Békés Megyei Népújság, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-14 / 112. szám
1987. május 14., csütörtök Tizenkét kilométeres iskolaszemle A vésztői „mammutintézmény” hétköznapjai Ha egy kerékpárgyártó üzemet telepítenének Vésztőre, az jó ideig megélne a helyiek ellátásából. Talán egyetlen településünkön sem annyira létszükséglet ez a praktikus üzemelésű jármű, mint éppen itt, ahol a nagyközség meglehetősen terjedelmesen terpeszkedik el a rónán. S hogy ezt miért említem elöljáróban, az később, az iskola gondjait feltérképező beszélgetésekből kiderül. A túlméretezett kolbászként kanyargó főút mellett a házak előtt szinte mindenütt lóhere virít, bizonyítva az itt élők praktikus szemléletét. A délelőtti verőfényben kerékpárosok raja lepi el az utat, gondolom, a többség bevásárolni igyekszik. Számolom a régi iskolaépületeket. Később rájövök, jobb ezt a hozzáértőkre bízni, tehát irány a régi gimnázium épülete, ahol már vár az iskola igazgatója ... HANGSZÓRÓ Sokszor felmerült bennem a gondolat: miért, hogy a ma embere sokkal többet televíziózik, mint amennyi rádiót hallgat? Nem számítom ide az úgynevezett „háttér- rádiózást”, amikor dünnyög a készülék, halkan szól a zene, megy egy műsor, és néha odafigyelünk. Olyan rádiózásra gondolok, amikor a figyelmünk a hangszóróra összpontosul és közvetlenül részt veszünk az élményben, amit a rádió műsora nyújt. De hát a televízió! Ügy tűnik, még jó ideig mindent tarol, elsőbbséget élvez az életünkben. Nyilván a képi hírek, ismeretterjesztő programok, filmek, sportközvetítések, amelyeket láthatunk is: izgalmasabbak. Pedig a jó öreg rádió mi mindent tud! Itt vagyunk tehát a nagy kérdés előtt: miért, hogy a rádió elvesztette hadállásait, még akkor is, ha rendre felfedezzük? Azt hiszem, felesleges a választ keresni, mert nincs is, vagy csak annyi: a jó műsort, ha tudomást szerzünk róla, meghallgatjuk. Csak ritkán szerzünk tudomást a jó műsorokról. Mintha a rádió önpropagandája nem sokat törődne azzal, hogy mennyire hatásos, hogy mennyire képes „eladni” az eladhatót. Meggyőződésem, nagyon sokan hallgatják késői időpontja ellenére is Szilágyi Halló, itt vagyok! című műsorát, mely ezen a héten, hétfőn furcsa szenzációval szolgált. Mint Szilágyi elmondta, a legutóbbi ügyeletén egyetlen telefonhívása sem volt! Nos, nem tudja, miért, most „nyomozzák”. Műszaki hibára gyanakszanak, bizonyság nélkül. De hogy a „műszaki hiba” miként következhetett be, és mi volt, ha volt: homály fedi. Az ügy kellően izgalmas. Reméljük, a rádióhallgatók is megtudják majd az igazságot, miután a „nyomozás befejeződik”. Addig is, hogy ne érje csalódás a későig fennmaradt hallgatót, a riporter összeszedte az elmúlt év legjelentősebb (legjellemzőbb) telefonhívásait a „Halló, itt vagyok !”-ból. A válogatás a műsor létjogosultságát megint csak sokszorosan aláhúzta. A rejtély pedig egyelőre fejtély. Lehet, hogy az egész csak „rossz tréfa volt”? Nevetséges, annyi szent. Egészségvédelem és vidéke Nem bántam meg, hogy szerdán délelőtt meghallgattam a Napközben „Egészségvédelem az iskolákban" című „zenén túli” műsorát. A műsort, amit ötször, tízszer, százszor meg kellene ismételni! Például azt, hogy a fiatal és a középkorosztály aggasztó halálozási statisztikája a kisgyermekkorban gyökerezik. Hogy már a serdülőkorban ott van a vezető halálokok között első két helyen a halálos baleset (a halálokok 40‘százaléka!!!) és az (öngyilkosság), melyben a fiúk kétszer olyan veszélyeztetettek, mint a lányok. Hogy 15 éven felül a kiváltó okok közé „belép” az ittasság is(!). Hogy a fiatalok egészségügyi kultúráját alkalmasint milyen rossz irányban befolyásolhatják a