Békés Megyei Népújság, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-01 / 102. szám
o 1987. május 1., péntek NÉPÚJSÁG „Ha a történelemhez kéne mottót írnom, így szólna: Semmit sem titkolok. Kevés az, ha nyíltan nem hazudunk, arra kell törekednünk, hogy elhallgatással se tegyük.” Ezzel a Lev Tolsztojtól 'idézett szövegrészlettel kezdődik Gulyás Gyula és Gulyás János új kilencven perces dokumentumfilmje, az Én is jártam Isonzónál című. A nyolcvanas évek első felében leforgatott filmtrilógia, a Magyarok és az első világháború című második része ez, amely /a legutóbbi budapesti filmfesztivál egyik díjazott alkotása lett. Megdöbbentő '.képsorok folyama ragadja el a nézőt. Nyolcvan-kilencven éves veteránok emlékeznek a történelem első világégésének napjaira. Kegyetlen és véres élmények idéződnek föl. amelyekről alig-alig tudunk valamit, mi, az unokák, a dédunokák nemzedéke. Eddig valahogy nem volt fontos minderről beszélni? — fogalmazódik meg bennünk a kérdés. Egy mindvégig feszes ívű, a mára is súlyos gondolatokat megfogalmazó film .adja meg a választ. Az eltitkolt és megmásított történelem helyretételének egyik apró. de mégis jelentős darabja a Gulyástestvérek filmje. Példázza azt a mindjobban megizmosodó igényt, amellyel a ma nemzedéke fordul a közelmúlt történései iránt. Századunk történelme telis-tele van olyan kisebb-nagyobb eseményekkel és fordulatokkal, amelyekről nem sokat tudunk, s amelyek ismerete és megértése nélkül jelenünket sem érthetjük igazán. Huszonhárom veterán em.- lékezik, akik megjárták Isonzót és Doberdót, akik részesei voltak a központi hatalmak összeomlásának, az egyik legjelentősebb ütközetnek, a Piave-parti áttörésnek. Interjúk [füzéréből áll a dokumentumfilm, és egy nem mindennapi esemény megörökítéséből. Az egykori ellenség, az olasz veteránok látogatóba hívták a magyarokat. A busznyi magyar veterán újra végigjárja a csaták színtereit. . Találkoznak egymással, s majd az egyik falu főterén békemisén vesznek részt. Leírhatatlan és szívszorító látvány, amikor a magyar és az olasz veteránok csoportja egymás felé indul: kézfogásra, ölelésre. De még ezt is lehet fokozni, elmélyíteni. A film záró képei a Piave partján készültek. Egy bácsi nézi a vízen elúszó virágkoszorút. Egyik kezével könnyes szemét törli, a másikkal kicsiny papírzászlót szorít. Mögötte két kamasz srác mosolyog... Az Én is jártam Isonzónál nem közönségfilm. Minden perce figyelmet követel a nézőtől. A kikapcsolódás helyett érzelmeket kavar föl, elgondolkodásra kényszerít. Éppen ezért kell megnézni — akár többször is. (nemesi) Három évtizede n felvonulókat köszönti: Volent Zoltán „A város már május 1. előestéjén ünnepi díszbe öltözött. Az üzemek dolgozói kivilágított diadalíveket építettek a város főútvonalán. Este, ha az ember végignézett a színpompás, fényben úszó főúton, szinte mesevárost látott maga előtt. A város lakói felkészültek a nemzetközi munkásmozgalom nagy napjára. Másnap vidám indulók hangjára ébredtek a gyulaiak. Az emberek szívében szabadon lángolt fel május 1. eszméjének kiolthatatlan tüze. Ezt a tüzet nem olthatta el a reggel beköszöntő sűrű szemű májusi eső sem ... Megkezdődött a színpompás 13- ik szabad május elseje. Felhangzottak a gyulai fúvós- zenekar pattogó ritmusai. A menet élén jött a város büszkesége, a jól felszerelt, öntudatos munkásmilícia. Furcsa, ingerlő érzés járta át az ember testét a nagyszerűség, az erő láttán. S vonultak a nagyszerű sorok, lengett a májusi zászlóerdő, jelszavakat kiáltottak, a pártot éltették a KISZ csapatai. .. Látszik, a gyulaiak átérezve a nemzetközi összefogás hatalmas jelentőségét, meleg szívvel készültek a nagy napra. Nem egy cikkben, de könyvben kellene megírni a nap nagyszerűségét. A felvonulók hosszú, tömött sorai felett szabadon lengette a májusi szellő a proletár nemzetköziség szimbólumát, .a vörös zászlókat ..." Az 1957-es gyulai május elsejéről írt így a korabeli Békés Megyei Népújság. Ám