Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-24 / 251. szám

1987. október 24., szombat o Alföld Irodalmi folyóirat Debrecenből Ha egyetlen mondattal kellene meghatároznunk a har­mincnyolcadik évfolyamába lépett Alföld történetének, legfontosabb jellemzőjét, mindenképp a regionalitás szűkebb kereteit országos szellemi fórummá válva kinö­vő profilmódosulás kínálkozna kiemelésre. Az a hori­zonttágulás, amely a gazdag helyi hagyományok folya­matos vállalásának talaján bekapcsolta a lapot a hazai irodalmi-művelődési-kritikai élet vérkeringésébe, ráirá­nyítva a figyelmet a magyar literatúra pillanatnyi kon­dícióját a maga lehetőségein belül tükröző törekvéseire. A megtett út persze, nem lehetett független az ország közállapotaitól. Az Építünk néven induló folyóirat sem volt mentes a sematizmus kártékony hatásaitól, nem kerülhette el a dogmatikus irodalompolitika torzító kö­vetkezményeit. Életképességét azonban a történelmi megrázkódtatás viharai után is igazolta, s 1963-tól vég­re havonkénti megjelenéssel kezdődhetett meg az orgá­num saját szellemi arculatának kialakítása — elsősor­ban Mocsár Gábor és Kovács Kálmán főszerkesztői te­vékenysége nyomán. A hetvenes évekre nemcsak a szerzői körnek a helyi erőkre koncentráló zártsága lett végleg a múlté, hanem megképződtek az Alföld helyét a magyar folyóiratstruktúra egészében máig kijelölő ka­raktervonások is. Kialakult a lap törekvéseinek az a fő iránya, amit némi leegyszerűsítéssel a társadalmi-szo­ciális érzékenységben, a valóságközeli, realista, népi hagyományok ápolásában, az irodalmi, művelődési és szociografikus érdeklődés egységében határozhatunk meg. Ez a program hamar kiegészült a magyar iro­dalom egységében való gondolkodás szélesebb dimen­ziójával — a határokon túl élő írók legjobbjait nyerve meg állandó munkatársnak, majd felvállalva a nyugati, diaszpóra jelentős alkotóit is. Az alapvetően hagyomány­központú tájékozódás megőrzése ugyanakkor egyfajta nyitott, értékcentrikus szerkesztői koncepcióval párosul, amely az újabb, modern irányzatok jelentékeny, fiatal képviselőit tudja tartósan a laphoz kötni. így próbál az Alföld 1978 óta Juhász Béla irányításával a profiljához, s — talán nem a szerkesztő elfogult túlzása ez — a szel­lemi életünkben kivívott rangjához hű következetesség­gel, mégis a mai problémákra fogékonyan, az egyre nehezedő feltételeknek hónapról hónapra megfelelni. Keresztury Tibor Sütő András: Anyám történeteiből Mindennap megesik vala­mi velünk, amit elfelejt az ember, de múltkoriban olyasmi történt, hogy azt nem felejtem, sőt csodálko­zom is rajta. Telik az idő, mégis folyvást eszembe jut: mi lesz ebből? Kire marad a templom, a temető, és kire maradnak a könyvek, ha már írjátok őket? Említet­tem már neked, hogy romlik a látásom, a bal szememre függöny került, a szemüve­gem is eltörött, apád seho­gyan sem tudta a fülemre madzagolni, én meg olvasni szerettem volna, épp a te könyvedben akartam utána­nézni valaminek, amiről Ve­rona ángyod azt mondta: nem úgy van, ahogy én tu­dom, mert te másként írtad, jól van, gondoltam, míg megjavíttatjuk azt a nyava­lyás szemüveget, behívom valamelyik iskolás gyerme­ket, megkérem, olvassa föl nekem azt a részt, ahol a lélek nézelődik, mint to­ronyból a bakter. Lestem hát a gyermekeket, de sokat kell ám nézelődni, míg egy szál gyereket megláthatsz az utcán, mert nincs gyerek, némelykor az embernek az az érzése, hogy ez a kama- rási magyarság azt sem tud­ja már, mi a gyerek. Hírek