Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-28 / 74. szám
1987. március 28., szombat IJHilUKfiM KULTURÁLIS MELLÉKLET Békéscsaba képzőművészeti múltjából Gyoroki-Gyurkó Pál festőművész (1904—1972) „Nem élem én a magam életét, de Ami körülvesz, annak lettem része.” (Byron: Childe Harold) Gyoroki-Gyurkó Pál 1904. június 23-án született Békéscsabán. A Bánát, akkor Ó-Bánát utca 2. és a Kereki sikátor sarkán ma is áll a Gyurkó család háza, melyben gyermekkorát töltötte, szüleivel és négy testvérével. Apja, Gyurkó Tamás, jó- kedélyű asztalosmester önállóan vezette műhelyét. Anyja, Krisztóf Mária csendes, lírai alkatú asszony, a család gondjainak, öt gyermeke nevelésének szentelte életét. Kezdetben jó anyagi körülmények között éltek, de a létszámban egyre gyarapodó családot az édesapa mind nehezebben tudta eltartani. Talán éppen a növekvő anyagi gondok miatt tért át a biztosabb megélhetést jelentő koporsókészítésre. A Gyurkó család népszerű volt a környéken a felnőttek és a gyermekek körében egyaránt. Sokan megfordultak náluk, s ez nemcsak élményeket jelentett Gyurkó Pál számára, hanem lehetőséget arra is, hogy tehetségének kibontakozásához az értő ismerősök segítséget adjanak. A szülők előrelátóan a praktikus ismeretek, készségek fejlesztésére helyezték a hangsúlyt. Így Gyurkó az 1910—11-es tanévben — az elemi iskola befejezése után — megkezdte tanulmányait a békéscsabai állami polgári fiúiskolában. Tanulmányi évei alatt tanítja • az iskolában a szabadkézi és mértani rajzot Mokos József rajztanár és festőművész. Mokos jó pedagógusként, kitűnő érzékkel tudta felismerni a tehetségeket. Gyurkó indulásánál is meghatározó szerepet játszott, akárcsak később Gaburek Károly, Ezüst György, Fajó János és Jaku- ba János festőművészek indulásánál. A „mester”, ahogy később nevezték, a rajz mellett a festés műhelytitkait is megismertette fiatal, tehetséges tanítványával. És Gyurkó olvasmányaiból js a felnőttek elbeszéléseiből vett jelenetekkel festette teli házuk hosszú folyosójának falát, felvonultatva a képeken családjának tagjait, játszópajtásait, ismerősök és rokonok arcképeit. Kitűnő stúdium ez a fiatalember számára! Tanulmányainak befejezése után — de már közben is — apja mellett az asztalosmesterséget tanulja, hogy a biztos megélhetéshez megfelelő szakmával rendelkezzen. Közben nem mond le arról, hogy festő legyen, rendíthetetlen hittel rajzolja tanulmányait ismerősökről, rokonokról. Reményét erősíti dr. Wallfisch Ferenc községi orvos, aki gyakran megfordulván a- családnál, látva a fiatalember tehetségét, arra ösztönzi, hogy a Képzőművészeti Főiskolán folytassa tanulmányait. A család anyagi helyzete ezt akkor még nem tette lehetővé, sőt a sokasodó anyagi gondok miatt az 1920-as évek elején áttelepültek Tokajba. Gyoroki-Gyurkó nem költözött a családdal, ugyanis 1925-ben mégis beteljesült a vágya: felvették a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára. Előzetes tanulmányai hátrányt jelentettek számára, mert nem érettségizett, így csak a rajztanári és festő szakon folytathatta tanulmányait. A főiskolán Glatz Oszkár, Karlovszky Bertalan és Rudnay Gyula voltak a mesterei. Rudnay és Glatz hatása tájképein, Karlovszkyé pedig arcképein jelentkezik később. Ügy tűnik, a főiskolai élmények motiválták abban is, hogy tudásának tökéletesítését egy müncheni tanulmányúitól remélje. Tudatosan készült erre a tanulmányútra, de az anyagi eszközök hiányában csak jóval később sikerült. A megvalósításhoz a szülőváros nyújtott segítséget. 1928—29-ben Gyoroki BéÚjházi László: Telihold-asszony B. Györgyinek szemében úszva szemében élek hull a könny befelé szívet ér vízesés (Lemenő nap volt, vérszínű nap volt — telihold nap volt? Telihold Nap.) szemében ébredek szemében alszom: csodálatosnagy álmos szemhéja vidékem * elégtelenül látlak látlak a kétségbeesés gyönyörében látlak a zavarosszemű éjszakában kezem tökéletlen keresésében és fölfalnálak ha az lenne a jó küldöm Neked mert éltetsz amikor éveket öregszem egy új lehetetlen alkalomig — mikor újra lehetséges lesz a „nem szabad, de kell". késcsabán tartózkodott. Rokonoknál lakott, műterme pedig a városi múzeumban volt, ahol Wagner Józ^f (később Csabai-Wagner) festőművésszel dolgozott együtt. Gyorokira minden bizonnyal nagy hatást gyakorolt idősebb festőtársa, amit az is bizonyít, hogy 1928-ban portrét festett Wagnerről (a kép ma a Munkácsy Múzeum gyűjteményében található). Ez a kép és az ugyanakkor festett önarcképe hozta meg számára az első sikert. Már e két festmény is jó rajztudásról, kiváló karakterábrázoló képességről és az ecsetkezelés biztonságáról győzhette meg a csabai művészetkedvelőket. A képek nyomán olyan mecénásai akadtak, mint a város kul- túrtanácsnoka, dr. Korniss Géza és az Auróra Kör képzőművészeti szakosztályának vezetője, Révész Sándor. 