Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-25 / 174. szám
1987. Július 25., szombat o Pékek közt Gyomaendrődön „fl kinti hőség ehhez képest felüdülés...” Aki lovagolni, vadászni akar... (Folytatás az 1. oldalról) — Kiakadt a 60 foknál. Pedig nem is egészen a kemence elé tettem. Leülök kissé távolabb a kemencétől és figyelem Csillák Károlyt, ahogy ördögi gyorsasággal szedi a kemencéből a frissen sült kilós kenyeret. — Mondja csak, hány kenyeret süt egy műszakban? •— Kétezerötszázat — körülbelül. — Nincs izomláza? — Meg lehet szokni. — És a meleget? — A kinti hőség ehhez képest felüdülés nekünk. Szerető István vető. keze alá dolgozik egy kislány, akiről azt mondják, hogy alig egy hónapja dolgozik itt, és 10 kilót fogyott. .. Szerető István beszédesebb a többieknél. Jó humorral — úgy látom — könnyebbnek érzi a munkát. Igaza van. — 16 éve dolgozom itt mint sütő szakmunkás. Vetem a kenyértésztát a sütőbe, nem könnyű munka — láthatja. Én bizony nem vagyok megelégedve a fizetéssel. Akárhogy spórolok, ebből a pénzből nem tudok házat építeni. így aztán nincs szabadidőm arra, hogy horgászni járjak a Körösre. Jószágtartással foglalkozom. Örülök, ha 6 órát tudok naponta aludni. Tudja, fura dolog. Itt, egy udvarban dolgozunk az édesiparral. Nem úgy, mint nálunk, ott például a szombat-vasárnapért duplán fizetnek, sőt szabadnapot is kapnak. Érti ezt? De hát én már csak ezt szeretem csinálni. Botosnétól megtudtam, hogy a sütőüzemben nem a legkorszerűbb körülmények között dolgoznak. 1961 óta üzemel ugyanazokkal a berendezésekkel, amit akkor beállítottak. Nem lehet ösz- szehasonlítani az itteni körülményeket a fővárosi kenyérgyárakéval — mondja. — Ott szalagrendszerben, a legkorszerűbb gépekkel dolgoznak, és a fizetés is magasabb, mint például itt, a gyomaendrődieknél. Pedig itt nincs lazsálásra lehetőség. A csapatnak egységesen jól kell dolgozni, mert ha valaki csak kicsit is úgy érzi, hogy jó lenne pihenni, máris hátráltatja a többi munkáját. Ahogy Falusi László fogalmazott; — Itt mindenki lelkiismeretes munkájára van szükség ahhoz, hogy jó kenyeret szállítsunk, mindenki megelégedésére ... Ahogy kiléptem a „friss levegőre”, nem is volt olyan elviselhetetlen az a kinti meleg .. . Béla Vali Ötvös József a dagasztógépnél Kunágota Angol nyelvi tábor 43 millió takarékban nyílt Gyulán Angol nyelvi tábor nyílt tegnap, július 24-én Gyulán. Az augusztus 2-ig tartó, tíznapos intenzív tanfolyamot a Cooptourist szervezi, s a tábor tulajdonképpen kísérlet, amelyet — ha most beválik — jövőre folytatnak. A nyelvtáborba huszonnégyen jelentkeztek, főleg középiskolások és békéscsabaiak, de más megyéből is Út a homályba Július 9-én Békéscsabán, az izraelita temetőben a városi rendőrkapitányság akciócsoportja négy szipózót talált. Egy büntetett előéletű 25 éves férfit, és három fiatalkorút. Utóbbiak közül kettő lány, egy fiú. A szipózók tettüket nem tagadták. A kezdeményező a két lány volt. Testvérek. Először február táján szívtak ragasztót. lakosság eddig 150 gépkocsi- nyeremény-betétkönvvet váltott ki. A hitelállomány értéke csaknem hatmillió forint. Az igénylők főként személyi. termelési és egyéb építési kölcsönöket vettek fel. A helyi takarékszövetkezet totó- ,és lottószelvények árusításával is foglalkozik, s ezekből mintegy 30 ezer darabot értékesítenek évente.-y -n A Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet kunágo- tai egységében Köböl Istvánná vezető és még két munkatársa látja el naponta a teendőket. A forgalom különösen a 600 000 forint áramdíj befizetésekor nagy, de erre csak kéthavonta kerül sor. A betétállomány jelenlegi összege eléri a 43 millió forintot, amely körülbelül annyi,, mint az elmúlt év hasonló időszakában volt. A Nyomasztó udvar végi lakás. Egy szoba és konyha. Sze- dett-vetett bútorok, raktárszerű az egész berendezés. Ruhák kilószámra, szanaszét. Délelőtt fél tizenegy. A 15 éves lány a földön fekszik egy paplanon, és tévét néz. Mire szemem megszokja a sötétet, megérkezik egy évvel fiatalabb húga is. A beszélgetés nehezen indul, s ugyanúgy folytatódik. A lányok szinte csak hiányos és tőmondatokban válaszolgat- nak, leggyakrabban igennel, nemmel, bólintással, beszédes csenddel. Ha valahol a kép homályosnak tűnik, az cseppet sem szándékos. Küzdők a homály ellen, kevés sikerrel. Még valamit: óvok mindenkit a gyors következtetéstől, de attól is, hogy belenyugodjunk az ok-okozati ösz- szefüggések hiányába. fl szülők nem szólnak bele a lányok dolgaiba már évek óta. Egyszer csak megszakadt minden kapcsolat. A nagyobbik lány öt éve dohányzik. Három éve el akart menni egy diszkóba. Apja nem engedte. Szíjjal verte meg. Nem sírt. Az apának jobban fájt. Néha azért még elővette a szíjat. Aztán feladta. A kisebbik lánnyal már meg sem próbált szigorús- kodni. — Ő még nálam is hülyébb — mondja a nővére. — Nekimegy apánknak. Szidja, kiabál rá. (A húg — a maga módján — a rendőrségen is keményebben viselkedett: egyetlen szót sem szólt.) Sokat szeretnének csavarogni. Számukra csak ez az igazi. A kisebbik tegnap jött meg Budapestről. Elkísérte egy barátnőjét. Nem is aludt idehaza. De ez már nem ügy. Nemrég Miskolcon járt. Jó volt. Itthon rossz. De hát otthon ez? Négyen alszanak egy szobában. Két ágyat most kidobtak a garázsba. Szellőznek. Dohosak. Kaphattak volna egy rendes lakást. De az apa nem akarta, visszamondta a kérvényt. Jó ez. Egész nap dolgozik. Az anya is. Aludni elég ez. Milyen volna az igazi otthon? — kérdezem a tizenöt éves lányt. — Nem ilyen — válaszolja. — Lerajzolnád? — Utálok rajzolni — feleli. — El tudod mondani? — Külön szoba mindenkinek. Közös családi élményük nincs. Illetve egy. Egyszer voltak a Balatonon. Az apa nem ment. Hülyeségnek tartja a Balatont, meg a közös nyaralást. Pedig az jó volt. (Hogy mi volt benne a jó, azt már egyikük sem tudja, de jó volt.) Otthon nem tartanak születésnapot. Az apa a haverokkal igen. Ok is a hasonló korúakkal. Családi ünnep nincs. Talán csak a karácsony. Beszélgetés közben vendégek jönnek. Két fiú, tizenöt évesek. Egyikük szintén ott volt a temetőben. Ö is rááll a beszélgetésre. Anyja mindig ideges. Még attól is, ha huzat van a lakásban. Ha ideges, az pokoli. (A fiú hangja néha megremeg.) Apja infarktust kapott. Még nincs negyven. De apja — a fiú úgy érzi — jól neveli őt, megértőn. Otthon mindig áll a vita. őneki mehetnékje van, anyja tiltja. Pedig most nyár van. Minek otthon ülni? Ilyenkor már csak lehet csavarogni. akadt néhány érdeklődő, aki az angol nyelvvel akar foglalkozni. A tábori tanulókkal angol diákok, egyetemisták foglalkoznak majd. de mivel mégiscsak nyár van, igen forró nyár, és a táborlakók fiatalok, lesz bőven kirándulás, strandolás, úszás, sport is a tíz nap programjában. « N. K. Igaz, őket az iskola nem zavarta. A