környezeti hatások, az életmódbeli rossz szokások, melyek az iskolában(l) rögződnek, ahol a gyermek 10-12 órát tölt naponta. „Keserves tapasztalatokat gyűjtöttünk arról — mondta az egyik orvosszakértő — hogy a tárgyi feltételek (az iskolákban) menynyire nem felelnek meg az egészségügyi követelményeknek. Hogy például negyvenen zsúfolódnak 52 négyzetméteren, hogy a kötelezően előírt 90 perces szabad levegőn való időtöltést szinté sehol sem tartják be.” És otthon? A családban? A helyzet hasonló. A névleges otthoni szabad időben egyáltalán nincs szó arról, hogy a gyermek szabadon töltheti idejét. És ami a legszomorúbb: játékra!!) jószerével nincs ideje. „Sakk-matt helyzet!” — összegezte egy másik szakértő. És még nem beszéltünk a dohányzásról (a 14-15 éves fiúk 22,8 százaléka, a lányok 16 százaléka dohányzik egy felmérés szerint); az alkoholról, és . .. sok minden másról nem beszéltünk. Arról az egyszerű tapasztalatról sem, amit időtlen idők óta úgy fogalmaznak meg okos bölcsek: „Ép testben ép lélek”. Erre is volt gyakorlati példa. Felmérték egy testnevelési tagozatos és egy nem testnevelési tagozatos osztály szellemi frisseségét, állapotát. „Fantasztikus a különbség a testnevelési tagozatosok javára” — közölte egy harmadik szakember. Olvastam valahol, hogy a sorozáson derül ki: ifjaink egészségi állapota fokozatosan romlik. Ez is az iskoláskorban kezdődik. Ébresztőt kellene fújni, időben. Sass Ervin B „termés” dicséretes Az igazgatói iroda olyan, mint egy tájkép csata után. A mennyezeten látható a felújított tetőzetről korábban beáramló víz nyoma, a radiátorok pedig magukon viselik a többszöri kilyukadás utógondozásának jeleit. A fűtésszezon végére érve most nem fenyeget bennünket a kizúduló vöröses víz, így hát nyugodtan kezdjük beszélgetésünket a Szabó Pál Általános Iskola hétköznapjairól Szili Géza igazgatóval és helyettesével, Vári Szalay Ist- vánnéval. A felvételi időszakát élve először a pályaválasztás gondozójával, Csüllög Zsig- mondné igazgatóhelyettessel összegezzük az eddigi eredményeket. Az adatokat figyelve értem meg, hogy nem ok nélkül jelenik meg egy halvány, büszke mosoly a direktor arcán. Vári Szalay- né, Klárika is nyugodtan elhelyezkedik, itt most sem védeni, sem nyugtatni, sem szépíteni nem kell semmit. Az eredmények igazán beszédesek . .. — Négy nyolcadik osztályunk van az idén — fogja össze mondanivalóját Csül- lögné. — A 124 végzősből 24 jelentkezett gimnáziumba, s ebből csak négyet nem vettek fel. Szakközépbe, az ugyancsak 24 jelentkezőből, hármat nem. Pedig jó néhá- nyan igen nehéz, felvételivel járó középiskolába jelentkeztek a megyén túlra és Békéscsabára. Nem kellett szégyenkezniük. Az igaz — folytatja —. hogy még sosem volt annyi tovább nem tanuló gyerekünk, mint az idén. Az ok: megnyílt a Pa- tex új szövőüzeme Vésztőn, s igen jó kezdő keresetre számíthatnak a gyerekek. A 15 munkába állóból 13 oda jelentkezett. Természetesen, végleges képet még nem kaphatunk a felvételikről, mert a szakmunkásképzőkből még nem érkeztek meg az eredmények. — Az eddigi termés is dicséretes — bókolok, majd óvatosan felteszem a szakos ellátottságra vonatkozó kérdést. — Ügy tájékoztattak, a korábbi évekhez képest igen jól állnak ... B csupasz számok... Pillanatnyi csönd, majd az igazgató kézbe kap egy kis füzetet, s abból „puskázva” mondja: — Ez év februárjában, tehát félévkor készítettem egy leltárt, itt van, ebben a kis füzetben. Papíron hetvenen vagyunk, ebből a létszámból egy pedagógiai asszisztens. Gyesen voltak négyen, egy kolléga tartósan beteg volt, egy veszélyeztetett terhes lett, tanít két óvónőnk, bár ők továbbtanulnak. Félévkor az egyik kollégát a néphadsereg vonultatta be. Szóval nem olyan rózsás a helyzet, öt nyugdíjasunk dolgozik, öt kolléga tanul és négy pedig szakosodik, tehát kilenc továbbtanulónk van. Tegnap 12 nevelőt kellett helyettesíteni ... Abszolút képesítés nélküli pedagógus öt dolgozik a tantestületben, öt pedig most tanul. Az alsó tagozatban, ha a most katonáskodó kollégát is beszámítjuk, száz százalékos a szakos ellátottság. A felsőben viszont csak 65! És nézzük a csupasz számokat — folytatja. 540 felsősünk van, 507 alsós, 66 pedig speciális tantervű, kis- létszámú osztályba jár. (A kedves olvasó ne angol tagozatos osztályokra gondoljon, mert ez évtől így hívják a kisegítő osztályokat.) Gubanc lesz most az első osztályban! <— sóhajt az igazgató. — Mert 78-an iratkoztak be, s a Móra egységbe kevesen jelentkeztek. De — számolva a távolságokkal — máshova igen nagy felelősség és meggyőzés dolga küldeni a kicsinyeket. Az iskolában most a felső tagozatra tevődött át a demográfiai hullám. Tanítunk mi az úttörőszobában, összeköltöztettük az igazgatóhelyetteseket, csak nyerjünk egy újabb tantermet, szóval van bőven gondunk a tanulók elhelyezésével. Urai, gazdái mindennek A gondokat jegyezgetvé töröm a fejem, mi lehet az a Móra egység. Nem restellem, rákérdezek. — Korábban úgy mondtuk, hogy telephely — neveti el magát Vári Szalayné, Klárika. — Iskolánk ugyanis kilenc telephelyen működik. Szívesen bemutatjuk mindegyiket. — Mikor körbejárom őket — rémisztget az igazgató — 11 kilométert mutat az órám... — Mert van a Bartók, a Wesselényi, a Móra, a Le- nin-falvi, a Szik, a Révai... — Tessék várni! — szólok közbe esdeklően. Ezt így nem lehet megjegyezni. Induljunk el, és a vizuális élmény, meg a magyarázat együtt, talán . .. Beszállunk a gépkocsiba, közben Klárika arról mesél, mennyi gondjuk van a túlkorosokkal, de hát mégsem küldhetik őket a területileg illetékes, Gyomaendrődön levő ifjúsági tagozatba. Így hát inkább kénytelenek kínlódni velük, meg a gyerek is szenved. Ezért örülnek most a rugalmas iskolakezdésnek. Hátha kevesebb lesz az iskolaéretlen ... Megérkezünk a Kovacsics telepre, a Révai „egységbe”. Ide alsós gyerekek járnak, s még telefon is van. A vaskályhák teteje mind felpú- posodva, megrepedve. De az osztályok szépek, az új ebédlő pedig napfényes. — Szerettük volna bevezetni a különböző egységekbe a központi fűtést. De a főépület radiátorai is tönkrementek, azokat is ki kell cserélni — magyarázta Szili Géza. — A kettő együtt le- nyelhetetlen falat.. . A Bartók iskola, pardon, egység szomorú látványt mutat az öreg budisorával, a málló vakolattal, a mindent beborító korommal. A kályhák ,itt sem dicsérik a magyar ipart, mint az igazgató mondta, két évnél többet nem bírnak ki. A gondos dekorációt is vastagon bevonta a korom, a tíz osztálynyi gyerek nehezen nevezheti otthonának az öreg, lebontásra érett épületet. (Ahol két kísérőm is tanult valaha.) A hozzáépítéseknél repedeznek a falak, kidobott pénz, amit évente költenek rá. És nem hiszek a szememnek! Egy — legyünk elegánsak, egy rácsos, apró ablakos — egykori vizesblokk is tanteremként funkcionál ... A Móra egységben tornaterem is van, bitumenes sportpálya. Itt hét alsós csoport tanul. Az itteniek még szerencsésnek mondhatják magukat. S végre egy jó hír, amivel Lenin-falván, az ottani speciális tantervű iskolában fogadott a nyugdíjasán is dolgozó Juhász Lászióné pedagógus: — Tudja, 25 év óta nem volt ilyen jó helyünk! A gyerekek az udvaron éppen Adj király katonát! játszottak, míg odabent a szorgos hetesek takarítottak. Látszik, jól érzik magukat szép otthonukban. Utunk végcélja a Szik, ahol két iskolaépület alkotja a kilencedik egységet. Az egykori pedagóguslakásból ebédlőt alakítottak ki, így az itt tanuló két alsós csoportnak sem kell elérhetetlen távbolságokat gyalogolnia. A helyi tanács igen nagy áldozatok árán minden egységben alakított ki ebédlőt, ahova a központi konyhából szállítják a Gamesz kocsijai az ebédet. A Szik két osztályába hátrányos helyzetű gyerekek járnak többnyire. A két lelkes pedagógus, akárcsak régen, a tanyasi iskolákban, urai, gazdái mindennek. Budámé Hinterstem Irén tanítónő elmondhatja, úgy él, akárha Pesten lakna. Napi tíz kilométert kerékpározik, buszozik, míg két gyerekét elhelyezve kiér a munkahelyére. A két, egytantermes épületben otthonos minden. Tornaterem nincs, de van egy friss homokkal feltöltött ugrógödör. Az itt dolgozó pedagógusok megérdemelnek minden megbecsülést. — Elmondhatom — toldja meg kimondott gondolataimat az igazgató — a tanács megfelelően „karban tartja” a pedagógus béreket. De ehhez kevés a bér, ehhez olyan kitűnő kollégák kellenek, mint akik itt dolgoznak. Lapozgatom a jegyzeteimet. Vizuális élmény ide vagy oda, bizony kihagytam a Wesselényi egységet, ahol ugyancsak két szomszédvárban — belülről málladozó, * vizes falú szomszédvárban folyik a tanítás, s ahol Klárika is gyakorolta hivatása jelentős részét. Valahol, a füzet sarkában megpillantom a kilométeróra állásának regisztrálását: iskolaszemlénk 12 kilométert tett ki. Pedig még a kertek alján is közlekedtünk, hogy rövidítsünk egy kicsit.. . A* Valamikor két általános iskola volt Vésztőn. Az ösz- szevonás eredménye lett a kilenc telephelyes, illetve egységes mammutiskola. Ahol a pedagógusok sok-sok gonddal küszködnek, ahol — mint másutt is — se jobb, se rosszabb emberek nem dolgoznak az átlagnál. Van összezördülés a tantestületben, de életükre, munkájukra nem ez ,a jellemző. Az eredményekért keményen meg kell küzdjenek. S e sokfelé szabdalt iskolában kitűnő énekkar működik Kiss Józsefné vezetésével, Kuru- csó Zsigmondné szárnyai alatt pedig egy, a megyében is elismerést kivívott színjátszóegyüttes nőtt fel, példásan működik a mindenhonnan támogatást kiri- mánkodó könyvtár Kiss József vezetésével, s az igazgató asztalán sok-sok egyéni pályázatra beküldött környezetvédelmi dolgozat mutatja; a tehetséggondozásnak is helye van itt... A telephelyek új neve: egység. Mégis, végigjárva mindegyiket, egészen 'más elnevezés jutott az eszembe. Műhelyek. Ahol a többnyire rossz körülmények között, alkotó, gyermekközpontú pedagógusok teszik a dolgukat. B. Sajti Emese Táborhívogató A Békés Megyei Művelődési Központ az idei nyárra három tábort is szervez — elsősorban a legfiatalabbak részvételére számítva. Kétegyházán, a szakmunkásképző intézet kollégiumában június 21. és 27. között lesz a mesetábor, amelyre a kisiskolásokat várják. A gyerekek ezen a héten a népmesék, a népdalok, a népi játékok világával ismerkedhetnek meg. A képzőművészet iránt érdeklődők részére két tábor is lesz, mindkettő a szarvasi Aranyszarvas kemping kőházaiban. A kezdőkkel Baji Miklós képzőművész július 5. és 11. között elsősorban a különböző technikákat szeretné megismertetni; így ide az általános iskolásokat várják. Ezt megelőzően, június 28. és július 4. között kerül sorra a haladóknak szervezett képzőművészeti tábor, amelynek vezetője Vágréti János festőművész lesz. Erre azok jelentkezhetnek, akik előzetes alapismeretekkel rendelkeznek, amelyre alapozva újszerű látásmód kialakítására, közös kidolgozásra is mód nyílna. A három nyári táborba május 20-ig lehet jelentkezni a Békés Megyei Művelődési Központ békéscsabai székházában. A sok nemzedéket kiszolgált, Bartók „egység” már megérett a lebontásra Fotó: Gál Edit
