják. És ez nemcsak az irányítás egyes láncszemeinél jelentkezik, hanem a dolgozó kollektívákban

is. Aligha lehet kétséges, hogy a konzervatív erők igyekeznek majd kihasználni minden nehézséget az átalakítás lejáratására, a dolgozók elégedetlenségének kiváltására. Egyesek már most is inkább a kudarcért drukkolnak, ahelyett, hogy teljes erejükkel harcolnának a hiányosságok ellen, és keresnék az új megoldásokat.

Eközben természetesen senki sem mondja azt, hogy ő az átalakítás ellen van. Ellenkezőleg, úgy tesz, mintha harcolna az átalakítás nehézségei ellen, mintha védelmezné azokat az eszmei alapokat, amelyeket állítólag megingathat a tömegek növekvő aktivitása.

De meddig riogathatnak még bennünket, elvtársak, a különféle nehézségekkel? Nehézségek természetesen bárhol keletkezhetnek, különösen akkor, ha valami újról van szó. Az egy helyben topogás, a tespedés és a közöny azonban jóval veszélyesebb és többet árt, mint azok a nehézségek, amelyek a társadalmi élet új formáinak létrehozási folyamatában egy időre felmerülnek.

Meg kell tanulnunk felismerni, leleplezni és semlegesíteni az átalakítás ellenfeleinek manővereit — azokét, akik hátráltatják az ügyet, nehézségeket támasztanak, kárörvendve szemlélik a hibákat, a sikertelenséget, akik vissza akarnak taszítani minket a múltba. Ugyanakkor nem engedhetünk a túlbuzgók és a türelmetlenek nyomásának sem, azoknak, akik nem akarják figyelembe venni az átalakítás objektív logikáját, akik elégedetlenkednek az átalakítások lassúnak tartott ütemével, azzal, hogy — szerintük — nem születnek meg elég gyorsan a várt eredmények. Tisztán kell látni — nem lehet átugrani a fokozatokat, nem «lehet mindent egycsapásra elérni.

Az átalakítás a forradalom ügyét viszi tovább. Ma különösen fontos, hogy minél tökéletesebben bánjunk a forradalmi szívósság fegyverével. E szívósság nem abban áll, hogy egy helyben ülünk, vagy sodródunk az árral. A forradalmi szívósság —» a helyzet reális értékelése, szembenézés a nehézségekkel, a józan mérlegelőképesség megőrzése, legyen szó akár sikerekről, akár kudarcokról, az a képesség, hogy lendületesen és céltudatosan munkálkodjunk minden nap minden órájában, s hogy mindenkor és mindig megtaláljuk és megvalósítsuk az optimális megoldásokat.

Ezért magabiztos, kitartó, céltudatos munkát kell végezni annak megvalósításáért, amit eltökéltünk, a kijelölt célok és feladatok valóra váltásáért. Fel kell tárni és elemezni kell az ellentmondásokat, meg kell érteni jellegüket, s ennek alapján ki kell építeni a politikai, gazdasági, szociális, szervezeti és ideológiai intézkedések rendszerét. íme, ilyennek kell lennie hozzáállásunknak.

Elvtársak! Az átalakítás sikere mindenekelőtt a párt, az egyes kommunisták energiájától, céltudatosságától, példa- mutatásának erejétől függ.

A társadalmi-gazdasági átalakítások e történelmileg felelősségteljes pillanatában a kommunista párt bátran és határozottan vezette a társadalom megújításáért folyó harcot, vállaira vette a munka legnehezebb terheit. Meggyőződéssel jelenthetjük ki, hogy október nagy ügye, a forradalmi átalakítás ügye erős kezekben van. A kommunisták a párt és a kor iránt érzett nagy felelősséggel teljesítik kötelességüket.

