Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-10 / 85. szám

1987. április 10., péntek HgmauKfe« Archív felvétel a békéscsabai táncházban Fotó: Szőke Margit I Táncházak kérdőjelekkel A táncházmozgalom kez­dete, majd országos felvirág­zása óta — mely a hetvenes évekre tehető —, több Bé­kés megyei kezdeményezés­ről is hallottunk. Ám vala­hogy e kísérletek — itt, ahol öt neves néptáncegyüttes működik (!) — nem jártak sikerrel. Hogy miért? Nem könnyű megadni a választ. A szarvasi Tessedik táncegyüt­tes vezetője Csasztvan And­rás, az orosházi néptáncosok irányítója Kurtucz Borbála és a gyulai Erkel Ferenc Mű­velődési Központ népműve­lője, aki egykor maga is ak­tívan táncolt, Szatmári Sán­dor mindenesetre megpró­bálkozott vele. Szedjük hát csokorba véleményüket, mely olykor egyezik, olykor merő­ben eltér egymástól ... Próbálkozások Az első próbálkozás az ak­kor még Gyulán "működő Békés Banda nevéhez fűző­dik. Szégyen, nem szégyen, egy kiskocsmában rendezték meg az első táncházas ösz- szejöveteleket, ám sem a szülők, sem a hivatalos szer­vek nem nézték jó szemmel, hogy ilyen körülmények kö­zött szórakoznak a fiatalok. A táncház új otthona a Komló lett. S jöttek az első viharfelhők: az árak az új helyen nem az ifjú táncosok pénztárcájához voltak mére­tezve. Ráadásul úgy tűnt, meghittségükből is veszítet­tek ezek a délutánok. Újabb helyszín: úttörő- és ifjúsági ház. Az összejövetelek idő­pontja ütközött a Körös táncegyüttes próbáival, így a táncosok lemorzsolódtak. Maradt néhány kívülálló . . . Még volt egy-két összejöve­tel, de igazi mecénása nem volt a kis csapatnak, a költ­ségek pedig egyre nőttek . . . Szarvason kéthetente ren­deztek táncházat, 1983 őszé­től 1984 tavaszáig. Ez időre tehető a helyi Tessedik tánc- együttes újjászületése is. Jól jött a táncház a tehetségku­tatásban. A zenekar is adott volt, hiszen a Forrás együt­tes akkor még létezett (má­ra már sajnos feloszlott). Később az együttes újjászer­vezését követően a próbák, s a fellépések gyakran ütköz­tek a táncházi napokkal. Az addigi résztvevőknek mint­egy 40 százaléka elmarado­zott, s — ez törvényszerű — ha nincsenek sokan, nincs vonzereje a közös táncnak sem. Ma már csak alkal­manként, egy-egy nagyobb diákmegmozduláson perdül­nek táncra a fiatalok. Békéscsabán is több pró­bálkozás volt, legutóbb az elmúlt évben a Megyei Mű­velődési Központ nagyter­mében jöttek össze a fiata­lok. A megye egész terüle­téről érkeztek (elsősorban együttesi tagok), de voltak kívülállók, táncolni nem tu­dók . . . Már ez is gond volt, hiszen, sokan nem bírtak lé- • pést tartani a többséggel, így inkább el sem jöttek. Az­tán beállt a nagy hideg, a vidékiek otthon maradtak. Ráadásul a táncház vezető­je, Sára Ferenc elkerült a megyéből ... S a megyeszék­helyen ismét nincs táncház... Feltételek Természetesen ahhoz, hogy valahol a táncházmozgalom felvirágozzék, sok minden szükségeltetik . .. Egy arány­lag tágas, kulturált, fűtött, takarított (stb.) helyiség, mely az adott időpontban mindig szabad. Ez azért fon­tos, mert beszélgetőpartnere­ink rendszeresség nélkül el sem tudták képzelni e moz­galmat. (Egy-két csalódás — elmaradt ezért, vagy'azért — és oda a tömegbázis.) Aztán ha adott a hely, ott a másik gond: a zenekar. Van aki csak az élő zenére esküszik, mondván, annak hangulata, atmoszférája van. Egy ke­zünk is elég lenne ahhoz, hogy megszámoljuk, hány táncházkísérletre termett ze­nekar van a megyében. Ta­lán a végre megalakult nép­zenei műhely segít ezen, de az is időbe kerül. Ráadásul a zenekart meg kell fizetni, bevétel pedig ha van is, na­gyon minimális egy-egy ilyen rendezvényen. S akkor még az oktatókról nem is beszél­tünk . .. Pedig néptánckul­túránk korántsem olyan fej­lett, hogy a táncházakon spontán felálljanak,. táncol­janak a fiatalok. Ezt