1929. január 19—24. között a Kultúrpalota (ma Munkácsy Múzeum) nagytermében láthatta a város lakossága azt a 30 arcképet, melyet néhány hónap alatt festett Gyoroki. A kiállítást dr. Korniss Géza kultúrtanácsnok nyitotta meg. A kiállítás sikerét arra használta fel, hogy végre valóra váltsa elképzeléseit, a müncheni tanulmányutat. 1929—30-ban Münchenbe, majd 1932—33-ban Olaszországba utazott. Tanulmány- útjai nyomán témában gazdagabbá válik, a portré mellett tájképeket, csendéleteket is fest, és az élénkebb, vidámabb színek válnak uralkodóvá képein. Hazatérése után idejének jelentős részét Budapesten tölti, a Krúdy Gyula u. 16— 18. sz. házban bérelt műtermes lakásban. Nyaranként Tokajban tartózkodott a szüleinél. A Hegyalja változatos világa, a természet közelsége ihlette impresszionista stílusban festett képeit. Űj témái mellett változatlanul hű maradt a portréfestéshez. Szülővárosához is a portrémegrendelések kapcsolták. Az 1930-as évek végén kapott megbízást a békéscsabai evangélikus egyháztól a kiemelkedő egyházi személyiségek portréira. A kitűnő jellemábrázolással, könnyed ecsetkezeléssel festett képek: dr. Szeberényi Lajos Zsig- mond, Csepregi György esperesekről, dr. Szeberényi Gusztáv, Linder Károly és Jakabfy György lelkészekről Gyoroki portréinak sorában jelentős helyet foglalnak el. A harmincas évek vége hozza az első külföldi sikert is. 1938-ban Rigában nyílt kiállítása, ahol „Mosoly” c. képét a rigai múzeum megvásárolta. Gyoroki nem volt politikus alkat, távol tartotta magát minden politikai irányvonaltól. Festés közben mindig a „mesterség” tökéletesítése izgatta, sohasem a személy, akit festett. így kerülhetett portréinak sorába az egyházi személyiségeket ábrázoló képek mellé Teleki Pál, Bethlen István, és Kulich Gyula portréja. Ez utóbbit 1955-ben a békéscsabai 635. Sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola mgerendelésére festette a művész. (Ma is az iskola tulajdonában van.) Talán éppen ez a „látszólagos” ellentmondásosság okozta, hogy szülővárosa oly méltatlanul elfeledkezett róla, és hogy a felszabadulás után sem tudott, tehetsége ellenére nagyobb hangsúlyt kapni művészete. Csak az 1950-es évek végén fordult felé a figyelem, 1958-ban a Józsefvárosi Művelődési Ház, 1959-ben a Műcsarnok rendezett műveiből kiállítást. Munkáinak jelentős része Tokajban található, a Munkácsy Múzeum a már említett Wagner-portrén kívül egy egészalakos önarcképet (1930-as évek eleje) és egy Fényes Adolf stílusához közel álló tájképet őriz tőle. Kétségtelen, hogy Gyoroki nem tartozott az ország élvonalát adó festők közé. Munkássága mégis szerves része és fontos alkotóeleme Békéscsaba és Békés megye képzőművészeti életének. B. Túrok Margit Gyoroki-Gyurkó Pál: Csendélet Gyoroki-Gyurkó Pál: Önarckép, 1930 Mucsi József: A cápához menekülök Bámulom a borús eget, borítékon a bélyeget. Bélyegen a „Graf Zeppelin”-t, pöffeszkedve földre tekint. Csodálom a kőszáli sast, uralja a szirtet, magast, fenn az égen köröz, kereng, kiskorú zergéröl mereng. . Irigylendő az a cápa, tengerfenék a világa. Embert, míg él, nem lát soha, életútja nem mostoha. Uvegharang alá ülök, • a cápához menekülök. Valameddig legyek távol evilágnak a zajától. Varsa Zoltán: Apám Már hét éve, hogy nem vagy itt. Tűröd a nem-lét nyűgeit békességben a föld alatt. Fájdalmad, kínod rámmaradt örökségül. A nincstelen, mezítlábas, ütött lelenc sorsát — sorsodat hordozom téged idéző homlokon. Néhány elvétett mozdulat, a járásod is rámmaradt, s ha dúdolok, úgy dúdolom, mint te néhai-egykoron. Konok szóval, békétlenül csitítlak: mert te fájsz belül, éhezel bennem s szomjazol, követelőző magzatom * lettél, örökké hordalak homlokom és szívem alatt. Kántor Zsolt: A lélek élete Maradjunk sötétben, betalálunk a fotelek között a legszebb szobába. Mire beérünk, lehántjuk egymásról a ruhát. Egy bőrönd feldől, a szoknyák ráncai között gyógyuló tér: időnk. Kazetták halk zörgése, cukrok, poharak. Elharapott szavainkról lepereg a zománc, egyszerre érintjük meg az éjt. Kék ágakkal nevet az éjszaka. Nincs Hold. Csak léptek a medencéig, közös fürdés. És a víz is sötét. A levegő szürke, áttört világ. Belélegezzük az emlékek páráit. Oly rövid és tünékeny a gyönyör, akár a jó illatok. Rózsa, fenyő, gyanta. A Herceg ellovagol a pompa oszlopai mögé, sír. Itt a hajnal. A valóság.
