Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-30 / 256. szám
1987. október 30., péntek Körséta a békéscsabai helyőrségi klubban A csoda a belépés előtt kezdődik. Az MN Békéscsabai Helyőrségi Klubja immár nem csúfítja a városképet. Sőt, egyik büszkesége annak. Üj köntösben, s mégis a régi pompájában vonja magára a tekintetet. A kapun belépve tovább tart a varázslat: patinás előcsarnokban találom magam. Az intézmény igazgatójával. Mizó Ferenccel, szerencsére már itt találkozom, hiszen épp őt keresem, s bizony az irodájában nem találtam volna egykönnyen, egész nap lót-fut, sok még most is a javítgatni-, intéznivaló. Körútra invitál. Nézzek körül az épületben — mondja —, s szívesen eleget teszek kérésének, mert csábít az ajánlat. Sétánkat az első emeleti klubteremben kezdjük. Most csend van, ilyenkor délelőttönként teremtett lélek sem jár itt. Bezzeg csütörtök délutánonként! A 160 tagú nyugdíjasklub tartja itt akkor foglalkozásait. A klubon belül még „nőta- nács" is működik, így biztosított csak igazán az egyenjogúság. E testület feladata — a vezetőség mellett —, hogy olyan programokat szervezzen, mely kimondottan a klub nőtagjainak jelent szellemi csemegét. De ez a terem szolgál a bélyeggyűjtő szakkör, a Dózsa Sporthorgász Egyesület ösz- szejöveteleire is. No, és a díszítőművészeti szakkör tagjai is itt találkoznak egymással kéthetenként. Schwertnerné Botyánszki Beatrix értő irányításával szép eredményeket értek el itt a hímzőasszonyok. Legutóbb a Magyar Néphadsereg amatőr alkotóművészeti kiállításán kapott különdí- jat a lelkes társaság. — Lehetnének többen is — teszi hozzá Mizó Ferenc. — .Jó lenne, ha a környéken élő, s a kézimunkázáshoz kedvet érző asszonyok eljárnának e foglalkozásokra. Szívesen látunk kívülállókat is. A polcot nézem, rajta újságok. folyóiratok. Mizó Ferenc követve pillantásomat, már magyarázza is: — Igyekszünk minden igényt, minél több érdeklődési kört kialakítani — mondja. — Mintegy húszféle napilapot,' folyóiratot járatunk a Magyarországtól az Élet és Tudományig, a Nép- szabadságtól a Nők Lapjáig. A szomszédos előadói terembe eddig a könyvelői tanfolyam előadása miatt nem tudtunk benézni. Most, a röpke cigarettaszünet ideje alatt itt is körülnézhetünk. — Bérelni is lehet termeinket — nyitja meg előttem a helyiség ajtaját a házigazda —, ez a tanfolyam sem a mi rendezésünk. S aztán sorolja, mi mindent tartanak itt máskor. Itt működik a kertészeti szakkör Szabó András kertészmérnök vezetésével; a katonai pályára irányító kabinet foglalkozásait is itt tartják. — E kabinet feladata, hogy a katonai pálya iránt érdeklődők részére információkat- adjon, s egyúttal felkészítsen a felvételire is. A szünetnek vége, ismét az otthonosan, kényelmesen berendezett előtérben vagyunk. Merre tovább? Talán egy emelettel lejjebb, a bárban érdemes folytatni1 a felfedezőutat. Most csendes a helyiség, nem úgy, mint szombaton esténként, 8-tól hajnali 2-ig. Ide belépési engedély nélkül is eljöhet bárki. — Szándékunk az, hogy eggyel több lehetőséget biztosítsunk mindazoknak, akik szép környezetben, kulturált szórakozásra vágynak. Sajnos a megyeszékhelyen kevés ilyen helyi van, ezért döntöttünk úgy, hogy nyitottá tesszük ezeken az estéken a bárt a város lakossága előtt is. Egyébként nemcsak zenét hallgatni, táncolni járnak ide a látogatók, hiszen nemrég író-olvasó találkozót rendeztek itt, máskor tanfolyamok, állománygyűlések színhelye a tágas, hangulatos terem. A fotólabor is a második emeleten található. Takács Zoltán rendőr főhadnagy irányításával nemcsak a fekete-fehér, de a színes anyagok kidolgozását : is elsajátíthatják a fotószakkör tagjai. Sétánkon útba ejtjük az éttermet, s a konyhát. Itt van csak nagy sürgés-forgás! Közeledik az ebéd ideje. Gurcsó László főszakácstól megtudom, mi a menü — csontleves finom metélttel, almaszósz marhahússal —, de harmadosztályú áron sokféle finomság közül választhatnak, akiknek belépési engedélyük van. Utunkat a 150 vendég befogadására alkalmas nagyteremben folytatjuk. — Itt rendezzük meg kiállításaink egy részét. Legutóbb a 25 éves képzőművészkor mutatkozott be nagy sikerrel. Utunkat a képzőművészek „rezidenciája" felé vesszük a napfényben fürdő folyosón. — Kamarakiállításaink ideális helyszíne ez a folyosó — mutat körbe Mizó