Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-06 / 55. szám

1987. március 6„ péntek

Környezetvédő diákok Békésen

Koszta Rozália képei Orosházán

a Táncsics Gimnázium iskolagalériáján

Mai világunk egyik legégetőbb gondja a környezet- szennyezés. Sok tudós szerint elértük azt a kritikus pontot, amikor, ha a lehető leggyorsabban nem teszünk hathatós intézkedéseket a természet, az élővilág megvédésére, akkor beláthatatlan, s megfordíthatatlan folyamatoknak nézünk elébe. Olyanoknak, melyek végső soron a Föld pusztulásához vezethetnek.

* * *

Lehet, a legborulátóbb tudósok véleményét idéztük, de az senki előtt nem lehet kétséges: minden eszközt meg kell ragadni környezetünk védelme érdekében. Tudják ezt a Békési Mezőgazdasági Szakközépiskolában is, ahol dr. Soós István tanár a „környezetvédelmi felelős”:

— Sok érdeklődő gyerek van az iskolában. Az utóbbi két évben kialakult egy olyan csoport, akik önállóan akarnak dolgozni. Hozzáteszem rögtön, tudnak is, egyáltalán nem kell nógatni őket, gondolkodnak, keresik a feladatokat.

Hogy mindez igaz, azt mindennél jobban bizonyítja: tavaly a KISZ-en belül környezet- és természetvédelmi csoportot alakítottak ki a diákok. Nincs még egy fél éve sem, hogy szervezettebben ténykednek, de máris jó eredményekkel dicsekedhetnek. Minden lehetőséget megragadnak. s különböző pályázatokon való szerepléssel már „begyűjtötték” 10 ezer forintot. Ebben az évben — sok más mellett — a Kettős- Körös és az Élővíz-csatorna élővilágát térképezik, dolgozzák fel. Ezen túl előadásokat szerveznek, üzemlátogatásokon vesznek részt, s a gyakorlati munkáról sem feledkeznek meg: az iskola térségében végeznek környezet- védelmi feladatokat.

A Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) évek óta ír ki felnőtteknek és középiskolásoknak is környezetvédelmi pályázatokat.

— A pályázatok témája igen sokféle — mondja dr. Soós István —, a mezőgazdasági, ipari üzemek környezetvédelmi problémától egészen a védett növényekig terjed. A pályázatról két évvel ezelőtt szereztünk tudomást. Két diákunk adott be akkor munkát, dicséretben részesültek. Az elmúlt évben azonban már egy első és egy második díjat is szereztek tanulóink.

Iteszterczey András

Marton Sándor

Fotó: Kovács Erzsébet

Nos, a tanár úr is jó példával járt elöl, tavaly a SZAB környezettudományi szakosztályának pályázatán indult egy dolgozattal, melyben a különböző felhasznált vegyszereknek az öröklődésre gyakorolt hatásáról értekezett. Munkája díjnyertes lett.

A tanítványai sem maradtak el tőle, a szakközépiskolások részére kiírt pályázaton Beszterczey András első, míg Marton Sándor második díjban részesült. Mindketten másodikos tanulók. András Fáspusztáról, a terület növényvilágáról írta dolgozatát:

— Nem sokan ismerik ezt a területet, miként Békés más vidékeit sem. Fáspuszta a maga nemében szinte egyedülálló hazánkban. Az itteni

növénytársulás nagyon régi, ősi állapotokat tükröz ma is. Érdemes megismerni ezt a vidéket.

Sándor a hódmezővásárhelyi Hódtói-lakótelep gyomnövényeit térképezte fel munkájában:

— Korábban tó volt, a neve is utal rá, a nemrég felépült, s még épülő lakótelep helyén. Most több mint harminc gyomnövényre bukkantam, közülük sok a terület korábbi növényvilágát őrzi.

Mindketten kicsi koruk óta kedvelik, szeretik a természetet, az élővilágot, s azon gondolkodnak, hogyan lehetne környezetünket legalább a mai formájában megőrizni. Most úgy érzik, a KISZ-en belül megalakult csoportban — melynek egyébként Marton Sándor a vezetője — szervezettebben és hatékonyabban tudnak céljaik elérése érdekében dolgozni, az adott lehetőségeiken belül.

December második felében értesültek dolgozataik sikeréről. Nem ülnek babérjaikon, a díjak további munkára sarkallják őket. András most erdei fülesbaglyokkal foglalkozik:

— A kemény téli napokon néhány bagoly telepedett meg az udvarunkban. Folyamatosan figyeltem őket, s most a tapasztalataimat akarom megírni. Ezt a dolgozatot az iskolai tudományos' diákköri pályázatra szánom.

Nagyot váltott Sándor is. a gyomnövények után most darazsakkal foglalkozik:

— Sikerült nemrég „befognom” egy redős szárnyú anyadarazsat, összeácsoltunk egy ládát a kollégiumban, abban van most. Remélem, sikerül megfigyelnem, hogyan készül, épül a darázsfészek.

* * *

Öröm volt beszélgetni ezzel a két fiatalemberrel, akik aggódnak környezetünkért, de nemcsak aggódnak, hanem cselekvőén — lehetőségeik szerint — részt vesznek a természetvédelmi munkákban. Tisztában vannak vele. hogy környezetünk védelmében mindent el kell követni, nem csak a jelen, hanem a jövőnk érdekében is. Bízunk benne, hogy a körülöttünk levő, e gondok iránt még nem érdeklődő sok társukra is hatással lesz lelkesedésük, a közös ügyért vállalt szolgálatuk.

Pénzes Ferenc

Nem mindennapi alkalommal került sor a Táncsics Iskolagaléria 18. tárlatán Koszta Rozália képeinek bemutatására, ugyanis éppen a művésznő születésnapját követően láthatta őt vendégül az iskola diáksága.

A tárlat húsz alkotást tartalmaz. E képek egy része az

1984-ben Londonban a Fry Gallery anyagát képezték. Portrék, tájképek, csendéletek kerültek a paravánokra, mintegy reprezentálva Koszta Rozália művészi munkásságának főbb vonalait, azokat a témákat, amelyek oly erősen kötik őt e maga által is tudatosan vállalt vidékhez, Gyulához és Békés megyéhez. Ezeken a képeken egy emberi magatartás vállalt tudatossága tükröződik, hogy megrajzolja, megörökítse e vidék sajátos arculatát, az emberi magatartásokat és sorsokat. E sorsok felmutatásában különösen nagy szerepet kap a portréfestészet, amelyben az alföldi ember józanságát, etikai magatartását mutatja fel a művésznő. Egy mikrovilágot tár a látogató elé ez a kamaratárlat, azt a mikrovilágot, amelyet Koszta Rozália fontosnak tart, hiszen a szülőföldet, a hazát jelenti számára. E szülőföld, e haza tudatos vállalása példáza- tos, hiszen a képek nézőjében erősíti azt a szükségszerű felismerést, hogy a világ kis és nagy dolgait csak úgy lehet elrendezni, ha mikrovilágunkban keressük és megtaláljuk azokat a kötődéseket. amelyek az ember

közösséghez való tartozását erősítik, feloldják azt a huszadik századi elidegenedést, amely nemcsak mindennapi érzületünkben van ott, hanem a művészet bizonyos irányzatai is közvetítik. Ezért fontos, hogy az arcok, a táj a maguk realista világában jelennek meg úgy, hogy ez a festészet hagyományőrző, de ugyanakkor rendkívül modern is egyben. Nem a formai kísérletezés útját járja, de mégis kísérletező ember, hiszen színeivel új megvilágításba helyezi az összefüggéseket. amit leginkább portréi sugallnak, hiszen sohasem ismétel, hanem egyik arc a másikat erősíti, kiemeli. s azt a tisztaságot akarja erősíteni bennünk, amelyet, ha tudatosan vállalunk, akkor toleránsak leszünk egymással.

