Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-09 / 84. szám
1987. április 9., csütörtök Május 27: a Pécsi Egyetemi Színpad vendégjátéka — angolul Idegen nyelvű előadássorozat a megyei könyvtárban J. D. Salinger regényei új kiadásban kaphatók a könyvesboltokban Fotó: Gál Edit II kezdetről A Békés Megyei Könyvtár valami egészen újat az országban a mai napig egyedülállót talált ki és nyújt az idegen nyelvek iránt érdeklődőknek, az angolul, németül, oroszul tudóknak. 1986. január végén kezdődött: előadássorozat indult nyelvet oktató pedagógusoknak, diákoknak, tovább tanulni szándékozó fiataloknak, illetve mindazoknak, akik érdeklődnek az idegen nyelvek ■'iránt, s ezekből bizonyos fokú ismerettel rendelkeznek. A kezdeményezés célja a nagyon fontos (és tegyük hozzá, szinte nem létező) gyakorlási lehetőség megteremtése volt. Kétórás előadásokat terveztek, hatvan percet az előadásra, hatva- nat az azt követő beszélgetésre. Elismerésre méltó vállalkozás, hogy a könyvtár nem elégszik meg az igen jelentős idegen nyelvű irodalommal, az olvasók rendelkezésére álló könyvekkel, folyóiratokkal, napilapokkal, hetilapokkal, hanem olyasmire is gondol, ami nem kifejezetten könyvtári profil. Az indításkor dr. Ambrus Zoltán igazgató nem titkolta, hogy a nyelvgyakorlási lehetőség biztosításán túl további céljaik is vannak. Ha az előadássorozatot megszeretik és igénylik az érdeklődők, akkor idegen nyelvű klubokat alakíthatnak, s így a könyvtár körül egyfajta értelmiségi kör, törzsgárda jöhet létre. A közösségteremtő szándékon túl azt is szempontként említette, hogy az egyetemre készülő diákoknak segítséget akarnak nyújtani a felkészülésben, illetve abban, hogy leendő tanáraikat megismerhessék. Több mint egy év telt el azóta. Hogyan vált be az ötlet? Kell-e valóban idegen nyelvű előadássorozat Békéscsabán? Kikből tevődik össze a hallgatóság? S egyáltalán, mik a tapasztalatok, mi valósul meg az elképzelésekből? Zsíros Istvánná, a könyvtár rendezvényi csoportvezetője válaszol: — 1986. januárjától a nyári hónapokat kivéve havonta egy-egy angol, német és orosz nyelvű előadásra került sor. A könyvtár a programot meghirdette, s bárki jöhetett, aki akart. Semmiképpen nem akartuk kötelezővé tenni a rendezvényeken való részvételt. így előnye lett, hogy szabad idejében tényleg az jött el, akit érdekelt a dolog. Hátránya viszont, hogy legtöbbször kicsi a hallgatóság létszáma. 40-50 embert szerettünk volna egy-egy alkalomra, de sajnos az a tapasztalatunk, hogy általában csak húszán vannak. Főleg középiskolás diákok, tanárok, illetve a nyelvet beszélők közül az építésztől az ügyintézőig sokféle hivatás képviselteti magát. Érdekes, hogy egyik nyelvnél sem az irodalmi, hanem az építészeti, képzőművészeti és zenei témák voltak népszerűbbek. Például az orosz ikonfestészetről, az óorosz építészetről, az angol operáról, Bob Dylanról, vagy a német hétköznapokról szóló előadások vonzották a legtöbb hallgatót. Az is előfordul, hogy a résztvevők javasolnak témát, amiről szívesen hallanának tájékoztatást. Az orosházi Táncsics Gimnázium tanulói például arra kérték előadójukat — aki egyébként orosz anyanyelvű is, míg a többi előadó magyar, a Szegedi József Attila Tudományegyetem tanára —, hogy a Szovjetunió ünnepeiről beszéljen. n Zabhegyezőről Hétfő délután a könyvtárban, az angol nyelvű előadás témája: J. D. Salinger Zabhegyezője. S valóban, az érdekes, izgalmas íróra, regényre nem sokan kíváncsiak. Pedig mennyire felkapott volt nálunk Salinger, ez az észak-amerikai író a hatvanas években! A mai harmincasok egykori bálványa, aki körül oly sok legenda, mítosz keringett, aki ma is remeteként él New Hampshi- reben. S mennyit vitáztak a Zabhegyező fölött! Legenda ide, vita oda, Salinger ezzel a regényével — a felnőttek hazug világának bírálatával, az amerikai collegelife és nevelési ideál elleni tiltakozásával — a kiábrándult nagyvárosi fiatalság szószólója lett, és az ötvenes évek Amerikájának generációs regényét alkotta meg. A Zabhegyezőt nem ismerni — vétek lett volna gimnazista koromban, emlékszem. Dr. Rozsnyai Bálint, a Szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető tanára nem a megszokott módon, először írót, korát, társadalmát felvázolva jut el a műig. Inkább a szerző, a szöveg és az olvasó viszonyára, az ezekhez kötődő tér- és időbeli változásokra hívja fel a figyelmet. Hangosan gondolkodik — és elgondolkodtat. Felolvas és mesél. Részletesen beszél a szerencsétlen, mert félrevezető, a regény lényegét beszűkítő magyar címről. Zabhegyező — s tudjuk, Kuku- tyinban zabot hegyezni, az valami értelmetlen, felesleges dolog. Pedig Holden Caulfield, a regény mélyen érző és önfeláldozó hősének nem ilyen a küldetése! Hiszen ez a fiú meg akar menteni — meg akar fogni — minden kisgyermeket, akit veszély, bukás fenyeget a társadalomban. (Az eredeti cím: The Catcher in the Rye, azaz A jogó a rizsben) Az előadó érdekes szempontokra, világirodalmi kapcsolatokra világít rá. Élvezet hallgatni, amiről — és ahogyan — beszél. Mert szép angol, amit hallhatunk. S ebben oly kevésszer lehet részünk. Kár, hogy most sem túl sokan élnek a lehetőséggel. .. II tervekről Mi várható még a könyvtárban? További program- ajánlat Zsíros Istvánnétól: — Szeretnénk mindhárom nyelven színházi előadást is szervezni. Május 27-én, szerdán angol előadás lesz, a Pécsi Egyetemi Színpad vendégjátéka. Először angolul, aztán magyarul adják elő Lanjord Wilson Home Free, azaz Végső menedék című, mai témájú darabját. Az előadást az amerikai Mórt Clark rendezte. Időtartama 2x45 perc. Délután háromtól főleg a vidéki közép- iskolásoknak szánjuk, hogy még haza tudjanak utazni. S hattól lesz az esti előadás, mindkettő a könyvtárban, a játszóteremben. Az angol és a magyar változatot másmás szereplők adják elő. S ilyen előadást eddig csak Pécsett csináltak. Tervezünk továbbá angol, német és orosz nyelvű gyermekműsorokat is; az előadásokat pedig októberben folytatjuk. Idegen nyelv(ek) ismerete nélkül egyre nehezebb lesz az életünk — nekünk magyaroknak. Erre szerencsére mind többen jönnek rá. Ez már jelent valamit. A nyelv- oktatás viszont még mindig komoly gondokkal küzd; sem az iskolai, sem a tanfolyami nem vált be igazán. Ezért aztán különösen elismerésre méltó a könyvtár kezdeményezése, a nyelvgyakorlás lehetőségének megteremtése — érdekes témák, színvonalas előadások segítségével. S nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az ilyen előadások a város, a megye kulturális programjainak sorát is gazdagítják. Niedzielsky Katalin Hegedűs Katalin: Pályaválasztásom története Az egész úgy kezdődött, hogy megszülettem. Igen, még 1949-ben, itt Békés megyében. Hogy miért pont itt, és miért pont ekkor? Ennek is megvan a maga oka. Az az igazság, hogy a helyet is, az időt is alkalmasnak találtam. Akkor. Azóta többször átgondoltam már, hogy érdemes volt-e? Éppen akkor, és éppen Békés megyében? No, de tudnának maguk ennél alkalmasabb helyet és alkalmasabb időt találni nekem a megszületésre? Mert én keresve se találnék. Amikor meg már megszülettem, akkor meg úgy voltam magammal, hogy most már nekem úgyis mindegy, legokosabb lesz, ha lekötöm magam valamivel, és pályát választok. Szétnéztem magam körül. Kinek a nyomdokába lépjek? Ott lett volna egynek az édesapám? Vasutas volt. Ha rendes, hagyománytisztelő gyerek lettem volna, akkor az ő példáját kellett volna követnem. Láttam azt is, hogy a vasutasok kezdenek nyugdíjba menni, és kiszámítottam, hogy ha ez így folytatódik, oda jutunk, hogy hamarosan több lesz a vasút, mint a vasutas. Ezen aggodalmaskodtam egy kicsit, de arra a felfedezésre jutottam, hogy végül is mindegy. Ha több lesz a vasút, mint a vasutas, akkor több lesz. Nem olyan nagy dolog fölszedni azt a vasutat. Nem tart az semeddig. A vasutat csak lerakni volt nehéz, fölszedni már sokkal könnyebb. Hogy pocsékba megy a sok vasút? Már miért menne? Nem olvasnak maguk Képújságot? Minden fémet átvesz a MÉH — jó áron. Annak az a dóga. Átveszi a vasutat is. Mi lesz a mozdonnyal? Hát azt is átveszi. Nagyon takarékosak vagyunk. A sínből, meg a mozdonyból jó minőségű spiccvasat lehet készíteni a lábbelik sarkára, meg orrára. Igaz, idő kell annak, hogy elkészüljön az a sok jó minőségű spiccvas, addig talán ki is megy a divatból. Az se baj. Azt is átveszi a MÉH — jó áron, és minden mennyiségben. Mikor magamban édesapám szakmájával végérvényesen leszámoltam, úgy döntöttem, hogy legérdemesebb lesz itt pedagógusnak lenni. Hogy hamarabb kész legyek, gyorsan megtanultam írni, olvasni. Lehettem valami ötéves, mire evvel a munkával végeztem. Itt némi időt vesztegettem, bevallom, mert, hogy amúgy maradi módon folyékonyan akartam olvasni, nem pedig korszerűen, szóképben. Nem, nem voltam én annyira buta, hogy öt álló esztendeig ezt csináltam volna. Csak hát az is időbe tellett, míg kikászmálódtam a pólyából, sőt közbe meg kellett tanulnom járni is. Rendesen, egyenesen, tartással, ahogy a nagyanyám megkövetelte. No, ez vett el tőlem sok időt, hogy ezt jól megtanuljam. Ügy utólag már azt is látom,' hogy korszerűtlenek voltak az olvasástanulási módszereim. Nem is csoda. Tessék elképzelni! Sehol egy fia audiovizuális oktatás- technikai eszköz — nagyanyámat kivéve. Hát lehet így korszerű műveltségre ennél gyorsabban szert tenni? Viszont azt nem várhattam meg, hogy ezeket az eszközöket feltalálják, mert tudtam, hogy akkor sose lesz belőlem pedagógus, az alkatrészhiányra is számítva. Pedig én mindenáron pedagógus akartam lenni, mert én rögtön felismertem, hogy ennek a pályának nagy jövője van, és hogy itt sose lesz olyan tolongás, mint hétfőn a sarki közértben. A pedagóguspálya szép és könnyű. Itt csak dolgozni kell. És nem is olyan sokáig. Csak reggeltől estig. Este meg ott az a néhány csomag füzet, amiben csak úgy találja az ember a sok helyesírási hibát. A, nem kell azt olyan nagyon keresni. Csak nézem a füzeteket és találom. A mai gyerekek igazán nagyon jók. Mondja az ember nekik, hogy mit csináljanak, és ők egyszeribe kapják magukat és csak úgy fogadnak szót, szépen, sorjában egymás után. Végül is azt mondhatom, hogy nem bántam meg. Régi példás életű tanítóimmal ugyan nem nagyon találkoztam, mert mire én diplomát szereztem, ők akkor kezdtek rokkantsági nyugdíjba menni. Hogy mik a további terveim? Látják itt előttem ezt az utat? Szeretnék rajta végigmenni. Rendesen, egyenesen, tartással. Ahogy a nagyanyámtól tanultam. HANGSZÓRÓ Rádiókabaré Van olyan kabaréműsor, amit felvettem kazettára és azóta is többször előszedem, meghallgatom. Hofi Géza a főszereplője ennek a kazettának, és nem győzök csodálkozni: mitől, hogy akárhányszor újrahallgatom, mindig megnevettet, humora mindig sziporkázóan szellem r, poénjai mindig telibe találnak. Mintha nem változott volna semmit a környezet és a kabarémonológ egymásra hatása azóta sem, amikor még új volt. Azt hiszem, kitűnő szövegírók és kitűnő előadók sajátja ez, és Hofi ebbe a kategóriába tartozik. Esetleges szélsőségeivel egyetemben, amelyek kielégíthetetlen igazságvágyából és nyitottságából eredeztethetők. Mondhatnám úgy is, hogy „megbocsáthatok", de hát Hofi (egyrészt) soha nem kér bocsánatot, mert nincs is miért kérjen; másodszor, ami igaz, az igaz, most már bevalljuk . .. Jó, hogy észreveszem: a hétfői Rádiókabaréról szándékozom írni, minek hát ilyen hosszasan foglalkozni Hofi- val? Persze, azért, hogy jelezzem: a műfaj nagy egyéniségei mindig érdekesek, mindig mulatságosak, mindig szellemesek. Miként mindezek elmondhatók Nagy Bandó Andrásról, a hétfői kabaréest sztárjáról. Nem szeretem ezt a szót, hogy „sztár”, de Nagy Bandó ezen a kabaréesten az volt. Egyszerűen nem emlékszem a többiekre, pedig a Garas Dezső is elmondott valamit, jöttek-mentek az áprilisi sztorik, egyebek, aztán jött a műsor végén Nagy Bandó András, és kitörölt minden megelőző emléket arról, hogy mi is történt addig? Egyszer azt írtam valahol, hasonló jegyzetben, hogy Nagy Bandó középkelet-európai jelenség, de itt aztán olyan intenzíven az, hogy hozzá hasonlíthatót nemigen lehet találni. Hofi? Hofi más. Ö is keményen középkelet-európai, de Hofi inkább ironikus, Nagy Bandó pedig inkább: dühös. Faarccal dühös, igaza totális tudatában rakja egymás mellé a szavakat, melyek összeállva hátborzongatóan pengeélesek, nyíltak és világosak. Pedig (közben) a szavak mondatokban elfoglalt helye a kacagás forrása, ezeket a helyeket megtalálni azonban Nagy Bandó kell. Szombaton az ismétlést is meghallgatom és elindítok egy kazettát. Ez a kórházmonológ klasszikus Nagy Bandó- szám. Meg kell örökíteni. Marilyn Egy órában egy élet volt a címe a hétfőn este 10 óra 5 perckor kezdődött műsornak. A híres-szép-tragikus amerikai filmsztár, Marilyn Monroe életét pergette le előttünk a forgatyókönyvíró Csengery Judit, kitűnően, hangulatosan. Talán ez utóbbi minősítés az értékesebb, hiszen Mari- lynról műsort hallgatni lehet-e hangulattalanul? A sztár egyénisége, monroe-sága sütött minden pillanatból, melyben nagy szerepe volt Bánsági Ildikó tehetségének, annak csalhatatlan megérzésnek, ahogyan Monroe szavait életre keltette. És Monroe! Világsikerű dalai újra megmagyarázták elképesztő sikerét, s azt a különös tényt, hogy az egykori aktfotómodellnek (sikerei csúcsán) még a közismerten prűd amerikai közönség is megbocsátott. Sokan kutatják ma is titkait, szédületes karrierjének és tragikus végének okait. Egyben azonban mindenki' megegyezik: Marilyn Monroe pályája, élete sajátosan amerikai, sajátosan „álomgyári” volt, ahol a tragédiák is percnyi pontossággal jelentkeznek, nemcsak a frenetikus sikerek. Ha egyszer megismétlik, az Egy órában egy élet-et is, felveszem kazettára. Marilyn dalai felejthetetlenek. Verebes Eszemben sincs csatlakozni a kórushoz, amelyik azt kiabálja: „le vele!”, de ahhoz sem, amelyik azt lelkendezi: „éljen a király!”. Megpróbálok a pálya széléről, a rádió mellől hozzászólni az ügyhöz, mely úgy érkezett, hogy senki se várta. De hát Verebes Verebes. A foci meg foci. Hogy leszidta a bírót és fenyegette! Rossz helyen szidta le és fenyegette. Hogy a bíró a pályán az MTK-soknak: „köszönjétek az edzőtöknek!”. Rossz helyen prezentálta pár- .tatlanságát. Hogy az egész még győri keletű ellenszenv? De hát szabad-e? Lehet-e? A foci (mondják) játék. Vass István Zoltán kitűnő kollégánk szerint azonban régen nem az. A játékvezető sem játék-vezető, hanem küzdelemvezető. Finoman fogalmazva a küzdelmet. Egy azonban megren- díthetetlen: a pályán a bírónak van igaza! Úgy tűnik persze: a pályán kívül is. Az edzőnek, játékosnak bizonyítania kell. Ha tudnak bizonyítani. A bírónak nem. Furcsa, összegezte Vass István Zoltán hétfőn este. Darázsfészek, mondom én. Magyar módra. Sass Ervin Nemzetiségi népzenei fesztivál A Magyar Rádió 1972. óta hetedszer rendezi meg a hazai nemzetiségek országos népzenei seregszemléjét. Ezúttal öt helyszínen: Szek- szárdon, Bonyhádon, Kiskörösön, Kétegyházán és Bácsalmáson. A seregszemlén szlovák, román, délszláv és német anyanyelvű dalosok és hangszerjátékosok, valamint kórusok és zenekarok szerepelnek. A hazai nemzetiségek többsége ma is falun él, hagyományos kultúrája a paraszti életviszonyok között alakult ki és öröklődött napjainkig. Az együttélés során a nemzetiségek népzenéje a környezeti hatásokkal gazdagodva sajátosan változott, s emellett archaikus vonásokat is őriz. Az elmúlt évtizedekben létrejött több száz amatőr művészeti csoport legjobbjai lépnek a fesztivál programjában nyilvánosság elé. Az ünnepi megnyitó április 10-én, pénteken este 19 órakor lesz Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Központban. A román bemutató Kétegyházán lesz, április 25-én, ezen — többek között — méhkeréki, békéscsabai, eleki énekesek és zenekarok is fellépnek. A szlovák bemutató időpontja április 12, színhelye Kiskörös, melyre a szarvasi népdalkor is meghívást kapott. A rádió május elsején közvetíti a megnyitó hangversenyt.
