Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-28 / 74. szám
— Egy kotlóalja gyerekem van. Hat gyerek. Nem lehet velük bírni, egész nap raj- csúroznak. Hogy lehet ezt kibírni? Akár fejjel rohanj a falnak. Egy perc nyugtom sincs — szoktam mondani. —Hat gyerek? — ingatják a fejüket az asszonyok. — és boldogulsz velük? — Persze, hogy boldogulok. Hát ki segítene? Ezt mondom mindig. Különösen ha a kiküldetésem tsz-be szól. Valahogy olyan furcsa, ha nincs az embernek gyereke. Miféle nő az, akinek még gyereke sincs? Beteg? Vagy utcanő? Pedig nincsen gyermekem. Így alakult az életem, és őszintén szólva nem is sajnálom, Nem mintha nem szeretném a gyerekeket, egyszerűen csak soha nem törődtem velük, sőt, néha kifejezetten bosszantottak. Például a szomszéd kisfiú ist Vettek neki egy három kerekű biciklit, és az a legnagyobb boldogsága, ha ráA Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg Bari Károly „Tűzpiros kígyócska" című könyve, mely az átlag magyar ember előtt kevésbé ismert területre, a Közép- Kelet-Európában élő cigányság folklór anyagába enged igen bőséges bepillantást. Bizonyára nem téved a kötet ismertetője, amikor azt állítja, hogy valóban teljesen, vagy jórészt ismeretlen világ tárulkozik ki előttünk, hisz amit átlagosan mi cigány népköltészetből táplálkozó anyagként ismerünk, az ún. „cigánydalként”, azok jórészt műdalok, s mint olyanok, művészi értékük is változó, ha összevetjük a valóban népi, a cigányköltészet tematikai és formai gazdagságával. A cigánykutatások magyar ember nevével indulnak, Wáli István dunaalmási lelkész volt az, aki külföldi tanulmányai alkalmából mala- bári (Délnyugat-India) diákokkal találkozott, felfigyelt azok nyelvének hasonlóságára a cigányhoz, mintegy ezer szót lejegyzett, s amikor hazatért; összehasonlította a dunaalmási cigányok szavaival, s meggyőződött azonosságukról. Felfedezését, amely a cigányság indiai eredetére vall a korabeli egyiptomi eredettel szemben, nem ő tette közzé, hanem Dobai Székely Sámuel sárosi kapiAlexandra Gorobova: Bizalom megy a járókelők lábára. Szóval, gyerekekre én soha nem gondoltam, arra meg különösen nem, hogy nekem legyen gyerekem. így aztán gyermek nélkül múlt el az életem. Sok barátom volt, soha nem éreztem magam egyedül. De az idő telt, a barátok lassan megöregedtek, a város is megnőtt. Barátaim most különböző kerületekben laknak. Mindegyiknek megvan a maga dolga, a saját érdeke. Az erő meg egyre fogy, és most egyedül élek. De egyelőre ki törődik ezzel, kit érdekel?... tány, akinek Wáli elmondta felfedezését, Dobai pedig megírta 1776-ban egy bécsi lapban. Wálitól függetlenül német és angol kutatók is foglalkoztak az indiai rokonság kérdésével, amit A. F. Pott a teljes cigány szókincs átvizsgálásával egyértelműen bizonyított is. Pott után a magyar nyelvtudományban is jól ismert Fr. Miklosich tett a legtöbbet az európai cigányság nyelvjárásainak vizsgálatáért. Átfogó nyelvészeti munkája mellett az egyes országokban élő cigányok vizsgálatával is foglalkozott, vizsgálta történelmüket, vagyis inkább a rájuk vonatkozó rendeletek és üldöztetéseik történetét. • A cigány kultúrával foglalkozók között kell említenünk Liszt Ferenc nevét is, aki a hangszeres cigányzenével foglalkozott, amelyet indiai eredetűnek vélt; könyve nyomán azonban mindmáig téves köztudat alakult ki külföldön a cigányzene és a magyar zene viszonyáról. A cigányokkal foglalkozó tanulmányok java része az 1888 óta megjelenő