kisebbik lány csupa kettessel „szabadult” az általános iskolától. (Vagy inkább az általános iskola tőle?) Napokat hiányzott. A nagyobbikat kibuktatták a szakmunkásképzőből. A gép- és gyorsíráshoz volna kedve. Magyarból is kettes volt. A kisebbik lány ugyanoda megy, ahonnan nővérét kivágták. Már most utálja. De valahová csak kell menni. A fiút ugyancsak elbuktatták a szakmunkásképzőben. Ötből kapott elégtelent. Még tornából is. Ez azért túlzás, mondja, bár órára nem járt. De a szakmát a fiú ki szeretné tanulni. Utána aztán gyorsan elmenni a megyéből. Majd lesz valami — ebben bíznak. Szipózni nem akarnak többet. Elég volt. Annyira nem is jó. Nem értik, miért kell ilyesmivel egy újságnak foglalkozni. Megemlítem, hogy a szipózásba már elég sokan belehaltak. Tudják, de ővelük ilyen nem történhet. Ők abbahagyják. Egyébként meg — bár hiúságukat láthatóan legyez- geti az érdeklődés — azt állítják, nemigen szeretnék, hogy írjak róluk. A fiú hozzáteszi, egyik barátjától tudja, az újság nem bánthatja őket. * * * Jól tudja. Az újságtól valóban nem eshet semmi bántódásuk. Az újságtól nem . . . Ungár Tamás Nyugatnémet, svájci és csehszlovák rendszámú személygépkocsik is parkolnak a hazaiak mellett a mező- hegyesi Hotel Nónius előtt. Sokak szerint a hazai szállodalánc egyik legkarakterisztikusabb hotelje a 19 szobájában 38-57 vendéget (természetesen a pótágyakra is számítva) fogadni képes Nónius. „Közel két esztendővel ezelőtt, 1985 augusztusában nyitottunk” — kezdi elemzését Pósa Istvánná, a szálloda vezetőhelyettese. A kényelmes és otthonos szálló elsősorban a helyi adottságokra épít: a vadászati és a lovaglási lehetőség vonzhatja a vendégeket. „Eddigi tapasztalataink szerint elsősorban a nyugati turisták• veszik igénybe szolgáltatásainkat. Vendégkörünknek több mint ötven százaléka külföldi. A többi szállodához mérve, amivel mi többet tudunk nyújtani, az a családias jelleg; ide így is készülnek a vendégek. És vissza-visszatérnek! Van olyan svájci lovascsoportunk, amely tavasszal, nyáron és ősszel is megfordul szállodánkban. Egy nyugatnémet vadászcsoport — ti- zen-tizenöten szoktak jönni — pedig mindkét idényben helyt foglal, már jó előre. Belga szervezőnk évről évre hozza az általa szervezett csoportot, mára (júl. 21-re — a szerk.) várjuk érkezésüket." Az elmúlt évben közel harmincszázalékos volt a szálláshelyek kihasználtsága, ami egy — magát csak most „bejárató” — szálloda esetében nem is rossz arány. A májustól szeptember végéig tartó úgynevezett szezonban szinte minden ágy foglalt. Volt már vendégük Óceániából, Afrikából és nem kevesen az Egyesült Államokból és Kanadából is jöttek. A nyugati turisták zöme a német nyelvű országokból érkezik. Sokan veszik igénybe a szálloda kínálta kényelmet a szocialista országokból is. „Az őszi-téli hónapokra már több szovjetunióbeli csoport foglalt szállást a Hotel Nóniusban.” A szálló presszója és étterme természetesen a helyi, a mezőhegyesi vendégeknek is rendelkezésére áll. A konyha „messze földön” híres . .. „Legnagyobb gondunk ma az, hogy csupán két éjszakát töltenek itt vendégeink. Ügy hiszem, szolgáltatásaink körét kell bővítenünk. Terveink szerint néhány héten belül felújítjuk a közeli teniszpályát is, és kijelölt út- vonalú lovastúrákat is szervezünk. A szerintem minden igényt kielégítő prospektusunk — amely Bécsben készül — megtalálható az ösz- szes nagyobb hazai és külföldi utazási irodánál. Bízom benne, hogy jövőre még jobb eredményekről szólhatok ...” (N. L.) Dőlt betűvel A kőbányai Üton-útfélen hallom: már a kőbányai sem a régi. (Hogy még mi nem, azt nem tudom, de a kőbányai ezek szerint biztosan nem. Végtére is ez egy ilyen ország. Hamar általánosít. Mint ahogy fellelkesül vagy hosszan- tartóan magába roskad.) Szóval^ a kőbányai már nem a régi. Bár az igazi sör- issZáktól a legolcsóbb magyar sörről lévén szó — távollevőnek érzem magam, mégis egyetértek a panaszko- dókkal. Annak ellenére, hogy — árnyalatnyi sörizeket megkülönböztetni nem tudván —- képtelen vagyok megmondani, higabb vagy vastagabb lett a kőbányai, mint volt valaha. Egyébként is, az italok ízének változását, a sommás ítéleteket némi fenntartással fogadom, amióta rájöttem arra, hogy nemcsak a társadalomépítésben, hanem az italfogyasztásban is voltak nagy korszakaink. Ki ne emlékezne a fekete címkés cseresznyeérára a hatvanas évek tájékán. Aztán a valamivel később ránk köszöntő barna címkés barackkorszakra, amikor vendégségben s ilyen-olyan baráti találkozókon az volt az ape- ritívmódi. Nem tudom, kell-e bárkinek is felhívnom a figyelmét arra, hogy most az unicum korát éljük. (Ez valószínű, tovább fog tartani, mint előtte bármelyik — mert hiánycikk. S köztudott, a hiánycikk mindig keresettebb, ennélfogva érdekesebb.) Amint mondtam, óvatos vagyok az izek változásával, adott esetben a kőbányai megítélésével is. Nem úgy a küllemével. S erre gondolva — mármint, hogy milyen köntösben is kelleti magát — határozottan egyetértek az elégedetlenkedőkkel. Mert mit is tapasztalni manapság? A ládában sorakozó üvegeken — félig lemosottan, vagy épen — ott a régi címke, többnyire nem is a kőbányaié. Rajta amúgy hányaveti módon ferdén, összegyűrődve, vagy szakadtán az új. (Jó, ha legalább rajta van, mert előfordul, hogy se új, se régi, helyette valami más, vagy még az sem.) Szinte hallom a sörösöket: „Magának ez a legnagyobb problémája? Sör—sör, örüljön, hogy kap egyáltalán!” Hát nem örülök. Még akkor sem, ha 9,90-ért a legolcsóbb sörként árulják. Mert már azon is füstölöghetnék, hogy miért olyan silány és ősrégi a kőbányai címkéje (bárha legalább tényleg ősrégi lenne). De ezen egyelőre nem füstölgők (majd egyszer, gazdagabb időkben), mert — elhiszem, hogy igazán szép címkét csak import papírra lehet nyomni. De ami van, legalább azt becsüljük meg. Sörcímkegyártáshoz nem kell nagy tudomány, A felragasztásához még annyi sem. (Csak tudnám, hogyan képesek tiszta üvegre, egyenesen felcsirizelni a borsodi világos címkéjét •— hogy drágább, márkásabb sörökről már ne is vegyek példát.) Ahogy igy töprengek, lassan-lassan rájövök ennek az aligcímkézésnek az előnyeire: ha szerencsénk van, öthat üveg kőbányaiból egy egész sörkollekció összejöhet. Szatyrunkba kerülhet akár Pilsner Urquell, Radeberger, Fátra, Berliner, Aranyhordó vagy, hogy a nemesebbjét se hagyjam ki, Spaten, Gold Fassl, Reininghaus, természetesen kőbányai áron. Nem is rossz! Csak hát ameny- nyire kínos illúzióból sörözgetni, legalább annyira fájdalmas (meg költséges is) a fegyelmezett munkával és gusztusosán csomagolt árukkal csak az ábrándjainkban találkozni. Arról már nem is beszélve, mi lesz velünk, ha ebben az országban minden jobbra törekvő gondolat — a ki-ki a maga helyén tegyen meg mindent közös kívánata — is csak illúzió marad.