Koszta Rozália festői üzenete mindenki számára, hogy szereti az embert és világát, amely szex-etetre egyre inkább szükségünk van. (Fenti képünkön Koszta Rozália Utcaajtó Ajtósfalván, lent Békési asszony című olajképe.)

Fülöp Béla

Ilyen is van

Kitavaszodott; elment a hó, sétálni jön kedven a csabai utcán. A szökőkutas tér már ebben a gyér napsütésben is számos jó hangulatot kínál. Arpolyan város már ez itt, nem véletlen, hogy még az apróhix-- detésekben is megjegyzik a lakást -eladók: „a szökőkutas térre nyíló erkéllyel...”

Sétálok, gondolom, közben leülök egy padra, mert ha még nem is szökik a víz, jó itt.

Leülnék, de belémüt a döbbenet; a pad lécei szétdeformálódtak, meggörbültek. Nézem a másik padot: azon is. Nézem a következőt: nincs másképpen. Nézem a többit: a tizennyolcból három, ha megúszta, a gyönyörű, öntöttvas lábú padok ülődeszkáiba belemart a hónapokig ráfagyott hó, a hóié vagy amit akarunk. Állok kétségbeesve és nézem, miként ment tönkre egyetlen tél alatt, ami a legszebb volt ebben a városban, ez a tér. Jó, tudom, a szökőkút csak egyszer x-omlott el, amikor söröspalackokat dobált bele a rendfenntartóktól sem tartó, debilis féktelenség. De ezek a padok!? Ezek a drága padok! Csak így, ebek har- mincadjára!?

Aztán eszembe jut, hogy ezt városabb városokban úgy csinálják, hogy télire összegyűjti a nemtudomén milyen vállalat (kiírjam a nevét?), raktározza és ami. kor a tavasz első napsuga- x-a kivirul, kiszállítják újra a térre. Hogy a pad a hibás, miért deformálódott? Hogy tavasszal (amikor kint vannak) akkor is esik az eső? Ez mind igaz. De, hogy ez a szépséges tizenöt pad tönkrement, az is biztos. Persze, állnak a lábukon. -Persze, a ronda, görbült falapokra is rá lehet ülni. Persze, örüljünk, hogy ilyen is van.

Mégis: ki a felelős, hogy ezek a padok ott áztak, fagytak szét egész télen át? Kap-e valaki legalább „szóbeli figyelmeztetést” azért, hogy csak úgy, ócs- kásportékává lettek a té- x-en, ahol tavaly nyáron és ősszel a fiatalok, az idősebbek is városban érezhették magukat?

Van egy szerény javaslatom: a szétgörbült ülődeszkákat sürgősen ki kell csex-élni! Nem úgy írom, hogy „kellene”, mert elég volt már az efféle megfogalmazásokból, meg abból, hogy „fogjuk meg és vigyétek”. De nem két hónap múlva, nem másfél hónap múlva! Hogy ne szégyenkezzünk sem önmagunk előtt, sem az ide érkezők előtt azért, hogy ha Békéscsabán csinálunk valami szépet, jót, dicsekszünk is vele erre-arra, aztán ott egye meg ..., aki akarja.

A szökőkutas tér egy kis Európa. Némi túlzással persze. Ne csináljunk belőle mást. Földrajzilag sem.

* * *

Tisztelettel jelentem, hogy a két fenyő, amelyet az Univerzál előtti „nagyparkolóban” ismeretlen

környezetvédők elhelyeztek, átvészelte a telet, a mínusz húsz fokot, átvészelte az olvadást, és különböző törmelékek és koszos dobozok társaságában

várja, hogy jöjjön a szép kikelet. A hatalmas jegenye féltve óvja, netán karácsonyig is megőrzi, van rá egy Adym. Bartókot csak azért nem ajánlok, mert valaki még megfogja és elviszi onnan az illetékesek helyett.

De kik az illetékesek? A köztéri tisztántartók ? Ha belegondolok, úgy néz ki az a „nagyparkoló”, hogy szörnyedelem. Szóval legalább olyan, mint a szó, amivel illettem, a tréfa kedvéért. Mert — jelentem tisztelettel — az a két fenyő nem is igaz. Csak a fotósunk kopírozta oda a jegenye alá egy másik képről.

Fellélegezhetünk.

Már megint kioktattak a csabai postán! Ügy látszik, rámfér, miért okoskodom, ha egyszer a „szabál, az szabál”? Azt már többször is kényszerültem megfogalmazni, hogy a legnagyobb forgalom időszakában (délután fél 5 és fél 6 körül) hosz- szú sor kígyózik a bélyeges ablaknál is, ahol lottót és totót, okmánybélyeget (bocsánat : illetékbélyeget),

meg hasonlókat lehet vásárolni. Meg telefonálni, meg táviratot feladni, meg ... bosszankodni, hogy

azért annyira nem vagyunk időmilliomosok, hogy öt- tíz-tizenöt perceket töltsünk a postán, és csak egy ablak legyen nyitva. Van, aki feladja és elmegy. Pedig (számára) bizonyára fontos dologról mondott le, mert megy a busz, vagy egyáltalán.

A „munkaidőalap védelme” (csak azért van idézőjelben, hogy kiemeljem) egyre erőteljesebben érvényre jut, és ezzel az a tény is, hogy napközben kevesebb az ügyfél. Mikor jönnek? öt óra körül jönnek. Csak époen akkor áll be az „ügyfélfogadási szűk keresztmetszet”.

Aztán, ha még kioktatják az embert, az a csúcs. Viszem a minap a „kifizette már az e havit?", azaz az OTP-csekkjeimet. Három darabot. Csinálok hozzá egy papírlapkát (nem minden kisasszony kéri, van, aki a számológépén gyorsan összeadja), én is összeadom, megnézem kétszer is, nehogy azt gondolják rólam, hiányoztam a számtanórán, amikor az összeadást tanultuk. Második lehetek az ablaknál (déli órák), és várom az ügyintézést. A kisasszony elém teszi a cédulámat (sose történt ilyen) és azt mondja: név és lakáscím! Mondom, ilyet még nem hallottam. Erre rámutat egy kiragasztott papírlapra, amelyen az áll, hogy „ösz- szefoglaló jegyzéket" kell adnom, és kérjek hozzá űrlapot. Amazt aláírom, és kérek űrlapot, hogy lássam, miféle cécót kell még csinálnom a befizetett forintjaimhoz? Nos, a következőt: feltüntetni a befizetések összegét, aztán azt, hogy (darabonként) hány ezres, ötszázas, százas, ötvenes, húszas, tízes (papírpénz) van a kezemben, amit átnyújtani készülök; plusz hány darab fém húszas, tizes, ötös, kettes, egyes, ötven-, húsz- és tíz- filléres? És mennyi ez ösz- szesen? Utána jön az, hogy „kelt”, aztán az, hogy „név”, aztán az, hogy „lakcím vagy bélyegző”. Ha jól megnézem, azt is megtudom, hogy ez a 79-310- 073101. sz. nyomtatvány.

Ugye, még elolvasni is sok? De végigcsinálni? És minek? Kinek? Kinek van erre ideje? Csak nekünk? Mert szeretjük agyonadminisztrálni a dolgainkat? Szereti a ... vagy ahogy Kátsa cigány mondja Gárdonyinál: ö.m.a.f. Tessék megkeresni, mit jelent!

Ugye, csak vicc volt ez az egész? Mert ha vicc, ha nem, akkor is értelmetlen. Apropó! Én, a befizető is kapok egy „összefoglaló jegyzéket” arról, hogy mennyit kaptam vissza, milyen címlétekben és hány darabot? Ugye, hogy nem. Akkor meg túl kell adni az ilyen felesleges hacacárén. Érjen minél előbb célba a csekk. és kész.

Sass Ervin