is taní­tani, tanulni kell, de erről bővebben később szólunk. Az oktatóknál maradva: keve­sen vannak, s bizony az együttesi munka teljes em­bert kíván . . . Emellett tánc­házat vezetni, s méginkább megszervezni azt, nem kis dolog. Persze mondhatnánk, mi­ért nem jó a gépzene? Csasztvan András ezzel is szívesen kiegyezik. De eh­hez korszerű technika, jó minőségű felvételek, gazdag (legalább kétórás) zenei anyag és megfelelő erősítés kell. Kétségtelen előnye vi­szont a megbízhatóság. S ha minden összejött... A fentebb említett pró­bálkozások során nagyjából minden összejött. A mozga­lom mégsem bizonyult élet­képesnek. S itt hadd idéz­zük a szarvasi együttes ve­zetőjének szavait, aki egy ki­csit visszatekintett a múlt­ba. ,.A Galgamentén. mesél­ték nekem az öregek, hogy vasárnap délutánonként a kocsmaudvaron rendeztek táncmulatságokat. Ismerték egymást, idegen be sem jut­hatott, nehogy elvigye a lá­nyokat. Ma mi a helyzet? Épp arra használjuk-a tánc­házakat, hogy lehetőséget biztosítsunk az ismerkedés­re. És manapság az idege­nek még nehezebben oldód­nak fel, különösen ha ezt olyan forma közepette eről­tetjük, amely ugyancsak ide­gen számukra . . .” Mert a táncok ismerete el­engedhetetlen feltétele egy sikeres táncháznak. Még a Dunántúli ugrós három alap­lépésének elsajátításához is legalább fél óra kell, s — mondják — ez a legköny- nyebb a magyar táncok kö­zül ... S ez még mindig nem elég, hogv jól érezze magát az ember. Hogy párba áll­va, önfeledten improvizálja­nak. ehhez legalább egy év kell. Minderről Csasztvan András beszélt. Igen. A táncházra is ne­velni kell a fiatalságot. De hogyan? Mikor? Hogyan tovább ? Nehéz lenne összeszámol­ni, hány gyermekegyüttes van megyénkben. E csopor­tokban felcseperedők többsé­ge azonban nem jut be a nagy együttesekbe. Ám ha sikerül úgy megválni a cso­portból, hogy megmaradjon vonzalmuk a tánc, a népi ha­gyományok iránt, nyert ügye van a táncházmozgalomnak. Különösen akkor, ha a cso­portokban, melyekbe jártak, nemcsak színpadi produkci­ókra készítették fel őket — e szemléleten szerencsére már túl vagyunk —, hanem megtanították táncrendekre, improvizálásra is. És az idősebbekről mond­junk le? — kérdezhetnénk. Kurtucz Borbála a tanfolya­mi formát tartaná üdvözítő­nek a felnőtt kor küszöbén állóknak. És még valamit szeretne: „Dédelgetett ál­mom, hogy napközis taná­roknak, pedagógusoknak tartsak tanfolyamot...” S ez már valahol túlmutat a tánc­házmozgalom léte és nem lé­te körüli gondolatokon. Hi­szen a lényeg végül is az, hogy tánckulturánk színvo­nalát emeljük, s ennek csu­pán egyik formája a tánc­ház. Egyik a sok közül. De azért ne mondjunk le róla! Nagy Ágnes---------------------;-----------------N D Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat felvesz baromfifeldolgozás és -csomagolás munkaterületekre női segéd-, és betanított munkásokat két műszakra. Munkaidő: heti 40 óra. Kereseti lehetőség: 26—30,— Ft,óra a teljesítménytől függően. Délutáni műszakra megemelt műszakpótlékot fizetünk. A vállalat a vidéki dolgozók részére utazási költségtérítést biztosít.-Az alábbi útvonalakon munkásszállító autóbuszok szállítják be a dolgozókat: — Körösújfalu—Vésztő—Bélmegyer—Tarhos — Csökmő—Szeghalom—Körösladány— Köröstarcsa—Mezőberény — Geszt—Mezőgyán—Nagygyanté—Doboz — Sarkadkeresztúr—Sarkad—Doboz — Dombegyház—Kisdombegyház— Magyardombegyház—Kunágota— A1 más k amarás—N agy kamarás— Medgyesegyháza—Pusztaottlaka— Csabaszabadi — Dévaványa. Jelentkezni lehet: a vállalat felvételi irodájában, Békéscsaba, Orosházi út 16. Szuchánszki Mihály élete — Elmúltam nyolcvan éves. Tótkomlósi szegénypa­raszt családban születtem 1906. szeptember 4-én. Há­rom éves voltam, mikor édesanyám meghalt. Már 9 évesen kénytelen voltam a hódmezővásárhelyi tanyák­ra libapásztornak beállni, mert édesapám nyolc gyer­mekének létfenntartását alig-alig tudta biztosítani. Fiatal gyermek voltam, amikor egy nap Békéscsaba felől katonák érkeztek a fa­luba vonaton. Vége a hábo­rúnak! Éljen a forradalom! Éljen a Tanácsköztársaság! — kiabálták örömükben a levegőbe lövöldözve. Na­gyon bosszús voltam akkor, hogy én még csak 13 éves vagyok, s nem mehetek el vöröskatonának, az urak el­len harcolni. A Tanácsköztársaság bu­kása után még nagyobb nyomor szakadt ránk. Ti­zennyolc éves fejjel ott­hagytam a szülői házat, téglaverő munkásnak áll­tam. Két év múlva pedig meg akartam házasodni, de még ebben az évben nagy fájdalom ért: menyasszo­nyom az aratási munkában olyan erős napszúrást ka­pott, hogy meghalt. Attól fogva nemigen talál­tam a helyemet. Csak a hozzám hasonlóan szegény sorsú, politizáló emberek között kaptam egy kissé életre. A ’30-as évek elejé­től már rendszeresen hall­gattam a moszkvai rádió magyar nyelvű adásait, s abban Bokányi Dezső be­számolóit. A csendőrök zak­latásait társaimhoz hasonló­an én sem kerülhettem el. A munkásmozgalom el­méleti dolgaival nehezen boldogultam, mivel mind­össze négy elemit végeztem. De az elvtársak, Kovács Já­nos, Madzsal József, Hudák András, Kurusta Pál és Já­nos, Maliga András, Lóczi János és István, Benvó Já­nos, meg az ifjúságiak kö- ^ül Karkus Mátyás sokat segítettek. Megtudtuk, hogy a spa­nyol nép szabadságharcot vív a fasiszta Franco ellen. És az a hír is elérkezett hozzánk, hogy Csehszlová­kiából nagyon sok önkéntes indul Spanyolországba. Mi is menni akartunk, de eh­hez nem volt elég pénzünk. Kétségbeesett tettre szántam el magam. „Érdekből” házasságra léptem egy falumbeli, idős, de pénzes özvegy kócsmáros asszonnyal. Időközben Fran­co diktátor megerősítést ka­pott, s ezért társaim le­mondtak a spanyolországi útról. A 9 hónapos házassá­gomból származó anyagiak­ra alapozva, csupán ketten vágtunk neki Paulik János barátommal a csehszlovák határnak. Pozsonyban — gyermeteg módon, félreért­ve a polgári demokrácia mi­benlétét — a hivatalos szer­vektől kértünk segítséget a továbbjutáshoz. Egyik hely­ről a másik helyre küldöz­gettek bennünket, és csak mosolyogtak rajtunk. Végül egy igazi elvtárs elé kerül­tem, aki azt mondta, ha tenni akarok- valamit a mozgalomért, mernek vissza Magyarországra. Ennek az elvtársnak a közbenjárásával szabadul­tam ki a pozsonyi börtön­ből azután, ahova a cseh­szlovákiai kálvária végén bezártak, majd ugyancsak ő gondoskodott arról, hogy a határig eljussak. Itthon a csendőrségen kellett jelent­keznem. Felügyelet alá he­lyeztek. Rövid időn beiül felvettem a kapcsolatot a régi elvtársakkal, de most már óvatosabb voltam. És óvatosabbak voltunk vala­mennyien. Mindig másutt találkoztunk: hallgattuk a moszkvai rádiót. A régi de­tektoros készülék helyett, amelyet a rendőrkopók el­adattak velünk, Makón, majd Szentesen vettünk egy- egy új rádiót. Hazatértem után egyéb­ként rövidesen felbontottam a házasságomat, majd újra nősültem. Leendő felesé­gemmel együtt jártam mun­kára egy nagybirtokoshoz, ott sztrájkot is szerveztem, amit a bandagazda a csend­őrségen bejelentett. Le is fogtak azonnal. De a földes­úr szabadon engedtetett, és napi 40 fillérről visszaállít­tatta a bérünket is az ere­deti 60 fillérre. Az 1938-as választások idején röpiratokat terjesz­tettünk, plakátokat ragasz­tottunk. Ez volt az az év, amikor azt is elhatároztam, hogy ismét átmegyek Cseh­szlovákiába, ahol legálisan működik a kommunista párt, s onnan politikai anyagokat hozok haza. Csempészekkel jutottam át a határon. Amíg ők a Ma­gyarországon jól eladható portékákat vásárolták föl, addig én propagandaanya­gok után néztem. Az utat ekkor, 1938-ban még egy­szer megtettem, s mivel ali­biből magam is hoztam ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom