Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-14 / 88. szám
1 1987. április 14., kedd Előkerültek a kézimunkák is... Mezőkovácsházán jól kell szerepelni! Kiállítás a Babilon-soron Tízéves a békési Gyöngyvirág szakkör „A Békési Művelődési Központ Gyöngyvirág díszítőművészeti szakköre fenál- lásának 10. évfordulója alkalmából kiállítást rendezett Békésen a művelődési központ Babilon-sori klubházában.” Eddig a hivatalos hír, s aki végignézi a kiállítást — én megtettem, s egyik ámu-, latból a másikba estem a szebbnél szebb kézimunkák láttán —, talán az is érdekelni fogja, hogy jutottak idáig? Miként jött össze a gazdag anyag, mely szakköri foglalkozásaik színhelyén, a „tetthelyen”, a falat, az asztalokat, de még a vizeskancsót is díszíti? Összejöveteleik szokásos időpontjában, hétfőn este kerestem fel őket, s megdöbbenésemre legalább ötvenen voltak a teremben. Ráadásúl nem is kézimunkáztak! A hangzavar teljes volt, csak egy-egy mondatfoszlányt sikerült elcsípnem beszélgetésükből, miközben a szakkör vezetőjét, Varga Jánosnét kerestem. Ebből sem lesz riport — keseregtem magamban —, a képről nem is beszélve. Egyikőjük sem öltöget, hogyan is lehetne így egy díszítőművész szakkör munkáját visz- szaadni? Aztán hat óra körül a társaság fele szedelőz- ködni kezdett. Akkor lepődtem csak meg igazán. Kibeszélgették magukat, s már mennek is haza? De korai volt az ijedtség. A távozókat többen kikísérték, még a kapuban is váltottak néhány szót, aztán lassan visszaszállingóztak, vagy húszán, s egy. törékeny fiatalasszonyt gondosan közrefogva, az asztalhoz telepedtek. És csodák csodája, a táskákból, szatyrokból előkerültek a félkész hímzések is... Ettől kezdve minden úgy történt, mint más hétfői napokon. Hamar megkaptam a magyarázatot az iménti zűrzavarra is. A fiatal szakkörvezetőtől, Pöszikétől, mert ő, a legifjabb a társaság irányítója: — A muronyi díszítőművészeti szakkörvezető hozta el az asszonyait a kiállításra. De volt már itt több csoport. A mezőberényiek is jelezték, hogy szerdán jönnek. .. Évfordulót tart a Gyöngyvirág díszítőművészeti szakkör, természetes hát, hogy a megalakulásról beszélgettünk. Az egyik alapító, L. Szabó Mihályné így emlékezett a szakkör hőskorára: — Előbb a Borosgyán-isko- lába jártam kézimunkaszakkörbe, de az borzasztóan messze volt. Elmentem hát a népfronthoz és elmondtam, hogy kellene a mi kerületünknek is egy díszítőművészeti szakkör. Lukács László- né, Pöszike édesanyja elvállalta a vezetésünket, így 1977. április 26-án a Kaszinóban megtarthattuk az első összejövetelt. — Tudtunk mi már hímezni korábban is — vette át a szót a nyolcvan esztendős Béliéi Mártonná —, hisz a staférungot én magam varrtam annak idején. A viselőt persze, mert az ünneplőt az anyám készítette. De a tájegységek motívumait igazán a szakkörben ismertük meg. Jó így összejárni, nem is hiányoztam soha, csak mikor operáltak. Akkor hat hétig nem jöhettem. .. — Pedig elég mostoha körülmények voltak akkoriban — kapcsolódik a beszélgetésbe Gyökér Mihályné is. — A terem közepén elhúztuk a függönyt, erről mi hímeztünk, amarról a férfiak biliárdoztak. Füst és zaj Jólesik hétfőnként a beszélgetés volt, nem úgy, mint itt, ebben a szép, új klubházban. Itt nyugtunk van, jókat beszélgetünk munka közben. Mert jut a figyelemből egymásra is. A közös kedvtelés igazi közösséggé kovácsolta a környék ügyes kezű asszonyait. Ha valamelyikük megbetegszik, ellátogatnak hozzá, segítik. A névnapokról sem feledkeznek meg, s hetente megbeszélik hétköznapjaik ügyes-bajos dolgait, hisz kikívánkozik a panasz, s itt mindig meghallgatják, segítik a bajba jutottat. — Olykor előadásokat rendezünk — sorolta a programokat a szakkörvezető —, máskor kirándulunk, már szinte az egész országot bejártuk. Pöszike nemcsak a becenevét, hanem a népművészet szeretetét, s ezt a szakkört is örökölte néhány éve elhunyt édesanyjától: — Néha nagyon nehéz úgy beosztanom az időt, hogy a munka, s a két gyerek mellett még ide is eljussak. De úgy érzem, ennyivel tartozom az ő emlékének, s az asszonyoknak is. Arról nem beszélve, hogy mióta édesanyám meghalt, csak a szakkör tagjaival oszthatom meg gondjaimat. Ha nem tudom, hogy gondozzam ezt vagy azt a virágot, ők megmondják. Gyakran tanácsot adnak a sütéssel-főzéssel kapcsolatosan is. Szóval segítenek, s én úgy viszonzom, ahogy tudom: tanácsokat adok a ké- zimunkázásban. Mert csinálnák ők nélkülem is, de úgy, ahogy ők gondolják, s nem úgy, ahogyan kell... A kiállítás anyaga is bizonyította: a szakkörvezető korát, s csendes természetét meghazudtolva irányítja a munkát. Csak eredeti anyag kerülhet bemutatásra, olykor még az ollót is előveszi, ha nem az adott tájegység motívumkincse, színei kerülnek a vásznakra. És szigorát elfogadják, hiszen „ő tanulta” — mondják —, és készséggel követik tanácsait. Az összetartást bizonyítja a jubileumi események teendőinek megosztása is. Naponta más kalauzolta a kiállítás vendégeit, s a nagy eseményre mindenki készített egy tepsi tésztát, hogy legyen mivel megkínálni a vendégeket. Aztán, ha túl vannak az évfordulón, tovább folytatják a munkát. Szeretnének jól szerepelni a mezőkovácsházi népművészeti napokon, most arra készülnek. Kívánjuk, koronázza siker igyekezetüket. Kép, szöveg: Nagy Ágnes KÉPERNYŐ il látogatás Volt egyszer egy kislány, akinek csak annyi „bűne” volt, hogy zsidó családban született. Ezer és ezer társával együtt ő is megjárta a poklok poklát, a haláltáborokat, s ar.nyi év után — már mint smert olasz írónőként — v - szatér kicsiny szülőfalujába, a Tisza mentére. Ennyi a rö’ jd története annak a szokatlan, egyszerre heroikus és torokszorító portréfilmnek, amelyet szombaton késő este a kettesen A látogatás címmel sugároztak a koncentrációs táborok felszabadításának évfordulóján. B. Révész László rendező különös» filmje most is lenyűgözött. Érdekes módon mégsem a hazalátogató Bruck Edith személye tette hitelessé, már-már katartikus élményűvé ezeket a perceket, hanem azok a „véletlenül” a kamera szeme elé került kicsiny gesztusok, amelyek olyannyira jellemzőek még ma is egy, a világ nagy dolgairól alig-alig tudó falucskára, lakóira. De hát kellenek még az ilyen, sebeket feltépő és borzalmas emlékeket felidéző mementófilmek? A választ a portréfilmnek az a jelenete adta meg, amikor a falu legfiatalabb lakóihoz intézte kérdését a látogató: tudjátok-e, mi történt azon a negyvenes évekbeli hajnalon szülőfalutokban? Csupán egy kislány tudta nagyon-nagyon tankönyv- ízűén elmondani: befejezetlen mondatai elkopott klisékből épültek fel... Az emlékezés és az emlékeztetés másik nagy pillanata volt pénteken este A magyar nép nevében! című dokumentumfilm vetítése. Róna Péter rendező fekete-fehér filmjét a közelmúltban a mozik is bemutatták. A rettenet másik oldaláról van ebben szó, azok számonkéréséről, akik többek között az Edith-eket is a pusztulásba taszították. S akik nem térhettek vissza. S akikért meg kell egy- egy pillanatra állni, emlékezni... Vidám percek, órák sorozatai Van, aki forrón szereti!, A kaktusz virága, no és: Sógorom, a zugügyvéd: könnyed humor, parádés alakítások, kellemes filmélmények tíz-húsz évvel ezelőttről. Meg egy összefogó név, Walter Matthau-é, az Oscar-díjas amerikai színészé. És most egy amolyan életmű-sorozat főszereplőjéé is. A tévé most is örömmel fogadott vállalkozása, hogy egy-egy öntörvényű, máshoz nem hasonlítható alkotó (ma még) beszerezhető filmjeiből összeállítást készít. A siker is biztos, s az is, hogy a műsorszerkesztőknek nem kell törniük pár hétig a fejüket, mi legyen, mondjuk szombatonként, a főműsor. Tipikus esete ez annak a szólásnak, amely a kecske és a káposzta viszonyáról szól. És itt: mindenki megelégedésére. A Sógorom, a zugügyvéd huszonegy éve nem kopott humora után várjuk a csak ■ valamennyivel fiatalabb, de legalább annyira szórakoztató, A kaktusz virágát és a többit is, sorra. Az esztéták és az irodalomtörténészek szerint tizenhat (mások szerint: harminckettő) úgynevezett drámai alaphelyzet van. Az eltelt évszázadok alatt többet-újat kitalálni senkinek sem sikerült. Az íróknak be kell érniük azzal, hogy ezeket variálják. A filmeseknek azonban megadatott egy olyan lehetőség, amely sokszor elfeledtetheti a közönséggel, hogy ilyen kicsi (?) a választék. Mindez akkor igazán szembeötlő, ha rajzfilmet néz az ember; az elmúlt héten három sofozatnak is részesei lehettünk. A rózsaszín párduc meséje bármennyire is blőd tud lennr, a poénok azért szórakoztatóak. A kedden délután indult 26 részes „80 nap alatt a föld körül Willy Foggal” című spanyol sorozat az irodalmi alapot szolgáltató Jules Verne miatt is érdekes. Arról már ne is beszéljünk, hogy a világutazásban részt vevő személyeket „állatosítani” ismét csak újabb ötletek forrása lehet. A sorból persze mi magyarok sem maradtunk ki: szombaton volt az első felvonása a ma már csak.az idősebbek emlékezetében élő Mézga-kalandok tizenhárom részének. Az Üzenet a jövőből szerzői biztosan nem babonásak. Erre jó okuk van: Mézgáék mindig és mindenhol közönségsikert aratnak. Az állam én vagyok / Talán a legjobb színpadi műve Gáspár Margitnak Az állam én vagyok. Az egyik legtöbbet játszott vígjáték tévéfilmmé alakítása is parádéssá sikeredett: Nemere László rendező most is értő kézzel, okos szívvel fűzte szépen csillogó lánccá a színjáték valamennyi szellemességgel teli gyöngyszemét. S ehhez kitűnően játszó szereplőket is talált; nagyszerű vasárnap est,i másfél óra volt. (nemesi) Küldöttek voltunk az országos nyugdíjas-tanácskozáson A Hazafias Népfront Idős- korúakkal Foglalkozó Országos Bizottságának rendezésében a közelmúltban Budapesten, a Pataky István Művelődési Központban tartották a nyugdíjasklubok vezetőinek I. országos tanácskozását. A találkozón 429-en vettek részt. Az egyik legnagyobb küldöttség Békés megyéé volt: a közel húsztagú delegációból heten a Békés Megyei Nyugdíjas Klubtanácsot képviselték. A fórum létrejötte elsősorban Knoll István filmrendező, a HNF Országos Bizottsága vezetőjének érdeme, aki másfél évtizede tevékenykedik a nyugdíjasok érdekében az „Életet az éveknek” egyre szélesebb körűvé váló mozgalma keretében. A már régóta várt országos találkozó egyszerre két célt is maga elé tűzött: egyszerre kívánt neves szakelőadók bevonásával elméleti, jól működő nyugdíjas közösségek bemutatkozásával gyakorlati módszertani segítséget nyújtani a klubvezetőknek — valamint a hozzászólásokból képet kívánt nyerni az országos helyzetről. A vállalt feladat óriási volt. Bár 10—12 órás munkanapokkal dolgozott a kongresszus, az idő rövidnek bizonyult. Maradéktalanul egyik célkitűzés sem valósult meg: 15—20 perces előadásokban villantak fel elméleti és gyakorlati problémák, s a hozzászólásokból is igen sok élő gond felvetése maradt el. (Több mint 60 jelentkező már nem kapott szót: ők írásban adhatták le mondanii4d(^ukat.) Mindezek — és a szállás, étkezés körüli technikai zökkenők — ellenére az I. országos tanácskozás résztvevői gazdagabban térhettek haza, azzal a biztos tudattal, hogy együtt tették meg egy országossá terebélyesedő mozgalom első lépéseit. A konferencia részletes ismertetésére nem vállaikozhatom. Szó esett a HNF és a szakszervezetek lehetőségeiről és feladatairól a nyugdíjas közösségekkel kapcsolatban, érdekes egészség- nevelési és közlekedésbiztonsági előadások hangzottak el. A Könyvértékesítő Vállalat igazgatója'- egymillió forintos könyvcsomagot ajánlott fel a kluboknak, utazási irodák és turisztikai mozgalmak invitáltak a részvételre. Szenvedélyes vita alakult ki a televízió elnökhelyettese és á küldöttek között a televízió nyug- . díjasműsorairól. Idős alkotók * sok'színű kiállítását csodálhattuk, s természetesen énekelt és táncolt is a kongresz- szus. Három előadóról azonban szeretnék név szerint is megemlékezni. Dr. Iván László kandidátus a nyugdíjaskor konfliktushelyzeteiről és azok megoldásáról tartott előadása valamennyi klubvezető részére kötelező olvasmány kellene hogy legyen. (Megyei klubtanácsunk szeretné őt nyári továbbképzésünkre előadónak megnyerni.) Dr. Geri István, a Bács- Kiskun Megyei Tanács elnökhelyettese sok megye számára követendő példákat sorolt a nyugdíjasok érdekében tett intézkedéseikből: elő- és utószgzoni üdültetés a tanácsi üdülőkben és kempingekben, szervezett kedvezményes vásárlási lehetőségek biztosítása, fokozott erkölcsi és anyagi támogatás, melyhez a megfelelő anyagi fedezetet is biztosítják. (Nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb tapsot ő kapta.) Végül szeretnék beszámolni arról, hogy az Országos Tanácskozást megtisztelte jelenlétével Xavier Dinh úr, a FIAPA (a Nyugdíjasok Nemzetközi Szövetségének) francia titkára. E szervezet három kontinens 22 országának 12 millió nyugdíjasát tömöríti. Ismertette a FIAPA tevékenységét, elismeréssel szólt a tanácskozás munkájáról, s reményét fejezte ki, hogy a magyar nyugdíjasok megalakulandó országos képviselete bekapcsolódik a nemzetközi szervezet munkájába. Küldöttségünk aktív résztvevője volt a tanácskozásnak. Sáfián Györgyné tanácstagunk szóban, id. Ples- konics András delegátusunk írásban beterjesztett hozzászólásában ismertette klubtanácsunk és a megyei nyugdíjas közösségek eredményeit, gondjait. Értékes javaslatot tettünk klubprogramként hasznosítható tv-műsorok sugárzására is. Barátságok szövődtek, címek cserélődtek, egy kicsit megismertük más vidékek munkáját-képvise- lőit, s az országos tükörbe pillantva jobban megismertük önmagunkat is. Élményekben gazdag, fárasztó három nap után küldöttségünk ötletekkel gazdagodva, tettre készen tért haza: már a vonaton azt egyeztettük, ki-ki hogyan adja tovább minél szélesebb körben az első nyugdíjasparlament tapasztalatait. Jávorcsik Béla, a megyei nyugdíjasklubtanács titkára
