Békés Megyei Népújság, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-01 / 102. szám
1987. májas 1., péntek NÉPÚJSÁG a Péntek A május elsejei tervezett eseményeket nézegetve megkockáztatható az a megállapítás: talán még soha ilyen gazdag, változatos programokat nem szerveztek a munka ünnepére. Szinte valamennyi településen nyújtanak valamilyen szórakozási lehetőséget, s a nagyobb községekben, városokban pedig egész nap sokféle látványosság várja az ünneplőket. Az előrejelzések szerint az időjárás is mellénk áll . most, szép, napsütéses időre számíthatunk. Minden , [ együtt van hát arra, hogy • — mindkét értelemben — I j felhőtlenül ünnepeljünk a ■' mai napon. De, ha lehet, csak a mai í I napon feledkezzünk meg f j feladatainkról, munkahelyi | j kötelességeinkről, s az ün- j nép után lássunk hozzá j úgy a munkához, hogy az év végén az egész ország j tekinthessen gondtalanab- j bul a jövő elé. P. f. Brigádok a gyulai várért Lapunk néhány héttel ezelőtti számában hírt adtunk arról, hogy a Gyulai Kertészeti és Városgazdálkodási Vállalat huszonkét szocialista brigádja kommunista műszakot szervezett, amelynek munkabéréből várfalsorsjegyet vásárolnak, lA felajánlást kezdeményező „Március 8.” szocialista brigád tagjai a gyulai és Gyula környéki virágboltok dolgozói, egytől egyig hölgyek. A brigádvezető-helyettest, Bruderné Bereczki Rózát először arról kérdeztük, hogyan jutott eszükbe épp a várért áldozni a kommunista műszak bérét? — .Egyre többet hallunk arról, milyen rossz állapotban van a gyulai vár. Olvassuk az újságban, látjuk a televízióban, de a saját szemünkkel is meggyőződhetünk róla. hiszen brigádunk tagjai közül többen gyulaiak. Sok turista keresi fel várunkat, de a helybeliek is szívesen látogatják, éppen ezért aggódunk érte. Brigádunk tagjai eddig már 15 sorsjegyet vettek, ezt természetesen a felajánlásokon kívül. Nem újdonság nálunk az ilyenfajta kommunista műszak, mivel minden évben dolgozunk egy-egy napot a vállalatért és nyugdíjasainkért. — Hol hangzott el először ez a kezdeményezés? — Egy februári brigádgyűlésen, és a következő szakszervezeti összejövetelen már el is hangzott felajánlásunk. Ekkor csatlakozott hozzánk még 21 szocialista brigád. — Milyen gyakran látó- ; gatják a várat? — Minden évben megnézünk egy várszínházi előadást, az idén is készülünk. —cs —e Táncsics-gimnazisták Számvetés a biennálé után A Táncsics Mihály nevét viselő gimnáziumok tizedik találkozója a biennálé zászlajának ünnepélyes levonásával és átadásával véget ért Orosházán. Ezen a találkozón több mint hatszáz diák vett részt, hiszen a több mint százfős vendégsereg mellett ott volt a háromnapos rendezvényen a házigazda orosházi Táncsics félezernyi diákja, lévén a biennálé egyben a diákönkormányzati nap is. A rangos OKTV szintű vetélkedők eredménye: a tantárgyi összesítettben a pontszámok alapján Orosháza lett az első. Tantárgyak szerint történelemből Dabas az első, második Orosháza, harmadik Kaposvár; magyar irodalomból az első Orosháza, második Kaposvár, harmadik Dabas; biológiából Kaposvár az első, második Orosháza, harmadik pedig Siklós. Az összesített atlétikai versenyben a lányoknál Orosháza végzett az élen, követi őt Mór, majd Kaposvár, a fiúknál Orosháza, Kaposvár, Siklós lett a sorrend. Az 1969 óta rendszeres találkozó ezzel új szakaszba is lépett, hiszen a kétévenkénti tantárgyi, sport-, versmondó- és dalosverseny formájában is változik. Ezentúl nagyobb szerepet kap a nyilvános szereplés az elméleti tárgyaknál, erősíteni kívánják a szóbeliséget. Másrészt a részt vevő hat gimnázium fontosnak tartotta, hogy a pedagógiai műhelyjelleget is kialakítsák és erősítsék. A tapasztalatok közreadásának egyik módja az iskolai munkatervek, rendezvénytervek stb. folyamatos cseréje, másrészt megjelentetni tervezik a biennálé almanachját. Erősíteni akarják az osztálykapcsolatokat, nevelőtestületi kapcsolatokat, sőt még a vendégtanítás gondolata is felmerült. flp Zöldség- és gyümölcsárak Bcs. Bp. Áfész Élésk. Élésk. Csabai Piac Szeg. Sark. Szarv. Békés Húsk. Burgonya kg 10,14,80 10,— 11,40 12,60 11,70 10,“ Vöröshagyma kg 15,22,60 20,— 15,40 17,“ 17,90 14.Fokhagyma kg 200,— 220,— 160,— — — — — Fejes káposzta kg 15,19,60 20,— — — — 16,— Kelkáposzta kg — 39,60 25,— — — — — Alma kg 16,17,10 12,40 15,20 25,— 22,50 20,— Tojás db 2,2,40 2,20 2,2,60 2,60 2,60 Néhány további megyei zöldségár: sárgarépa 20—35 Ft/kg, gyökér 20—34 Ft/kg, új karalábé 6—12 Ft/db, paprika; erős 4—10, fehér 10— 13 Ft/db, uborka 40—65 Ft/kg, paradicsom 160—200 Ft/kg, zöldhagyma 6—8 Ft/csomó, saláta 6—12 Ft/db, retek 4—12/ Ft/csomó, paraj 30—80 Ft/kg, gomba 104 Ft/kg. Fél évig eltartható a „porélesztő” A Budapesti Szeszipari Vállalat óbudai élesztőgyára, a hagyományos sütőipari adalék újabb változatából, a hosszabb szavatosságú szárított, tartós élesztőből egyre többet kínál a sütőiparnak és a háziasszonyoknak. A gyár 1987-ben a fél évig eltartható „porélesztőből” 350 tonnát készít, 100 tonnával többet, mint egy évvel korábban. Ezt az élesztőt már több mint 30 nagy sütőipari vállalat használja fel. A hasznosítást több helyen gátolja, hogy az új termék a sütési technológia kisebb módosítását is megköveteli; mindenekelőtt a nyersanyag-előkészítésre kell nagyobb gondot fordítani. A tapasztalatok szerint azonban az új termék „meghálálja” a törődést, esetenként még a többletráfordítást is, hiszen — különösen a többnapos ünnepek idején — a tartalékolt porélesztővel hozzájárulhatnak a biztonságos kenyér- és péksütemény-ellátáshoz. A háztartásokban máris egyértelmű az új termék sikere; a háziasszonyok megkedvelték, mivel egyszeri vásárlással hosszabb időre tartalékolhatnak belőle. A budafoki gyárban egyébként az idén összesen 20 500 tonna élesztőt állítanak elő, 5-600 tonnával többet, mint 1986-ban. Emellett, az igényeknek megfelelően, mintegy 25-30 tonna borélesztő gyártására is vállalkoznak. Országos évadnyitó j kempingtalálkozó A napokban kezdődött a Magyar Camping és Caravanning Club országos évadnyitó találkozója. Vonattal, autóval, kerékpárral az ország egész területéről több száz turista érkezett a klub hagyományos, tavaszt köszöntő programjára. A Vendéglátó Csongrád megyei klub az elkövetkező három napon bemutatja t vendégeinek Szeged nevezetességeit, kirándulásra invitálja a találkozó résztvevőit az ópusztaszeri nemzeti történeti emlékpark, az algyői olajmező megtekintésére. Ezen túl társastánc-bemutató,- autósa kerékpáros ügyességi verseny; csereberebörze, tombolasorsolás és 1 sok | más program nyújt szórakozást a vendég turistáknak. ) Gomba vagy mandarin? Békéscsabán, a 100-asban ünnep előtti nyüzsgés, Nyüzsögnek a vevők, de az eladók is, akik szorgalmasan rakják ki az árut, éppen azokra a polcokra, ahonnan már minden, elfogyott. Látom, gúlába rakva dobozos mandarint lehet kapni. Szeretjük, hát vennék belőle. Csakhogy a mandarinos doboz tetején egy sárga címke arról tudósít, hogy tartalma 19,80-ért natúr lében gomba. Miután a gomba is elkél egy háztartásban, azt gondoltam, teljesen mindegy végül is mi található a dobozban, csak csiga ne legyen benne. — Jó kis társasjáték — mondom a kollégáknak. Találjátok ki, mi van a dobozban? Látom a szemükön, kételkednek abban, hogy józan vagyok! Pedig... Na, mi? — kérdezem csigázva jobban az érdeklődésüket. — Természetesen mandarin — mondják kórusban. — Hogy ti mennyire tévedtek! — vágom rá diadalmason. Ebben bizony gomba van, mert ha nem az lenne, nyilván nem tettek volna rá gombás címkét. örökmozgó kollégám kezembe nyom egy húszast, jelezve ezzel, hogy megvette a „zsákbamacskát”. Még konzervnyitó is akadt. Lessük, milyen lesz a kolléga arca, ha majd gombát talál natúr lében, mandarin helyett. Aztán diadalmas arccal mutatja, hogy a