Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-07 / 82. szám
1987. április 7., kedd IZHilUkTiTcl Három kérdés az igazgatóhoz: Várszínház, vár, várfal sorsjegy A Gyulai Várszínház huszonnegyedik évadjára készül az idei nyáron. A műsorprogram kialakult, a színház igazgatóságán napról napra fokozódik a munkatempó, sűrűsödnek a tanácskozások, látogatások. Havasi István igazgató vállalkozott arra, hogy három kérdésünkre válaszoljon. Az első az idei programról kér felvilágosítást. — Időrendi sorrendben két előbemutatóval kezdünk. Június 12-én a győri Kisfaludy Színház játssza Sánta Ferenc Éjszaka című drámáját, június 19-én a Békés Megyei Jókai Színház Üj Zrínyiász címmel mutatja be azt a musicalt, melyet Mikszáth Kálmán híres regényéből írt Szentmihályi Szabó Péter, és szerzett hozzá zenét Victor Máté. Június 26-án Háy Gyula Mohács című tragédiája az első ősbemutatónk. Az előadást Szirtes Tamás rendezi, szereplői a Madách Színház fiatal művészei lesznek. Zenei vállalkozásaink sorában ezúttal július 10-én a tószínpadon mutatjuk be Veress Sándor Klarinétkoncert, Petrovics Emil Fuvolakoncert és Bartók Béla Csodálatos mandarin című művét a Pécsi Balett közreműködésével, Eck Imre ősbemutató-koreográA színház igazgatóságán fokozódik a munkatempó ... A vonalban: Budapest (Havasi István igazgató) Fotó: Szőke Margit fiájával, Sik Ferenc rendezői irányításával. Július 19- én Sütő András Álomkommandó című színművének ősbemutatója lesz kiemelkedő színházi esemény Gyulán, a várban. Az előadás rendezője Sik Ferenc. Végül augusztus 1-én a Vidám Színpad művészei Straub Dezső és Bodrogi Gyula rendezésével Vaszaray Gábor Az ördög nem alszik című vígjátékát hozzák színre a közönségigény teljesebb szolgálata jegyében. Üj hír, hogy a díszlet- és jelmeztervek már elkészültek. Háy Gyula tragédiájának díszletét Székely László, jelmezeit Vágó Nelly tervezi. Győrben május 2-án kezdődnek' a Sánta-darab próbái, Gyulán június 5-én folytatódnak; a Mohács próbái Budapesten kezdődnek április 27-én, a gyulai próbák kezdete június 15. A júniusi bemutatón — mint jelezték — részt vesz özv. Háy Gyuláné Majoros Éva is. A vár és a vár állapota? 1986-ban mondtuk ki (és írta le a Népújság is) először, hogy a hatszáz éves gyulai végvár többet romlott pár évtized alatt, mint évszázadok során. Meg kellett állapítanunk, hogy két-há- romszáz millió forint kellene ahhoz, hogy megőrizzük az utókornak, hogy abban, most, a huszadik század végén együtt élhessen a várszínház és a múzeum. A megyei tanács (dicséretesen) azonnal letett a képzeletbeli asztalra húszmilliót, ebből — többek között — hamarosan elkészül a vár megmentésének programterve, addig a végső formáig, ahová el kívánunk jutni a vár helyreállításában, feltárásában. Hogy mi lesz a programterv elfogadása után (melyben az Országos Műemléki Felügyelőség szakvéleménye is benne van), nem tudom. Mi az, hogy „várfal sorsjegy”? — Azt hiszem, erről már beszámolt a Népújság, de ha tehetem — és ez hírverésnek is jó — én is felhívom a színházbarátok figyelmét a segítés e sajátos eszközére. A várfal sorsjegy olyan sorsjegy, melyet (társadalmi kezdeményezésre) a Gyulai Városi Tanács adott ki 10 millió forint értékben, ötszázezer példányban, 20 forint hévértékkel, hogy ezzel is segítsen megmenteni a gyulai várat. A sorsjegyet. a Bács, Békés, Szolnok, Csong- rád és Hajdú megyei OTP- fiókok és takarékszövetkezetek árusítják. Sorsolás 1987. október 6-án, a vár színpadán. Első díj; egy Lada 1300 S személygépkocsi, második díj: egy 6 hónapos csikó, három darab harmadik díj: 2 személyes, kéthetes üdülés Gyulán. Ezenkívül 50 értékes képző- és iparművészeti alkotást, vásárlási utalványt is kisorsolunk. Megjegyzem, hogy a kezdeményezés a Gyulai Munkácsy Termelőszövetkezet egyik KlSZ-alapszerve- zetétől indult. Tenniakarás- ban tehát nincs hiány, a vár még megmenthető , . . (s—n) Lemezről lemezre A dzsungel könyve A dupla lemezalbumnak különösen a borítóbelsője mutatós, színes állatfiguráival, de szép és ízléses az egész tasak. Ha a cím önmagában nem lenne elég vonzó gyermeknek, felnőttnek, ez a „csomagolás” talán maga is kedvet csinálna a mesehallgatásra. Mert mese A dzsungel könyve! Örök mese — mindenkinek. Embermese — állatnyelven, illetve állatmese emberi szóval, emberi dolgainkról. Nagybrilliáns, a leg- bölcsebb, tanító fabulák Aiszóposztól Saint-Exupery felé vezető évszázados vonulatában. Ellenállhatatlanul, izgalmas szövésű mesére fűzölt példázatok sorával okítja a könyv a gyermeket, és esz- mélteti a felnőttet. Benedek Marcell finom érzékű fordításában valami titkos, egzotikus, az állatokéval egy- lényegű, és a természet szavával közös jelentésű nyelv szól a könyv lapjairól. Ennek lényege nem a kifejezés, az események leírása, a létezők jellemzése, hanem a jelentés, a közös lényeg megnevezése. Ahogyan Ká, a kígyó, akit „kiszáradt fa”-ként neveznek meg, nyilvánítja ki Maugli- nak; „Egy vérből vagyunk, te meg én, ember s kígyó.” Ebben a mesei világban „tavaszi futás” követi a telet, és a holdtölte az „új beszéd ideje”, és a köszöntés így szól: — Jó vadászatot! Miről szól a mese? Egy kérdés és egy felelet, egy morális kiegészítéssel. A Visszatérő kérdés: — Ki az igazi ura a dzsungelnek? A válasz így a fináléban: — Sikert néked a tisztelet, a dzsungel törvénye int! A példázatos megállapítás pedig, a farkasok neveltjének, Mauglinak a szájából: — Az ember mulatságból gyih kol! Az átdolgozás —r eredetileg egy rádiós hangjáték — hűséggel igyekszik átfordítani a dzsungel könyvének írott lapjait a hangzó tartományba. Csajági János átdolgozása és rendezése jó néhány évvel ezelőtti rádiós gondolkodásmódot és technikát tükröz. Évszámot nem találunk a borítón, de például Básti Lajos szerepléséből lehet következtetni. A munka méltányolható, igaz, szándéka a nemes szépségű és igazságú szöveg megele- venítése volt. Weöres Sándor versfordr fásaihoz Darvas Ferenc kerített valamiféle zenét, amely mai füllel hallgatva talán a legidegenebb az irodalmi anyagtól, de magától a hang játéktól is. A zongo- rakíséretes dalok műtermiek, műviek, sokkal inkább emlékeztetnek kakofón kup- lékra, és mai kompozíciós- spekulatív műformákra, mint valami természetes és ősi zenére, amelynek legalább valami köze lenne a dzsungelhez... Aztán a legnagyobb lehetőség, amely kihasználatlan maradt, az eredeti, naturális hangkulissza használata. Elsősorban a gyermekek átélését erősíthetné, és ismereteik gyarapítását is szolgálná a dzsungel ezernyi hangjának, az állatok „saját nyelvének” bekeverése. Jóval többet tesznek viszont a színészek a beszédhanggal, az artikulációval elérhető karakterizálás terén, bár nem egyenlő eredménnyel. A legpompásabb, érzéki megjelenítés Horváth Tivadar sziszegő kobrája, Balázs Samu elefántja, Háti, és Greguss Zoltán tigrise, a félelmes Sir Kán. De szereposztási telitalálat Farkas apó (Újlaki László), Ráksa (Kovács Mária) és Buldeo (Garas Dezső). Kár, hogy Maugli szerepére nem találtak egy kevésbé „intelligens” és kifinomult hangkaraktert, mint Végvári Tamásé. Nyilvánvaló, hogy ma már magasabbak az igényeink a rádiózással, a lemezhallgatással szemben. A keresett mai fanyalgások semmit sem vonnak le a neves alkotógárda történeti értékű munkájából! Sokkal inkább sugallni kívánnak egy óhajt, mai igényt, hogy ezt az akusztikailag is izgalmas anyagot érdemes lenne újra feldolgozni a hangzás korszerűbb, érzékibb lehetőségeire építve, és mindenképpen elevenebb, „hihető” zenével. Ki kellene próbálni, hogy milyen lenne a hatása a hangzó mesének, ha az a dzsungel nem lenne „laboratóriumi”, és eredeti hangok nélküli! Addig viszont, a hangarchívum, és a szöveg örök értékei miatt meg kell hallgatni többször is — ha már elérhetővé tették — a Dzsungel könyvét, lemezen! Felnőttnek és gyermeknek is! Pleskonics András KÉPERNYŐ Nagyon sok ember van, aki nem olyan munkahelyen dolgozik, nem olyan feladatot lát el, mint amit eredetileg szeretett volna, amit szívvel-lélekkel, teljes odaadással végezne, ha lenne erre lehetősége. Az ilyen kényszerpályáknak egyik oka napjainkban az, hogy kitolódott az az idő, amikor határozottan kialakulnak a fiatalokban az érdeklődési irányok, a különböző pályák iránti vonzódások. Csakhogy az idők teltével egyre nehezebb módosítani a már valahol megkezdett életutat, s bizony ez konfliktusokhoz is vezethet, hiszen keveseknek adatik meg, hogy vágyaikkal azonos munkakörben dolgozhassanak. E kettősségbe sokan belefáradnak, s előbb-utóbb feladják a küzdelmet. De nem mindenki, mert vannak szívósak is, akik kitartóan küzdenek céljaik eléréséért. Ilyenekkel találkozhattunk az elmúlt hét szerda délutánján az egyes csatorna Bukfenc című műsorában. A Petőfi-csarnok és a Magyar Cirkuszéi ' Varietévállalat felhívására sokan jelentkeztek annak idején, s most a legjobbakat láthattuk közülük. Mondhatni, „tisztán” amatőrök voltak, hiszen — foglalkozásukat tekintve — kazánlakatos, óvónő, műtős, nővér és így tovább, mutatta be produkcióját. Ezek alapján állíthatjuk, legtöbbjük „mutatványa” profi szintű volt. Az akrobata- és zsonglőrszámok, a kígyóemberek hihetetlen hajlékonysága, a táncparódia, a pantomimbemutató joggal nyerte el a szakemberek tetszését. A képernyőre kerültek közül többekkel nyilván találkozhatunk még különböző műsorokban, varietékben, cirkuszokban, s a tévében is. Az ő számukra tehát az álom, a vágy, az amire feltették életüket, előbb-utóbb teljesül, immár kézzelfogható közelségbe került. De mi lesz azokkal, akiknek — mert nyilván ők voltak többségben — most nem sikerült bizonyítaniuk, akikben a vágy a kitörésre nagyobb, mint a tehetség? Az ő sorsuk a legnehezebb, nyilvánvaló. Le kell mondaniuk vágyaik ker- getéséről, s meg kell találniuk azokat a feltételeket, körülményeket, melyek között azért számukra is adott lehet a teljesebb élet. Évgyűrűk Bár egyre több kiadvány, tanulmány, újságcikk foglalkozik hazánk legújabb, felszabadulás utáni történelmével, még mindig vannak olyan 1944—1945 utáni időszakok, melyikről keveset tudunk. Az Évgyűrűk péntek délutáni adásában most két szemtanút szólaltatott meg Feledy Péter, a Baranya megyei Vörös Vincét és Hegyesi Jánost, aki a Békés megyei Füzesgyarmaton él. Mindketten részt vettek az Ideiglenes Nemzetgyűlésen — Debrecenben, 1944 decemberében —, s aktív, cselekvő részesei voltak a történelmi jelentőségű eseménynek. Nekem már többször volt alkalmam Hegyesi János bácsival — aki már közelebb van a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz — beszélgetni a koalíciós időkről, amikor is az egyszerű füzesgyarmati útőr a Nemzeti Parasztpárt egyik vezető funkcionáriusa lehetett, tehetségénél fogva. Most, a tévéből hallva is lenyűgözött egyszerű, de világos okfejtése, elkötelezettsége a parasztság felemelkedése mellett. Vörös Vincével — akivel Debrecenben kötött barátságot János bácsi — együtt érzékeltetni tudták az akkori lelkesedést, a hazáért való tenniakarást, mely az Ideiglenes Nemzetgyűlés minden tagjának sajátja volt. Sorsuk közös abban is, hogy a többpártrendszer felszámolása után visz- szavonultak eredeti foglalkozásukhoz, noha sokféle funkciót tölthettek volna be. Hegyesi János 1949 után még sokáig dolgozott, s emellett gyakran fogott tollat a kezébe: verseket írt, s ír ma is. További jó egészséget kívánunk ehhez János bácsinak és Vörös Vincének is, aki a koalíciós idők történetével foglalkozik jelenleg. Tudomány vagy szélhámosság Az elmúlt héten többször is beharangozták a tévében, hogy a Gondolkodó vasárnapi száma sokakat érdeklő témával foglalkozik. Kétségtelen, felcsigázó volt az a műsorból kiragadott részlet, melyben egy korábban felvett szenvedélyes vita résztvevőinek egy-egy megnyilatkozását láthattuk. A téma ez volt: hol a határ a tudomány és áltudomány között? Tudjuk, mennyi vita volt a Patientia, a Béres-cseppek körül régebben, most pedig a Celladam van soron. Gondoltam, néhány újabb dolgot is megtudok ezekről, a vitákról, s az állásfoglalásokról. Nem így történt, sajnos, a műsor végeredményben megkerülte a lényeget, s ez elsősorban nem a részt vevő tudósokon, szakembereken múlt. (pénzes) Volt növendékek hangversenye Április 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött Orosházán, a Petőfi Sándor Művelődési Központban az orosházi Liszt Ferenc Zeneiskola volt növendékeinek hangversenye. A koncertteremben megrendezett hangversenyen Pechan Zoltán zenetanár mondott bevezető szavakat, felemlítve, hogy az orosházi zeneiskola hét éve vállalkozott először arra, hogy a más iskolákba távozott, magasabb fokon tovább tanuló növendékeit esetről esetre visszahívja, és hangversenyt rendezzen részvételükkel. Mint mondotta, az anyaiskola szeretetét és figyelmét kívánják kinyilvánítani e találkozókkal, melyre ez alkalommal 12 volt növendéket hívtak meg. A szereplő volt orosházi zeneiskolások a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatának előkészítő osztályában, a szegedi Tömörkény Művészeti Szakközépiskolában, a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a kecskeméti Kodály Zoltán Gimnáziumban és Szakközépiskolában tanulnak. A hangverseny szereplői: Szabados T. László, Bojtos Annamária, Sass Magdolna, László Diana, Fekete Ágnes, Székács Csilla, Bordás Krisztina, Bakos Zsolt, Szula Róbert, Medvegy Erzsébet, Kiss Gabriella és Guti Ferenc méltó tapsot kaptak a közönségtől.