Csütörtök délután a klubteremben Az udvar csendes ... Ferenc, aztán ajtót nyit az udvar felé, onnan kell belépnünk az alkotók otthonába. A falon festéknyomok, mintha az utat mutatnák felfelé, mert arra, az emeleten van az amatőr képzőművészek terme. — Vágréti János festőművész irányításával itt dolgozhatnak péntek esténként felnőtt alkotóink. Otthonos összevisszaság, nagy, festékes asztal, vásznak ... Itt születtek hát azok az alkotások, melyeket a Magyar Néphadsereg amatőr alkotóművészeti kiállításán ugyancsak sokra értékeltek. Most csend van, de mint megtudom, a szakkör tagjai bármikor feljöhetnek ide. Ennél ideálisabb műtermet el sem képzelhetünk számukra. Vagy mégis? Mizó Ferenc a tervekről beszél: Fotó: Gál Edit — Jobb világítást kell kialakítanunk, és tervezzük, hogy a földszinten, mely most kisebb klubhelyiség, a képzőművész gyermekszakkörnek — mert az is van — biztosítunk helyet. Most ők is itt fent dolgoznak. A földszinti műteremben egyébként lehetőséget kívánunk biztosítani a korongozáshoz és a szobrászkodáshoz is ... Búcsúzóul még végigböngészem a kapura kitett hirdetményt: játszóházra várják a legifjabbakat. Lám: nemcsak a felnőttek kulturált szórakozási lehetőségei növekedtek meg a helyőrségi klub februári újjászületésével, hanem a gyerekeké is. A „FÉK” ismét elfoglalta régi helyét a város közművelődésében. Nagy Agnes Tíz irao a „Balti Akcióban” Előadás után Beregszászi Olgával Vörösen kelt a nap, mint minden reggel itt a tengernél, a meg nem szűnő hullámzás lágyan simogatja az iíszapzátonyokat. Hatalmas, állványos távcső mellett állok, és pásztázom az előttem levő lagúnát, keresem rajta az életet, az egyesével vagy csapatosan érkező madárvendégeket. Tíznapos tanulmányútra érkeztem ide, a Visztula torkolatához, ahol a lengyel madártani szakemberek már évek óta végzik a „Balti Akció" néven ismert vízi- madár-kulatást. Tradicionális állomásuk ez a tengerparti rész, amely messze távol van minden emberlakta településtől. Itt a tenger hatalmas zátonyokat képzett, melyeken belül egy szelí- debb vízmozgású laguna alakult ki. E vízfelület partszegélyének madárfogó varsákkal való betelepítését végezték el a tábor lakói, ugyanis ez volt az alapja a további munkának. A táborvezető szervezte a fogóeszközök áttelepítését, jelölte ki ezek helyét, aminek döntő jelentősége volt a mindennapi fogás alakulásában. A vízszintingadozás, a szél iránya és erőssége a varsák gyakori áttelepítését igényelte. Az ellenőrző munka mindennap reggel 6-tól este 9-ig folyt 2 órás időközönként. 'Ekkor végiglátogattuk a varsákat, és amelyikben volt madár, azokat egy speciális fogókosárba helyeztük át. Maga a tábor a bokros füzesben volt, ahol a fogott madarak jelölése, mérése folyt, és ez volt a szálláshely is. Az ellenőrzések közötti időben szabadfoglalkozás volt, ami általában szakmai jellegű elfoglaltságot jelentett. Én sok-sok időt töltöttem egy 45-szeres nagyítású binokulár mögött, amely rendkívül sok madárfaj meghatározását köny- nyitette meg. A tábortól néhány lépésre már ott volt a tenger, melynek dűnéje által védett lagúnáján táplálkoztak a vízi madarak. Legfeltűnőbbek a bütykös haty- tyúk voltak, melyek 30-40- es csapata mindennap ott úszkált a vizen. Megkapó látvány volt a mélykék tenger fölött átúszó,* zilált felhőkkel tarkított tengerparti tájban a sokféle vízi madár. Majd háromnegyed részük hazánkban ritkán szem elé kerülő madarak voltak, melyek hétköznapi látványa elbűvölte a megfigyelőt. A tengerhez szinte szervesen hozzátartoztak a sirályok, melyek közül a nálunk igen ritkán látható dolmányos sirály ott igen gyakori volt. Kedvelték ezt a vízfelületet a kis sirályok is, amiből 370 példányt számláltam. Közöttük bukkantam rá a távcső segítségével a kenti csérekre, a csigaforgatókra, a kis godákra és az ujjas lilékre is. Itt láttam életemben először pe- helyrécéket és tengeri partfutót. A partszegélyen a limicoA havasi partfutó Iák keresgélték táplálékukat. Sűrű szurkálással havasi partfutók, apró partfutók és fenyérfutók keresgéltek az iszapban. Útjukat időnként furcsa, hálóval fedett, alacsony kalickák akadályozták, melyek oldalán azonban kis nyílások elősegítették a továbbhaladást. Egyszerűbb volt így átjutni nekik a szűk nyíláson, mintha a terelőszárnyak miatt vagy tíz métert