Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-10 / 161. szám

*

1987. július 10., péntek

Kommersz vagy szépirodalom? II.

n művészeti nevelés szerepe, felelőssége

Oly korban élünk, amikor kevesebb idő és kevesebb pénz jut az olvasásra. S oly korban, amikor a kirakatok, a plakátok a kommersz előretörését mutatják az igazán értékes művészettel szemben. A könyvesboltban is, a könyvtárban is a könnyed lektűr, a sokszor inkább silány, mint művészi értékű olvasmány a kelendőbb. De vajon mit tapasztal a pedagógus? A legilletékesebb hogyan látja az ifjúság ízlésének alakulását, érdeklődését?

Dr. Daróczi Erzsébet (képünk jobb szélén), a Szarvasi Óvónőképző Intézet igazgatója és Dankó Ervinné dr. magyar irodalom tanár tulajdonképpen az egész mai magyar fiatalságot jellemzi növendékein keresztül, akikre nem kisebb feladat vár majd, mint a jövő nemzedékeinek nevelése, oktatása.

— Az irodalmi nevelés ebben az intézetben nagyon jelentős szerepet kap. A hallgatóink gyermekirodalom-történetet tanulnak egy éven át — magyarázza Dankó Ervinné dr. — Ez azt is jelenti, hogy a korábban, főleg a középiskolában megszerzett irodalmi élményeikre. ismereteikre kellene támaszkodnunk. A gyermek- irodalom feltételezi a különféle stílusirányzatok, eszmei áramlatok ismeretét, és olyan általános irodalmi műveltségre alapoz, melynek segítségével a hallgató kapcsolni tudja például a gyermekírók munkásságát a felnőttirodalomhoz, vagy az egyes írók munkásságát a korukhoz. Hiszen olyan gyermekírókról van szó. mint Móricz Zsigmond. Móra Ferenc. Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán. Jókai Mór, Krúdy Gyula és napjaink nagy íróiról, akik felnőttirodalmunknak is legnagyobbjai, mint Weöres Sándor, vagy Zelk Zoltán. Kodály Zoltánt idézem: „A gyermeknek a legjobb éppen eléggé jó." Ez annyit jelent, hogy művészi értékűnek kell lennie mindenképp. különösen annak a gyermekirodalomnak, amely az óvodás korú gyermek személyiségének formálására hivatott.

— A sajnálatos tapasztalat az viszont, hogy a hallgatóink irodalmi felkészültsége és, történelmi látásmódja nagyon gyér. szegényes, korlátolt. Szinte semmire nem tudunk alapozni. Pedig a nagyelőadási forma is akkor lenne igazán hatásos, ha beszélgetni tudnánk a hallgatókkal, s ők is segítenének kiegészíteni a feldolgozandó anyagot. Ez sajnos csak az évfolyam egy negyedével megy. Mi lehet ennek az oka? Több oka is van. Azt hiszem, a középiskolától, vagy már az általánostól kezdve a komolyabb szépirodalom olvasása háttérbe szorul. A gimnáziumi tankönyvek (különösen a 2. és a 3. osztályos) szövegezésükkel,, irodalmi magyarázataikkal, műelemzéseikkel inkább elrettentik a diákot az olvasástól, mintsem arra ösztönöznék. Nehézkesek, fi- lozófikusak, egy felkészült tanárnak is gondot okoz megérteni az ilyen könyveket. Nem lehet így az irodalom szeretetére, a szép, a jó megérzésére nevelni. Már az is hiba, hogy a diák egyből a tankönyv magyarázatát lapozza fel, ahelyett, hogy magát a regényt, a verset, olvasná el. Az irodalomnál — mint minden művészetnél — nagyon fontos, hogy belülről fakadó érdeklődéssel dolgozzuk fel a művet. Eredménytelen marad minden módszer, amely nem teszi vonzóvá az olvasást.

— Elsődleges szempontnak tartjuk a nevelésben, hogy érzelmileg kötődjön a hallgató ahhoz, amit olvas, hogy szeresse *a könyvet. Arra akarjuk felkészíteni, hogy majd egy életen át megmaradjon az igénye a szépre, a jóra, az értékesre. Ügy érzem, ezen a téren nem lehetünk még elégedettek. Gyerekeink keveset olvasnak, s főleg kevés értékes irodalmat.

— Vagyis a pedagógus azt tapasztalja, hogy a hallgatók felkészültsége, alapműveltsége hiányos, eligazodási készségük gyenge, s általában nem túl igényesek. Ugyanez lehet az oka annak is, hogy a tananyagtól függetlenül ugyancsak a gyengébb színvonalú irodalmat igénylik?

