Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-16 / 244. szám
1987. október 16., péntek Albérletből ffibérleként társbérletbe Mi lesz veled, nyomdászképzés? II. A Békéscsabán 1964-ben megindult nyomdász szakközépiskolai képzés fejel 'felett felhők gyülekeznek. Gond van a beiskolázással; a Kner Nyomda egyre kevesebb ilyen végzettségű fiatal szakembert igényel, pedig közben megépült az új, önálló iskola, tanműhellyel együtt. S most a szakközép és szakmunkásképzés mellé befurakodott (?) a gimnáziumi képzés is. De vajon valóban nincs szüksége szakközépiskolát végzett fiatalokra az /Alföld nyomdáinak? Valóban elhanyagolják a más megyebeliek beiskolázását? Tényleg jövő nélkülivé válik a nehezen megszületett nyomdaipari szakközépiskolai képzés a nyomdai hagyományok fellegvárában, Békés megyében? írásunk második részében folytatjuk az okok, a jelen és a jövő kutatását. Huszonöt éves szakkör Jubileumi kiállítás a helyőrségi klubban Országosan hiány van A „sok gazda” gondjáról már szóltunk, s éppen ezért nem kerülhettük el, hogy a Művelődési Minisztérium illetékesét is megkeressük. A megkérdezett osztályvezető ugyan nem járult hozzá nyilatkozata megjelentetéséhez, mégis szükségesnek érezzük ismertetni a minisztérium álláspontját. Kérdésünk arra irányult, hogy a szakközépiskolák indításában milyen elvek alapján döntenek. Ez ügyben « Művelődési Minisztérium alapállása a következő: ha egy megyei tanács megfelelő érvekkel benyújtja; valamiféle szakképzésre az igényét, és a működés feltételeit is biztosítani tudja,! akkor — az irányításban kialakult de- centralizmus elve alapján — a minisztérium hozzájárul. Ehhez a szakminisztérium és az Országos Tervhivatal egyetértése is szükséges, csak azután hagyja jóvá a Művelődési Minisztérium. Az Ipari Minisztérium emberi erőforrás-fejlesztési és oktatási osztályának főmunkatársa, Mezei Rozália jól ismeri a nyomdaipari képzés országos helyzetét, és szívesen adott tájékoztatást. Tőle elsőként azt tudakoltuk, hogy megfelelően átgondolt-e a nyomdaipari szakképzést folytató iskolák országos telepítése? — A létszámot nem mi koordináljuk — magyarázza —, hanem a megyei tanácsok munkaügyi osztályai gyűjtik össze, s egyeztetik az ifjúsági erőforrással. Az így megfogalmazott igényeket eljuttatják a Művelődési Minisztériumba, s ezt a szaktárcák is véleményezik. Ez utóbbiak ritkán kezdeményeznek, ugyanis az iskolafenntartó főhatóságok a tanácsok. A békéscsabai iskola helyzete sajátos, hiszen úgynevezett kis létszámú szakmára képez. Azj országos tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol nincs középiskolai nyomdászképzés, ott munkaerőgonddal küszködnek a nyomdák, amelyik megyében pedig van, ott egy olyan nagy vállalat, mint a Kner is, hamar telítődik. Jó lenne, ha a meglévő tanműhelyeket szükség szerint ide-oda lehetne tologatni. Egyébként Szeged éppen a békéscsabai iskola miatt nem kapott szakközépiskolai képzésre engedélyt. Ott csak nyomdaipari szakmunkásképzés folyik. Ügy vélem, az lenne a megoldás, ha jobban szorgalmaznák a regionális beiskolázást. Viszont azzal is számolni kell, hogy a családok gondolkodása megváltozott. Nehezebben engedik el más megyékbe 14 éves gyerekeiket. Inkább olyan szakmákra adják őket, amit helyben lehet tanulni. A békéscsabai Tevan szakközép- iskola gondjait mi is érezzük, de nem hiszem, bárki is mondana olyat: most pedig akkor csukjuk be az iskola kapuit. Különösen most nem, amikor az iskola függetlenítette magát a vállalattól. — De ha egyszer nincs ilyen képzettségű dolgozókra a nyomdáknak szüksége? — Ez nem így van. Országosan még ma sincs megfelelő utánpótlás. Bár