kerültek volna. Amelyikük a kényelmesebb, rövidebb utat választotta, az menthetetlenül a madarász kosarában találta magát. Ezen az elven működnek ugyanis a tengerparti fogóvarsák. A parti vízszegélyen szedegető madarak útjába helyezik őket, és mivel a mélyvíz felől nem kerülik meg ezeket, de a szárazon sem akarnak fölöslegesen gyalogolni, így vagy visszafordulnak, vagy esetleg átszállnak fölötte, de ahogy a gyűrűzőállomás adatai bizonyítják, igen sok bele is téved ebbe a varsarendszerbe, ahonnan újabb és újabb kalickában találják magukat. Az ügyesen szerkesztett, egyszerű fogóeszköz sok ezer limicolát megfogott már a 30 éve működő „Balti Akció” állomásán. Az észak-európai, szibériai költőhelyekről a telelőhely felé ezrével haladnak a parti madarak (limicolák), melyek útja a Balti-tenger érintésével vezet tovább. Ezt a hagyományossá vált átvonulást igyekszik a Gdanszk- ban működő ornitológiái állomás tanulmányozni. A telelőhelyekre vezető út és a közte levő pihenő- és táplálkozóhelyek megrajzolásán túlmenően néhány problémakör tisztázására is módot ad a limicolákkal való „személyes találkozás” (pl. ved- lés lefolyása, alfajok kérdése). Egyik friss kutatási témájuk problematikáját épp az itt folyó szakmai munka kezdte feltárni. Pl. a havasi partfutó a Balti-tenger partvonalán halad szibériai költőhelyei felől a telelőhelyre. Az itt, a VII., VIII. hónapokban átvonuló és jelölt madarak csak jelentéktelen része kerül elő Nyugat-Eu- rópában, ami azt a feltevést látszott igazolni, hogy kétfelé ágazik innen a partfutók útja. Egy kis részük továbbhalad a tengerpart mellett, másik részük pedig a kontinens átszelésével fordul délnek. A tengerparti vonulók tavasszal is ott haladnak visszafelé, a szárazföldiek azonban a Fekete-tengernél bekövetkező tollváltásuk után északi irányban folytatva útjukat, jutnak a költőhelyeikre. Ottlétünkkor svéd, francia, szovjet, olasz és jugoszláv szakemberek ismerkedtek az itt folyó munkával, fogási módszerekkel, s cseréltek tapasztalatokat az otthoni szakmai tevékenységről. Remélem, hogy az ott tanultakat hazai viszonyokra alkalmazva hasznosítani tudjuk, és ennek kapcsán is segítjük a magyar madártan és természetvédelem ügyét. Széli Antal A mezőhegyesi cukorgyár MSZBT-tagcsoportja október 28-án zenés irodalmi estre invitálta az érdeklődőket. Beregszászi Olga és Újlaki Károly színvonalas, szép előadását követően — stílszerűen — teával és piroggal vendégelték meg a közönséget. Amíg a résztvevők eszegettek, beszélgettek, mi Beregszászi Olgát (képünkön) kértük meg. beszéljen önmagáról, s arról, mi a magyarázata annak, hogy pályájában oly meghatározó a szovjet-orosz irodalom .. . — Kárpátalján, Beregszászon születtem. Azon a vidéken mindig több nemzetiség élt együtt. így természetes, hogy benne élve a magyar kultúrában, mindig szerettem és értettem az orosz kultúra szépségeit is. A színművészeti főiskolát Moszkvában végeztem, ez is meghatározó az életemben. Hiszem és vallom, hogy a zenének, a művészeteknek nincs határa. Ezekkel a megzenésített versekkel barátságról, szerelemről, békéről beszélhetünk ... — Mivel foglalkozik még? — Zenésítek, énekelek magyar költőket is, és nagyon szeretek gyerekekkel találkozni. Ök egy más világ. amit nagyon szeretek. Mindezek mellett sanzonokkal is foglalkozok. — A közelmúltban j az orosz dalok fesztiválján nagydíjat nyert. . . — Most először kértek föl, hogy vegyek részt a Vigadóban a Barátság slágerfesztiválon. Pugacsova egyik dalát énekelem a saját lelkemen átdolgozva. Egy szép szöveg is kellett hozzá, erre felkértem Erdődi Gábor versfordítót. Sikerült megnyernem a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza, valamint a Magyar—Szovjet Baráti Társaság fődíját. — Már csak egy kérdésem van, hiszen bizonyára fáradt: megyénkben már nem egyszer járt. Mi a véleménye az itteni közönségről? — Talán jobban kiéhezettek itt az emberek a színvonalas, jó előadásokra, mint másutt. Elgondolkodóan figyeltek most is. Ahogy elnéztem az arcokat, mindenre reagáltak, unatkozó szemeket nem láttam. Néha kérdezik tőlem: „na, milyen volt a közönség?” Én mindig azt mondom, nagyon jó, mert meggyőződésem, hogy rossz közönség nincs, csak rossz előadó. És nekem — hogy lekopogjam — mindig jó közönségem volt. N. A. Fotó: Fazekas Ferenc