szerint összesen harmincán lehetnek, abból tizenötöt egy kedves tanítónő oktat az alsó négy osztályban, ahol még magyarul tanulnak, a többi pedig, ötödik osztály­tól fölfelé átiratkozott a ro­mán tagozatra, mert csak így lehet eljutni a nyolcadik osztályig. Verona ángyod azt mondta, hogy a torony ablakában nem a lélek né­zelődik, hapem a bakter, a léleknek más a természete, nem mászik föl a toronyba. Apád ugye teljesen megva­kult, ki segített volns ki en­gem? Az iskolás gyerekek. De! hiába szólítottam meg ezt is, amazt is, valamivel mindig kihúzták magukat, dolguk van, miegymás. De végül egy csütörtöki napon szerencsém volt, valamilyen ügyben eljött hozzánk Ilon. (...) Mondom neki, nézd, Ilon, ha van egy kis időd, ebből a könyvből olvasd fel nekem azt részt, megmuta­tom, hol van, ahol torony­ról, bakterről és lélekről van szó. Nézi a könyvet, forgatja a szemével együtt, a vállát rázogatja: ő bizony abból nekem nem tud sem­mit felolvasni, mert ő ma­gyarul mindent tud, csak éppen olvasni nem. Hát nem tanultál meg9 Valamicskét tudott ő. míg az alsó négy osztályt végezte, de azóta, hogy ötödiktől a román osz­tályba jár, amit tudott is, elfelejtette. No, mondom, semmi baj, a fiam könyvét románra is lefordították, volt egy barátja, meghalt szegény, Gugának hívták, a nevét nem felejtettem el, könnyű volt megjegyezni, mert Gergely öcsém egyik fiát Guginak becézzük, de ez nem Gugi, hanem Guga, és még valami, valamelyik római császárnak a neve, hát ezt a könyvet ő fordí­totta románra. Itt van, ak­kor ebből olvassál nekem. Ilon ennek úgy megörven­dett, mintha ő lett volna bajban, ami elmúlt azzal, hogy a könyvet kézbe ve­hette. És1 elkezdett nekem olvasni, hát én a kamarási román nyelvet ugye jól be­szélem gyermekkorom óta, de ebből sok mindent nem értek, rengeteg az úri kife­jezés, de azt mégis tisztázni tudjuk, hogy Veronnal szemben nekem van igazam: néz ki belőlünk a lélek, mint toronyból a bakter. így bizony, te fiam. Ilon azóta meg-meglátogat, a könyv, látod, itt van a tá­lason, mindig megjegyezAik. hol hagyta abba, mert ha már belekezdtünk, folytatjuk is az olvasást, vagyis én ré­szemről a hallgatást, csak azt nem tudom, mi lesz eb­ből, ha így megyen, kire marad a templom, a temető, és kire maradnak a köny­vek, ha már írjátok őket? (1986. október) Holló László: Földön Bényei József: Legenda romboló A megpenészedett úrasztali terítő nyíratlan jázminbokrokon levegőzik nekem csak savanyú bort adott a feltámadási úrvacsoraosztás s nem jutott nagyanyám kenyeréből nem visz lépcső a nagyharanghoz kötelén tehenet húznak vásárokra Legendaromboló korban élek krajcárkuporgató időben házunk elől a faragott kispadokat messzesodorta valami vásári szél csak az öregek köszönnek az idegennek kalapot billent a jóakarat a tisztesség tetszhalottat játszik a bedeszkázott ablakok mögött Kocsim port ver a kövesúton csaholnak benne az emlékeim s elmaradnak lihegve félve Tárva fogad a temetökapu aszottan a fehér árvácska virágok Berogy lassan a sír ledől a fejfa nevemen tarack tobzódik akácfa áll fekete pappalástban ága reszket áldozik alkonyainak mormol az éjszaka elnyújtott zsoltárt tudóm a lányom megkeres itt is s gyűjtögeti a csillagvert éjszakákból gyermekkorom harangzúgásos legendáit (1987. július) Holló László: Libával Költészetünk és a népi líra (részlet) A közép-kelet-európai népek irodalmának fejlődésében törvényszerűnek látszik az, hogy az azonosság és változás dialektikája a századokon áthagyományozódott népi-nem­zeti kultúrkincs jelíegőrző erejének, és a változást kívülről ösztönző idegen hatások termékeny küzdelmének folyama­tában vázolható fel. A nemzeti irodalom karakterének, szemléletének, sorslátásának és kifejezésformáinak alapré­tegét az a kultúra szabja meg, amelyik a változó időben a nép és a nemzet sorsának eleven tapasztalatait szervesen építette a maga még talán nem is tudatos archaikus művé­szi előzményeire, népi, ősi rétegeire. Ez a belső népiség az írásos irodalom mögött olykor bújdokolni kényszerül, de bi­zonyos, hogy például a latin nyelvű írásos kultúra egyed­uralma idején a mélyebb azonosjágigény jegyében konokul őrizte és fejlesztette önmagát. Érintetlensége a történelmi fejlődés áramából kiesve önmagában csupán valamiféle archaikus történelmi érték maradhatott volna, de a ma­gyar irodalom történetében Balassitól kimutatható, hogy a legnagyobb művészeink milyen mélyen táplálkoztak időről időre ebből a mélyebb népi kultúrából. Történelmünk azon­ban úgy hozta, hogy ez a népi kultúra századokon át a bú­vópatak sorsára kényszerült előbb az egyházi latinság, majd a németes kultúra uralma folytán. Á tizennyolcadik szá­zadtól kettészakadt a magyar kultúra, az elsősorban idegen mintájú és hivatalosnak elfogadott írásbeliségre, s a szin­té pogány hagyományokat is továbbörökitő, kényszerűen rejtekező népi kultúrára. Legnagyobbjaink persze, minden időben a két irány szerves egységére törekedtek. A fejlődés grafikonja azonban azt mutatja, hogy ez a remélt egyensúly lépten-nyomon fölborult, s a két rész gyakran állt felold­hatatlannak tetsző küzdelemben egymással. Előbb pedig századokon át az igazi népi kultúra olyan elnyomás és le­nézés áldozata volt, hogy még közvetlen közvetítőket sem találhatott a magasabb kultúrába. Horváth János monográ­fiájából tudjuk, hogy a Petőfi előtti fél században nem a nép volt a népköltészet közvetítője az irodalom felé, hanem a néppel és az irodalommal egyaránt érintkezésben álló, s mindkettőből bizonyos hatásokat felvevő vidéki magyar kö­zéposztály. Ez viszont azt is jelenti, hogy a művelt iroda­lom egyáltalán nem „tiszta forrásból” táplálkozott, hanem valamiféle kevert, befogadhatóvá lágyított népiségből. Ezért jöhetett létre különlegesen nagy, szintetikus művészet ép­pen Arany János révén először, mert ő a maga személyében teremtette meg a két irány termékeny találkozását. Előtte billegett az egyensúly, sok árnyalatú a színkép, annak elle­nére, hogy a nemzeti történelmi eszmélkedés, s Herder kor­szakos hatása a népi kultúrához való folyamodást mozga­lommá, tudatos és sokak által kultivált üggyé emelte, s tu­datosan társította a nemzetinyelvűség programjával. (1984. december) Görömbei András Utassy József: Az út kezdetén Menyhért Jenőnek Olyan vagyok én még e földön, mint a gyermek. A rámszabott ruhát kinőttem. Sír a varrás. Lassan már huszonkét foltja lesz életemnek, s tudom, nem véletlen, hogy minden foltanyag más. Ügy tartozom hozzád, mint út mellé az árok. Ha útra kelsz, pajtás, én mindig elkísérlek, s együtt nyűvöm veled a ránkvasalt világot. Közös-szép törvényünk: az út sosem ér véget. (1987. június) Kulturális mellékletünk 9. oldalán a Debrecenben megjelenő Alföld című irodalmi, művelődési és kritikai folyóiratot mutatjuk be olvasóinknak. A megyei könyv­tár „Mai magyar irodalom" című sorozatában hétfőn, október 26-án az Alföld szerkesztői és munkatársai ta­lálkoznak az érdeklődőkkel.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom