Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-26 / 200. szám

1987. aHgusztus 26., szerda

o

IZHilUKTiltfr

II Hargita lakásszövetkezet folytatja

1983-ban alakult a békéscsabai Hargita Ifjúsági Lakásszövetkezet. Ezt megelőzően a városi KISZ-bizottság, a tanács műszaki osztálya és az OTP „összedugta a fejét”, hogy miként lehetne a városban élő fiatalok lakásgondján enyhíteni valamelyest. A szövetkezeti forma látszott a legalkalmasabbnak, s az, hogy a vállalkozók saját kezű munkájukkal tegyék a lehető legol- _ csóbbá otthonuk építését.

A szövetkezet 71 taggal alakult meg. A tagok békéscsabaiak lehettek, illetve olyanok, akik Békéscsabán dolgoztak. Szükséges volt KISZ-alapszervezetük javaslata, és legalább egyéves

munkaviszony. A szövetkezet a tanácstól négyzetméterenként 50 forintért kapta a telkeket az Orosházi út mentén. A tanács azonban adott 1,8 millió forint támogatást — igaz, szigorú követelményekkel — a telekkialakításra.

A lakások terveit Torma Gyöngyi, Kvasz György, Kraszkó Pál és Fajzi Tamás készítette, társadalmi munkában. A láncház, a kétféle sorház és az átriumház terve egyaránt saját kivitelezésben megvalósítható megoldásokra törekedett. A házak két ütemben tehetők lakhatóvá, így a viszonylag vékonyabb pénzűek is hamarabb fedelet tudhattak a fejük felett. Beköltözve a 60 négyzetméteres alsó szintre.

mindenki anyagi és testi erejének megfelelően folytatta a felső szinten a munkát.. ’84. közepén kezdődött az alapozás, az első lakók ’85. őszén már be is költöztek. Ma már a 61 lakás csaknem mindegyike elkészült (képünkön).

A Hargita Ifjúsági Lakás- szövetkezet azonban tovább folytatja a munkát. A Pásztor utcai mintalakótelepen 32 lakás már épül, és újabb húszra jelentkezőket várnak. 12 lakást az Orosházi úton is emel a rendkívül agilis szövetkezet, és később a Lencsési lakótelepen, a nyomásfokozó mögött építenek 64 lakást. A szövetkezet továbbra is biztosítja a kivitelezés műszaki vezetését és ellenőrzését.

Tervük között szerepel, egy, a megyeszékhelyen régóta dédelgetett álom,.. A fiatalok lépcsőzetes lakáshoz juttatásának elképzeléseiről már sokszor hallhattunk. A fő akadály az volt, hogy a 30—40 négyzet- méteres garzonlakások fajlagos költsége az átlagosnál lényegesen magasabb. Ennek egyik oka, hogy a garzonházakat mindig csak magas épületként tervezték. így viszont nincs lehetőség az önerejű kivitelezésre. Most a szövetkezet a városi KISZ- bizottsággal, a tanács műszaki osztályával és az OTP- vel együtt gondolkodva keres olyan földszintes megoldást, ami kivitelezhető volna az olyannyira bevált kaíálca-módszerrel. Kiszemelt terület mindenesetre már van: a békéscsabai nyugati kertváros. A további fejleményekről szívesen tudósítanánk mielőbb.

U. T.

Fotó: Fazekas Ferenc

Sajtótájékoztató az Erzsóbet-dijról

Karbantartási konferencia

A szép magyar beszéd ápolásában kimagasló teljesítményt nyújtó művészek és alkotók elismerésére díjat alapított egy külföldön élő magyar asszony. Az alapítványról, illetve a díj odaítélésének módjáról kedden a Fészek Művészklubban tájékoztatták az újságírókat a Művelődési Minisztérium, a Magyar Színházművészeti Szövetség vezető képviselői, valamint az alapítványtevő: Spéter Erzsébet, aki korábban már jelentős összeget adományozott az új Nemzeti Színház felépítésére.

A tájékoztatón elöljáróban Köpeczi Béla művelődési miniszter mondott köszönetét az alapítványért, majd Pándi András, a minisztérium művészeti főosztályának vezetője ismertette a díj célját és odaítélésének szabályait.

A díjat a szakmai, illetve a közvélemény javaslata alapján nyerhetik el a művészek, alkotók. Több hetilap: a Képes 7, az Űj Tükör, a Film, Színház, Muzsika, valamint — a tájékoztatón elhangzott javaslat elfogadása után — a Rádió és Televízió Üjság szeptember 19-én szavazólapot közöl. Ezeken a közönség küldheti be szavazatait, amelyet a Skála Reklámstúdiója összesít. Minden kategóriában a három legtöbb szavazatot elért művész lehet a díj várományosa. Közülük választja ki öt szakzsűri — nem feltétlenül a pontszámok sorrendjében — azt, aki abban az évben a díjat kapja. Az alapítványtevő kikötése, hogy díj átadása szélesebb nyilvánosság előtt történjék.---------1--------------------------------N

emzetközi karbantartási konferencia kezdődött kedden Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban. A háromnapos tanácskozás fő témája a gépi termelőeszközök gazdaságos kihasználása és fenntartása, valamint az ipari karbantartással 1 kapcsolatos fejlesztési feladatok számba vétele.

A hazai előadók elmondták, hogy az Ipari Minisztérium irányítása alá tartozó vállalatoknál levő állóeszközök értéke meghaladja a 670 milliárd forintot. E vagyon megőrzése, gazdaságos működtetése önmagában is jelentős feladat, amelynek ellátását megnehezíti, hogy a magyar iparban levő termelési eszközök több mint 21 százaléka teljesen elavult. s gyors kicserélésükre

nincs lehetőség. Ezeknek a berendezéseknek a gazdaságos működtetése elképzelhetetlen a karbantartási módszerek megújhodása nélkül. A .korábbi hibamegelőzés és -:avítás helyett nagy szaktudást — esetenként több szakma ismeretét — igénylő korszerűsítő munkára van szükség. Változás történt abban a tekintetben is, hogy egyes alkatrészek, gépi darabok cseréje helyett technológiai sorokat, a termelési folyamat lánccszerűen összefüggő berendezéseit kell biztonságosan fenntartani. A számítástechnika is egyre szélesebb körben bevonul a karbantartás területére, és hazánkban is megjelentek az első szakosított javítóműhelyek.

Nehéz idők tanúja

Nem könnyű Pusztai

György szarvasi nyugdíjasnak kérdéseket feltenni,

mert amint kinyitja szobája egyik szekrényének ajtaját — ahogy mondani szokták —, máris árulkodik a múlt. Rengeteg fénykép, kitüntetés, emléklap kerül elő, amelyek tanúskodnak múltjának egy-egy állomásáról. És végül egy emléktőr, amit harmincéves munkásőri szolgálata egyik jutalmául kapott. A kerek évforduló után következő írásjel azonban'nem jelent pontot mozgalmi munkája végére. Tanúskodjon erről e beszélgetés.

— 1902-ben születtem Szarvason — kezdte Pusztai György. — Szüleim nincstelenek voltak. Már 9 éves korom óta szolgálnom kellett, ezért az elemi iskolát sem tudtam befejezni. 25 éves koromig szolgáltam, azután alkalmi munkás, majd kubikos lettem.

— Hogyan került kapcsolatba a munkásmozgalommal és mióta párttag?

— 1929 januárjában léptem be a Szociáldemokrata Pártba. Másik iskolám a Világosság Dalkar volt, amelynek szintén tagja voltam. A dalkarnak olyan munkások

voltak a tagjai, akik a baloldali mozgalmat képviselték. Rendezvényeinket a rendőrség és a csendőrség rendszeresen ellenőrizte és még az elzárástól sem riadtak vissza. Egyszer például, csak azért, mert oroszos mintájú öltözékben léptünk fel, négynapi fogda lett a büntetésünk.

— Ügy tudom, hogy önt le is tartóztatták.

— 1937-ben a békésszent- andrási duzzasztó építkezésein dolgoztam. Az itt működő pártcsoportunk szervező munkáját valaki elárulta a rendőrségnek, ezért letartóztattak. Mivel szőlőskerteken vittek keresztül, a csendőr azzal fenyegetett, hogy agyonver egy szőlőkaróval. A letartóztatásomat követő házkutatás során — édesanyám leleményességének köszönhetően — nem találtak semmit. Fogvatartásun- kat vallatás kísérte, amely csak akkor szűnt meg, amikor egy Lakos nevezetű szarvasi fodrász nem bírta tovább a kínzásokat, és felvágta a hasát. Ekkor hazaengedtek, de hosszú ideig rendőri felügyelet alatt álltam; minden héten jelentkeznem kellett a főbíróságon. 1944. októberében kaptam egy SAS-behívót, de nem vonultam be, hanem elbujdostam Szarvas határában.

— Mi történt a felszabadulás után?

— Megalakult a Nemzetőrség és mi Litauszki György- gyel a Kommunista Párt kijelölt székházát őriztük. Mindenben igyekeztünk támogatni a szovjet csapatokat. 1946. októberéig teljesítettem fegyveres szolgálatot, ezután földművesszövetkezeti raktári dolgozó lettem. Folyamatosan végeztem a pártmunkát, agitáltam a termelőszövetkezet mellett, amikor 1950-ben behívattak az elöljáróságra és megtettek a

helyi szociális otthon vezetőjévé. Az intézmény élén 14 évig voltam és úgy érzem, hogy sikerült megváltoztatni a régi, úgynevezett szeretetház légkörét. Gondoskodó, kulturált ellátást harcoltam ki a rászorulóknak.

— Az 1956-os ellenforradalmi események után hogyan folytatta?

— Október 31-én megválasztottuk az ideiglenes pártvezetőséget, amelynek Litauszki András lett a titkára. Az események legnehezebb napjaiban Pataki István iskolaigazgató értesített minket, hogy a Szarvasi Kiegészítő Parancsnokságon szerveződött egy baloldali csoport, melybe én a fiammal azonnal jelentkeztem. Én és az akkor 18 éves fiam — aki jelenleg hivatásos katona — sokat tudnánk írni erről az időszakról. 1957. május 1-én már a Munkásőrség ideiglenes uniformisában, géppisztollyal vonulhattunk fel.

— Mit üzen a régi mozgalmi ember a mai fiataloknak?

— Azt üzenném, hogy tanuljanak lelkiismeretesen. A tanulás nagyon sok élettapasztalatot pótol, ezt a magam sorsából tudom. Akik ezt megfogadják, azoknak könnyebb lesz, mint nekünk volt. M. M.

Párterkölcs

és anyagi érvényesülés

E

gy átszervezés kapcsán új vezetőséget kellett választania két, korábban különálló üzemrész egységessé lett pártszervezetének. Egyenlő eséllyel indult a taggyűlésre mindkét „régi” titkár, a felsőbb szervek — igen helyesen — távol tartották magukat a befolyásolásnak még a látszatától is. Úgy gondolták: döntse el a részben megváltozott összetételű tagság, hogy a két titkár közül melyik vezesse tovább az alapszervezetet.

Amikor a választásra került a sor, felállt az egyik „öreg harcos”, ’45-ös párttag, annak a korábbi pártszervezetnek tagja, amelyet — az egyszerűség kedvéért — nevezzünk 1-esnek. Kijelentette, hogy semmi kifogása nem volt mindeddig saját párttitkára ellen, most sincs ilyesmi az eszében, de mégis azt javasolja, hogy a 2-es pártszervezet eddigi titkára legyen az egyesített alapszervezet első számú vezetője. Indoka: biztosan tudja, hogy április negyediké alkalmából néhányan kaptak jutalmat a volt gyáregységben, a lista rövidebb volt a szokásosnál, s a párttitkár nevével kezdődött. A titkár azonban — arra hivatkozva, hogy most kevesebb embernek jutott, mert csökkent a keret — lemondott a jutalomról.

— Így volt, igaz! — helyeseltek többen is a taggyűlésen azok közül, akiknek eddig a szóban forgó szerény ember volt a vezetőjük. A másik titkárnak pedig becsületére legyen mondva, hogy csatlakozott az előtte szólóhoz, s minden rossz szájíz nélkül szavazta meg „riválisa” megválasztását.

Ne térjünk ki ezúttal a megválasztott titkár anyagi viszonyaira, amelyek — enyhén szólva — nem voltak éppen rózsásak, lett volna helye nála is a jutalompénznek. Az sem kizárt, hogy családtagjai részéről néhány rosszalló szó is elhangzott, ha beszámolt otthon a jutalmazás körül történtekről. Persze — ha beszámolt. Mert az ilyenfajta ember jobban szereti a dolgokat csupán saját lelkiismerete szerint intézni. Ilyennek ismerik.

Lehet, hogy voltak, akik megmosolyogták, hiszen manapság túl gyakran hangzik el, hogy „ő is a piacról él”. Kár volna tagadni, valóban vékonyan csörgedezik mostanában a pénz a legtöbb (csaknem minden) munkahelyen, miközben az árak — ez is tagadhatatlan — szinte megállás nélkül kúsznak felfelé. Mégsem áll egyedül azzal, hogy a kommunista példamutatást többre becsüli néhány bankjegynél.

Tévedés ne legyen: régen elmúltak azok az idők, amelyekben szégyen volt és megbélyegzés járt azért, hogyha valaki az anyagiakra is gondolt, s nem csupán lelkesedésből végezte munkáját. Keményebb éveket élünk, olyanokat, amelyekben nagyon is számít a pénz. De mégsem olyanokat — s ne is jussunk el odáig! —, amikor „a pénznek nincs szaga” (mint a régi rómaiak mondták az illemhelyek megadóztatásakor).

Igaz, kevesebb szó esik napjainkban az erkölcsiekről, mint korábban, még néhány évvel ezelőtt. Ez pedig többeket arrafelé taszít, hogy csak az anyagi érvényesülést nézzék. Nem is áll ennek útjában semmi; törvény, rendelet nem tiltja, hogy munkával bárki többet keressen, sőt — helyesen — a kiemelkedő munkát pénzjutalommal szokták honorálni.

Mondják azt is e sorok olvasói, hogy a fenti eset meglehetősen szélsőséges, sőt kivételes. Többen vannak azok. akik inkább minden alkalmat megragadnak, hogy észrevé- tessék magukat, minden kis érdemet nagyra fújnak fel és szinte kikövetelik maguknak az anyagi elismerést.

Ám, egyáltalán nem biztos, hogy ők_ vannak többen. Csupán ők a hangosabbak, a feltűnőbbek. S éppen ezért róluk ítélik meg — felületesen — a többieket is. Igaz, hogy az élet sokszor őket látszik igazolni, hiszen a mindenütt ott lévők, a munkáért utolsóként, de az elismerésért elsőként jelentkezők — mi tagadás — hamarabb tudják teljesíteni magánelképzeléseiket. Többnyire a köz rovására.

Az ilyen dicsőség azonban általában igen rövid életű. Számos példa bizonyítja, hogy a dolgozó és munkájuk után megélni akaró emberek hamar elfordulnak azoktól, akik tisztségüket meggazdagodásra, egyéni haszonszerzésre akarják felhasználni. S mert ha lassan is, de haladunk a közélet demokratizálása útján, mind több lehetőség adódik arra, hogy a köz nevében szónokló, de saját zsebüket tömő emberek kihulljanak a közvélemény rostáján.

Természetesen nem álszerénységre gondolunk. Korántsem arról van szó, hogy a kommunisták, vezetők, párttisztséget viselők ne fogadják el azt, ami megilleti őket. De csak azt és annyit! Hátrány semmiképpen nem érheti azt, aki becsületesen dolgozik, csupán azért, mert vezető tisztséget tölt be a maga területén vagy mert régi, kipróbált kommunista harcos. Fogalmazhatjuk úgy is: első legyen a munkában, a kötelességteljesítésben — és egyenlő a többiekkel akkor, amikor jutalomról, kitüntetésekről, előléptetésekről van szó. Többre csak annyival tarthat igényt, amennyire képzettsége, rátermettsége alkalmassá teszi.

Minden éremnek két oldala van, ennek is. Vannak munkahelyek — sajnos, nem is kevés —, ahol szívesen mennek a könnyebb ellenállás irányába, s előnyben részesítik a nagyhangúakat, az önmagukat adminisztrálókat a szerényekkel, a becsületesekkel szemben. Ott viszont éppen a kommunistáknak kell felemelni szavukat és — mint a bevezetőben említett esetben — állást foglalni a köztiszteletre érdemesebb személy mellett.

Nincsenek, nem is lehetnek külön törvények, jogszabályok a kommunisták számára. És — mégis vannak! Gyakran megtörténik, hogy egy-egy munkahelyen valóságos harc indul jobb beosztásért, előléptetésért, a következő ünnepen várható kitüntetésért. Semmilyen jogszabály nem tiltja az ilyen versengést, még azt sem, hogy egyesek a maguk érdekében minden eszközt felhasználnak, az elvtelen hízelgéstől a mások befeketítéséig. A törvény tehát nem tiltja mindezt — a párt normái igen.

N

ehéz időkben kétszeresen nehéz kommunistának lenni. Azért is, mert sok a kísértés az emlegetett pártnormák áthágására, meg — legalább annyira — azért is, mert a kommunistákat ma is éberen figyelik, sokszoros kritika nagyítója alatt vizsgálgatják a többiek. Ha nehéz is, meg kell felelni a követelményeknek, amit ki-ki önmaga elé állított, amikor kommunistának vallva magát a párt tagja lett.

Várkonyi Endre