Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-30 / 256. szám
népújság: 1987. október 30., péntek Gazdálkodj okosan! — „Tudja, nem örülünk a látogatásának, még kevésbé szeretnénk, ha jnost cikket írna rólunk” — tiltakozott a cég vezetője, amikor is hosszú idő után sikerült nyélbe ütni a találkozást. Az üzem, amely keleten is, nyugaton is jól eladható termékeket gyárt, évek óta tisztes nyereséggel dolgozott, mígnem idén fordult a kocka. — Valamit nagyon „elcsesztek” annál a cégnél, rosz- szúl áll a szénájuk — mondta mindentudó ismerősöm, s értesülése igazát hivatalos helyen is megerősítették. A cég vezetőjét többször is próbáltam meggyőzni — telefonon —, hogy beszélgetnünk kellene egy újságcikk erejéig. A vezető eleinte húzta, halasztotta a dolgot, hivatkozva gyűlésekre, tárgyalásokra, a sok munkára, az elfoglaltságára, a nehéz gazdasági helyzetre, majd a sokadik telefonbeszélgetés után, igaz nem szívesen, de kötélnek állt. A megbeszélt időpontban tehát, a nagy sztori reményében kellőképp felcsigázva huppantam az ízléses bútorokkal berendezett iroda egyik foteljába. Nehezen indult a beszélgetés, de később már kérdeznem sem kellett. A cég vezetője elpanaszolta, hogy termékeik más vállalatokkal kooperációban készülnek. Míg egyik partnerük korábban előre szállította a szükséges alkatrészeket, az idén az első szállítmány csak február végén érkezett meg. Az addig elkészült félkész termékeket raktározni kellett, s emiatt egy negyedévet késett a cég a megrendelt mennyiségek szállításával. (Magyarán, a kabátot összevarrták, kivasalták, ám a gombok hiányoztak róla.) A kooperációs partner késése miatt veszélyben forog a megrendelések teljesítése, sőt a cég gazdálkodása is. Számok nyelvén ez azt jelenti, hogy idén az első félévet 800 ezer forint veszteséggel zárták. A külföldi megrendelők általi kötbérezés elkerülése, a bérszínvonal megtartása érdekében, s hogy az eddig kifizetett bérek fedezete meglegyen, év végéig 10-12 millió forintos nyereséget kell elérnie a cégnek. Hogy a lemaradást pótolni tudják, az adminisztratív területről fizikai munkakörökbe kényszerültek átcsoportosítani a dolgozókat. „Szegény embert még az ág is húzza.” A szállítási vállalattól ugyanis nem kapják meg időben a megfelelő mennyiségű konténert. Emiatt kétszer kell rakodni, egyszer a raktárba be, aztán a raktárból ki, a konténerbe. Arra a kérdésre, hogy miért nem kötbérezik meg a szállítással késlekedő kooperációs partnert, a cég Vezetője azt válaszolta: „Csak nem képzeli, hogy magunk alatt vágjuk a 'fát?! Ha ezt most megpróbálnánk, akkor jövőre, a tárgyaláson mosolyogva és diszkréten közölnék velünk, hogy sajnos az elkövetkezendő években — rajtuk kívülálló okok miatt — nem tudják szállítani a számunkra oly fontos alkatrészt, amelynek gyártásával hazánkban más vállalat nem foglalkozik.” Beszélgettünk még az alapanyagárak változásairól, a külpiaci helyzetről, a bérbruttósításről, s végezetül arra kért a vezető, hogy ha egy mód van rá, ne legyen újságcikk az általa elmondottakból. Megharagudna a kooperációs partner, s ennek beláthatatlan következményei lennének. Ennek ellenére úgy vélem, hogy a panasz mégiscsak meghallgatásra szorul, mert valószínűleg több hazai cég jár hasonló cipőben. Végül is nem a név a fontos, hanem maga a jelenség. H. E. „Töke” és „kizsákmányolás” a szocializmusban Nem vitatott ma már, hogy a szocialista társadalmi tulajdon hatékonyabb működtetésének útja a vállalatok gazdasági önállóságának, vagyonérdekeltségének a növelése. Gyakorlati érvényesülésének előrehaladásával azonban egyre erőteljesebben kibontakozott egy ellentmondás is. Az tudniillik, hogy a vagyonérdekeltség erőteljesebb vállalathoz kötöttsége növekvő mértékben gátolja a technikai-gazdasági jellegű, strukturális átalakuláshoz szükséges tőkemozgást, minthogy ez csak a vagyonelkülönülés