— Igen, mindez szorosan összefügg. Pedig itt az intézeten belül minden lehetőségük megvan arra, hogy hozzájussanak a komoly szépirodalomhoz. A tanárok erre ösztönzik őket, s 48 ezer kötetes könyvtár várja az érdeklődőket. Pedagógiai szakkönyvtár a miénk, de a legújabb és a legművészibb értékű irodalom is fellelhető.

Dr. Daróczi Erzsébet igazgatónő fontos szempontra hívja fel a figyelmet:

— Ne feledkezzünk meg róla, hogy óriási mennyiségű szakirodalommal kell a hallgatónak megbirkóznia! S állítom, még a művelődésre kész, az újra, a szépre, a

korszerűre fogékony embernek is mindig van némi lemaradása, behoznivalója az olvasásban, annyi új könyv, folyóirat, tanulmány és

egyéb publikáció jelenik meg napjainkban. Ez a nehézség a hallgatóknál azért hatványozottabb, mert ők

még szakterületükkel is

most ismerkednek. Egyszerűen nem marad idejük más művek olvasására.

— Hogyan állnak a szarvasi hallgatók a kommersszel?

— Most zajlottak a felvételi vizsgák, így az élményeim még frissek — meséli Dankó Ervinné dr. — Természetesen mindig megkérdezzük a hallgatóktól, mit olvasnak, szeretnek-e olvasni. Nagyon sokan a kötelező olvasmányokat említik, s azontúl számos értékes művet. De nagyon elgondolkodtató: mennyire terjed a kommersz! S nem a felvételizők, nem a hallgatók tehetnek erről elsősorban, hanem a könyvkiadásunk.

— Nem azt mondom, hogy én nem olvasom el szívesen Gulácsyt, Harsányit, az Elfújta a szelet. Tudom azt is, elég sokan tartanak még Berkesinéi, Szilvásinál. Ha az ember fáradt, ezt olvassa. De tudnia kell, hogy nem ez — nem csak ez — az irodalom! S érdekes, hogy a megkérdezett fiatalok az említett írókkal együtt említették Szabó Magdát. Akkor megkérdeztem, hogy melyik szerző írásművészetét tartják értékesebbnek. S itt volt a hiba; Berkesit mondták. Olvasmányosabb, közelebb áll hozzájuk, könnyebben megértik. Most visszautalnék beszélgetésünk elejére: ha az irodalmi tankönyvek a szépséget és a szórakoztató jelleget emelnék ki a tárgyalt műveknél, és éreztetnék azt a gyerekekkel, akkor a felvételizők biztosan jól — vagy legalábbis jobban — választanának. . .

— Nem az irodalomtanár

szemszögéből tennék hozzá valamit az elhangzottakhoz — folytatja dr. Daróczi Erzsébet. — Tévénéző nemzet vagyunk. S ennek azért pozitív oldala is van. Ha a hallgató megnéz például egy irodalmi adaptációt, egy tévéjátékot, s annak hatására visszaolvas, ez jó dolog. Más: a pszichológiában

gyakran foglalkozunk a személyiséggel, a karakterjegyekkel, a magatartásformákkal. Ilyenkor mindig irodalmi példákat keresünk. Szépirodalom és pedagógia című bibliográfiánk nagy segítséget nyújt.

Szó esik sok mindenről. Beszélgető partnereim bölcsen, felelősségteljesen az óvónőképzés alapvető szempontjait húzzák alá, s azt, mennyire fontos az óvodásokat megismertetni a népköltészettel: hogy itt lehetne, kellene elejét venni annak, ami később, a fiatal korúaknái gyakran jelentkezik, s ami ma sok fejtörést okoz: érzelemsivárság. Modern, pesszimista, társtalan életérzés, az érdeklődés beszűkülése, a nyelvi kultúra hiányosságai, igénytelen életmód. A pedagógus félti növendékeit; s jó oka van rá.

Elkanyarodtunk volna eredeti témánktól? Túlságosan nem, mert mindaz, amiről társalgunk, valahol összefügg kiinduló pontunkkal, azzal, hogy támad-e a kommersz, s ha igen, miért. Már régen nemcsak a szarvasi hallgatókról van szó, hanem a fiatalokról általában, sőt valamennyiünkről, egész életünkről.

— Ügy látom — mondja Dankó Ervinné dr. —, nagyon sok az a tudományos anyag, amit át akarunk adni. S közben a hallgatók egyre érzelemszegényebbek- ké válnak. Ez általában jellemző a fiatalságra, sőt korunk emberére. Itt van óriási szükség az irodalomra, a művészetekre. Mert hazát megszeretni, emberi szépségeket felfedezni — ezt érzelmi nevelés nélkül nem lehet; s ezt adja az irodalom!