Journal of the Gypsy Lore Society című angol lapban lát napvilágot. E lap a cigány nyelvű szövegközlések, néprajzi tanulmányok, könyvismertetőkön kívül a cigányok helyzetével kapcsolatos beDe vajon lehet-e az, hogy egy nő soha ne gondolt volna arra: Mi lenne, ha volnának, gyermekeim? ... Én még nem gondoltam erre. A sors elkényeztetett. . . Egyszer eljött hozzám a barátnőm az unokájával, egy fürge, kerek képű kisfiúval. Én a heverőn feküdtem, nem éreztem jól magam. — Hadd bújjon oda melléd, pihenjen egy kicsit. Én meg főzök egy teát — mondta a barátnőm. Elővettem Brehm Madarak című kötetét, és lapozgatni kezdtem Kosztyának. Felkeltette az érdeklődését Az egyiik kép különösen érdekes, színes volt. Farkát széttárva egy nagy tarka madár ült az ágon. — Nézd, micsoda farka van! — szóltam. r" A madár farka valóban csodálatos volt A kisfiú fejét a vállamra hajtotta, és hosszan nézte a madarat. számolókat is közöl. A magyarországi cigánykutatók között említenünk kell még Wlislocki Henrik, Sztojka Ferenc, Herrmann Antal nevét, az utóbbi időből Hajdú András és Erdős Kamill neve kívánkozik ide. Az újabban gyűjtők között van Bari Károly, a költő is. Bari Károly igen fiatalon szerzett országos hírnevet, Pomogáts Béla írja róla: „Mélyről érkezett, a hazai cigányság történelmi élményeit és mai törekvéseit szólaltatja meg. Holtak arca fölé (1970), valamint Elfelejtett tüzek (1974) című versköteteiben a cigány folklór hagyományaiból merített, ezek a hagyományok adtak költői nyelvezetének .szürrealisztikus’ jelleget.” A „Tűzpiros kígyócska” című kötet Bari költészetének egyik forrását tárja elénk, bemutatja a cigány közösségek népköltészetének témagazdagságát. Megismerhetünk varázsló, ráolvasó verseket, gyermekmondókákat, balladákat a szerelemről és a halálról. A kötetben található népi cigánypróza pedig egy sajátos mesevilágba visz bennünket. A kötet sokrétűsége abban áll, hogy nemcsak a cigányság archaikus folklóranyagát eleveníti fel, melyek a törté- nelemelőttiség érzetét keltik az olvasóban, hanem a bör— Nézd, milyen. Mint két kis levélA kisfiú feje, meleg, lenszőke kis kobakja a vállamon pihent, úgy nézte a madarat és mosolygott... A legteljesebb bizalom volt ez. Soha senki nem Bízott még így bennem, egész lényével, teljes odaadással, minden tudásszomjával. Az ilyen bizalom viszonzásul követel valamit. De mit? Egész életemet? A kis szíve ott dobogott mellettem. — Mint két kis levél — ismételte lelkesen. Valóban olyan volt. Hogy ugrott le a heverő- ről! Ragyogott a szeme. Szaladt a konyhába, ahol a nagymamája teát főzött és közben a lekvárt rakta szét kis tányérkákba. — Mint két kis levél — suttogta lelkesen a kisfiú, és megmutatta a nyitott könyvet. Nekem nincsen gyermekemSomi Éva fordítása tönélet sivárságát igen jól megrajzoló énekek, vagy a mai nagyváros vagányai, alvilági kulcsfigurái életéről szóló versek segítségével megismerkedhetünk a modern, huszadik században élő cigányság problémáival, a társadalomba való beilleszkedés nehézségeivel. A kötet olvasása közben feltárul előttünk a cigány lélek mélysége, amely annyira különbözik, de ugyanakkor hasonlít is őseink világához, melyet már csak a népmesék (számunkra oly bonyolult) szakrális jelképrendszeréből bonthatunk ki. „A vers fájó szépség” — írta a nemrég elhunyt erdélyi költő, Bartalis János egyik versében. Valóban. Egyedül a líra az, amely képes olyan érzelmi töltések szinte intuitív módon való kifejezésére, melyet