határainak áttörésével lehetséges. Ezen ellentmondás feloldására olyan klasszikus vagyonátcsoportosító kategóriák mutatkoztak alkalmasnak, melyek képesek továbbra is a tulajdoni részesedést fenntartani, illetve megszüntetni, s az anyagi érdekeltséget érvényesíteni. S így kerültek előtérbe ■ azok a gazdasági kategóriák, amelyek a tőkés alapon elkülönült tulajdon allokációja kitűnő megoldásainak bizonyultak; mint a klasszikus kölcsön, részvény, kötvény, bérlet stb., illetve jövedelmeiket realizáló formáik, mint kamat, osztalék, járadék, bérleti díj stb. Ezek azonban a tőkés termelési viszonyok közötti tőkeallokációra (átcsoportosításra) alkalmas formákként születtek és fejlődtek ki. Ezért elvi, ideológiai zavart, kétkedést váltottak ki vezetőinkben, dolgozóinkban, hogy nem változtatják-e ezek a „született” tőkés kategóriák a társadalmi vagy személyi vagyont ismét tőkeminőséggé, s nem indukálnak-e olyan mértékű jövedelmeket, melyek esetleg a kizsákmányolást is újraszülik? Meg kell tehát mélyebb összefüggésbe helyezve vizsgálni, hogy e kategóriákkal jelzett tényleges gazdasági összefüggések kizárólag csak tőkejellegű értékeket képesek átcsoportosítani technikailag és gazdaságilag elkülönült egységekbe és az általuk realizált jövedelem is egyedül kizsákmányolásból származhat? Tudjuk, hogy a tőke lényege nem önmagában vett érték, akár használati, akár pénz formájú csereértékben ölt testet. Hanem az a tőkés-bérmunkás közötti viszony, amelyben szükségszerűen a kizsákmányolás, a bérmunkások munkája egy részének végleges és ellenszolgáltatás nélküli kisajátításának eszközeiként szerepelnek. De ebből az is következik, hogy e viszonyból kiragadva megszűnik tőkejellegük, tőkefunkciójuk is. Vagyis elképzelhető, hogy más, nem tőkés-munkás, de különböző dolgozó osztályok (munkás-paraszt), illetve csoportok (vállalatok), személyek (dolgozók) között fennálló gazdaságilag elkülönült viszonyaiban is be tudják tölteni a vagyon, érték olyan átcsoportosításának szerepét, mely továbbra is megtartja az elkülönültség tulajdon jellegű jogosultságát, s realizálja az e viszonyok törvényei által megillető anyagi érdekeltséget. S mi bizonyítja ezen „el- képzolhetőség” realitását is a szocializmus gazdasági el- különültségi viszonyai között? Az allokált pénz egyik elkülönült termelő gazdaságtól kerül át egy másikhoz. Oka: a saját fejlesztésre rendeltetett, saját többlet- munkájukkal teremtett pénzt termékeik szűk kereslete miatt nem vagy kevésbé tudják saját gazdaságukban hasznosítani, további terméktöbblet termelésére felhasználni. Keresnek tehát erre lehetőséget olyan másiknál, akinél viszont a saját felhalmozási alapjukkal elérhető termelésbővítésnél is nagyobb a jövedelmező kereslet. Ez esetben tehát nem az átengedett pénzről vagy bérbe adott termelési eszközről mondtak le, s adták át egyszersmindenkorra egy másiknak, hanem csupán a termelő módon való hasznosításáról, felhasználásáról. Ezzel megfosztották magukat újabb terméktöbblet előállításának lehetőségétől, viszont hozzájutattak egy másikat a nem saját munkájukkal megteremtett eszközzel való plusz terméktöbblet teremtéséhez. Ezt a plusz terméktöbbletet — mégha természetesen teljes egészében ebben a másik vállalatban kifejtett eleven munkával is hozták létre —, mint vállalati jövedelmet az értékallokáló vállalat munkájával teremtett anyagi értékek szolgálatának (s nem forrásának!) is kell tekintenünk. Ha ezen tulajdonilag is méltányosan, egyenjogúan megosztoznak, s így vállalati nyereség, „profit”, illetve kamat, osztalék, részesedés vagy bérlet esetén bérleti díj formájában az anyagi eszközöket átengedő kollektíva is jövedelemként részesedik belőle, ezt semmiképpen sem lehet „kizsákmányolásnak" tekinteni, az átcsoportosított holtmunka-tulajdont pedig „tőkének” minősíteni. A „tőkeallokáció” kapitalizmusban is működő, vizsgált kategóriái, ha lehet még nagyobb eszmei zavart okoznak „kizsákmányoló” jellegű megítélésükben a munkával szerzett, rendeltetése szerint eleve személyi fogyasztást szolgáló pénzértékek allokációjával kapcsolatban. S ez gazdaságilag is megalapozott annyiban, hogy ebben az esetben közvetlen nem termelő célú hasznosításról, tehát közvetlenül nem egy eleve többletértékű haszon megosztásáról van szó mindkét oldalon. Ezért az értékeknek e személyes fogyasztási célú „gazdaságok” közötti allokációja esetén eleve nem születik egy olyan azonos minőségű gazdasági többletérték, melyből „jut is, marad is” alapon egyidejűleg pozitív módon tudnák vagyonukat gyarapítani. Ezért, amikor a kölcsönvevő bármenynyi értékű használati díjat fizet, olyan munkát, értéket ad, melynek létrehozásához a kölcsönadó még holt munkájának szolgálatával sem járult hozzá. E mozzanatban a felszínen még egyértelműbben az tehát a látszat, hogy egyik dolgozó ezáltal munka nélküli jövedelmet sajátíthat el a másiktól. E felszíni látszat megint nyilvánvalóan tévesnek bizonyul, ha az érték formai változásai mögött a tényleges gazdasági tartalmat fedjük fel, s ebben próbálunk a kölcsönös szolgáltatásokban valamiféle egyenértékűséget keresni és találni. Mit ad át a kölcsönadó a kölcsönvevő dolgozónak? A munka szerinti elosztás alapján szerzett, s teljes egészében személyes fogyasztásra „elkülönült” pénzvagyonának egy részét. Olyan általános csereértéket tehát, melyre munkájával maradéktalanul megszerezte a kizárólagos jogát és lehetőségét, hogy „közvetlenül a fogyasztás számára cserélje”, s „élvezetének tárgyává tegye”. (Marx.) Akinél azonban a munka szerinti keresetük reálértékének növekedése miatt nem áll fenn teljes elfogyasztásának kényszere, egy részét megtakarítva ideiglenesen másoknak átengedik. Részükről tehát ez az objektív lehetőségében még meglévő, személyes fogyasztásukról való ideiglenes lemondás, elhalasztás képezi azt a reális gazdasági tartalmat, amit kölcsönadásukkal elidegení- tenek, pénzdíjért elcserélnek, mások javára bocsátanak. A kölcsönvevő pedig éppen ezt a lehetőséget kapja meg előrehozottan, mielőtt ezt saját munkájával alapozta volna meg. Itt is kétoldalúan ellentételezett szolgáltatások, értékek cseréjéről van szó, tehát egyik oldalról sem áll fenn eleve „kizsákmányolás”, egyoldalú megkárosítás ténye. Ezek az elvek érvényesülnek a termelő (üzemek) és fogyasztó (személyi, családi) elkülönült gazdaságok közötti érték- (tőke-) áramlás (pénz, termelőeszközök) „tőkejellegévé”, illetve az ellenszolgáltatásként fizetett használati díjak „kizsákmányoló” minőségére vonatkozóan is. A kifejtettekből következik, hogy a szocializmus gazdaságilag elkülönült bármilyen egységei közötti értékáramlás akármilyen formája (pénz, termelőeszközök stb.) önmagában nem eleve „tőkeáramlás” a szó eredeti minőségében, mint ahogyan így az értük kapott ellenszolgáltatás akármilyen formája (kamat, részesedés, bérleti díj stb.) sem eleve kizsákmányolásból származik. De kizsákmányoló minő- ségűekké válhatnak, ha mértékük féktelenül elszalad. Ezért nagyon fontos, hogy a folyamatok szabályozásával ez elé ésszerű korlátot állítsunk. Dr. Szilágyi László egyetemi docens, a közgazdaság-tudományok kandidátusa Adóreform ’88! Számítóközpontunkban már megvásárolható az IBM PC XT-n, AT-n működő, a Software ’88 pályázaton oklevéllel jutalmazott Általános forgalmiadó- és folyószámlakönyvelési rendszer Ára: 98 000,— Ft. valamint a Commodore 64-en működő bérbruttósítás programcsomag. Ara: 3 900,— Ft. Kérésére díjtalan rendszerbemutatót tartunk! SZÜV SZÁMÍTÓKÖZPONT, Békéscsaba, Kinizsi u. 4—6. Üi.: Rácz István. Tel.: (66) 21-155. „Fűben, fában orvosság” A gyógyító teák ismét hódító varázsa Napjainkban a mesterségesen előállított antibiotikumok sokaságával élünk együtt, s a betegségekre nap mint nap új