Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-17 / 219. szám
1987. szeptember 17., csütörtök Emléktábla-avatás Szarvason A szarvasi öregdiákok baráti köre emléktáblát állított dr. Melichl János akadémikus tiszteletére (képünkön). Az avatási ünnepséget tegnap rendezték Szarvason, a Tessedik Sámuel Múzeumban. Dr. Kiss Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos osztályvezetője, címzetes egyetemi tanár tartott ünnepi megemlékezést. Beszédében méltatta Melich Jánosnak, ■ a magyar nyelv- tudomány terén kifejtett munkásságát, megemlítette fontosabb munkáit, külön kiemelve a Szláv jövevényszavaink című könyvét. Ezután dr. Pataki István, á városi tanács elnöke leleplezte az emléktáblát, amely a jelenlegi múzeum (korábbi gimnázium) falán kapott helyet. A szarvasi születésű nyelvész hat éven át tanult a gimnáziumbán. Az emléktábla avatásával régi hagyomány folytatódott, hiszen a múzeum falán Gyóni Géza, Kemény Gábor, Bartóky József neve mellett most már Melich Jánosé is szerepel. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. A múzeumban kiállították az európai hírű nyelvész munkáit, valamint az őt méltató újságcikkeket is. (szilasi) Fotó: Veress Erzsi Lakótelepi Közgyűlés a méhkeréki. nyugdíjasnap szakszövetkezetben Lakótelepi nyugdíjasnapot rendeznek a hét végén, szombaton délután két órától Békéscsabán, a napközis táborban. A szervezők színes, érdekes programot állítottak össze erre a délutánra; mód nyílik szép és hasznos ajándéktárgyak készítésére — a legszebbeket kiállítják, s díjazzák is —, majd délután fél négytől Vörös Sári és Dóri József magyarnóta- énekesek. szórakoztatják a résztvevőket. Utána tea melletti vidám tereferére lesz lehetősig, majd fél hattól a Gerolsteini kaland című magyar filmet vetítik le Kiss Manyi és Feleki Kamill főszereplésével. A nyugdíjasnaprá nemcsak a Lencsési-lakótelepen. hanem a másutt élő idősebbeket is várják a rendezők Szeptember 16-án, délelőtt a községi pártbizottságon tartotta első közgyűlését az 1982-ben alakult Üj Élet Mezőgazdasági Szakszövetkezet tagsága. Először Török Elek, a szakszövetkezet elnöke tartotta meg beszámolóját az eltelt öt év munkájáról. Méhkeréken az évek óta veszteségesen gazdálkodó Nicolae Balcescu Termelő- szövetkezet megszűnt, helyette a tagság egyetértésével több szakszövetkezet alakult. Az Üj Élet 28 taggal indult, létszáma állandóan emelkedett. Jelenleg 57-en dolgoznak itt. Bár a szak- szövetkezet mintegy négymillió forint adósságot,! és csekély gépparkot örökölt, sikerült eredményesen gazdálkodniuk. A mély fekvésű, kötött talajhoz igazították a vetésszerkezetet — a szántó- területből 86 hektárt műrét telepítésére fordítottak, amely jobban megfelelt az itteni adottságoknak, mint például a kukoricatermesztés. öt év alatt kialakult a vetésszerkezet: a 679 hektáros szántón búzát, lucernát, vörösherét, zabot, tehát főleg takarmánynövényeket termesztenek. Ez elégíti ki kiemelkedő ágazatukat, a juhtenyésztés igényeit. Évente 10-12 millió forint árbevételt érnek el a broy- lercsirke-nevelésből, mellyel a bábolnai rendszeren belül ötödikek. A szövetkezet árbevétele évente mintegy 22 millió forint, főleg az állat- tenyésztésből származik. A szövetkezet tagsága helyesen döntött, amikor öt évvel ezelőtt a szakszövetkezeti formát választotta. Ezt igazolja, hogy pénzügyi helyzete évről évre stabil. Az átvállalt adósság ellenére sikerült a gépparkot bővíteni, és nyereséget produkálni. A sikereknek és a hozzászólásokból leszűrhető egyetértésnek köszönhető, hogy a tagság megerősítette tisztségében a régi vezetőséget — elnök ismét Török Elek lett. Sz. M. Pedagógusellátottság megyénkben Sokszor hangoztatott, gyakran publikált téma a pedagógushiány, a tanári pálya népszerűtlensége. Bár országos gondról van szó, Békés megye mindig a legégetőbb hiánnyal küszködő területek közé tartozott. Lényeges javulást várnak ugyan a 118 elsőssel induló Debreceni Tanítóképző Főiskola békéscsabai tagozatától, de az eredmény majd csak három év múlva lesz mérhető. ' Az idei tanév személyi feltételei — az elmúlt évekhez hasonlóan — még mindig rosszak megyénkben. A 497 meghirdetett állással 165-öt sikerült megfelelő szakképzett pedagógussal betölteni. A megyei tanács 133 új képesítés nélküli nevelő alkalmazását engedélyezte az idén, ami 15 százalékkal több, mint az elmúlt évi. Így összesen 434-en tanítanak oklevél nélkül az 1987/88-as tanévben. — A képesítés nélküliek munkája nagyon vegyes — mondotta dr. Kertész János, a Békés Megyei Tanács művelődési osztályának személyzeti osztályvezetője. — Vannak közöttük helyüket keresők, kiforratlan egyéniségek is. De ugyanakkor az egy-két évi gyakorlat nagyszerűen ki is szűri a pályára alkalmatlanokat. A hiányzó pedagógtfcok munkáját emellett belső helyettesítések vagy nyugdíjasok és gyermekgondozási szabadság mellett dolgozók látják el. Szeptemberben mintegy 160 nyugdíjas és 91 gyes mellett túlórázó nevelő lépett munkába. Pozitívum, hogy a megyei ösztöndíjasok döntő többsége visszatért Békésbe. A szakos ellátottság szempontjából a legtöbb gondot a nyugati nyelvszakosok jelentik. A kisebb gimnáziumokban egyetlen ilyen pedagógus is elegendő lenne, de utánpótlásának, helyettesítésének megoldatlansága gyakran csődbe juttathatja az adott nyelv oktatását. A magas óraszám és a csoportbontás miatt a legnagyobb szükség a magyar, történelem és orosz szakos nevelőkre lenne. Nehéz azonban a földrajz—történelem és a biológia—kémia szakosok megfelelő elhelyezkedése. Területileg a legjelentősebb problémák a megye északkeleti és délkeleti részén vannak, például Szeghalmon, Sarkadon, Mezőko- vácsházán és Vésztőn. — magyar — Megkezdődött az őszi vetés Napirenden a lakossági gépjárműjavító Ülésezen a megyei szállítási bizottság Békéscsabán tegnap ülést tartott a Békés Megyei Szállítási Bizottság. Először az őszi szállítási programterveket vitatták meg, s meghatározták a főbb feladatokat. A második napirendi pontban a lakossági gépjármű- javító szolgáltatások helyzetével és fejlesztésének lehetőségeivel foglalkozott a bizottság. összefoglalva, megállapítható,' hogy a megye személygépkocsi-javító szolgáltatása lényegében kielégíti a megyei igényeket. Az elkövetkező években jelentős kapacitásbővítéssel, fejlesztéssel a gazdálkodó egységek pénzügyi lehetőségei, valamint a szervizterületek behatároltsága miatt nem lehet számolni. Előbbre lépést elsősorban az alkatrész- ellátás területén országosan jelentkező gondok megoldása hozhat. Az utolsó napirendi pont témája a közlekedésbiztonság megyei helyzete volt, különös tekintettel a hivatásos gépjárművezetőkre, illetve a közforgalmú járművekre. Az 1984—86-os időszakban bekövetkezett balesetek mintegy 30 százalékát hivatásos gépjármű- vagy járművezető okozta. A megyei helyzetkép 1986-ot és az idei év eddigi szakaszát tekintve, javulást tükröz. A gazdálkodC szervezetek sokrétű tevékenységet fejthetnek ki a' közúti balesetek megelőzésére. A most