Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-10 / 58. szám
o 1987. március 10., kedd Kati ludas per pupo Eszperantó egy gyulai iskolában Az idén százéves a nemzetközi nyelv, Zamenhof, a byalistoki szemorvos alkotása, melyet azzal a reménynyel — az elnevezés is erre utal — tett le a világ asztalára, hogy a népek közötti megértést szolgálja. A vágy, hogy átfogjuk a földet, ne csak a szülőhazát, de más országokat is megismerjünk, szinte egyidős a csecsemőkorból kikerült emberiséggel, ám siker csak részben koronázta. Ilyen időszak volt a latin nyelv nemzetközi használata, s erre törekszik, ezt tudná megvalósítani az eszperantó. Megyénknek, ezen belül Gyulának szép hagyományai vannak e téren, egyik az iskolai eszperantó oktatás. Fellegvár a vár tövében — Hogyan alakult ki ez a kedvező helyzet? — kérdem Domokos Imrét, a várral szomszédos 1. sz. általános iskola igazgatóját. — A hetvenes évek elején az UNESCO mozgalmat indított, hogy második idegen nyelvként az eszperantót tanítsák a gyerekeknek az iskolában. Célja nemcsak a nyelv megszerettetése volt, hanem annak a vizsgálata is, milyen hatást gyakorol ez a másik idegen nyelv oktatására. Hogyan egészíti ki, s könnyebbé teszi-e azt? — Tehát kísérleti jelleggel indult? — Igen. Akkor, 1973-ban az ötödik osztály kezdte, s minden évben számba vettük az eredményeket, majd négy év után összesített felmérés készült. Azt, hogy megkönnyítette volna az orosz nyelvtanulást, nem tapasztaltuk, de azt már igen, hogy fejlődött a gyerekek kommunikációs készsége és a kapcsolatteremtés más népek gyermekeivel elérhető közelségbe került. Folytattuk hát, s örültünk a sikernek, hogy tanulóink igen szép számmal jutottak el nyelvi táborokba., Lengyel- országba és Zánkára is. — S lejjebb vitték a kezdetet az alsó tagozatba... — Először a negyedikbe, majd a harmadikba, s azóta ez a rendszer maradt meg, s alakult ki az eszperantó tagozat a zeneivel párhuzamos osztályokban. Sőt, egy kis eszperantó könvvtárat is létrehoztunk az iskolában. Bonan tago - gis revido Jó napot kívánok, viszontlátásra, üdvözöltek és búcsúztak tőlem a kis harmadikos fiúk, lányok az eszperantó szaktanteremben, ahol kevés magyar szó hangzik el. A tankönyvben is csak képek vannak, de mielőtt kinyitnánk, két kisfiú jelent Gyarmathy Zsolt tanárnak. — Sinjoro instruisto, mi raportas al vi..., majd mondják hányán vannak, kik hiányoznak. Aztán akinek öt jutalomkártyája van — mint Gallyas Zolinak —, egy ötös jegyet kap érte. S felcsendül az Alaudo — A kis pacsirta — című felelgetős francia népdal eszperantóul, s a szórakozás után jöhet a munka a vetített képek alapján. Kion faras la vulpo? Mit csinál a róka? Felelnek rá, és a többi kérdésre is, hol egy-egy gyerek, hol meg az egész osztály, s kikerekedik a mese, amelyben a gyávának ismert nyuszi menti ki a tyúkot a róka torkából. Aztán újabb képek: mivel játszik Péter, mivel Kati? — Peter ludas per kubo — mondja Szigeti Jóska és fel is írja a táblára, miután a tanár a képen a kockával játszó gyerekre mutatott, s kihangsúlyozta azt, hogy per kubo. Azt is elmondja, milyen lényeges ponthoz érkeztek, ugyanis a „per” -val- velt jelent, s mindig a szó előtt áll. t — Kati ludas per pupo — vagyis Kati a babával játszik — folytatja Tóth Magdi, s utána még többen — Ancsin Zoli, Tóth Anita, Kovács Csaba, Dobi Zoli, Gurzó Jutka — jeleskednek. Állandóan tucatnyi kéz röpül a levegőbe. Igaz, majdnem mindig ugyanazoké. így érünk az óra utolsó harmadába, amikor Piroska és a farkas jelenik meg a képen, vagyis Rugulino kaj la pupo. S eljutnak addig, hogy miután Piroska bepakolta a sok jót a nagymamának, virágot szed az erdőben. Új szavakkal ismerkednek, s egyben a többesszámmal is szinte észrevétlen. Az új szavakat beírja mindenki a füzetébe — ki szépen, ki csúnyán —, és vége az órának. A kis pacsirták kiröpdösnek a teremből. Másutt mi van ? kérdem Gyarmathy Zsoltot, aki az eszperantó mozgalom megyei titkára, s tagja az országos vezetőségnek is. — Iskolai oktatás még két helyen — Békésen és Gyo- maendrődön — folyik, másutt szakkörök vártnak. Orosházán, Mezőhegyesen, Vésztőn, Füzesgyarmaton, Dombiratoson, sőt, Gerlán is. Rendes idegen nyelvként csak Gyulán tanítjuk az eszperantót, speciális nyelvkönyv van hozzá, olyan mint a nemzetiségeké. — Úgy láttam, hogy vegyes a gyerekek érdeklődése. — Mint minden tantárgy iránt. Egyébként itt, a kicsik közt is megmutatkozik már, kinek milyen a nyelvérzéke, s aki fogékony, az köny- nyebben tanulja. De mindenki számára alapozás, hogy kezdik megismerni, megszokni, ami oly nehéz a magyar anyanyelvűeknek; a másféle nyelvtan. A többi idegen nyelvre is jellemző elöljárók használatát, a mienktől elütő nyelvszerkezetet, mint érdekességet. — Később az érdeklődést mivel lehet fokozni? — Azzal, ami az eszperantó előnye: hamar tudnak külföldi kapcsolatot teremteni, mint a folyosón látható sok képeslap is mutatja. De ez közel sem mind, mert gyakran cseréljük frissekkel. S mindig van két-három felsősünk, akik dobogósak a tanulmányi versenyeken. A baj az, hogy nincs középiskolai folytatás a városban, így csak a legtörekvőbbek lépnek tovább, járnak el a művelődési ház szakkörébe. Ök a kitartó levelezők, mint az a harmadik gimnazista fiú, akihez a nyáron jön Amerikából az eszperantó barátja, s az az ugyancsak gimnazista kislány, aki már úgy beszéli a nyelvet, hogy velünk jön az idei — jubileumi — világkongresszusra. Ami hol is lehetne másutt, mint Varsóban, vagyis Zamenhof hazájában?! Vass Márta Fotó: Szőke Margit Máriássy-sorozat a tv-ben Jelenet a Külvárosi legendában Január 26-án volt 12 esztendeje, hogy 56 éves korában elhunyt a felszabadulás utáni magyar filmgyártás egyik legjelentősebb rendezőegyénisége, Máriássy Félix. A kétszeres Kossuth- díjas, érdemes művész alkotásaiból március 13-i kezdettel válogatást mutat be a televízió. És ezzel egyben megemlékezik a rendező élet- és munkatársáról, a tavaly elhunyt kitűnő új- ságíró-forgatókönyvíró Máriássy Juditról is, aki a sorozatban szereplő legtöbb alkotás szerzője volt. Máriássy Félix 1919-ben született Mikófalván. Húszévesen került a filmhez, volt vágó, segéd rendező, készített dokumentumfilmeket, majd 1949-ben mutatkozott be első önálló rendezésével. Mint a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, számos, azóta kitűnő művekkel jelentkező tanítványának adta át tudását. A filmtörténeti jelentőségű Valahol Európában (1946) elkészülésének is részesei voltak Máriássvék, hisz a rendező Radványi Géza és az író Balázs Béla mellett Félix és Judit írta a forgatókönyvet, és Máriássy Félix volt a film vágója. 1949—50—51-ben három filmet forgatott a rendező; a Szabónét, a Kis Katalin házasságát és a Teljes gőzzelt. A sematizmus korszakának filmjei voltak ezek, de Máriássy később így vallott róluk: „A kulturális vezetés is, és mi is elhittük, hogy a művészetnek — különösen a filmnek — konkrét, közvetlen agitatív hatása lehet... Ennek a vakhitnek a dokumentuma első három filmem. S a stílusváltásnak nem esztétikai alapja van, hanem a gondolkodás megváltozásának következménye... mindig hittem, és ma is hiszek a művészet hatásában, elkötelezett művésznek tartom magam, aki hatni akar közönségére, és sose tértem ki az aktuális feladatok elől... A Budapesti tavasz megszületésében sem a neorea- lista filmek hatása játszott döntő szerepet — hiszen alig láttuk akkor a nagy olasz neorealista filmeket —, hanem ez volt számomra az első lehetőség, hogy arról csináljak filmet, amit személyesen is átéltem.” Valóban átélte. Egy másik interjúban mondta el, hogy 1944-ben együtt „dekkolt” Gábor Miklóssal — a Budapesti tavasz főszereplőjével —, néhány háznyira a forgatókönyv írójától, Karinthy Ferenctől. „Azonos élmények alapján készült a film. Miki a frontról lógott meg. Én itthon lógtam, és én szereztem neki mindenféle papírokat. Egyetlen sapkánk volt, emlékszem, egyszerre sose tudtunk kimenni, mindig felváltva jártunk ki a városba... Az együtt átélt, óvóhelyen töltött napok, belvárosi pinceélet, egy csomó közös élmény volt a film anyaga ... Amikor a filmet csináltam, alapgondolatom a döntés kényszerének problematikája volt. Az embernek döntenie kell, hova tartozik, nincs középút...” Azt hiszem, ezzel a néhány idézett sorral kirajzolódott a rendező portréja. Amihez még hozzátartozik, hogy több mint negyedszázados tanári pályája során olyan rendezők kerültek ki például az 1961-ben végzett, úgynevezett „első nagy Má- riássy-osztályból”, mint Gábor Pál, Huszárik Zoltán, Gyöngyössy Imre, Kardos Ferenc, Kézdi-Kovács Zsolt, Rózsa János és Szabó István. Az életmű-válogatás első darabjaként az 1957-ben készült Külvárosi legendát mutatja be a televízió, március 13-án. Ezt sorra követi az Egy pikoló világos (1955), a Budapesti tavasz (1955), a Csempészek (1958) , az Álmatlan évek (1959) , a Próbaút (1960), a Karambol (1964), a Fügefalevél (1966), végül az Im- posztorok (1969). Témájában, műfajában színes a paletta, abban egyeznek meg csupán a filmek, hogy valamennyi társadalmi problémákat vet fel, a dráma vagy a szatíra eszközeivel. Lázár István ezt így fogalmazta meg: „Bár filmjei stílusában, a formai elemekben avantgárd kísérletezésnek valóban nemigen volt nyoma sem, kérdéseit mindig kora problémáiról vagy korához intézve tette fel, feleleteit mindig előre tekintve fogalmazta meg. Ez teszi legjobb műveit korszerűvé és maradandóvá.” (erdős) KÉPERNYŐ Mostanában egyre többet beszélünk, hallunk, írunk az innovációról, a gazdasági megújulás szükségességéről, a kreatív, alkotó, gondolkodó emberek fontosságáról. Természetesen senki sem kételkedik abban, hogy ezek alapvető feltételei gazdaságunk fellendítésének. Az is nyilvánvaló, hogy a nyitott, minden iránt fogékony emberekké nevelésben nagy szerepe van íz iskolának. Az utóbbi években sokan adtak hangot kétkedé . iknek, miszerint ezt a fajta feladatát ma nem tölti be az iskola, sőt, inkább más irányba hatnak a tantervek, nevelési módszerek. Vagyis: az iskola inkább egységesít, egy középső szint felé orientál, s ehhez a szinthez igyekszik felzárkóztatni a gyengébbeket, s erre a középső szintre „nyomja le” a tehetségesebbeket. Magyarul ez annyit jelent, hogy nem hagyják kibontakozni az átlagnál magasabb képességű gyerekeket. Hangsúlyozom, ez egyfajta vélekedés, mások bíz- ftak az iskolai tehetséggondozásban, s az ez ügyben indított újabb kísérletekben. Nos, most vasárnap talán sikerült a kétkedők egy részét meggyőznie a Tervezzünk tárgyakat! című délelőtti műsornak arról, hogy nagyon sok tehetséges gyerekünk van. Persze, meg kell találni annak a módját is, hogyan hozzuk felszínre, hogyan hozzuk mozgásba ezeket a gyerekeket. Ennek egyik módja — s nagyon sikeres volt eddig — a Tervezzünk tárgyakat! elnevezésű országos pályázat. Most csaknem kétezer 9 és 18 év közötti pályázó volt, próbált, úgymond, szerencsét. Most a legjobbakat, a díjazott tárgyakat és alkotóikat mutatták be a műsorban. Csak felsorolásszerűen, miket is készítettek a fiatal alkotók: szívószáljelölőt, káposztator- zsa-kivágót, gereblyetisztítót, villanykörte-kicsavarót, kot- tavonalhúzót, variálható iskolapadot, radírgépet, univerzális tepsit, elemes kapásjelzőt (horgászoknak) és így tovább ... Mind-mind