A pártszervezetek, a pártszervek és káderek tevékenységének gyökeres megújítása napjaink legfőbb feladata. Áttörést kell elérni minden egyes pártszervezet tevékenységében, serkenteni kell a pártbizottságok, a kommunisták munkáját. Ott, ahol ez már sikerült, ahol a pártvezetők, a kommunisták felébresztették a tömegek kezdeményezőkészségét és öntevékenységét, bátran elindultak a demokratizálás és a nyíltság, a gazdasági önelszámolás és a kollektív vállalkozások útján, szabad teret engedtek a munka- szervezés és -ösztönzés új formáinak, az emberek szükségletei kielégítésének — az ügy előbbre ment.

Azt is látjuk, hogy több városban, kerületben és járásban, sőt egyes köztársaságokban, még nem bontakozott ki igazán az átalakítás. Ez a politikai és szervezeti lazaság következménye, annak megnyilvánulása, hogy a pártbizottságokból és vezetőikből hiányzik a kezdeményező készség.

A pártalapszervezetek megkülönböztetett felelősséget viselnek a dolgok jobbra fordításáért. Lényegében náluk fut össze az átalakítás minden szála. Éppen a pártalapszervezetek kezdeményezéseitől függ elsősorban az átalakulás menete, az, hogy sikerül-e mozgósítani és lelkesíteni az embereket, sikerül-e valóban megjavítani a munkát. Egyszóval, elvtársak, a pártszervezetek életének gyökeres aktivizálása nélkül nem tudjuk megvalósítani az átalakítást. Ezért több vállalkozó szellemre, nagyobb demokratizmusra, nagyobb szervezettségre és fegyelemre van szükség. így tudjuk a maga teljességében kibontakoztatni az átalakítást, újabb ösztönzést adni a fejlődő szocializmusnak.

II nagy október és a mai világ

Elvtársak! Oroszország nagy forradalma nélkül a világ nem olyan lenne, mint amilyennek most látjuk. E világ- történelmi fordulatig az erős és a gazdag „joga”, s a hódító háborúk a nemzetközi kapcsolatok szokásos normái voltak. A szovjethatalom, amelynek első törvényalkotó tevékenysége a híres Békedekrétum elfogadása volt, harcot vívott a dolgok ilyen rendje ellen. A szovjetek országa bevitte a nemzetközi gyakorlatba azt, ami korábban a „nagy- politika” határain kívül rekedt: az egészséges népi gondolkodást és a dolgozó tömegek érdekeit.

Abban a néhány évben, amikor a szovjet külpolitikát irányította, Lenin nemcsak kidolgozta e politika alapvető elveit, hanem azt is megmutatta, hogy kell azokat alkalmazni a legszokatlanabb és hirtelen változó helyzetben. Az előzetes várakozásokkal ellentétben a kapitalista rendszer „leggyengébb láncszemének” elszakadása nem vált „a végső döntő harccá”, hanem kezdetét jelentette egy hosszú és bonyolult folyamatnak.

A szovjet állam megalapítójának hatalmas érdeme volt, hogy idejében meglátta azt a valóságos perspektívát, amely a polgárháború győztes megvívása eredményeként nyílt meg az új Oroszország előtt. Az ország — gondolatmenete szerint — nemcsak „lélegzetvételi szünethez” jutott, hanem sokkal többet ért el — „egészen új időszakba léptünk, mert kiharcoltuk önálló nemzetközi létünket a tőkés államok hálózatában”. Lenin határozottan javasolta, hogy tanuljunk, tanuljuk meg a hosszú „együttélést” ezekkel az államokkal. A baloldali szélsőséggel szemben elméletileg kidolgozta a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés együttműködésének lehetőségét.

A polgárháború után mindössze másfél-két évvel arra volt szükség, hogy a munkás-paraszt állam kikerüljön a külpolitikai elszigeteltségből. Szerződések születtek a szomszédos országokkal, majd Rapallóban Németországgal is. A szovjet köztársaságot diplomáciailag elismerte Anglia, Franciaország, Olaszország, Svédország és több más kapitalista állam.

(Folytatás a 7. oldalon)