esetleg más módon, más formában szinte soha nem érhetünk el. Ezt érezhetjük a „Tűzpiros kígyócska” című kötet lírai elemeinél is, s láthatjuk, hogy a népköltészet, a „tiszta forrás” milyen egyszerű, de szigorú, s ebből következően természetesen, köny- nyed eleganciával, a formai letisztulás lágy harmóniájával fejezi ki azt a világot, melyet emberi léleknek nevezünk. Valóban örvendetes, hogy egy ilyen kötet kerülhetett az olvasó kezébe, ezzel is közkinccsé téve az erdélyi és magyarországi cigány folklór lejegyzett anyagát, hisz az össze nem gyűjtött népi lírát a mai rohanó világ könnyen kitörölheti az emberi emlékezetből. FQIöp Csaba A cigány népköltészet Töprengő Bari Károly kötete mellett Varga Dezső: Játszma Viseltes arcán némi blazírt látszott. Gondoltam, azért mert ő kapta elsőnek a diáphyllinbökőt. összeszedte magát amint a tűzíröccsök szétterültek, majd feloldódtak testében. Kissé megvető, de eszességet kifejező tekintettel adta át helyét. Lerítt róla, hogy jól tudhat sakkozni. Meg is szólítottam a vénás után. Esetleg egy partira az aulában? Ki ellen? — kérdezte. Ellenem. Jó, menjünk. A szanatórium ilyentájt csöndes. A távjámi tudók a város valamelyik pincéjében kóstolgatják, valóban olyan jó-e az a sokat dicsért kékfrankos. így hát alig volt nézőnk. Különben Mymáma Arisztid vagyok, mondta, s a saját nylonzacskójából borította asztalra saját, barokk stílusú, ébenfából faragott, lakkozott intarziás ősi figuráit. Antik darabok. A bástya olyan, mint régen volt Déva vára, a futók sisakosak, a királyon korona, nőjén szinte suhog a harangaljú ködmön, lovakon a páncél vértezett, csak a gyalogosok egyformán védtelenek, de azok is kackiásak, szinte hajdúk inkább. Válasszon, mivel akar kezdeni, én fehér leszek, és már rakta is fel maga elé a fehér gyalogosokat, mögéjük a tiszteket. Bájos játszótárs volt. A parti alatt megismertem egész életét, széles körű műveltségét, alakoskodás nélküli málhás mivoltát. Már a kilencedik lépésnél úgy festett, sarokba szorítottam. Mosolyt ekkor láttam először az arcán. Halovány, lényéből fakadó determinált arcmozdulást. Uram! ön saját maga ellen játszik. Figyelje csak... először is lenge bájjal tovalebben kalapom ... s a Cyrano-monológkezdet után úgy kiütötte előre tolt, védtelenül maradt futómat, hogy félni kezdtem a folytatás végett: „Megdöflek a versem végén.” Ám az ő felpáncélozott lova is ütésben maradt. Nem is késlekedtem a lemészárlásával. Na, így kvittek vagyunk ... Ugyan, maga kis karon ülő, riposztozott a beépült ellenség jólinformáltságával. Tudja mi következik most? Egy új strófa, próbáltam viccelni. Nem ... Nem dicsérni jöttem Caesart, hanem temetni, folytatta Antóniusz szerepében. Temetni?! Csak nem állok olyan gyatrán? Fene a monológjaiba, valóban matthálóba kerültem. De hogyan? Ügy látszik, hangosan gondolkoztam, mert nevetve szólt. Nyilván úgy, hogy azt hitte, jobban játszik, mint én. Gondolkodási szünetet kértem, leblokkolt az agyam, pedig ő kapta a tarkót. Nem hagyta, hogy kikapcsoljak, beszélt. Ilyen a sors. Mindenre azt hisszük,, ami sárga, hogy arany. Fittyfenét. A réz is sárga. Én meg Arisztid voltam, 4e látja, a sakkhoz azért jobban értek, mint maga. Jól van, beszélgessünk. Hogyan került ide a lordok házába? Emlékezetkiesés miatt. Hogyhogy? Mikor lekopott rólam a kis üzem, amit apám hagyott rám, akkor is itt maradtam és igyekeztem beilleszkedni. Ott hagytam az óhazát, átjöttem az újba. Harminc munkásom maradt. Én jól választottam, ők ma sem tudják lefújni a csúcsról a porhavat. Olyan proli lettem, mint a feleségem, aki cselédsorsban nőtt fel. Apja viszont jó káder volt. Igaz, civilben csak szezonmunkás. Ökörnyál-gyűjtögető. Ha egy iszákra valót beteregetett, jó pénzért eladta azoknak, akiknek a sok beszédtől már kiszáradt a szájuk, de úgy gondolták, még mindig el tudnák mondani ugyanazt. Ne erről beszéljen, tudom, meg maga is tudja, ökrök mindig voltak és lesznek is. Ide hogyan került? Hisz arrafelé kanyarodom. Mondom, magam igazgattam az üzemet, értettem is hozzá, nem tákoltunk olyat, aminek nem volt jó ára. De hát az odaát maradt, én meg itt a káderfeleségemmel semmatizáltam. Eleinte meg is voltunk szépen. Én toltam a csillét a bányában, ő meg a felszínen szülte gyerekeinket. Gyoroki-Gyurkó Pál: Portré, 1930 Büki Attila: Átváltozás i. gondoltad megállítod az órát mert nem a te időd ajtókat csapkod körénk az életünkkel való kísérletezés gondoltad megállítod az órát elhajítod a kést nem hámozol és nem szeletelsz magadba szívod a színeket míg elfénytelenül minden kép és elérsz némán ahova készülés nélkül is elérnél gondoltad megállítod az órát szétszakítod végképp a felhúzott nap rugóját és nem veszel tudomást semmiről kilépsz önmagodból mint odvasodó fából a szél II. most átérzem újra azt a szívverést mely visszavert megszüntette a hátralépdesést kinyittatta velünk az átváltozás kékfedelű könyvét melyből felfehérlik a gondolat virágzó fa tavaszi kertből Mi az?! Játszanak maguk, vagy tereferélnek? Ez a Berregi, a villanyszerelő azért ilyen durcás, mert megint ideggócon szúrta a főnővér. Különben félnyomorék. Azt mondja, átgázolt rajta a Nagy Generáció. Várja meg, amíg kiáll, majd folytatjuk... De a skizofrénia hogyan ütött magába? Ellenem játszott a sors. Egyik reggel azon kaptam magam, hogy kávét főzök, elkészítem a reggelit és beviszem feleségemnek az ágyba. Mi van veled Arisztid? Nagyon fájt a visszaminősítés, ám annyi mindenen mentem keresztül azóta, hogy az én ágyamhoz hozták a reggelit, hogy elfutott a fülem mellett a döbbeneté. Másnap reggel mire tele szatyorral haza jött a piacról, a kezemben még mindig remegett a seprű. A lakás ragyogott, kiszórva a rongyszőnyeg alatti kacat is, amit idő hiányában mindig oda sepert. Ekkor vizsgáltatott meg és egyenesen ide küldtek. Szörnyű gyanúm támadt. Ezt az Arisztidet nem hagyták teljesen beilleszkedni. Inkább ráfogták, hogy tudathasadásos, és ide küldték a többi beteg közé. Na játsszunk, ne dumáljunk. Ugyan, maga már nem sokáig játszhat, teljesen mattra áll. Miket lép? Teljesen becsavarodott. A B hétire kellett volna visszavonulnia, kis agadiri menekült... Miért nem ultizik inkább, hátha ahhoz jobban ért? Na, Berregi- kém. Kiment már a ficam az ülepéből? Akkor üljön ide velem szembe. Vagy inkább a vesztessel? Jó. Mivel akar játszani, én fehér leszek. De ne kérdezzen sokat, helyette okosokat lépjen. Mintha azt mondta volna, hármunknak hat kezünk van, válassza ki közülük a maga testéhez szabottat, aztán döntse el, ki ellen akar játszani vele. Miért nem ultizunk inkább? Ahhoz összesen hat kéz kell, s ha mindenki használja a magáét, annyi kijön hármunkból. Kár, hogy már csak egy hetünk van hátra itt, a lordok házában, mire egymásra találtunk. Utána megint jön a napi nyűg, a remények, sikerek, kudarcok, kétségek, skizofrénia. Egy hét. Az IDŐ Sportnyelven szólva, az Egyetlen ellenfél. Egyetlen? Mindenesetre a legkönyörtelenebb.
