Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-03 / 155. szám

1987. július 3., péntek Periféria, hátrányos helyzet, neurózis Beszélgetés Nemeskiirty Istvánnal A kőszívű ember unokái — Korunk jellegzetes nép­betegsége a neurózis. Az idegesség, a hajszolt élet, a rohanás, szinte mindenkire rányomja bélyegét. Sokat beszélünk róla, és szinte ter­mészetesnek vesszük létét, de nem keressük eleget a gyö­kereit, amelyek talán elve­zethetnek bennünket a meg­előzéshez — nyilatkozta Ba­logh László szociológus a jú­nius 29-én Gyulán megnyílt tíznapos kísérleti tábor egyik szervezője. Kísérleti, mert országosan is egyedülálló ez a négy éve működő kezde­ményezés, amely azoknak a Békés megyei gyerekeknek az üdültetését és terápiás kezelését vállalta, akik ma­gatartási és beilleszkedési problémákkal küszködnek. — Sajnos, a helyzet évről évre változik, elsősorban anyagi gondok miatt nincs a tábornak állandó helye — magyarázta dr. Gácsér Mag­dolna gyermekpszichiáter, a tábor vezetője. — Kezdetben csak a Vöröskereszt finanszí­rozta vállalkozásunkat, ké­sőbb támogatást kaptunk a Hazafias Népfronttól és a Megyei Állami Ifjúsági Sporthivataltól is. — Hogyan választották ki a részt vevő gyerekeket? — Ebben elsősorban a Gyermek-ideggondozó és a Nevelési Tanácsadó javasla­tai döntöttek. Sajnos, a me­gyénkben működő nyolc ta­nácsadó — bár ezernél is több konkrét esetet tart szá­mon — korlátozott lehető­tőségei miatt csak három­három gyermeket javasolha­tott 30 fős táborunkba. — Kik foglalkoznak a gyerekekkel? — A személyi összetétel az elmúlt évekhez képest jelen­tős mértékben javult. Egy pszichiáter, egy gyermekor­vos, négy pszichológus, egy szociológus, ' egy pedagógus, Hungaroton Hanglemez Hetek Tíz év nem kevés a ha­gyományteremtéshez. Az idén tizedszer megrendezés­re kerülő hetek (szeptem­ber 11-től október 1-ig) ese­tében is elegendő volt egy évtized ahhoz, hogy az 1978- as próbálkozás sikere után nemcsak a céltudatos és ..megrögzött” gyűjtők tábo­ra, de az alkalmi lemezvá­sárló is elvárta a folyta­tást, szines választékot aján­ló hetek rendszeres megis­métlését. Mi zajlott le tiz év alatt? Egyenletesen gazdagodó tar­talom mellett bizonyíthatóan a mennyiségi növekedés. A kiadványok száma 1978-ban nyolc, 1986-ban tizennégy volt, ez a kilenc év előtti tizenkilenc hanglemezzel szemben harmincegy hang­lemezt vitt vásárra az el­múlt évben. Tény, hogy kilenc év alatt a zeneirodalom halha­tatlan remekműveinek sora jelent meg, magas színvona­lú előadásban, előtérbe ál­lítva a magyar és a külföl­di klasszikus szerzők műve­it, a zeneirodalom nagy korszakainak és műfajainak bemutatását. Az idei hetek is több új, közérdeklődésre számot tartó hanglemezt igér. két asszisztens, hat egyetemi és főiskolai hallgató, öt szak­iskolás ápolónő dolgozik itt együtt a tíz nap alatt. — Valamennyi szakterü­let képviselői két dologra összpontosítanak — vette át a szót Szabóné dr. Kállai Klára pszichológus. — Fel­térképezni a gyermekek vi­selkedésének okát, és olyan sikerélményekhez juttatni őket, amely feloldja a min­dig kudarchoz vezető gátlá­saikat. A neurotikus gyere­keknek két alapvető típusa van: az agresszív, tipikusan rossz gyereknek bélyegzet­tek és a sírós, elpirulós, be­feléforduló, félénkek. A megnyilvánulás mindkét faj­tájának számtalan oka le­hetséges, épp ez indokolja a páros vezetéssel működő, öt­tagú kis csoportok tevékeny­ségét, amely biztosítani tud­ja az egyéni bánásmódot. A gyerekekről leírt tapasztala­tainkat nemcsak a nevelési tanácsadó, hanem