Szakmai leterheltség, magas követelmények a tanulásban, a munkában. Rohanó tempó, hajszoltak, fáradtak vagyunk, s nem csoda, ha egy nehéz, gondokkal teli nap után könnyű olvasmányt veszünk kézbe. Az egész világ ilyen most: háttérbe szorulnak az érzelmek, a művészetek. Pedig elképzelni is félelmetes: mi lenne nélkülük? Nem éppen ebben a világban, éppen ma lenne igazán szükség az értékes, tartást, támaszt adó, a tájékozódásunkat segítő irodalomra?

Niedzielsky Katalin

Világirodalom a XX. században

Az irodalomtörténeti vállalkozások közül egy-egy jelentékeny író monografikus portréjának elkészítése éppúgy erőt próbáló munka, mint a különféle irányzatpk. stíluskorszakok bemutatása. Valószínűleg nincs nehezebb azonban a világirodalom történetének megírásánál. Magyarország kis nyelvszigete felől nézve a literatúra világtengere szinte áttekinthetetlen, beláthatatlan kiterjedés és messzeség. Századunkban öt kontinensről tízezer és tízezer mű áramlik felénk, de korántsem bizonyos. hogy el is jut hozzánk, hiszen még a legjavának is csak a töredékét lehet lefordítani, s a glóbusz távoli sarkainak jelentős újdonságai is sokáig az ismeretlenségben maradhatnak.

Szabolcsi Miklós akadémikus maga is érezte mindezeket a gondokat, veszélyeket. ám a rá jellemző, „kalandkereső" irodalmi érdeklődéssel és a hipotéziseket is vállaló összegző szándékkal mégiscsak belevágott a Világirodalom a XX. században című könyv megírásába (amely a Gondolat Kiadó újdonsága volt az ünnepi könyvhéten). A Főbb áramlatok alcímű összefoglalás általában nem nemzetek, nyelvterületek irodalma szerint halad: Európa-centrikus szemlélettel ugyan, de mégis a valóban világirodalmi jelenségeket kutatja, elemzi — tehát egyik példájához a másikat nyugodt szívvel veszi az. ötödik szomszédból. „Mindenekelőtt mit értek világirodalmon? — teszi föl a kérdést Szabolcsi. — Természetesen nem a megszületett művek mennyiségi összességét. hanem néhány jelentős mű halmazát. s ugyanakkor az irodalmat, mint komplex intézményrendszert. A világirodalomba azonban nemcsak néhány nagy •irodalmat sorolok, tehát nemcsak az angol, német, francia, orosz, spanyol nyelvű irodalmakat, hanem elvileg minden más irodalom műveit is... Nem tagadhatom: a válogatásban, a kiemelésben egyéni ízlésem, sőt elfogultságom is közrejátszott — ilyen értelemben ez a könyv is megélt irodalom. Szubjektív szempontú leírás. Nem tart tehát igényt arra, hogy kézikönyvként lehessen használni . . .”

Nem nehéz persze megjósolni, hogy Szabolcsi Miklós XX. századi kis világirodalom-története amolyan „kiegészítő szerb- antal” lesz — csak majdani olvasói, idézői. különösen a diákok — épp azt a vi- takészséget. szellemi nyitottságot ne nélkülözzék. ami a szerző fő jellemzője! Vagyis ne hemzsegjenek majd dolgozatok, szónoklatok azoktól a summázásoktól, melyeket Szabolcsi megkockáztat, vitára bocsát.

Néhány beszédes fejezetcím a kötetből: Kelet-közép-európai modernizmus — Az avantgárd filozófiai alapjai — Az „új tár- gyiasság" — A lélektani-analitikus regény — „Űjbaloldal" és „ellenkultúra” — lt)68 májusa —- Idézőjeles realizmus. Ezekből a címekből is kitetszik Szabolcsi ka- tegórialeremtő, névadó törekvése: a néhány bog mutatja a nagy hálót, amely a bőség vizéből merít.

