Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-01 / 180. szám

1987. augusztus 1., szombat Múltról valló tárgyaink — Mezőhegyesen Egy nagy korszak Elég volt egyetlen cseléd- könyv, s nem apadt el a me- zőhegyesiek beszélőkedve. A — képünkön is látható — cselédkönyvet Illyés József- né hozta. Anyai nagyapjáé volt, Nyerges Antalé. A sze­mélyleírás szerint magas, kerekded arcú, barna hajú, szürkés szemű, borotvált fér­fi 1855-ben született és 1877- től 1928-ig, haláláig egyétlen munkahelye volt, a Belső Mezőhegyesi Gazdasági ke­rület. A cselédkönyv 40 oldalon részletesen taglalja a mun­kavállaló jogait, kötelessé­geit. Amint belelapoztam. Csanádi István (képünkön) nyugdíjas lótenyésztési fel­ügyelő felhívta figyelmemet arra, hogy Magyarországon a mezőhegyesi munkásoknak volt először biztosítása 1888- ban. Ez Gluzek Gyula érde­me. Csanádi István minden Dr. Vitay János, a cukor­gyár nyugalmazott főosz­tályvezetője volt munkahe­lyének történetéről minden írást igyekezett felkutatni. A gyárat 1889-ben építet­ték. Ennek előzménye az volt, hogy a szeszgyártás kezdett gazdaságtalanná vál­ni. Korábban a szesz ára magas, az adó pedig ala­csony volt. A nyolcvanas évek végére mindez megfor­dult. A cukorrépát jobban megérte feldolgozni cukor­nak. A bécsi Stummer cég hat hónap alatt építette meg a napi 300 tonna teljesítmé­nyű gyárat. Az üzem azon­ban a következő évben tel­jesen leégett. Az újjáépítést mindössze fél év alatt sike­rült befejezni, így mire kez­dődött a cukorkampány, a mezőhegyesi gyár újra dol­gozhatott. Idénymunkások több me­gyehatáron túlról is jöttek ide. A mezőhegyesiek egy­Mezőhegyesről leírt sor is­merője. Szenvedélyesen ku­tatja a nagymúltó település történetét. A mezőhegyesiek a község nemhivatalos kró­nikásának mondják. A múlt szer a Heves megyei Bese­nyőtelken akadtak a háború előtti évek idénymunkásai­ra. Egyikükről megtudták, hogy a ’38-as sztrájk idején félreértésből — névazonos­ság miatt — verték meg a csendőrök. A munkás lát­leletet vetetett, és fel akarta jelenteni a csendőröket. A gyár igazgatója megijedt a várható vizsgálattól, s attól, hogy esetleg más szabályta­lanságra is fény derül, ezért bánatpénzt fizetett a sértett­nek, aki ebből nagy házat vásárolt és boltot nyitott. Ügy tűnik, nemcsak pénze, de titkolnivalója is volt az igazgatónak bőven. A Mezőhegyesi Cukorgyár ma már az eredeti teljesít­mény tízszeresére képes. ’45 áprilisában innen vitték az első cukrot a fővárosba. Az út egy hétig tartott vonat­tal. A húsz vagont három orosz katona és három rend­őr őrizte. A szállítmány sér­tetlenül érkezett meg Buda­pestre. szombaton a művelődési házban is ő vitte leginkább a szót, de segített az emlé­kezésben Kupecz János, Ka­tona József, Havasi János és dr. Vitay János is. A beszélgetés először az előbb már említett Gluzek Gyuláról folyt. A múlt szá­zad hetvenes éveire a mező­hegyesi föld elszegényedett. A válságjelek miatt a Föld­művelésügyi Minisztérium pályázatot írt ki Mezőhegyes felvirágoztatására. Ezt nyer­te meg Gluzek Gyula. 1876- tól 1892-ig irányította a gaz­daságot. Ö volt az első ma­gyarul beszélő ! igazgatója Mezőhegyesnek. Beosztott­jainak ez nyilván jólesett, a tiszteletet azonban aligha­nem azok az intézkedések, tervek, ötletek hozták meg számára, amelyekkel Mező­hegyest valóban felvirágoz­tatta. Gluzek Gyula vezette be a mezőhegyesi gazdaságban a vetésforgót. Meghonosítot­ta a gazdaságban a cukor­répát és a kendert. Jégyá- rat, gépműhelyt, cukorgyárat és hét szeszgyárat épített. Ö hozatta a községbe az első gőzekét. Nevéhez fűződik a 92 km hosszú Élővíz-csator­na, amelynek segítségével a cukorgyár a Marosból nyert vizet. Gluzek igazgatósága alatt érte el a vasút Mező­hegyest és bekapcsolták a települést az országos táv­beszélő-hálózatba. (Mezőhe­gyes első telefonközpontosa egyébként a mesélő kedvű Csanády István édesapja volt.) Akkoriban épült a Cent- rál, Magyarország egyetlen fachwerktípusú szállodája. A Gluzek-évek alatt kapott a főutca gázvilágítást. Artézi kutakat fúrtak s a mezőgaz­dasági termények helyi szállítására keskenyvágányú kisvasutat épített. A munkásbiztosítás mel­lett fontos szociális kezde­ményezés volt az óvoda is. Gluzek munkássága nagy előrelépést jelentett Mező­hegyesnek. így aztán azoktól az időktől kezdve nem volt ritka a Nyerges Antaléhoz hasonló cselédkönyv. Ha va­laki egyszer letelepült Mező­hegyesen, akkor itt is ra­gadt, hiszen a gazdaságban megtalálta számítását. Szólásmondások a lovakról A mezőhegyesiek azokat a közmondásokat, szólásokat, amelyekben a ló is szere­pel, nemcsak jobban meg­jegyzik, mint a többi népi szólást, de gyűjtik is őket. Ezek közül persze több min­denütt közismert: Ajándék lónak ne nézd a fogát; Rossz lóra tett; A lónak négy lá­ba van, mégis megbotlik; Minden cigány a maga lo­vát dicséri; Mindig azt a lovat ütik, amelyik húz; Öreg lónak kell a cifra szer­szám. Az itteniek beszédjében azonban feltűnik néhány ízig-vérig mezőhegyesi mon­dás is: Minden gidrán ló sárga, de nem minden sár­ga ló gidrán; A szürke ló nem születik, hanem lesz. A mezőhegyesiek debrece­ni mondásnak ismerik azt, hogy: .Nem számít, hogy a ló milyen, csak pej legyék. Az oldalt összeállította: Un­Sár Tamás. A képeket Ve­rés Erzsi készítette. Túnéfi}'Mé<á£; iíáfs Kömét Csaaáá • rv, * Battqaya flz első cukor Budapestnek A szabadságharc vértanúi A mezőhegyesi templom .falán carrarai márványtábla em­lékeztet Gonzeczky Jánosra. A templom első papja volt. 1849-ben a szószékről kihirdette a Habsburg-ház trónfosztá­sát. A szabadságharc bukása utáp Haynauék ezt nem bo­csátották meg neki, s — a pápa kegyelmi kérvénye ellenére — ■ kivégezték. Van még egy vértanúja Mezőhegyesnek: Pfiffner Paulina. A fiús alkatú lány remekül lovagolt, kiválóan lőtt, s férfi­szerepet játszva küzdött Bem seregében. Főhadnagyi rangig vitte. A szabadságharc leverése után Csanádapácára ment, ott azonban a „lányos arcú fiúba” beleszeretett egy lány. Mivel a lány érzéseit nem viszonozta, az gyanúra ébredt, hogy vá­lasztottja körül nincs valami rendben, s feljelentette. Pfiff­ner Paulina a vizsgálat alatt a gyulai várban raboskodott, még mindig férfiként. Apja megtudva lánya sorsát odauta­zott, megnyugtatta, hogy mint nő, megmenekülhet, csak alá kell magát vetnie az orvosi vizsgálatnak. A beszélgetés után a lány az őrszobában várt az orvosra, s talán a vizsgálattól való viszolygás miatt, talán, mivel kegyelemre nem tartott igényt, a falon lévő fegyverek egyikével szíven lőtte magát. Akkori szokások szerint a temető árkába hántolták el, ké­sőbb a gyulaiak a Szentháromság temetőben állítottak mél-' tó sírhelyet a szabadságharc katonájának. Történetek, adomák Építkezéskor a súlyos gé­pek alatt Mezőhegyesen be­beszakad a föld. A házak és az utak alatt boltozatosán kifalazott járatok, üregek kerülnek ilyenkor napvilág­ra. Katona József nyugdíjas tanító elmesélte, régebben az ilyen alagutakban elme­részkedett 20-30 méterre is, aztán — bár mehetett vol­na még — visszafordult, mi­vel tartott tőle, hogy be­szakad az ósdi boltozat. Hogy milyen célt szolgáltak ezek a föld alatti utak, az­zal eddig keveset foglalkoz­tak a régészek és történé­szek. Talán búvóhelyként használták a mezőhegyesiek a török világban. A legenda szerint a templomból is ve­zetett titkos alagút a sza­badba. * * * 1816-ban került Mezőhe­gyesre a Fajoum nevű szür­ke mén. Állítólag Napóleon ezen a lovon harcolta végig az orosz hadjáratot. Fajoum- mal együtt jött Mezőhegyes­re Nonius Senior. Ez a hí­res törzsalapító ló 28 évet élt meg. A lovak korát egy a négy arányban szokták az ember korával összevetni, így egy tízéves ló erőállapo­ta, idössége a negyvenéves emberéhez hasonlítható. No­nius Senoir tehát emberi mércével 112 éves volt. Egyébként már 22 évesen nyugdíjazták, vagyis hat ló-, illetve 24 emberévet tölthe- tett jól megérdemelt pihe­néssel. * * * A településen volt mag­tár, szertár, gyógyszertár, s a sok dáridót megélt nőtlen tisztilakot a mezőhegyesiek — az előbbiek nyomán — Kantárnak nevezték el. A régiek tudnak olyan esetről — de a világért sem beszél­nek róla —, hogy a hölgyek — eléggé nem ítélhető mó­don — összekötözött lepedő­kön csúsztak le a Kantár emeletéről. Szerény megíté­lésünk szerint azok közül a hölgyek közül néhányan szí­vesen lecsúsznának a lepe­dőn ma is, ám a dolog ki­csit furcsa lenne. Nemcsak azért, mert az illető hölgyek már fel vannak mentve tor­nából. hanem azért is, mert a volt Kantár jelenleg a községi tanácsháza. * * * Havasi János a világvál­ság idején tanulta ki a gép­lakatos szakmát. A birtok műhelyében végzett, ám itt nem tudott elhelyezkedni. Fölutazott Budapestre. A gyárak előtt százával álltak a munkanélküliek. Ő be­küldte Mezőhegyesen szer­zett géplakatos-oklevelét, s egy óra múlva már alkal­mazták is a gyárban. Ilyen keletje volt akkor a mezőhe­gyesi szakembernek. * * * 1936-ban egy osztrák film készült Mezőhegyesen. Fő­szereplője Rökk Marika volt. Lovagolnia kellett, ám csak kevéssé volt járatos ebben a sportban, s.a ló le­dobta. Az egyik itteni szá­zados, Géczy Miklós felesé­ge lett a színésznő dublőze. Amikor a forgatás befejező­dött, a filmesek ünnepséget tartottak. Oldott hangulat­ban ellátogattak a fedezteté- si állomásra is. Épp gond volt az egyik ménnel, mert­hogy csak fekete kancával volt hajlandó foglalkozni, s amikor a vendégek belép­tek, pej kanca jutott neki. A pejt pokróccal letakarták, így már ment a családalapí­tás. Az egyik filmes félre­hívta az állomáson dolgozó­kat, és megkérdezte, nem kaphatna ő is egy ilyen pokrócot... * * * Kevesen tudják, Mezőhe­gyesen ma is van Sztálin út. Még Sztálin életében kapta a nevét. Ezt és azt is, hogy a korábbi Petőfi utcát ke­resztelték át, sokan nehez­ményezték. (Persze csak hal­kan.) Aztán, a névadó élet­művét újra értékelték, sorra megfosztották az utcákat és tereket Sztálin nevétől. A mezőhegyesieknek azt mond­ták, ha kérik, itt sincs aka­dálya a változtatásnak, ök azonban nem kérték. Egy­részt, a mezőhegyesiek úgy tartják, Sztálinnak érdemei is voltak, másrészt a szemé­lyi igazolványukat mind ki kellene javítani az utcabeli­eknek. Ha aztán egy mezőhegyesi Sztálin utcabelinek a közsé­gen kívül olyan dolga akad, ami miatt adatait is felve­szik, az ügyintéző meglepet­ten visszakérdez néhányszor, mert nem igen hiszi, hogy van még Sztálin út Magyar- országon. Persze, lett azóta Petőfi utca is. A mesélő kedvű mezőhegyesiek Ez a kép 1923-ban készült a ménest szolgáló katonákról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom