Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-22 / 171. szám
1987. július 22., szerda Békéshoniakkal találkozva... Rz iskolának váltani kell Érdemes megnézni! Bodoky Károly Vízügyi Múzeum A huszonnegyedik pedagógiai nyári egyetem utolsó előtti napján, július 20-án, hétfőn, a legnagyobb kánikulában érkeztem a szegedi Biológiai Kutató előadótermébe. Zsolnai József nagy érdeklődéssel várt előadása kezdődött a déli időpontban. A törökbálinti kísérleti iskola igazgatója, a nyelvi-kommunikációs kutatás vezetője, az „előtte szólók” csúszása miatt, egyórás késéssel kezdett hozzá mondandójához. A teremben több száz pedagógus ült. Üres helyet művészet volt találni. Az ország minden részéből jönnek ide nyaranta. Az első Békés megyei, akivel a szünetben találkoztam dr. Szatmári Gábor, a békéscsabai Vásárhelyi Pál Ipari Szakközépiskola vezető tanára. Az előadás után kérdeztem élményeiről. — Hányadik alkalommal hallgatója ennek a nyári pedagógiai kurzusnak? — 1972 óta ez a tizenkettedik nyári egyetem, amin részt vettem. — Hogyan értékeli a most hallottakat az eddigiek sorában? — Eddig minden egyes témakor nagyon jelentős és korszerű nevelési problémát hozott felszínre. Nagyon emlékezetesek voltak például számomra az iskolai értékeléssel és osztályozással, a differenciálással és a motivációval kapcsolatos nyári egyetemek. Ezekhez képest a mostani előadások egy általánosabb, szinte a pedagógiai munka egészét átfogó problémakört dolgoztak fel. a pedagógus és az iskola önállóságának kérdéskörében. — Tudom, hogy ez „kegyetlenség", egy ötórás előadás után ebben a tikkasztó hőségben, mégis arra kérem, hogy röviden foglalja össze a most elhangzott előadások közös problémakörét. — A mostani előadásokat hallgatva úgy éreztem, hogy a közös alapprobléma, amelyből valamennyien kiindultak: feszítő ellentmondás van a társadalom iskolával kapcsolatos elvárásai és a társadalomnak az iskolák működéséhez kínált lehetőségei között. A társadalom ugyanis általánosan művelt, lényeglátó, eligazodásra és választásra képes embereket kér az iskolától. Az iskola viszont nem tud megfelelni ezeknek a követelményeknek. Gondoljunk csak szűkös anyagi lehetőségeinkre, a hatalmas ismerettömegre, valamint a pedagógustársadalom szakmai felkészültségének, rátermettségének egyenetlenségeire... Az előadások arról szóltak, hogy hogyan lehet ezt az ellentmondást hosszabb távon a gyakorlatban feloldani. Az iskola demokratizálódása, a pedagógus önállósága, az általános műveltség primátusának biztosítása — ezek a mai pedagógia nagy kulcskérdései. — Mi volt a legérdekesebb? — Két előadás gyakorolt láthatóan nagy hatást a hallgatóságra. Krug Ferencé, a budapesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójáé volt az egyik, aki arról számolt be, hogy az úgynevezett hagyományos iskolában hogyan lehet példás nevelőmunkát végezni. A másik Zsolnai József képességfejlesztő programjának ismertetése volt. Ez az alternatív pedagógiai kísérlet a kultúra teljes körét átfogja, s igyekszik a gyermek minden szükségletét és képességét figyelembe venni. Kár. hogy az utóbbi előadásra jutott a legkevesebb idő. — Mit visz magával haza az itt hallottakból? — Azt a mély meggyőződésemet erősítették itt meg, hogy az iskolának váltani kell! Ez objektív szükségszerűség. Ezt követeli meg távlatban a gazdasági-társadalmi program, amely az iskola segítsége nélkül megalapozatlan, holt program. Most arra kell ügyelnünk, hogy az új, a korhoz igazodó pedagógiai elképzeléseink ne törjenek meg a gyakorlat megrögzöttségein. — Voltak-e más Békés megyei hallgatói az előadásnak? — Igen, szép számmal, bár én csak a békéscsabaiakat ismerem. Hallottam azonban, hogy a megye más területeiről is jöttek, például Szarvasról egy egész igazgatói kollektíva érkezett. — Az idei programban a Békés megyei pedagógiai irányítás is reflektorfénybe került. Milyen visszhangját érzékelte ennek a bemutatkozásnak? — Dr. Hajnal Lajosnak, a Békés Megyei Pedagógiai Intézet igazgatójának előadása igen nagy tetszést aratott. Ismertette az intézet kialakulását és tevékenységét a történetiség jegyében. A tudományos alapossággal és némi érzelmi fűtöttséggel kifejtett mondandó nem váltott ki ugyan nagy vitát, de a folyosón, az előadás utáni beszélgetések igen kedvező fogadtatásra vallanak. — Hogyan éli meg, személy szerint dr. Szatmári Gábor a pedagógiai önállóságot munkájában? — Iskolánk fejlesztésében igyekszem minél nagyobb részt vállalni. Erre az iskolavezetés is igényt tart. Külön öröm számomra, hogy a szentlőrinci pedagógiai kísérlet Békés megyei adaptációjában (az úgynevezett Iskolatársulásban) szaktanács- adóként, munkatársként dolgozhatok. A pedagógiai önálló tevékenységre, kísérletezésre nagyszerű gyakorlati lehetőségnek látszik. számomra. Pleskonics András Még a mezőgazdasági terménybegyűjtés idején olvastam egy — a sertésbeadással foglalkozó — rendeletet. Utolsó mondata valahogy így hangzott: ez a rendelet vonatkozik először a százhuszonegy kilón felüli sertésekre, másodszor a százhuszonegy kiló alatti sertésekre. Méltatlankodva mutattam a szöveget egy jogásznak, hogy miféle szamárság ez, miért nem írták azt, hogy a jogszabály minden sertésre vonatkozik. A kérdezett picurka zavarral a hangjában, de megvédte a mundér becsületét. Olyasmit mondott, hogy az ilyen kategorizálástól lesznek a rendeletek átfogókká. Máig sem értem a dolgot, de egye fene! Hisz annyi mindent nem tudok ésszel fölfogni abból, ami előadódik a világban. Aztán nemrégiben egy tanácskozáson vettem részt, ahol településpolitikáról volt szó. írásos anyagot is kaptam a szóba kerülő kérdésekről. Azok közt volt egv táblázat arról, hogy milyen településformák is vannak ma hazánkban. Fölsorolom őket: van tehát úgynevezett egyéb település és részleges alsófokú központ; alsófokú központ; kiemelt alsófokú központ, részleges középfokú központ; középfokú központ; részleges felsőfokú központ; budapesti agglomeráció, országos központ, végül pedig megyei központ . . . Izgatottan várnám egy olyan fölmérés eredményét: tízmillió honfitársunk közül hány tudja, hogy lakóhelye a fölsoroltak közül hová tartozik. . . . Nem ugyanebbe a kérdéskörbe tartozó jelenség, ám mégis rokon vele, amit az ember naponta tapasztal a boltokban. Az, hogy a portékák ára gyakorta tisztázatlan. Minap hallottam egy rádióadást, melyben egy illetékes ember kijelentette: az élelmiszerboltokban minden harmadik vásárlásnál anyagilag megrövidül a vevő. Ugyanis némelyik portékán már három különböző ár is szerepel, és csak azért nem négy, mert a legújabbat nem tudták föítün- letni rajta. A vevő pedig, mert a pénztárnál mögötte sorbanállók türelmetlensége nem hagy számára időt a tisztázásra — fizet, ameny- nyit mondanak neki .. . Haszonélvezői ennek csakúgy akadnak, mint annak, hogy sokan képtelenek eligazodni a jogszabályok labirintusaiban. Gazdasági munkaközösségek anyagi virágzását biztosítja, hogy egy társasházépítésnek számtalan ága-boga van. amitől az átlagember megrémül és visszariad. Találkoztam a múltkor egy hajdani iskolatársammal. Életében kis keresetű, nehezen élő ember volt. Most pompás irhabunda feszült rajta, elegáns Volkswagen Golf személygépkocsi ajtaját csapta be maga mögött, amikor megpillantottam. Kicsúszott a számon: — Mi történt veled? Örököltél vagy öttalálatosod volt a lottón? Fáraói fölénnyel válaszolt: — Pár éve néhány közlönyt járatok, pajtás. Maszekoknak adok tanácsot adó-, kalkulációs és egyéb ügyekben. Ahol rájuk száll a tanács, ott számomra aranybánya nyílik. A szerkesztőségben, ahol dolgozom, mint valami zarándokhelyre, tódul az ingyenes jogi tanácsot kérők áradata. Van, aki nem is várja meg, hogy eljusson a jogász szobájáig. Az első útjába ^akadó munkatársnak kiöntf a lelkét. Az én szobámban is — jóllehet ÚP'- értek a joghoz, mint hajdú a harangöntéshez — sűrűn letanyáznak vidéki látogatók birtokháborítási, szülőtartással kapcsolatos vagv behajthatatlan adóssággal összefüggő ügyeikkel. Tudom, erre bárki legyint- het azzal, hogy jogi ütközések mindig is voltak, és lesznek is, míg ember lesz. és emberekből álló társadalom. Mégsem érzek túlzást annak az éltes tanárnak a vélekedésében, aki nemrég ilyesmit fejtegetett előttem: — Némelyik hivatal legszívesebben még azt is szabályozná, hogy egy életben hányszor fordulhasson hozzá az ügyfél. S ezt már én teszem hozzá: pedig a szellem nagy vívmánya, hogy közmegegyezéssel rendet tud teremteni a kuszaságban. Mert a józan ész csak örömöt lelhet abban, ha életünket a helyes és követhető észjárás szerinti szabályok terelik jó mederbe. Ezért sóhajtok föl néha a törökverő poéta szavaira emlékezve, s azt modernizálva: egyszerűség... egyszerűség . . . egyszerűség kívántatik ... a jó vitézi re- solutióról akár le is mondanék. Bajor Nagy Ernő Mezőberénytől személygépkocsin — végig aszfaltozott úton! — néhány perc a Békés— Köröstarcsa közötti Kettős-Körös szakasz jobb partján vagy egy évszázaddal ezelőtt felépült szivattyútelep, amely ma (eredeti feladatát is ellátva) a Bodoky Károly Vízügyi Múzeumnak ad otthont. Az árvízvédelmi töltésről már messzire látszik a „Hosszúfok I. szivattyútelep” regiszternevű objektum hosz- szú kéménye. Hiszen a motorokat egykor gőzgép hajtotta... Elvileg a hét bármely napján felkereshető, előzetes bejelentés alapján, a maga nemében egyedülálló bemutató. S bár e sorok írója nem tartozik a műszaki eszközök, berendezések és egyáltalán: ezen tudományág ismerőseinek sorába, tiszteletből fakadó ámulattal nézte végig a nagy hozzáértéssel, műgonddal rendezett, a laikus szemlélőnek is megannyi új (és közérthető!) információt nyújtó kiállítást. Az évtizedek alatt megbámult famennyezet alatt a gépteremben egy 1898-ban felállított Rieder-féle tolattvús, vezérművel gyártott gőzgép áll, amely 1973-ban dolgozott utoljára. A 120-as percenkénti fordulatú, egy köbméteres teljesítményű masina azonnal tiszteletet ébreszt a nézőben. Réz alkatrészei, végtelen gondossággal megmunkált szelepei, csapjai, műszerei bámulatba ejtenek. Sajnos, néhány apró műszaki hiányosság miatt ma már nem lehet működésbe hozni. Pedig bizonyára megérné kijavítani ezeket a hibákat ... A gépóriás mellett néhány különös tárgy: néhány évvel ezelőtt a Körös medréből emelték ki — az izotópos vizsgálatok eredményeként bizonyított — Erdélyből származó, 3500—3600 éves magyar tölgv hasábokat. Évszázadokon át az iszap fedte és sze- nesítette a törzseket. . . Az egyik terem a Körös-vidék történelmét meséli el megannyi reprodukció és tabló segítségével. A tárlókban a folyómederből előkerült ősemlős-fogmaradvány, kőbalta, rézkori cserépedény, avarkori ővszíjvég is látható. No és a XVIII—XIX. században elvégzett, a maga nemében grandiózus folyószabályozási mpnkálatok tárgyi rekvizitumai, térképei, eszközei. A vízszabályozás végrehajtóinak arcképe is a látogatóra néz; Beszédes József (1787—1852), Bodoky Károly (1813— 1868 — a múzeum névadója) és Bodoky Lajos (1833—1885) mérnöki munkássága nélkül nem épülhettek volna meg ezek a vízügyi műtárgyak. A szivattyútelep udvarán különböző technikai eszközök, berendezések láthatók: valamennyi ipari műemlék. Az elmúlt évben a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság által fenntartott gyűjteményt 441- en — közülük mindössze csak 11 egyéni látogató! — tekintették meg; ottjártunkig a látogatók száma 134 volt. Pedig megéri; élményt jelent a vízügyi múzeum kincseinek megtekintése. _ Szintczőműszer; még ma is használható A gőzgép által hajlott szivattyúház is 1898-ban készült A szivattyútelep udvarán szabadtéri bemutató látható Fotó; Gál Edit t Egyszerűség kívántatik