gyógyszerek születnek, mégis egyre inkább visszatérünk a hagyományos szerekhez, a gyógy- füvekhez. A természetes hatóanyagot tartalmazó növényeket a civilizálódás során szinte teljesen elfeledtük. Ma viszont reneszánszukat élik a különböző növényi részek, vagy azok kivonatai. Ezek közé tartoznak a gyógyteák is, melyeket többek közt a Herbária Országos Gyógynövényforgalmazó Közös Vállalat forgalmaz. A budapesti központú nagyvállalatnak az ország területén 14 üzeme — köztük az egyik Békéscsabán — tevékenykedik. A szakosodás következtében épp a békéscsabai üzem profilja a gyógyteák feldolgozása, csomagolása. A Kazinczy utcai alig több mint harminc embert foglalkoztató kis üzem feladata tehát nem kevés, hiszen az egész országot el kell látnia gyógyteával. — Huszonkétféle teakeveréket, továbbá négyféle filteres teát dolgozunk fel — tájékoztatott Szlopoczki Árpád, a békéscsabai üzem vezetőjének helyettese. 1 Ezek mindegyike az emberi szervezetre nézve valamilyen gyógyító hatású. Tehát eleve külön kell választani az úgynevezett élvezeti cikk kategóriájába tartozó teákat, azoktól, amelyeket mi dolgozunk fel. Az igazi nagy teaivó nemzetektől hazánk még mesz- sze elmarad, bár az utóbbi időben terjedőben van ennek az aromás italnak is a meghonosodása. Az értekezletek, tanácskozások szinte elengedhetetlen kellékévé vált a feketekávé, manapság azonban már egyre több helyen teát szolgálnak fel. Az őszi, téli influenzák, meghűlések esetén ! pedig mind többen nyúlnak a gyógyszerek helyett a gyógyteákhoz. Évről évre növekszik a kereslet irántuk. — Alapanyag tekintetében egyelőre nincs gondunk — állapítja meg az üzemvezető-helyettes. — A békéscsabai üzem legnagyobb volumenű termelése a kamillatea előállítása. A megye területén igen nagy mennyiségben terem meg a kamillavirág. Ebben az esztendőben — a mostoha időjárás ellenére is — jó közepesnek mondhatjuk a termést, fgy a belföldi igényeket a Herbária mindenképpen ki tudja majd elégíteni. Üzemünk a kamilla teljes körű feldolgozására rendezkedett be. A felvásárolt nyersárut szárítóberendezéseinkkel szikkasztjuk, majd az őrlést követően tasakoljuk a kamillateát. A növekvő mennyiségi igények és a kulturáltabb csomagolás érdekében a már meglévő filterező gép mellé újat vásároltak, mely- lyel a termelésük megkétszereződik. Az olasz gép hazai anyagokkal dolgozik, s emiatt kezdetben problémák merültek fel. Gyakori volt, hogy szóródott a filterből a tea, elszakadt a cérna. Ügy tűnik, mostanra csökkentek a reklamációk, azaz megoldódtak átmeneti gondjaik. A teljesen automatikus berendezés a filteres teát egyúttal dobozolja is, így csupán a szállítókartonokba történő bepakolás igényel kézi munkaerőt. A különböző teafélék ízléses dobozait a békéscsabai Kner Nyomda állítja elő. — A jövő mindenképpen a filteres teáké. Ezért a most tasakolt kivitelű teakeverékeinket is szeretnénk filteres kiszerelésben forgalomba hozni. Ez azért is fontos számunkra, mert csak így van esélyünk betörni a nyugati piacokra — mondta Szlopoczki Árpád. Az üzem közismert kamilla, csipkebogyó, hársvi- rág, borsmenta gyógyteái mellett igen népszerűek és keresettek az elhízás elleni, a dohányzás elleni, valamint a gyermekteák. A következő év elején új teák megjelenése is várható. A Mecsek teacsalád jelenleg gyártási kísérlet alatt áll, de minden jel szerint hamarosan találkozhatunk majd a Herbária békéscsabai üzemének reumakezelést kiegészítő, érelmeszesedés 1 elleni, gyomor- bántalmak elleni és diétás teáival. Az újdonságok kezdetben csak korlátozott mennyiségben és elsősorban a Herbária-szaküzletekben, illetve a gyógyszertárakban lesznek kaphatók. Végezetül az üzemvezetőhelyettes arra hívta fel a teafogyasztók figyelmét, hogy a gyógyászati jellegű teák fogyasztásáról ajánlatos a kezelőorvost is tájékoztatni, illetve kikérni annak szakvéleményét. (bacsa)