valamiről nem tett említést a cikk írója: ebben az esztendőben konferálta először a felvonulást Volent Zoltán, akivel azóta is évről évre találkozhatunk a gyulai díszemelvényen . . . * * * Otthonában kerestük fel a minap, hogy régi május elsejékről beszélgessünk, s arról, miért épp rá esett a választás három évtizeddel ezelőtt? — Abban az esztendőben kerültem a harisnyagyári kultúrházhoz, korábban a művelődési központ művészeti előadója voltam. Talán ezért, vagy talán mert báb-, majd színjátszó csoportban is aktívan dolgoztam, engem kértek fel a megtisztelő feladatra. Nehezen idézi fel a harminc évvel ezelőtti eseményeket. S mert minden évben ő vitte a szót a díszemelvényen, egy kicsit ösz- szefolynak a dalos, színpompás felvonulások emlékképei. Ahogy minden ismeretlentől, eddig ki nem próbált dologtól félni szoktunk, úgy ez az 1957-es „premier" is szorongással töltötte el. Mégsem gondolkozott sokat: — Ez az én nemzedékem már csak ilyen. Megszokta, menni kell ha hívják, nincs mese. A hangom megfelel — mondták —, s én a nagy napon felmentem a díszemelvényre a mikrofon elé egy centivel a kezemben, melyre csak azt írták fel, kik és milyen sorrendben vonulnak... A felvonulást valami gigantikus, színjátszócsoportbeli fellépéshez hasonlítja. Kollektív munka — mondja —, melyben ha az egyik ront, a másiknak, hogy mentse a helyzetet, improvizálnia kell. Mert ilyen „meleg helyzetek” is előfordultak. — Ha szerencsém volt, észrevettem, hogy rendezői hiba folytán nem az az iskola, üzem érkezik, mint amit az én szűkszavú cédulácskámra írtak. Ilyenkor rögtönözni kellett; a dekorációkból, a ruhákból kitalálni, kik vonulnak a tribün előtt... Megint régi újságkivágásokat nézegetünk. Gondosan, egv nagy füzetbe ragasztva őrzik Volent Zoltán emlékeit, s ahogy hajtogatjuk a lapokat — olaj az emlékezet berozsdásodott fogaskerekeire — .szép sorban felidéződnek a feledésbe merült ünnepek ... — Egyszer, még az első konferálások egyikén, a kezemben levő jegyzeten a gyermekvédőnő-képző iskola hallgatói következtek a sorban. Egy teherautó, vagy egy csoport takarta el a lányokat — erre már nem emlékszem —, csak a transzparensünket láttam a távolban, így nyugodtan be- mondtam, ők következnek. Ki gondolta, hogy a kilátást eltakaró csoport, s az iskola hallgatói között mások is közelednek. Így az egyenruhába öltözött diáklányok helyett, nagy bajuszú juhászok vezették végig kosaikat a tribün előtt a közönség nem kis derültségére . . . Volent Zoltán 1957-es ..színrelépését" megelőzően, csak jelszavak hangzottak el a felvonulás ideje alatt, így a hátsó sorokban állók, a sétálók nem tudták, mi zajlik a tribün előtt. Ö megpróbált segíteni ezen, már amennyire tudott, hiszen a felvonulók névsora bizony nem sokat árult el azokról, akik épp következtek. — Különösen akkor voltam bajban, ha két-három percig is vonult előttünk egy üzem, vagy intézmény, annyian voltak. Az időt ki kellett tölteni valamivel. Figyeltem, mi az, ami a legérdekesebb rajtuk, a ruha. a dekoráció, s hogy ez utóbbi mit jelképez. És csak beszéltem, beszéltem... Az igazság az, hogy ha az embert sarokba szorítják, jobban forog az agya. így mindig akadt mondanivalóm. Hpl vannak már a hajdani, feldíszített kerékpárok és lovas kocsik...? — Tudja, régen illetlenségnek számított, ha nem „Ez az én nemzedékem már csak ilyen .. Fotó: Kovács Erzsébet vonult ki valaki. Az iskolások már napokkal előtte gyakoroltak. És énekeltek! A felnőttek is! Amikor három-négy éve vitte már a szót a dísztribünön, Volent Zoltán, kérte, adjanak az üzemek, szövetkezetek, intézmények több anyagot magukról, életükről ... Volent Zoltán most is — mint életében annyiszor —, újdonsággal próbálkozna. Talán egyszer valóra válik ez is: — Nem baj, ha kevesebben vonulnak, ötletességgel, és szívvel (!) — hangsúlyozza külön is a rövidke szót — tíz—tizenöt ember is nyújthat olyan látványt, amelyet érdemes megnézni. Amolyan karnevál-jelleggel kellene a május 1-i felvonulást szervezni. Még díjakat is oszthatnánk a legszellemesebb, legötletesebb felvonulóknak. És hiányolom a kultúrcsoportok egykor oly gazdag programját is . . . Az ötvenes, hatvanas években volt csak igazi népünnepély a felvonulás után, emlékezik ismét a régi felvételek fölé hajolva. A dobogóról mesél, melyet a május 1-i műsor kedvéért állítottak. És a sátrakról, melyeknek hűs árnyékában megvendégelték dolgozóikat az üzemek. — Az iskolásoktól még lehetne tanulni. Ök mindig szépen jöttek, próbáltak új és új ötletekkel színfoltjaivá válni a hosszú menetnek. És higgye el, ez nem mindig pénzkérdés, hiszen színes kendők, ernyők vagy egy- egy szál virág mindenki kezében, máris egységes, szép látványt nyújthat ... És a májusfákról még nem is beszéltem! Igen! Lehet, hogy Volent Zoltán haja deresebb lett három évtized alatt. Ám lelkesedése, újat akarása és hangja a régi. Ma már segítői is akadnak a tribünön, ám úgy hisszük, igazán őt ismerik, várják a gyulaiak. — A*z utcán meg szoktak állítani. „Ugye magát hallottuk május 1-én?” „Jól beszélt” — köszöntenek már messziről. És ez olyan jólesik! öt éve nyugdíjas. Talán azért néha eljátszik a gondolattal: ha egyszer már nem kell mikrofon elé állnia, a nagy napon, filmezni fog. Megörökíti napjaink május elsejei felvonulását az utókornak. Nagy Ágnes Archív képek régi gyulai május elsejékről Éneklő Elek — tizenharmadszor Amerikai karmester vendégszereplése Zenekari est a Jókai Színházban A következő napokban a tizenharmadik alkalommal rendezik meg az Éneklő Elek elnevezésű kóruszenei eseménysorozatot. A megyénk határain túl is ' ismert eleki rendezvények nyitóprogramja holnap, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a művelődési ház nagytermében. A gyulai 1., 2. és 5. számú, a kétsop- ronyi, a nagyszénási, a szeghalmi Sebes György, a me- zőhegyesi és a házigazda eleki általános iskolák gyermekkórusai adnak itt találkozót. Egyben verseny is ez, amelyen a zsűri értékeli és minősíti is az énekkarok fel- készültségét, teljesítményét. A következő hét végén, május 10-én, ugyancsak az eleki művelődési házban este 6 órakor a helyi általános iskola gyermekkara ad anyák napi hangversenyt. Május 13-án és 20-án este 7 órakor a nagyközségi könyvtárban dalesteket rendeznek. A zárókoncertet a hónap végére tervezik az Éneklő Elek szervezői. A hangverseny helyszíne és pontos időpontja, valamint műsora még nem ismeretes. Április 28-án este az Országos Filharmónia szervezésében Békéscsabán a Jókai Színházban lépett fel a Debreceni MÁV-szimfonikus zenekar, Craig Zerbe amerikai karmesterrel, a Magyar Televízió karmesterversenyének győztesével. A műsor felépítése kitűnő volt. Bevezetőként Muszorgszkij Egy éj a kopár hegyen című műve hangzott el remek tolmácsolásban, figyelemkeltőként. Másodikként Dmitrij Sosztakovics Gordonkaversenye, a Békéscsabán eddig előadatlan mű, melynek szólistája Onczay Csaba volt, akit először hallottunk esti koncerten. A fiatal művész kitűnő felkészültsége a mű minden szépségét visszaadta. Technikai tudása, kifejező tónusa és átélőképessége a versenymű előírásait maradéktalanul tükrözte. A közönség lelkes ovációjára ráadásként Saint- Saens Hattyú című darabját játszotta hárfakísérettel. A szünet után Szöllősy András Sonarita című műve hangzott el. Még a vájtfülűeknek is volt mit hallgatni a szokatlan vonóseffektusokon. A műsor befejező számaként Richard Strauss Till Eulenspiegel című szimfonikus költeményét játszotta a zenekar. A fúvósokat teljes elismerés illeti — nem különben a vonósokat — a telt, fényes hangzásért, valamint a lendületes, magával ragadó előadásért. Bramhs két magyar táncával köszönte meg a zenekar a lelkes tapsot. Craig Zerbe karmesteri munkáját a televízió karmesterversenyének zsűrije magasra értékelte. Amit most nyújtott, az is egészen kimagasló teljesítmény volt. A szimfonikusok és karmesterük összeforrottsá- ga remek, emlékezetes koncertet eredményezett. Dr. Sárhelyi Jenő