az iskola is megkapja, így mindkét in­tézmény figyelemmel kísér­A három éve átadott ecseg- falvi művelődési házban ott- j áriunkkor éppen a dévavá- nyai áfész tartott három­napos vásárt. A június 16- tól 18-ig tartó vásár iránt igen nagy volt az érdeklő­dés, s ebben nem kis szere­pe volt a 20-tól 40 százalé­kos árkedvezménynek. Már a második napon gazdára leltek a bútorok, de nagy ke­letje volt a drága magneto­fonoknak, és a televíziónak is. A bútor-, ruházati és vas­műszaki árukat kínáló vá­sár tehát sikeresnek mond­ható. Ahogyan a művelődési ház kulturális tevékenysége is. De erről már a művelődési ház mindenese, a takarító- közöségszervező-jegyszedő és sok egyéb feladatot vállaló Kiss Imréné számolt be. • — A kultúrház igazgatója, Androkity István most vizs­gázik, de ha kívánja, el­mondok én mindent. Tudja, nálunk a legnagyobb kelet­je a nótaesteknek van, ott aztán nincs ráfizetés. Van­nak nekünk kuncsaftjaink heti a gyermek ' sorsának további változásait. — Sikerült-e az elmúlt évek tapasztalatai nyomán valamilyen eredményre jut­ni a neurózis kialakulásának okát illetően? Balogh László válaszolt: — Bevezetésként talán egy szocjplógiai felmérés megyei adataiból idéznék. Ezer meg­kérdezett dolgozó nő átlago­san huszonhárom-ötvenhá­rom percet tölt hetenként gyermekével. Ha belegondo-, lünk, ez nagyon kevés, hi­szen a gyerek foglalkozás iránti igénye ennek sokszo­rosa. Sokszor azért alakulnak ki helytelen viselkedési for­mák, mert a gyereknek csak az utcán, a „haveri” körben sikerül magára irá­nyítani a figyelmet. Jóllehet, társadalmi oldalról nézve negatív tényezőkkel (ciga­retta, ital, narkózás, lopás), de számára mindenképpen sikerélménnyel. Nekem az a véleményem, hogy mindnyá­jan. akik gyerekekkel fog­még Dévaványáról is, akik a műsorainkra rendszeresen eljönnek. Most is folyton megállítanak az ismerősök: Giziké, lesz-e valami? De aztán gondolj ránk, hozzál jegyet! Hát én meg, ahogy régen is, kiszállítom házhoz a jegyeket. Vannak szakköreink, a ké- munkaszakkör tagjai példá­ul most mennek július 4-én Szegedre, egynapos kirándu­lásra. Aztán igen eredmé­nyesen dolgozik a kertba­rátkörünk, amely tavaly má­sodik lett a körzeti verse­nyen. A pinceklubunknak 20—30 állandó fiatal látoga­tója van, év közben lehet pingpongozni, csak a diszkó nem megy most, de mert itt a nyári szünet, valahogy csak szerzünk egy lemezlo­vast. Lehet, hogy meglepi, de ráfizetéses volt eddig. A mozival, ami a nagyte­remben üzemel, már majd­nem teljesítettem az tyies tervet. Na, de ki ne felejt­sem a számítógépes szakkö­rünket, nagyon kedvelik az iskolások. Szóval kicsi falu lalkozunk, felelünk a felnö­vekvő generációért. Legyen az pedagógus, gyerekorvos vagy szülő. Nagyon hiányo­lom egy családgondozó há­lózatnak a létét, ami segítsé­get nyújthatna a fiatal há­zasoknak a gyermeknevelés­ben. Sajnos, a több generá­ció együttélésének eltűnése a nevelés normáinak átörökí­tését is megszüntette. Mi en­nek a tábornak a tapaszta­lataival, a jellegzetes tüne- nek feltárásával, felismerte­tésével és azok orvoslásának módjával segíteni szeret­nénk a pedagógusok, a szü­lők, a gyermekekkel-foglal­kozók munkáját. A tábor programját úgy állítottuk össze, hogy a te­vékenységek közben minden gyermek esetében fény de­rüljön a neurózis okára. Délelőttünként folynak a te­rápiás foglalkozások, ame­lyek elsősorban a gyermek családi viszonyait, baráti kapcsolatait, hozott igény­szintjét vizsgálják. Termé­szetesen fő szempont a játé­kosság, az önkéntesség. Dél­utánonként