nem nevezhető nehezen beiskolázható szakmának, mégis vannak gondok. Az viszont tény, hogy helyenként túlképzés tapasztalható. Mégis azt mondom; nagy kár lenne, ha a nagy nyomdai hagyományokkal rendelkező Békéscsabán és környékén esetleg szűk vállalati szemléletből — megszűnne a nyomdaipari szakközépiskolai képzés'. Mint nyomdász állítom:1 ez egy jó, sikeres szakma. Mégis, a beiskolázás szempontjából sokkal nehezebb papíripari szakképzésben oldották meg eddig a regionális beiskolázást megnyugtatóan. — S még szeretnék valamit mondani. A békéscsabai jó iskola, az ottani szakoktatás színvonalas, és' ezekre az értékekre kellene a jövőjét alapozni. Eredményesebb pályaválasztási propagandával, beiskolázással. Tizenkettőre kettő A szakközépiskola műszaki igazgatóhelyettese, Kovács Sándor az első nyomdaipari szakközépiskolai osztályban végzett, és 1973 óta tanít egykori iskolájában ö, mint szakember, vajon I hogyan látja a képzés gondjait? — Nagy eredménynek tartom a saját tanműhely létrehozását, s ebben a Kner Nyomda szakszervezeti bizottságának. s az akkori titkárnak, Cs. Nagy Lajosnak nagy szerepe volt. A gond most inkább az, hogy sok pénzt vitt el az épületj a gépi fejlesztésre alig jutott pénz. Pedig sok a gépmatuzsálemünk. A másik gondunk az, hogy a gépeink magasnyomók, viszont a nyomdának nem erre van szüksége. Ezért a síknyomók csak az első két évben dolgozhatnak a tanműhelyben, a másik két évfolyam a Knerben. Egyébként a teljes szakma megismeréséhez szükség van a nyomdában működő gépek megismerésére. Most az a helyzet, hogy 12 gyerekre összesen két síknyomó gépünk van. A megyei munkaügy tájékoztatása szerint jövőre indul egy fényszedőosztály. Ez eddig érettségihez volt kötve, most szakközépiskolai keretek között kezdjük meg a képzést. — Hogyan látja a beisko- _ lázási gondokat? A létszám- csökkenés indokolható-e a debreceni képzéssel? — Debrecenben négy éve bocsájtanak ki végzősöket. Ott inkább a ikönyvgyártás- ra specializálódtak, tehát nem hiszem, hogy ez lenne az ok. Valóban, az utóbbi években csökkent a Tnás megyéből érkezett diákok száma,1 de a MÁV-kollégium- mal is megszűnt a kaposváriak révén kialakult korábbi kapcsolat, így a gyerekek elhelyezése is gondot jelent. Jelenleg Szegedről, Salgótarjánból, Kaposvárról jönnek tanulók. A beiskolázásnál a nyomdákon keresztül tartjuk a kapcsolatot, idén például számítógépes kimutatást kaptunk az igényeikről. Persze az lenne az ideális, ha a munkaerőt igénylő nyomdák felkeresnék az általános iskolákat... ) — Nem fél attól, hogy Békéscsabán háttérbe szorul a nyomdászképzés ? — Abban már biztos vagyok, hogy nem szűnik meg. A Kner továbbra is igényli az egy szakközépiskolai osztályt. Az, hogy gimnáziumi osztályok is kerültek az iskolánkba, nem zavar, mert a Rózsa Ferenc Gimnáziumban is így voltunk. A gondot nem ez jelenti. Inkább az, hogy egy osztály esetén, a végre önállósított szakembergárdánkat nehéz lesz megfelelően foglalkoztatni. Bár a szakmai elmélet szempontjából ez valóságos nyeremény. — A nyáron végzettekről mit tud? — Az ötven közül ha tíz tudott a Knerben elhelyezkedni. Szó sincs elsorvasztásról Az iskola e tanévben debütáló igazgatója, Németh Lajos olyan intézmény élére került, amilyen az országban nincs még egy. Gimnázium, szakközépiskola és szakmunkásképző egyszerre. A furcsa felállást engedélyező, hivatásos iromány még nincs a kezében. — Az iskola szerkezete valóban egyedülálló. A jövőben három gimnáziumi osztályt | tervezünk, most kettő van, szakközépiskolai osztályunk egy lesz, és folytatjuk a könyvkötőszakmun- kás-képzést, ha igény lesz rá. Hogy így alakult a helyzet, azt több ok is magyarázza. Egyrészt a békéscsabai iskolastruktúra és a demográfiai hullám. Számokkal szólva: a megye közép- iskolásainak 43 százaléka Békéscsabán tanul, s az ösz- szes tanulólétszámból csak 13,6 százalék a gimnazista. Mivel növelni kell a számukat — a városi tanács anyagi helyzete alapján —, ez volt a legkézenfekvőbb megoldás. A másik összefüggés a nyomdaipari középfokú szakképzésben kereshető. Évek óta szó van róla, hogy túlképzés van. Maga a bázisvállalat, a Kner Nyomda is ezt mondja. Érthető tehát, hogy az iskola jövőjét más irányban kerestük. Egyébként — hangsúlyozza az igazgató — csak nagyság- rendi visszafejlesztésről van szó. Mert most az első osztályban 34 szakközépiskolás van, a másodikban a két osztályban összesen ' 40, a harmadikban is 40 és a két*, negyedikben 48. S mivel korábban szinte válogatás nélkül vettek fel ezekbe az osztályokba, nagy volt a lemorzsolódás. Most 53 jelentkezőből vettük fel a 43-at. — Az viszont tény — kapcsolódik a beszélgetésbe dr. Krupa Andrásné igazgató- helyettes —, hogy a más megyéből érkezők száma megcsappant. Ebben benne van a mi beiskolázási munkánk is, de a szülők is egyre nehezebben engedik el a gyerekeket. Emellett a korábbi időszakban nem volt gond a vidékiek kollégiumi elhelyezése. Most, hogy a tanítóképző 100 férőhelyet elvett a középiskolás kollégiumtól, alaposan lecsökkent a felvehető diákok száma. — Most milyen szakmákat oktatnak a szakközépiskolai osztályokban? — Magasnyomó, síknyomó gépmester, nyomdai fényképész, fénymásoló-, szedő- és montőrszakmákat. Egy osztály általában három szakmai csoportra oszlik. Ezért délelőtt és délután is folyik oktatás a tanműhelyben. Sok a továbbtanulónk, s a szakma szerinti elhelyezkedés úgy 50-60 százalékos — mondja az igazgatóhelyettes. — Végzős fiútanulóink közül sokan mennek elektroműszerész- vagy * irodagépműszerész-tanuló- nak. Előkerül a statisztika. Hosszú évek óta átlagban a négy évfolyamon 29-33 között mozog a más megyéből érkezett tanulók száma. — Ez is bizonyítja — mondja az igazgató —, hogy szó sincs a nyomdaipari képzés elsorvasztásáról. * * * Az elmondottak is bizonyítják, hogy a haraszt nem véletlenül zörgött. S ha nincs is szó a nyomdaipari szakközépiskolai képzés elsorvasztásáról, azért túlzott elégedettségre sem ilehet okunk. Az is kiderült, hogy az ország jó néhány megyéjében bizony szükség van ilyen képzettségű friss munkaerőre. S ha már van' hol, van kikkel, s van mivel, miért ne lehetne éppen a békéscsabai Tevan az a vonzerő, amely színvonalas oktatása révén idevonzza távolabbi tájakról, vagy netán külföldről is (mert erre is volt példa az iskola történetében) 'e szép szakma jövendő mestereit. B. Sajti Emese Egy jubileumi kiállítástól koránt sem lehet azt várni, hogy bemutassa a teljes elmúlt időszakot, annak változásait, árapályait, közelebb hozza azokat, akik meghatározóan rányomták bélyegüket az első évekre, a továbbiakra, akik netán a huszadik jubileumon voltak meghatározó hangadói a társaságnak, amelynek tagjai azonban egyben mindig megegyeztek: szerették a képzőművészetet. Szerették művelni is, hiszen kimondva vagy kimondatlanul, arra szövetkeztek, hogy egymást segítve-ösztönözve festővé, grafikussá, szobrásszá legyenek. Ez a békéscsabai kis kör is átélte az évtizedek viharait olyan tekintetben is, hogy volt idő, amikor semmire sem tartották az amatőröket, még a szükséges rossznál is elviselhetetlenebb idegességgel szemlélték (páran hivatásosok is) tevékenységüket, pedig rosz- szul tették, mert az idő nem őket igazolta. A „FEK”- be járogatók közül többen hivatásosak (ami itt az Alap-tagsággal egyenlő) lettek, és most is készülődik egynémelyikükben a tehetség és a lehetőség, hogy elérjék ezt a (képzőművészek számára) szinte egyedül üdvözítő rangot. Aztán volt olyan idő, amikor, ki tudja miért, sokkal többre taksálták a körbejárok produkcióit, mint amennyit értek • azok, így aztán ez némi zavarodottságot okozott: voltak, akik elhitték, hogy már kész művészek, voltak, akik megrekedtek ebben a kellemes közegben, végül is azok jártak jól, akik felfedezték: a művészélet, a művészsors nem úgy jön magától, meg kell azért küzdeni állhatatosan, és nem engedni a hirtelen jött dicsőség talmi ragyogásainak. Visszatérve a minap nyitott jubileumi kiállításra, azzal kell folytatnom, hogy ez a kiállítás a jelen helyzetet, vagy talán némi „félmúlttal” kiegészített mostani állapotot mutat, és inkább azt összegzi, hogy a békéscsabai helyőrségi klub képzőművész köre (a máig is ,,FEK”-klub) hova jutott negyedszázad alatt? Kik azok, akik most köri tagok, akik a klub mindenképpen figyelemre méltó hagyományait továbbvinni szándékoznak; kik azok, akikre mostanában különösen érdemes odafigyelni. A kört Vágréti János festőművész vezeti, és van ideje, akarata, energiája arra is, hogy megszervezze a kör „gyermekszekcióját” és apróságok tucatjait vezesse be a színek csodálatos világába, megismertetve velük az alkotás örömét. A jubileumot reprezentáló 25 kép jó válogatás. Egy-egy képpel szerepelnek az egykori vezetők és törzstagok, itt van Gaburek Károly Alföldi tája, megint csak megrendítve a képnézőt azért, hogy miért is nem lehet még itt a festő, aki nélkül Békéscsabát is nehezen képzeltük el?! Itt van a halk szavú és hosszú évekig a kör lelke, Párzsa János, hogy Nádas-ával küldjön újabb vallomást odaát- ról; Vágréti JánosH a mostani köri vezető Tavasz című képével a töretlen derűt hozza, Petrovszki Pál, a kör szintén „nagy öregje” a Liget-et és az Este a hídon-t küldte el mutatóba arról, hogyan látja a világot? A többiek (talán végig kellene sorolni a neveket, mégsem teszem) ugyancsak jelzik: számítani kell és lehet rájuk, hiszen legtöbbjük előtt életkorban is ott a jövő, és ebben a jövőben még minden lehetséges. A vélemény nyilván szubjektív, de azért mégis igazodik valami mindenki által elfogadható mércéhez; nos, így emelkedik ki a 25 kép mezőnyéből még Penyaska László, akinek kisérletező kedve, kom- pozíciós fantáziája és groteszkre hajló látásmódja egyre jobban összeigazodik, alakul, figyelmet kelt. Modellezők című képe (lent) mutatja fel ezt leginkább, de a Mediterrán hangulat is szorosan nyomában van. Érdekes világot fest Baji Miklós Zoltán, Törpék és óriások című képe az amatőr művészek ez évi kecskeméti országos kiállításán a Magyar Képzőművészek Szövetségének különdíját nyerte el. Szólni kell még Szeverényi Mihály kiállított műveiről is, melyek közül magasan a Bohóc a legpregnánsabb. Látszik különben, hogy a festő éppen az útkeresés állapotában van, reméljük, a letisztulás, kibontakozás nem várat sokáig magára. Nagyon szép realista mű Horváth Lajos Judit és Encsi táj című olajképe, látható, hogy a festő megtalálta a neki legjobban alkalmas kifejezési eszközöket és sokat ad arra, hogy nézői értsék is azt, amit el akar mondani szépségéről, tájról, nyugalomról és az emlékek katartikusan nagyszerű erejéről. Tehát jubileumi kiállítás a jövő ígéreteivel. Ez most a helyőrségi klub képzőművészkörének jelene, a pillanatnyi megállás tükre, mely az erőgyűjtésé is lehet, magasabb régiókba eljutni. Sass Ervin Jövőre nyolc tanteremmel bővül a Tevan Andor Nyomdaipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola és Gimnázium Fotó: Fazekas László