következő időszak legfontosabb feladatai: a mezőgazdasági szállítások alkalmával a terményszórás, valamint a sárfelhordás megelőzése, a dolgozók rendszeres oktatása a közúti balesetmegelőzési ismeretekre. A szeptember közepi nyárias, már-már kánikulai időjárás sietteti a növények érését. Ennek azért is örülnek a mezőgazdászok, mert az idén — főleg a késői kitavaszodás miatt — legalább két héttel későbben kerülnek betakarítható állapotba a szántóföldi növények és a gyümölcsök. Mindez a mezőgazdaság mostani teljesítményeiben is megmutatkozik. Tavaly ilyenkor már javában dolgoztak a kukoricabetakarító gépek, az idén indításukat elhalasztották, mivel egyelőre csak a! legkorábban érő hibridek termését lehet veszteség nélkül betakarítani. A napfényes időjárás jó hatással van a cukorrépára, amely érésének utolsó szakaszában van. A növény ilyenkor a fényt és a magas hőmérsékletet egyaránt kedveli, s növekszik cukortartalma. A napraforgó betakarítása szintén késésben van. Az elmúlt évinek egynegyedét sikerült eddig elcsépelni. Arra számítanak, hogy a hét második felében mindenütt a táblákba küldhetik a nagy teljesítményű betakarító gépeket. Megkezdődött az őszi vetés is. A repce kijelölt termésterületének több mint felén vonulnak már végig a vetőgépek. Az őszi árpa vetése a nyugati országrészben indult meg először, a rozs magja a déli vidékeken kerül most a földbe. Kisebb gondot okoz, hogy az utóbbi időben meglehetősen kiszikkadt a föld, ami mindenekelőtt az Alföldön, némileg késlelteti a ta-^ laj előkészítését. Élénk a munka a gyümölcsöskertekben. Az őszibarack szüretelése már nem sok helyen ad munkát; i a termést leszedték és időközben értékesítették is. A körte jó közepes termést hozott. Üzletekben van a szilva is, amely az ország egyes vidékein jó termést hozott. HANGSZÓRÓ Dramatizált regények Volt idő, nem is olyan régen, amikor a sajátosan rádiós műfaj, a hangjáték hiányát panaszoltam. Az utóbbi időben megváltozott a helyzet; nincs hét, hogy egy-kettőt műsorra ne tűznének, magyar vagy külföldi alkotásokat. A múlt héten hármat is. Ennél is jobban megszaporodtak az irodalmi átdolgozások, főleg a dramatizált regények, sőt mesék is, mint a Grimm-sorozat, Ruttkai Éva szerepeiből feleimmel, s a korán elhunyt nagy művésznőhöz méltó szereposztásban. De ha nem így lenne is, már maga'az nagy élmény, hogy Ruttkai varázslatos hangja életre kel, gyönyörködhetünk benne fájdalmas örömmel. Akár a Fekete város alispánját megszemélyesítő Uray Tivadar esetében. Bár először a színészóriásokat említettem — és sorolhatnék még többet is —, mégsem ezt tartom a vállalkozás legfontosabbjának, hanem a közművelődési jelentőségét. Azt a Szerepet, amelyet jól betölteni — még egy olyan kulturális intézménynek is, mint a Rádió — oly nehéz. Értve alatta azt, hogy ne érezzen ki belőle a direktség, az egyenes szándék, ami inkább taszít, mint vonz. A jól megválasztott forma azonban a jól betöltött szerepet bizonyítja, mert míg hallgatja valaki Tamási Áron Jégtörő Mátyását, meg Ábelt a rengetegben, vagy Mikszáth Fekete városát, s élvezi a jobbnál jobb művészek alakítását, élvezi és befogadja magukat a műveket is, és eszébe sem jut, hogy most ő művelődik, netán még tanul is. Csak szívja magába a hallottakat önfeledten. S amikor naponta részleteket hall Mesterházi Lajos A Prométheusz-rejtély című regényéből, akaratlanul is eszébe vésődik sok minden a görög mitológiából, amit vagy régen elfelejtett, vagy soha nem is olvasott. Izgalmas riport Olyan, mint a krimi — szoktuk mondani — és ez így igaz, különösen, ha egy jól kiválasztott életszelet kerül a bonckés alá, mint a Napközben egyik adásában a Füst Milán lakásának az ügye. A 168 óra pattantotta ki, csinált belőle ügyet, mivel az özvegy halála után a 228 négyzetméteres lakás kiutalását az író alapítványa kérte múzeumi és egyéb közcélra, ám egy nem túl népes számú család nyerte el. A nyilvánosságra került eset óriási felháborodást keltett, s végül — minden jó, ha jó a vége —: a még nem jogerős határozatot visszavonták. De, hogy tanulság nélkül ne maradjon, a Napközben riportere — Rangos Katalin — az után nyomozott, hogyan is történt a kiutalás. És itt jön a lényeg. A kellően nem tisztázott alapadatok — a kérelmező előző lakásának nagysága, a családi létszám valódiságának — a szerepe. Ugyanis öt személy volt feltüntetve, de mint később kiderült, csak megajánlva, mert a két felnőtt gyerek külföldön él. És majd hazajön év végén ... A riporter beszélgetése az ügyben legilletékesebbel akár irodalmi teljesítménynek is nevezhető; felépítése, fokozása, drámai hatása olyan tökéletes volt, anélkül, hogy fölöslegesen dramatizálta volna a helyzetet, a felkeltendő érzel- j mekre kacsingatva. Semmi ilyennel nem élt. A szinte szenvtelen tárgyszerűség, a logikusan végigvitt gondolatok, ! az okos és kitartó kérdezés jellemezte. Mint az igazi, való- f ságfeltáró riportokat. Élet és irodalom E kettő fonódott össze szombat este Korányi Tamás Vi- > selkedjünk! című műsorának legutóbbi adásában. Mottója a bevezető négy sor volt: „— Látja maga azt az embert? — Ki nem állhatom! — Nem is ismeri... — Pont azért nem szeretem!” Szóval az előítéletről szólt, az abból fakadó téves, rosszindulatú balítéletről, annak fertőző voltáról, egy-egy művészi vagy tudományos pályára — sőt ; életre — gyakorolt hatásáról. De ez így csak a hallgatóban fogalmazódott meg, senki nem mondta ki ápertén, nem is : kellett, elég volt maga a nagyon jól összeválogatott irodalmi anyag. Minden egyes apró részlet figyelmet érdemelt, a nagyobbak meg különösen. Ilyen a Galilei-darabnak az a része, amikor az egyházi főhatalmasságok még csak érvekkel győzködik az öreg tudóst. Aztán a Bartók zenéje körüli értetlenség és rosszindulat, no meg szegény József Attila Tiszta szívvel című versének botránya és következményei. És még számos más indulatokat kavart kulturális esemény ! vagy mű, s az idevágó szemelvények kiváló művészek tolmácsolásában. Legalább egyet ki kell emelni belőle: a három József Attila-verset Latinovits Zoltán előadásában. Minden szó elkoptatott ahhoz, hogy hűen kifejezze művészetét. A Nincsen apám, se anyám szilajsága, a Harminckét éves lettem én szelíd tűnődése, keményedése és bizakodása, s egy kevéssé ismert szerelmes vers lebegő finomsága érezhető közelségbe hozta a költőt. S fájdalmasan szép volt. Vass Márta He várjon októberig! Szeptember 18-án nyitás A PLATAN KERTÉSZETI ÁRUDÁBAN. Már ültethetek az edényes gyümölcsfák, szőlőoltvány-, josta-, örökzöldek, díszcserjék, rózsatövek. Különleges gyümölcs-, örökzöld-, díszfa-, díszcserjeválasztékkal állunk mind közületi, mind magánvásárlóink rendelkezésére. Ingyenes kerttervezés, 10 000 Ft-on felüli vásárlás esetén házhoz szállítás, nagyobb tételű vásárlás esetén árengedmény! MINŐSÉG, GARANCIA. VÁSÁROLJON NÁLUNK! Cím: Békéscsaba, Szarvasi út, az Áfor-kút mellett. Nyitva: mindennap 7—17-ig. Üj lerakatunk címe: Medgyesegyháza, Hősök útja 8.