még ennél is kö­tetlenebb a program, hiszen ezek a gyerekek elsősorban üdülni jöttek ide. Kirándulá­sokat szervezünk, karatebe­mutatót tartunk, zenés dél­utánokat rendezünk, a Gyu­lai Munkácsy Tsz pedig lo­vaglás! lehetőséget ígért. Na­gyon fontosnak tartjuk, a szülőkkel való kapcsolattar­tást, konzultálást is. Erre a tíz nap alatt három alka­lommal • nyílik lehetőségünk. A gyerekek megérkezésekor, a vasárnapi látogatás ide­jén és a tábor zárásakor. Jövőbeli célunk, hogy fel­térképezzük a megyénkben élő problematikus gyerekek helyzetét, összegyűjtött ta­pasztalataink leírásával — tábor nélkül is — segítséget nyújtva a megelőzéshez, a baj kifejlődésének elhárítá­a miénk, de élünk és viru­lunk. Augusztusban nálunk lesz a nyugdíjasklub vacso­rája, ezért későbbre tettük a hagyományos batyusbálat. Szeptemberben jön Rózsa Gvuri és Koós János egy műsorral, aztán a nyáron még két lakodalmunk is lesz. Nemrég alakult a nép­dalkórusunk, tréfásan Gizi- labornak nevezték el az asz- szonyok, rólam. Most, nyá­ron is tartunk próbákat, mert ugye nem szabad le­maradni, ha valamit el aka­runk érni... Az alig több mint 1700 lelkes Ecsegfalván tehát nem hiába építették meg igen nagy áldozatok árán a mű­velődési házat. Hiszen — mint az elmondottakból is kiderül —, nemcsak a lelkes Kiss Imréné, de a művelő­dési ház is mindenes fel­adatokat lát el a községben. Teszi, a dolgát, vállalja azt, amiért létrehozták. Valós igényeknek kíván megfelel­ni, s odakötni az embereket, akikért épült. B. S. E. A könyvhéten jelent meg Nemeskürty István új köny­ve: „A kőszívű ember uno­kái”. Címe után ítélve, rej­telmes tartalmú művel lesz dolga a Nemeskürty-írások kedvelőjének, mert a törtér nelmi ismeretterjesztést nyíl­tan vállaló szerzőtől meg­szokták, hogy címei egyér­telműen utalnak a korra. Egyetlen dolgot lehet két­séget kizáróan megállapíta­ni; a cím eredetijét Jókai­nál fedezhetjük föl, „A kő­szívű ember fiai”-ban. — Vajon csak a szimboli­záló játszókedv vagy a kor­ra mutató szándék bök ép­pen Jókaira? A „Kőszívű ember unokái” címből nagy­apai üzenetet olvashatunk ki a lehetséges unokák számá­ra? — kérdezem a szerzőt. — Nem, dehogyis! Ellenke­zőleg! Jókainál a „kőszívű ember” az öreg Baradlay, aki életcéljának az osztrák célokat látja, vagyis a ma­gyar függetlenségi törekvé­sek elnyomásának természe­tes kiszolgálója. Három fia ennek ellenkezőjét cselekszi. Jókai könyve az első regé­nyes visszapillantás a Vilá­gosig történtekre. Az ellen­szegülő fiúk történelmi pa­rancsot fogtak föl. Aki azt teljesen magáévá tette, részt vett a szabadságharcban, szenvedte az üldöztetést, majd kidolgozta a történel­mi parancshoz tartozó ki­egyezést. A három fiút akár be is helyettesíthetjük, mondjuk Deák Ferenccel, Andrássy Gyula gróffal, s akár Tisza Kálmánnal. Az első. „a haza bölcse”, már a reform-országgyűléseken föltűnt, másikuk, Andrássy halálraítélt emigráns forra­dalmi szerepléséért, majd külügyminiszterként nem­zetközi jelentőségű politi­kus, t Tisza pedig az 1848-as vallás- és közoktatásügyi minisztérium segédfogalma­zója volt, ahol Eötvös a mi­niszter. A „kőszívű ember unokáin" azokat értem, akik készen kapták a forradal­mat, és annak a kiegyezésbe kényszerülő vívmányait. Ró­luk szól a könyv, hogyan él­tek a hagyatékkal. Bizonyára ismeretlen neveket is mon­dok, mint Széli Kálmán, Kállay Béni, Szilágyi Dezső, Lukács Béla. Ennek a kor­szaknak a szülöttei Mikszáth • Kálmán és Tolnai Lajos írók is. A könyvem az 1867 és 1896 közé eső időszak ese­ményeit nagyítja ki. Egy fél­remagyarázás ellen is ha­dakozom, ami szerint ekkor csupán az illúziók füstbod­rát eregető béke és az elé­gedett tespedtség kora ho­nolt. Ez csupár frázis. Így Széli Kálmán figyelmeztetett a balkáni háború kimenetelé­re, Szilágyi, józsefvárosi kép­viselő, aki a proletariátus szerepét fölfogja, a képviselő Jókai beszédeit olvasva ma is megirigyelhetjük radika­lizmusát és éleslátását. Már ő beszél az akkori fegyver­kezési verseny kilátástalan- ságáról. Könyvé, a „Jövő század regénye”, akár sci-fi klasszikussá tehetné. Vetter Antal tábornok, aki 1848- ban a magyar kormány mel­lé elsőként álló osztrák tiszt, egyetemi előadásban jósolja meg a technikai fejlődés atomháborúhoz hasonlót pro­dukáló kataklizmáját. Már akkor látja, hogy a szemé­lyes katonai erény fabatkát sem fog érni. Andrássy Gyu­la, amikor már fölhagyott a külügyminiszterséggel, az akkori parlamentben — 1885-ben, a mai Bródy Sán­dor utcában — a világ poli­tikai tendenciáiból kikövet­keztetve — megjósolta a vi­lágháborút és kimenetelét az alig odafigyelő képviselők­nek. Egyszóval azt akarom meg­vizsgálni, hogy az unokák hogyan sáfárkodtak lázadó szüleik hagyatékával. Akár­mit is mondunk ma, megra­gadták a demokratizmus kí­nálkozó lehetőségét. A tör­ténelmi értékítélet könnyen megfeledkezik arról, hogy az 1867-es nemzetiségi tör­vény egyedülálló volt a ma­ga idejében, ugyanúgy, mint 1568-ban Tordán a vallás- szabadság meghirdetése. De hogy a kezdeményező Dávid Ferenc 10 év múlva a dévai börtönben végzi, az is e kép­be tartozik. A könyvem a millenniu­mig, 1896-ig kíséri az uno­kákat. Az 1895-ben hatalom­ra jytó Bánffy-kormánytól kezdve látom a végzetes for­dulatot, ami a világnak a vi­lágháborút és számunkra, ezen belül, a „leírást”, Tria­nont hordozta. Ami tehát előtte történt, abban látok meghatározót, követésre mél­tót. Bánffyék az imperializ­must mint ideológiaként is születő valóságot, szó sze­rint kívánatos fejlődésirány­nak tartották. Vallották, hogy „imperialisták”. Cselfekvési, elvük az erőszak. Sokfelé ve­zet ez, amit mi már megél­tünk, de ők még nem. A ma­gyar „szupremácia” is e kor­szakban nyert baljós hang­zást. Látszólag nem volt másról szó, mint a kiegyezés gondolatának spekulatív vé- gighajszolásáról. Ha dualiz- • mus van — osztrák—magyar vezetés —, akkor legyen min­den és szó szerint az. Nem­zetiségi elszakadást szított már azzal, hogy a közös he­lyett magyar hadsereget kö­vetelt az egyéb nemzetközi követelések mellett. — Ügy látom, ön a ma­gyar történelem Mohácsait elemzi. Jól látom-e£ — Számítottam a kérdés­re. Annyiban látom pontos­nak, hogy én éppen Mohács­ellenes vagyok, pontosabban,, a Mohács-mintájú esemény­feldolgozást nem szívelem. — Önt a történészek — enyhén szólva — betolako-t dónak tekintik. Mintha a szakérdeklődés öntudatlan kisajátító tendenciával szem­ben azt akarná folyvást bi­zonygatni, hogy a történelem közkincs, tehát mindenkié. — Valóban. Ha nem az emberekhez szól, mert nincs számukra mondanivalója a történetírásnak, akkor nem tartják a magukénak sem. Hogy alakítható módon min­denkié lehessen a história, fel kell támasztani belőle a személyes élményt. Bokor Levente I jegyeket házhoz szállítják Nem hiába épült az ecsegfalvi művelődési ház „Édes teher” a tanulóképzés? — Lehet, hogy egy rakétatámaszpontra könnyebb bejutni, mint a Gyulai Kötőipari Vállalatba? — morfondírozok a portán. Igazi, pimasz meleg van. Telefon fel-le, s aztán végre a főmérnök udvarias előzé­kenysége besegít: — Természetesen..., semmi akadálya — mondja