A könyv viszonylag csekély terjedelme magyarázza, hogy elkerülhetetlenek voltak bizonyos kutyafuttában történő minősítések, s nem mindig kaptak kellő magyarázatot a nagyvonalú asszociációk. S tényleg részint szubjektív az a világirodalomtörténet, amelyben nincs benne — mondjuk — Wilder, Vampilov, D. R. Popescu, de benne van — mondjuk — Pitigrilli. Jancsó, Esterházy. Ez a névsor is jelzi, hogy Szabolcsi mit vél elhagyhatónak, illetve hogy szívesen szalad túl az irodalom határain, s szívesen előlegez „világ- irodalmi” bizalmat. •

A kötet olvasását a margóra nyomtatott alcímek könnyítik — az indokolatlanul apró betűk nehezítik.

Szabolcsi Miklós olvasmányként is lebilincselő, kitűnő és hasznos műve nem csupán ismereteket közöl, ismereteket tágít. Hozzájárul ahhoz, hogy — Musil itt is említett regényének címét „kifordítva” — a XX. század végének embere- tulajdonságokkal bíró emberré emelkedhessék az irodalomban és az irodalomról felgyűlt tapasztalatok által.

Tarján Tamás

Kodály Zoltán is elismerően bólogatott

Bemutató előtt Petrovics Emillel

A Gyulai Várszínház jeles eseményének ígérkezik az Eck Imre vezette Pécsi Balett ma esti bemutatója, amikor Bartók Béla, Veress Sándor és Petrovics Emil zenéjére készült tánckompozíciót láthatja a közönség.

— Eck Imréhez régi barátság fűz, több művemre készített már koreográfiát — mondja Petrovics Emil. — A Pécsi Balett alakulásától kezdve mint barát, mint szellemi és alkotótárs vettem részt munkájukban. Ügy érzem, Eck Imre most egy új korszakát éli, amelyben szép és érdekes művek sorát hozza létre, örültem, amikor megtudtam, hogy a Svájcban élő, a legidősebb generációhoz tartozó Veress Sándor Klarinétversenyére készít a Gyulai Várszínház számára koreográfiát. Ehhez társul az én Fuvolaversenyem és Bartók Béla Csodálatos mandarinja. Azt lehet mondani, hogy'három generáció három művére készít egész estét betöltő balettkölteményt.

— Mikor írta a Fuvolaversenyt?

— Éppen 30 évvel ezelőtt, nevezetes alkalommal. ■ A Fuvolaverseny volt a diplomamunkám. Mesterdarab, a szó régi, céh-értelmében, mint ahogy hajdanán minden szakmában el kellett készíteni a vizsgaművet. Tipikusan hangszeres darab, amely a fuvola lehetőségeit használja ki, a zenekarral versengve, három tételben.

Itthon és külföldön nagyon sokan játszották, és örülök, hogy most színpadot segítő zeneként is elhangzik.

— Három évtizeddel ezelőtt nyilván másként figyelte a munkáját. Talán akkor az volt a legfontosabb, hogy mit szól hozzá a zsűri?

— Kodály Zoltán volt a bizottság elnöke, és ő is elismerően bólogatott. Közismert, hogy elég szűkszavú volt, és nem sok dicséretet szórt szét élete során. Valami apró megjegyzést tett, ami nem zavarta abbanT hogy a jeles diplomám ő írja alá. Természetesen én is másként hallgattam akkor a művem. Változott a zenei nyelv, amit a magam kifejezésére felhasználok, de hiszen magam is változtam. Nem vagyok a műveimet

megtagadó típus. A mű arra jó, hogy az ember életének egy bizonyos korszakát világosan, tisztán, becsületesen közvetítse a világ felé. Ma a Fuvolaversenyt is némi nosztalgiával hallgatom. Néha azt érzem, hogy milyen jó dolgok, vagy milyen naívságok jutottak eszembe akkor. Az egyik jóleső, a másik megmosolyogtató. De úgy ahogy van, a darabot magaménak érzem, és az egyik legkedvesebb művemnek tartom.

— Vizsgázó növendékből elismert zeneszerző, az Operaház igazgatója lett. Váí- toztaíc-e az évek során a zenéről vallott nézetei?

— Lényegében nem. Hiszem, hogy a ma zenéjének is szépnek, felfoghatónak kell lennie. El kell jutni a közönséghez. Fölöslegesnek érzem az olyan zenét, amely képtelen megtalálni a természetes közegét az érzékeny, a muzsikát szerető közönség körében.

— Járt már Gyulán?

— Nem is értem, hogyan történhetett, de eddig valahogy elkerültem Gyulát és a város is engem. Most megtaláltuk egymást. Felkértek, hogy a Gyulai Várszínház művészeti tanácsának legyek tagja. Örömmel vállaltam, s a Fuvolaversenyt szánom névjegynek belépőként. Remélve, hogy alkotótársaimmal együtt szép estéket szerzünk a közönségnek.

Andódy Tibor