Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-29 / 177. szám
1987, július 29., szerda SPORT SPORT SPORT NDK—Magyarország 0—0 Lipcsei központi stadion, 71 000 néző. V.: Damgaard (dán). NDK: Müller — Kreer, Rohde, Lindner, Döschner— Scholz, Raab, Ernst, Thom — Doll, Minge. Magyarország: Gáspár — Farkas, Híres, Péter, Szalai — Kékesi, Gyimesi, Garaba, Szekeres — Kiprich, Vincze. Heves rohamokkal kezdett a hazai válogatott. Egyértelműen a hazaiak kezében volt az irányítás, robbanékonyán, veszélyesen kombináltak, nemcsak támadóik, de középpályásaik is rengeteget változtatták helyüket keresztirányú mozgásokkal is. Még szerencse, hogy a gyors támadásszövés ellen jó gyógyszernek bizonyult a magyar lestaktika. Bár a védelem összességében megfelelt, a középpályán sem Gyimesi, sem Kékesi nem irányított, holott ez lett volna a feladatuk. Nen> csoda: az első félidőben egyetlen épkézláb magyar akciót sím lehetett feljegyezni. A második félidőben kiegyenlítettebb lett a játék, de az eredmény nem változott. Nem szakadt meg a hagyomány Gyulai körrepülök az élen Az F—2A sebességi körrepülő modellezők az elmúlt hét végén két jelentős versenyen vetteR részt. Pécsett, a 16. Mecsek Kupa keretében, az országos bajnokságon, a legjobbak pedig Eu- rópa-bajnokságon vetélkedtek az elsőségért, helyezésekért. Amint arról már beszámoltunk, a magyar válogatott — amelyben két gyulai versenyző is szerepel — Svédországban vett részt a kontinensbajnokságon, ennek eredményéről kedd délig nem kaptunk információt. Az országos bajnokságon hosszú idő óta a gyulaiak szerezték meg a bajnoki címet. Ebben az idén nemigen reménykedtek a sportág Békés megyei hívei, hiszen, amint már említettük, a legjobbak nem indulhattak a honi bajnokságon. Ám a gyulai fiatalok kellemes meglepetést szerezve, nem engedték, hogy a hagyomány megszakadjon. Egyéniben Nagy Lajos lett a bajnok, az ezüstérmes pedig klubtársa, Elekes Imre. így természetes, hogy csapatban is a gyulaiak — Nagy, Elekes, Szegedi — diadalmaskodtak. A képről hiányzik Szegedi László, aki katonaidejét tölti. Fotó: Béla Ottó Junior 0B válogatott verseny fldorjánék búcsúja Nem jutott magyar salakmotoros az egyéni világbajnoki döntőbe, melyet szeptember 5—6-án, Amsterdamban rendeznek. Vasárnap, az olaszországi Lpnigóban, a négy továbbjutó hely valamelyikének elnyerésére az európai döntőben Adorjánnak volt leginkább esélye, de 7 ponttal ő is csak a 9. tudott lenni. A szegedi Ko- csó 5 ponttal 11., Tihanyi pedig 3 ponttal a 15. helyen végzett. A versenyt, nem kis meglepetésre, az NSZK-beli Gerd Riss nyerte 13 ponttal, 2. Jankowski (lengyel) 13, 3. Kasper (csehszlovák) 11, 4. Matousik (csehszlovák) 11, 5. (ő tartalékként került tovább) Trofimov (szovjet). Mint a listából kitűnik, nem lesz ott a VB-fináléban a szovjet Kuznyecov és honfitársa, Sztarosztyin sem. Lebonyolították a lényegesen erősebb interkontinentális ágon is a VB-elődön- tőt. Az alábbi lista egyben a pillanatnyi erősorrendet is érzékelteti, és alighanem az alábbi 11 továbbjutó közül ünnepelhet világbajnokot szeptember első hétvégéjén az olimpiai stadion közönsége Amsterdamban. A Vo- jensben rendezett verseny végeredménye: 1. Gundersen (dán) 13, 2. Nilsen (svéd) 12, 3. Nielsen (dán) 11, 4. Pedersen (dán) 10, 5. Shirra (új-zélandi) 9, 6. Ermolenko (amerikai) 9, 7. Cook (amerikai) 9, 8. Johanson. (svéd) 8, 9. Cross (brit) 8, 10. Doncaster (brit) 8, 11. Morton (brit) 7 ponttal. —i------------------------------------D unai Antal fegyelmije Dunai Antal, az egykori válogatott labdarúgó, a neves edző, aki a nyolcvanas évek elején hosszabb ideig működött Spanyolországban, a múlt év végén a Murcia csapatától ajánlatot kapott, hogy vegye át az együttes irányítását. Dunai január 2-án Spanyolországba repült, s féléves szerződést kötött a klubbal, annak ellenére, hogy ehhez nem volt előzetes engedélye. Dunai, mivel megsértette az előírásokat, ez év december 3l-ig nem vállalhat külföldi edzőséget. Szabó Andrea 25:46-on belül \ Budapesten, a Népstadionban rendezték meg a juniorkorúak pályabajnokságát. Az óriási meleg a betonteknőben főleg a hosszabb távú számok színvonalára nyomta rá bélyegét. A Békéscsabai Előre Spartacus atlétái viszonylag jól szerepeltek. Molnár János magasugrásban 212 cm-rel 4. lett, a balszerencse választotta el attól, hogy előrébb végezzen. Jól szerepelt az alkalmi 4x400-as fiú váltó, a nem várt 6. helyet szerezték meg. A békéscsabaiak eredményei. Magasugrás: 4. Molnár 212 cm. Kalapácsvetés: 5. Szaszák 49,92. Hármasugrás: 8. Almádi 14,42. 3000 m akadály: 8. Lukács 9:36,9. 4x400 m váltó: 6. Bcs. Előre Spartacus (Almádi, Gombkötő, Lukács, Rosza) 3:26,25. Nyíregyházán a müanyagpá- lya-avatón találkozott Magyar- ország és az NDK ifjúsági válogatott együttese. A viadal eddigi legjobb híre, hogy Szabó Andrea a három héttel ezelőtt felállított serdülő országos csúcsát 5 km-es gyaloglásban ismét megdöntötte, eredménye 25:45,91 (régi országos serdülőcsúcs: 1987, Szabó Andrea 25:46,8). A magyar válogatott tagja volt három gyulai és egy békéscsabai atléta is. A fiúk versenyében 5 ezer méteren Kli- szek Tamás 14:58,30-cal 4. lett. A leányok versenyében diszkoszvetésben Stefanovics 47-10- zel bronzérmes lett. Szintén a 3. helyen végzett Szikszai hétpróbában, 4667 ponttal. Felvételünk a verseny közben készült. Balról Ligeti Doroty- tya (Bp. Honvéd, 101), Szabó Andrea (197), Veres Hajnal (mindkettő Bcs. Előre Sp., 192) Cselgáncs Mint arról már beszámoltunk a Szalvai SE cselgáncsozói közül az úttörők és a serdülők* Eleken, a felnőttek és az ifjúságiak július 13-án Békéscsabán kezdték meg a fölkészülést a második félévre. Július 28-tól pedig közösen készülnek a Krakkói Wisla gárdájával, akik augusztus 7-ig tartózkodnak Békéscsabán. Gyáni János a magyar válogatottal gyakorol a novemberi VB-re. * * * A Miskolci VSC országos rangsorversenyén Mitykó a 65 kg- os súlycsoportban a 16 induló között 3. lett. 95 kg-ban (12) Bo- zó szintén bronzérmes lett. Szegeden a serdülő korosztályúak számára kiírt Napfény Kupán, melyen öt ország fiataljai vetélkedtek, a szalvaisok a következő eredményeket érték el. 60 kg (34) : 5. Kocsis. 64 kg (28): 3. Kardos. 68 kg (16) : 5. Dobra (Telekgerendás). Totőtippjeink 1. Tatabánya—Nestved 1 2. Aarhus—Vasas 1 x 3. Halmstad—Ü. Dózsa x 1 4. Szczecin—Magdeburg 1 x 5. Bellinzona—D. Streda 1 6. Grasshoppers—Malmö 1 7. L. Poznan—AIK Stockh. 1 x 8. Nitra—Lyngby x 2 9. Karlsruhe—l.FC Köln 1 x 10. Dortmund—B. München 2 x 11. Kaisersl.—Frankfurt x 12. Hannover—Bremen x •13. Saarbrücken—St. Pauli x PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Fort. Köln—Bielefeld 1 15. Freiburg—Ulm x 16. Solingen—Oberhausen x Ami a négy arany- és a dobogús helyezések mögött van Dinamikusan fejlődik a békéscsabai úszé utánpótlás Három nap csupa izgalom és nagy döntők. Elöljáróban ez jellemezte a Békéscsabán, az Árpád fürdőben megrendezett XIX. országos gyermek-úszóbajnokságot. Születtek rekordok, hétágra sütött a nap, máskor ömlött az eső — de semmi sem befolyásolta a 13-14 esztendős utánpótlást abban, hogy igazi „csatákban” megmérettessék és kiválogassák. Ugyanis ez volt az utolsó lehetőség a tizenéveseknek, hogy megússzák az IBV (Ifjúsági Barátság Verseny) kiküldetési szintjét, vagyis megváltsák a repülőjegyet az augusztusi Koreai NDK-ban megrendezendő vetélkedőre. Azért akadtak nagy vesztesek is a még nagyobb győztesek mellett. Mint például a bp. honvédos Gécs, aki a délelőtti előfutamok során elszámolta magát, s csupán a B döntőben kapott helyet a 100 méteres gyorsúszásban — pedig abszolút esélyesként érkezett a Viharsarokba. Igaz, a délutáni fináléban bizonyította tehetségét, 57,69 másodpercet úszott, ami jobb volt, mint a bajnok ideje, de mivel ezt a B döntőben úszta, így csak kilencedik lett. S a színvonal? Erről Tóth István, a Magyar Üszószö- vetség szakfelügyelője így beszélt: — Semmivel sem volt alacsonyabb a színvonal, mint tavaly. Sőt... Pedig a békéscsabai viadalról hiányzott Egerszegi Kriszta, aki az előtte egy héttel megrendezett felnőttbajnokságon kimagasló eredményeket produkált, de ugye érthető, hogy a 14 éves tehetség ezúttal a felnőtt Európa-bajnokságra készül... ? Viszont akik eljöttek, szám szerint 38 klub csaknem 440 versenyzője, kárpótolták a szurkolókat. Születtek korosztályos rekordok, igaz, zömében úttörő- csúcsok, de szinte valameny- nyi versenyszám szoros csatákat hozott, s kevés volt az egyesélyes szám. Ez utóbbinál maradva. Nem hozott meglepetést a három fiúmellúszó-döntő. Szinte mindenki biztosra vette, hogy a gyulai Braunsteiner Csaba — aki idén még nemigen talált legyőzőre _ lesz az aranyérmes. Biztosan utasította maga mögé az egész mezőnyt, ismét teljesítve a kiküldetési szintet. így valószínű, ott lesz az utazók között Szigeti Zoltán tanítványa, legalábbis így vélekedett a szakfelügyelő, amit azzal egészített ki- — Némi meglepetés számomra. hogy csupán három fiú ért el szintet, s 11 leány. A korábbi években legalábbis fordítva volt a nemek aránya az IBV-ken — magyar szemszögből. S ha már a gyuláiknál tartunk, A háromszoros aranyérmes Braunsteiner mögött elég nagy az űr. Ugyanis a fürdőváros fiatal bajnokán kívül egyedül Bozónak sikerült az A döntőbe verekednie magát, az 50 méteres fiú- pillangóúszásban volt 8. Kende a mellúszásban kétszer volt B döntős. Ezzel vége is. Nem beszélve arról, hogy egyetlen gyulai leányt sem találtunk a legjobb 16 között. Pedig a fürdőváros utánpótlása mindig ismert volt... Emlékezzünk csak vissza: voltak a hegeza testvérek, Kassai, Vass, majd később Kovács László, a Jeszenszky testvérek, Fábry György, Tóth András, Révész Irma, aztán Annus Szilvi, Csizmadia Mariann . . . Közülük sokan megjárták az IBV-t is, illetve mások ma is meghatározói a gyulai, illetve a hazai úszósportnak. Annál örvendetesebb a békéscsabai úszók előrelépése. Mint ismert, csaknem két éve vette át a marsallbotot a fiatal edzőházaspár, Kovács Ottó és Fodor Ágnes. Az egykori válogatott versenyzők kitűnő munkát produkáltak. amit bizonyít: kilenc gyermekkorosztályú versenyzőjük került a döntőbe, és a hat váltóból négy volt fina- lista. Kétségtelen, Pribojsz- ki Mátyás neve kívánkozik az élre, aki az 50 méteres pillangóúszásban volt idei korosztályos magyar bajnok, s emellett bronzérmes a 100 méteres távon, de tagja volt az ezüstérmes vegyes váltónak is. Ez annál is inkább értékes, hiszen Pribojszki csak- első éves korosztályában, vagyis jövőre is ugyanebben a korcsoportban versenyez még. Nem lenne meglepetés, ha az 1988. évi IBV-csapat tagja lenne. Hasonlóképp dicséret illeti Katona Zsoltot, aki egy bronzéremmel (50 m pillangó) és egy negyedik hellyel büszkélkedhet (50 m gyors). Kár, hogy a 100 m gyorson délelőtt gyengébb teljesítményt produkált, ugyanis délutáni idejével hatodik lehetett volna. Természetesen Katona is tagja volt a második helyezett váltónak, miként Szabados Béla, aki a hátúszásban kétszer A. egyszer B döntős volt. Tóth Rudolf, aki ugyancsak első éves korosztályában, a mellúszók között ért el A döntős helyezést, de finalista volt a 100 méteres távon is, s tagja a váltónak. A leányok közül az élre kívánkozik Zahorán Erika neve, aki ezüstérmével meglepte a mezőnyt. De mindhárom mellúszó — Zahorán, Pusztai, Milyó — kitett magáért, hiszen az 50 és 100 méteres távon ott voltak dobogóközeiben. Szilvásytól többet várt edzője, de a 400 méteres — amúgy gyilkos versenyszámban — az előkelő hatodik helyen végzett. Kovács Ildikó négyszer került be a B döntőbe. összegezve: nem volt tévedés, amikor éppen ennek a korosztálynak az idei bajnokságát kérte a megyei úszószakszövetség és a 75. évi jubileumát ünneplő Előre Spartacus — a lila-fehéreknek bejött. Immár több mint két évtizede nem nyertek bajnokságot, most igen. Az elmúlt évtizedben nem volt összesen annyi dobogós helyezésük, mint most. Ez mind önmagáért beszél. S ha a folytatás is ilyen lesz . . . A rendezés? Lukácsi Tibor, a Magyar Üszószövetség elnökségi tagja szerint: — Régen tapasztalt jó körülmények között zajlott a bajA békéscsabai „ezüstlány”, Zahorán Erika nokság. Szívesen jövök máskor is Békéscsabára, ha hasonló nagy verseny rendezési jogát pályázzák meg. Az uszoda ideális bármilyen nagy nemzetközi verseny megrendezésére is . .. Tóth István pedig azzal fejezte ki elismerését, hogy hét Aréna-dresszt ajándékozott az Előre Spartacus úszó- szakosztályának az országos szövetség nevében, azzal megtoldva: — Minden elismerésem a Békés Megyei Víz- és Csatornamű-vállalatnak is, illetve a békéscsabai Árpád fürdőnek és vezetőinek — kitűnő körülményeket biztosítottak. * * * Még egy örömteli hír a békéscsabaiak háza tájáról. Ugyanebben az időben zajlott le a delfinseregszemle, ami a .9-10 évesek országos bajnoksága. A 10 esztendős Purcsi György két versenyszám eredményhirdetésekor vehetett át aranyérmet: az 50 és a 100 méteres hátúszásban elért elsőségéért. Sőt, az előbbi távon új országos korosztályos rekordot ért el 36,2 másodperccel. A 100 méteren 1:17,3-et úszott. (jávor) Rajtol az 50 méteres gyorsúszónu zóny, a hatos pályán a békéscsabai Katona Zsolt, aki itt negyedik, a pillarígóúszó-mezőnyben pedig harmadik volt Fotó: Gál Edit j BÉKÉS MEGYEI IZHilUFriltj Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601, Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapiizeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrziink meg és nem küldünk vissza.