dobozban mégiscsak mandarint talált! Ki tudja, vajon ki játszik velünk, vevőkkel zsákbamacskát? n V • ! Vonalban leszünk Május 4-én, hétfőn délután 2 órától 7 óráig ismét vonalban leszünk. Telefonos szolgáltatásunk témája ezúttal a közelgő nyárhoz, a külföldi utazásokhoz, nyaraláshoz kapcsolódik. Vendégünk dr. Molnár István őrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnoka lesz, aki a külföldre utazóknak ad felvilágosítást az érvényes vámszabályokról. Telefonszámunk 27-844. Banális Békéscsabán Békéscsabán, a megye- székhely középiskoláinak diáktanácsa évek óta megrendezi a Banálist. Ez tulajdonképpen a végzős, ballagó diákok számára összeállított program volt mindig, de nyitott, fiatalabbak és idősebbek is jól szórakozhattak a korábbi rendezvényeken. Így volt ez most is. Tegnap kora délután a Felszabadulás térről indultak az úgynevezett „bolondballagás” (képünkön egy csoportjuk) résztvevői, s meg sem álltak a Kossuth térig. Útjuk során sok járókelő arcára csaltak mosolyt énekükkel. lehetetlen öltözékükkel. A téren rögtönzött diszkó- táncverseny várta őket, s a legjobbnak az egészségügyi szakközépiskola és gimnázium csapata bizonyult. Ezután ifjúsági kaszinót rendeztek. A Kossuth-szobrot anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Házasságkötések: Szarvas Edit és Szabó Viktor, Papp Ilona és Hrabovszki György, Áchim Judit és Rentes László, Danczik Mária Gyöngyi és Kesjár János, Palánki Rozália és Pauló Pál, Veress Ágnes és Viczián Pál Mihály, Váczi Szilvia (Battonya) és Ancsin János Tibor (Gerendás), Kunstár Mária (Kardos) és Gömöri Ferenc (Kondoros), Sonkoly Ildikó Emília (Kondoros) és Komáromi László (Szeged), Kárász Mária (Telekgerendás) és Ujszigeti Imre (Békéscsaba). Születések: Kovács Attila és Benedek Judit leánya Judit, Molnár Tibor Imre és Tóth Magdolna leánya Edina Orsolya, Bogár Mátyás ,és Kökény Mária fia Mátyás, Zsib- rita Pál és Melicher Judit fia Gábor, Szántó József és Tóth Gizella Katalin fia Péter Miklós, Aknai János és Kristóf Éva leánya Nóra Melinda, Bogár Zoltán és Unyatinszki Zsófia fia Zoltán, Botyánszki János és Szabó Katalin fia Zsolt János, Molnár Gábor és Simon Rózsa fia Balázs, Korcsok Pál és Dohányos Dorottya leánya Hajnalka, Szelezsán György és Katona Mária fia György (Két- egyháza), Bogya Sándor és Kálmán Ildikó fia Sándor (Gyoma- endrőd), Fehér Lajos és Sas Éva Edit leánya Viktória Éva (Békés), Ardeleán György és Tóth Anikó fia Zoltán (Békés), Varga Zoltán és Nagy Eszter fia Zoltán Zsolt (Békés), Komo- róczki László és Egeresi Erzsébet leánya Zita (Mezőbe- rény), Kiss István és Szabó Erika leánya Ágnes (Mezőbe- rény). Halálesetek: Adamik György, Balog László, Nagy Ferencné Károly Ilona, Kocsor Sándor (Békés), Pet- rovszki István (Kétsoprony), Knyázsik Gyula (Szabadkígyós). Bartalus Lászlóné Pakucza Eszövező padok szolgáltak állomáshelyekül, s azoknál különböző — politikai, irodalmi és egyéb — kérdések helyes megválaszolásával zsetonokat nyerhetett az egyre bővülő közönség. Ennek végeztével a zsetonokat licitálás után — a megyeszékhely vállalatai, üzemei felajánlotta — nyereményekre lehetett beváltani. A Banális programja az ifjúsági házban folytatódott, ahol fél hattól diákgálát rendeztek. Ezen a márciusi diákvarietén legjobban szerepelt csoportok adtak színes, érdekes műsort. Átadták a Vándorkuka-díjat is, most az egészségügyi szak- középiskola nyerte el. Míg az ifjúsági házban a gálaműsort láthatták az érdeklődők, a Kossuth-téren a Salétrom együttes szórakoztatta a közönséget. p. p. Fotó: Gál Edit tér (Köröstarcsa), Skoperda Rudolf (Üjkígyós). GYULA Házasságkötések: Hangyái Róza és Bors Antal, Gortka Gizella és Papp Sándor, Ritz Etelka Rozália (Békéssám- son) és Kelemen László Imre (Gyula). Születések: Bagó Albert Károly és Daró- czi Katalin Jolán leánya Katalin, Péli Imre és Boros Rózsa Júlia fia Imre, Turbucz László és Tatai Éva leánya Margit Agnes (Vésztő), Hajdú Mihály és dr. Iszály Anna Mária leánya Mária Kornélia (Kötegyán),^Szabó Zsigmond István és Saly Mária leánya Szilvia (Dévaványa), Baksai János és Mengyán Katalin Gabriella fia János (Békéscsaba), Putnoki István Balázs és Török Róza fia István Bálint (Okány)„ Orosz József és Lukács Hermina Rozália leánya Nikoletté (Magyardombegyház), Mladonyiczki András József és Pécskai Éva leánya Éva (Magyardombegyház), Biró József Csaba és Nagy Agnes leánya Tímea (Csabacsüd), Szőke Lóránt Lajos és Gyebnár Julianna leánya Anita (Kötegyán), Rako- vics Ignác és Nagy Katalin fia Zoltán (Körösladány), Keresztesi Béla és Farkas Ilona fia Béla Zsolt (Vésztő), Vas József és Rácz Julianna fia József (Szeghalom), Nán György és Kassai Katalin leánya Katalin (Elek), Lénárt Ferenc László és Hav- rán Anna leánya Andrea (Lö- kösháza)., . Halálesetek: Bujdosó istvánné Török Eszter, Foroszán Mihályné Szabó Mária, Gulyás András (Doboz), Kiss Julianna (Füzesgyarmat), Szabó Sándorné Szabó Erzsébet (Doboz), Berényi Tivadar (Méhkerék), Agócs Mihálynp Fehér Edit (Orosháza), Mihály András (Nagykamarás). Kordik Tivadar (Mezőberény), Kun Sándor (Bél- megyer). Kiss Gábor (Kétsoprony), Gábor Lajosné Varga Ilona (Füzesgyarmat), Nagy János (Szeghalom), Bögre Imre (Köröstarcsa). MA: A MUNKA ÜNNEPE A Nap kél 5.29 — nyugszik 19.54 órakor A Hold kél 6.52 — nyugszik 0.09 órakor HOLNAP: ZSIGMOND NAPJA A Nap kél 5.27 — nyugszik 19.56 órakor A Hold kél 7.36 — nyugszik — órakor HOLNAPUTÁN: TÍMEA, IRMA NAPJA A Nap kél 5.26 — nyugszik 19.57 órakor A Hold kél 8.31 — nyugszik 1.01 órakor ÉVFORDULÓ Százhúsz éve, 1867, május 1-én a postaügyek legfelsőbb vezetését és igazgatását az országban a Földmi- velés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium vette át; ettől a naptól beszélhetünk Magyar Postáról. * * * Nyolcvanöt éve született Mezőszilason Hoffmann Ottó (1902—1934) géplakatos, a magyar kommunista mozgalom kiváló harcosa, mártírja. * * * Száztíz éve született Nop- csa Ferenc (1877—1933) nagybirtokos, paleontológus és geológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. idöjArAs Az elmúlt napokhoz képest tovább erősödött a nappali fel- melegedés. Hajnalban talaj közelben mínusz 2 fokos fagyot mértünk. Napközben a zavartalan napsütésben 21—22 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála — adta a tájékoztatást Kud- lák János, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Várható időjárás ma estigj túlnyomórészt derült, száraz idő lesz. A gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés, délután északnyugaton néhány zápor várható. A Dunántúlon gyakran megélénkül a déli, délnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 5, 10 fok között, délután 24 fok körül lesz. — DR. BECSEI JÓZSEF, a Békés Megyei Tanács elnökhelyettese május 4-én, hétfőn 14 órától 18 óráig hivatali helyiségében ügyfélfogadást tart. (Békéscsaba, Felső-Körös sor, Irodaház, I. em. 11.) — LAPUNK legközelebb május 4-én, hétfőn jelenik meg. — MÁV-KÖZLEMÉNY. Ma és holnap a vonatok a munkaszüneti napokra vonatkozó menetrend szerint közlekednek. 3-án a hét első munkanapját megelőző rend szerint érkeznek és indulnak a vonatok. A békéscsabai gyors- és expresszvonatok Budapest, Nyugati pályaudvarra érkeznek, illetve onnan indulnak. A Budapestről 15.25 órakor Békéscsabáig közlekedő gyorsvonat továbbra is a Keleti pályaudvarról indul. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a Budapesten megtartott 18. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 40, 59, 65, 76, 87 A tárgynyeremény-sorsoláson a 15. játékhét szelvényei vesznek részt. A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat termelésirányítói munkakörbe két műszakos üzemeléshez egyetemet, vagy főiskolát végzett embereket szakVESZ FEL. Jelentkezés: Békéscsaba, Orosházi u. 16.