olyan tárgyakat láthattunk, melyek sok apróbb-nagyobb hétköznapi bosszúságunktól szabadíthatnak meg. Az is érdekessége volt a bemutatott eszközöknek, hogy egyszerűek, legtöbbjük alkalmassá is tehető a sorozatgyártásra, forgalmazásra. Ezt a meghívott szakértők, vállalatok képviselői is megerősítették véleményeikkel. (Csak zárójelben: nehogy —„jó” magyar szokás szerint — túl sokáig gondolkozzanak . ..) Ami még mindezeken túl megkapó volt számomra, az a gyerekek nyilatkozata. Oly természetességgel beszéltek munkájukról, ötleteikről, a kivitelezésről,, mintha nem is csináltak volna nagy dolgokat, ők csupán — mondták többen közülük, kisebbek és nagyobbak is — segíteni akartak ezekkel az otthoni munkában. A tárgyak kiállításon láthatók Budapesten, s a rendezőket dicséri az, hogy egy-két bohókás ötlettel is megismerkedhetnek az érdeklődők. Például egy lyukas kanállal, mely azok számára készült, akik nem szeretik, csak a leves sűrűjét... De van még műmacska, kullancsfogó, gondolatolvasó gép is. Végezetül csak annyit, azt hiszem, nem ártana ilyenfajta pályázatot felnőtteknek is kiírni, minden bizonnyal sok-sok hasznos dolgot hoznának létre ők is, mindennapi életünket megkönnyítendő. Szülőföldjeim Nem lehet megszabadulni azoktól az élményektől, helyektől, tájaktól, ahol az ember gyerekkorát, annak nagyobb részét töltötte. Ügy hiszem, olyan kötődések alakulnak ki emberekkel, tárgyakkal, házakkal, a hely szellemével, melyek egy életre meghatározókká válnak. S fáj az, ha vissza-visszalátogatva azt tapasztaljuk, hogy eltűnt egy-egy szeretett tárgy, ház. Ezek az érzések azok, melyek a hazaszeretet alapjai is, kiinduló építőkövei. Erről győzött meg Szakonyi Károly a vasárnapi, Szülőföldjeim című műsorban. Meleg hangon szólt gyerekkora szűkebb és tágabb színtereiről, az ott szerzett ismeretségekről, a család szerepéről. Együtt járhattuk be vele ezeket a helyszíneket, s hallhattuk Szakonyi Károly élvezetes visszaemlékezéseit. S számára ezek a tájak, mint író számára is nagyon fontosak, írásaiban felbukkannak az ismerős házak, emberek, élmények. A majdnem egy óra alatt — egyáltalán nem erőltetetten — kor- és művelődéstörténeti „leckét” is kaptunk, s bemutatkozott Szakonyi riporterként is, régi ismerőseit faggatva. (pénzes) Kecskeméti tavaszi napok Ha tavasz, akkor fesztivál. Bár a tél időnként még szívós utóyédharcokat folytat, de ami a kulturális kínálatot illeti, semmi akadálya, hogy végre mosolygósabb napok köszöntsenek ránk. Idén, március 19. és 29. között rendezik a kecskeméti tavaszi napokat. A komoly zenei kínálatból kiemelkedik a Budapesti fesztiválzenekar hangversenye, amelyet a városi sport- csarnokban rendeznek március 20-án. Vezényel: Fischer Iván, zongorán közreműködik: Kocsis Zoltán. Szinte minden napon történik egy- egy jelentős zenei esemény: az II Muzici di Róma, a Little Singers of Tokyo, a Kecskeméti szimfonikus zenekar, a bajai Danubius vonósnégyes és a kecskeméti Régi zene együttes ad hangversenyt. Nagy érdeklődéssel várják a 100 tagú cigányzenekar szereplését. amely március 28-án a városi sportcsarnokban szórakoztatja a közönséget. Tiszta forrás címmel népzenei összeállítást hallhatunk az Erdei Ferenc Művelődési Központban, március 23-án, ahová amatőr népdalköröket, együtteseket és szólistákat hívnak meg. Rangos képzőművészeti kiállítások gazdagítják a tavaszi napok programját: Barcsay Jenő és Fényes Adolf munkáiban gyönyörködhetnek a látogatók. Eddig csak a nóta szerint — és a valóságban is — kon- dult meg a kecskeméti öregtemplom nagy harangja, most a városi tanács udvarán harangkiállítás is lesz. Mikroszámítógépes találkozó és sportrendezvények, így a Magyarország—Kuba röplabda-mérkőzés színesíti a kínálatot. A. T.