a telefon másik végén. Kovács Lászlóné szakoktató, csinos, fehér nyári köpenyé­ben üde légáramlatnak hat a mozdulatlan hőségben. — Bizony, az ipari tanulók nyári élete rendhagyóan elfér az egyéb diákokétól. Mielőtt élvezhetnék a nyár örömeit, öt héten keresztül a gyakorlatban tanulják a szakmát. — Ahogy haladunk fel a lépcsőn, egyre közelebbről hallatszik a gépek hol erősödő, hol halkuló zakatolása. Az első éve­sekre voltam kíváncsi, vajon az iskolai munka befejeztével, hogy ízlik nekik a nyári gyakorlati munka — meg egyebek­re is... — Szeretnék beszélni néhány kislánnyal — fordulok kí- sérőmhöz, ahogy belépünk a tanműhelybe. — Ez a konfekciós részleg, ez azt jelenti, hogy a tanulók kötött anyagot dolgoznak fel, azt szabják-varrják. — A ti­zenöt-húsz kislány elmélyültem dolgozik. — A szakma iránti szeretetből választották ezek a gyere- • kék ezt a pályát? — Erre talán adják meg ők a választ. .. — Találomra há­rom tanulót hív közelébb egy kis beszélgetésre: Mike Fri­derika Komódiból indult el és itt kötött ki — a kötőipar­ban —, fodrász, vagy buszsofőr szeretett volna lenni. — Fodrász egészségi okok miatt nem lehetek, bokasüllyedésem van..., itt kihúzom a három évet, aztán majd meglátom... Plaskovics Erzsébet is Hajdú-Biharból jött. — Én varró szerettem volna lenni a szabó ktsz-ben. Nem vettek fel, nagy volt-a túljelentkezés... Igen, válogathattak, a jobba­kat vették fel. — Én is varrónő szerettem volna lenni — mondja búsan a geszti Meggyest Ildikó, engem sem vettek fel... Király Sándor szakoktató tizenhat elsőssel foglalkozik. ök> • harisnyagyári szakmunkások lesznek, ha — lesz türelmük három évig tanulni. Egy viszonylag hűvös teremben beszél­getek a lányokkal. Mikor felteszem a ravasz kérdést: há­nyán akartak belső meggyőződésből ebbe a szakmába ke­rülni, elnéző mosollyal válaszoltak. Innen is pályáztak öten a szabó ktsz-be, s ők bevallják, hogy gyengébb tanulmányi eredményük miatt nem kerülhettek oda. Mindössze öten nyilatkoznak úgy bizonytalanul, hogy ha végeznek, esetleg a gyárban maradnak. A többiek majd a kereskedelemben, vagy egyéb helyen próbálnak szerencsét; négyen például jegykezelők akarnak lenni... Furcsa érzések, gondolatok, kérdések kavarognak ben­nem. A válaszokból kiderül, hogy mik: — Mi azokat kapjuk, akik olyan gyengék, hogy máshova már nem sikerült bejutniuk — mondja fanyarul Kovács Lászlóné. — Harmincöt-negyven százalékuk kihullik a három év- alatt — teszi hozzá Király Sándor. Ügy tűnik tehát, hogy mind a kötőipari vállalatnak, mind a harisnyagyárnak „édes teher” a tanulóképzés. Pedig raj­tuk nem múlik, hiszen azért építették az új tanműhelyt is, azért oktatják a fiatalokat intelligens szakoktatók, kulturált környezetben, hogy minden a lehető legjobb legyen... Ezek­nek a lányoknak azonban az álmai teljesen elszakadtak sa­ját valós értékeiktől, s éppen az önkontroll hiánya miatt hi­szik, hogy valami izgalmas, színes, romantikus pályát, életet érdemelnének. Szinte egybehangzóan mondja a két, mindezek ellenére lelkes szakoktató: — Akik szakmunkásokká lesznek, azoknak csupán hu­szonöt százaléka marad... — Azok sem meggyőződésből —, teszem hozzá gondolat­ban. Nem irigylem azokat, akik a pályaválasztás labirintu­sában eligazítani igyekszenek a végzős általános iskolásokat, főleg a kettes-hármas tanulókat... Ternyák Ferenc ^ .................................. ................ sához. A délelőtt foglalkozásokkal telik Fotó: Fazekas Ferenc Magyar Mária

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom