Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-19 / 66. szám
1987. március 19., csütörtök Tájképrészlet „csata” közben Benyomásrészletek egy megyei körút során Az előző részben fogalmaztuk meg: egy közművelődési intézmény akkor (lehet) vonzó, ha technikaiműszaki felszereltsége, kényelme lényegesen több és korszerűbb, mint amit egy átlagember otthonában meg tud teremteni. Nos, ha valami, hát a videó és a számítógép idetartozik. Űj és (ezért is) drága, tehát a művelődés terjesztését felvállaló intézményeknek kell(ene) elterjesztésében, megismertetésében a prímet vinnie... A kötegyáni művelődési ház igazgatói irodájában van elzárva a Panasonic márkájú videomagnó a hozzá tartozó színes televízióval. Nem csoda, hogy mindennél jobban féltik, óvják. Egy olyan intézménynél, ahol a tartalmi munkára egy évben nyolcezer (!) forint jut, felbecsülhetetlen értéke van egy ilyen nehezen megszerzett készüléknek. Ha csak egy csipettel is, de könnyebben ment a készülék beszerzése Méhkeréken: itt általános művelődési központ működik, vagyis a községi oktatási-közművelődési intézmények közös igazgatás alatt dolgoznak. És közös költségvetésből is. A nagykamarási ÁMK is rendelkezik ilyen „csodakészülékkel”. .. .. .csakhát használni is kell. A közelmúltban a megyei tanács művelődési osztálya és a megyei moziüzemi vállalat egy újabb körlevélben adta tudtul a videófilmek terjesztésének és vetítésének legfrissebb megyei irányelveit. A lényeg, hogy egyrészt többszörösére emelték a kölcsönzési díjat, maradt a személyes ügyintézés, másrészt tovább szigorították a lejátszás szabályait. Vagyis egy Békéscsabától távoli kistelepülés művelődési házának legalább kétszer két napjába kerül egy videókazetta kikölcsönzése, ami ugyebár több ezer (!) forintos költséget jelent. Ebből jó, ha az ötöde-hatoda visz- szajön az előadott videómo- zi-helyárakból... Megoldást jelentene, ha filmkészítőberendezése is lenne minden ilyen háznak. Ennek ára azonban egy-egy kisebb település több évtizedes(!) művelődési költségével azonos. .. Marad tehát a kiskapuk keresése, az ebből származó álandó rettegés, vagy pedig az, hogy a ház legbiztonságosabban elzárható helyiségében csipkerózsika-álomba szenderítik a videomagnót... Pedig gyorsan és határozottan kellene cselekedni, amíg még ezzel a témával is úgy nem járnak, mint sok egyéb korábbi újjal: mire „helyére kerül” a videó szabályozása, behozhatatlan hátrányba kerülnek a művelődési házak. Kétségtelen, hogy ma a videó terjedése több vonatkozásban is sérti a monopol helyzetű moziüzemi vállalatokat. A féltékenykedésből azonban éppen a közönségnek van, nem is kevés, kára. Pedig értük van minden... Mint már említettük, több ÁMK-t is felkerestünk. Az általános képlet szerint a helyi iskola, a könyvtár és a művelődési ház tartozik kötelékébe: szervezetileg, gazdálkodásban. „Még mindig csak így! Pedig már ideje lenne a tartalmi integrációhoz is hozzáfogni!” — fogalmazott a magyarbánhegyesi ÁMK igazgatója. Petrusán János, a méhkeréki ÁMK igazgatóhelyettese, a művelődési ház vezetője szerint: „Az ma már természetes, hogy a könyvtáros, a népművelő mindenben kiszolgálja az iskolát, arra azonban nemigen van példa, hogy a pedagógus is kivegye részét a közművelődésből. „Letanítja” az óráit, s azzal letudta feladatait. Azt hiszem, alapvető szemléletváltásra lenne már szükség!” A helyzet csak bonyolódik azzal, ha úgynevezett samesz intézi a helyi oktatási- szociális-művelődési intézmények gazdasági ügyeit. Kétségtelen, hogy ennek a gazdálkodási szervezeti keretnek szükségtelenségét jól példázzák azok a kérelmek, amelyek a helyi gamesz-ek megszüntetéséért íródnak. Arról van szó nagyon röviden, hogy a „közös kassza” miatt az egyes szervezeti egységek képtelenek a hatékony gazdálkodásra, nem láthatják át helyzetüket, kezüket megkötik. Például — maradva az előbbinél — a közművelődésben gyakorta hirdetnek meg kedvezményes akciókat, mondjuk videókészülékek vásárlására. Csakhát egy-két nap alatt kell reagálni. A gameszoknál az „eljárási idő” sokszor több hét, így aztán a művelődési ház (ezzel együtt a település lakói) lemaradnak a lehetőségről. Pedig ilyenkor az ár- kedvezmény 30-70 százalékos is lehet... És még egy példa az ÁMK-k furcsaságaira. A nagykamarásihoz tartozik az almáskamarás! klubkönyvtár. Ugyanakkor külön igazgatású az almási iskola. A társközségi oktatási es köz- művelődési intézmény együttdolgozása — ami ugyebár alapvetően fontos lenne — sokszor válik lehetetlenné. Hogy ennek mi a magyarázata, miért éppen így húzták meg sok évvel ezelőtt a határconalakat, arra nem tudtak választ adni. .. A tisztelt olvsó felteheti a kérdést: legfeljebb utalásokat olvashatott a könyvtárak, a mozik helyzetéről. A három közül e kettőé mesz- szemenően jobb. Anyagi, erkölcsi vonatkozásokban egyaránt. A könyvtárakban mindössze a könyvárak már- már követhetetlenül gyors emelkedése és a beszerzésre fordítható összeg közötti mind jobban növekvő különbségekre panaszkodtak. Meg olyan dolgokra, aminek megoldása a könyvtárakat befogadó művelődési ház technikai-műszaki elhanyagoltságával függ össze. A mozik esetében hasonló a helyzet, hiszen a kisebb településeken a művelődési házban üzemel a filmszínház is. A feltérképezésben részt vevő megyei intézmények munkatársai a következő hetekben-hónapokban végzik el az összegzést. Amolyan „csata közbeni” tájképet festenek föl. Nem rajtuk múlik, ha a képen kicsivel több lesz a sötét szín, mint a világosabb árnyalat. Ahhoz azonban, hogy a fenntartóknak és az üzemeltetőknek a valóságot mindinkább megközelítő összképet tudjanak megmutatni, különös gonddal kell figyelni a részletekre is. Hiszen ezekből állhat össze az egész. Amire mind jobban figyelni kell. Nemesi László Milyen újság a Körösparti Gazdászélet? Vallomással kellett a riport felvételét kezdenem, hiszen úgy kerestem fel dr. Komár Lászlót, a Körösparti Gazdászélet felelős szerkesztőjét, hogy lapjuk még soha nem volt a kezemben. Csak hallottam róla, s úgy gondoltam, ha az Agrártudományi Egyetem Szarvasi Mezőgazdasági Főiskolai Karának újságját már a város határain túl is ismerik, az garancia arra, hogy érdemes foglalkozni e témával. Dr. Komár László keresett néhány számot az elmúlt esztendők terméséből, hogy pótolhassam felkészültségem hiányosságait, ám akkor nem használtam ki e lehetőséget. Részben azért, hogy ne éljek vissza vendéglátóm türelmével, részben pedig, mert úgy véltem, érdekesebb lesz azok után elolvasni a főiskolán született riportokat, ha megismertem a lap születésének kulisszatitkait, s történetét, mert már az is van... Tehát: 1974-ben jelent meg először, Körösparti Diákélet címmel, ám 1981-ben ismét „keresztvíz alá tették”, s ekkor Körösparti Gazdászélet- té vált. Hogy miért volt szükség e névváltoztatásra? Dr. Komár László hamar megmagyarázza, s válaszával máris a lapkészítés kellős közepén találjuk magunkat, hisz a második névadás ezzel függött össze: — Tulajdonképpen már a kezdet-kezdetén kiderült, nem igazán diáklap a miénk, Az 1982-ig havonta megjelent újságba írni ugyanis nem sok hajlandóságot mutattak hallgatóink. Erőltetni nem akartuk — értelme sem lett volna, s energiánk sincs annyi —, ezért aztán a címet igazítottuk a valósághoz. Körösparti Gazdászélet lettünk. Változott a lap külleme is — sajnos, nem előnyére —, ám az aktualitás „ára” ez volt. A kecskeméti nyomda, ahol a lapot a kezdeti időkben nyomták, csak két, két és fél hónappal a leadás után készült el a munkával, így — ahogy az elavult hírekre mondani szokás — szép hosszú szakálla nőtt minden információnak, mire az olvasók kezébe került. Felbontották hát a szerződést a kecskemétiekkel, s ettől kezdve az ÖKI- ben lemezre tett anyagot a főiskolán sokszorosítják legalább 350, de ha igény van rá, még több példányban. De ne vágjunk a dolgok elébe, hiszen a lap elkészülte csak részben nyomdai kérdés. Dr. Komár Pál a megmondhatója, mi fáradságba kerül, mire egyáltalán van mit e házi nyomdába küldeni. / — Elődeim, hiszen én 1984 vége óta szerkesztem a lapot, szerkesztőbizottsággal próbálkoztak. Igen ám, de a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mire a szerkesztőbizottsági ülést sikerült ösz- szehozni, akár a lap is elkészülhetett volna. Hol ők, hol én nem értem rá az adott időben, féltem, lesz-e újság egyáltalán. Hamar lemondtam hát a bizottságos- diról. Azóta, ha a következő szám esedékessé válik, végigjárom az iskola és a tömegszervezetek vezetőit, mindenki elmondja éppen mi foglalkoztatja, s e Szerint összeáll egy témaajánlat. Ekkor jön a munka neheze, az adott témákkal megbombázom azokat az embereket, kollégákat, netán hallgatókat, akik részesei, szakértői a kérdésnek. Így előbb-utóbb összeáll az anyag, gépelte- tem, tördelem ... Hát valahogy így készül a mi lapunk. ... és széttárja a kezét. Mit is tehetne mást? Szerencsére hamar kiderül, nincs okom sajnálatra, hiszen így, magára hagyatva is elmondhatja: „szeretem ezt a lapot”. S akkor már érdemes tovább fáradozni. Hát még ha hozzátesszük, hogy az ország minden megyéjébe eljut e lap jóvoltából a szarvasi kar jó híre: — Több mint 60 példányt küldünk szét az ország agráregyetemi, főiskolai karaihoz, és azokba a szakközépiskolákba, ahonnan hallgatókra számíthatunk. A már végzett diákok közt van jó néhány, aki továbbra is előfizet a Körösparti Gazdász- életre, aminek már csak azért is örülünk, mert országos beiskolázású intézményről lévén szó, így sokfelé hallhatnak, olvashatnak róluk. Ezek után ültem neki most, hogy lássam, milyen is valójában a Körösparti Gazdászélet? Már a címeket végigfutva is látom,, mindenről hírt ad, ami az intézmény életében fontos: az ifjúsági szervezet életéről, a tanításról, a környezetvédelemről, a vizsgaidőszakokról, a tudományos napokról, a gólyabálról, a sárgulásról és a sporteseményekről... Azt, hogy népszerű a lap a hallgatók körében, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy legbensőbb érzéseiket sem röstellik megmutatni — kérés nélkül is —, versbeszedve. Némi kitekintést is kap az olvasó, most épp egy ilyen íráson akadt meg a szemem: „Felsőoktatás amerikai módra” — olvasom, s ismét eszembe jutnak a lap felelős szerkesztőjének szavai: — Orosz és angol nyelvet tanítok, így sok érdekes dologhoz hozzáférek, amiről érdemes lehet olvaspi a mi lapunkban is ... És most befejezem a riportot, hogy zavartalanul belefeledkezhessek az olvasásba. Jó néhány cím felkeltette az érdeklődésem ... Nagy Ágnes Fotó: Gál Edit HANGSZÓRÓ Nem sokkal több, mint egyéves múltra tekinthet vissza a Petőfi adó Napközben című műsora. Hasonlóan a rádió többi programjához, ez a rendszeresen jelentkező adás is oldottabban, érdekesen kívánja tájékoztatni, informálni a hallgatót, s lehetőleg mindig aktuális témákhoa. kapcsolódva. Sok ilyen adást meghallgatva már állíthatju:;, h így többségében elegetteszn ?k feladataiknak a szerkeszti','-, csupán egyszer-kétszer fordul elő, hogy „fáradtabbra” ikerül egy-egy Napközben. E délelőttök legnagyobb erénye, hogy nem próbálja a rádió mellé láncolni a hallgatót, sok zenével oldja a beszélgetéseket, melyek sohasem erőltetettek, s az aznapi éppen adott témát legtöbbször megfelelően körbejárják, így volt ez most kedden délelőtt, amikor is a Napközben fő témája a gyerekek iskolaérettsége, a beiratkozás volt. Ennél aktuálisabb témát nem is választhattak volna most, hiszen épp itt az ideje az iskolai beíratásoknak. A műsor során megszólaltattak oktatásügyi szakembert, óvónőt, tanítónőt, szülőket, sőt leendő első osztályos gyerekeket is. Az iskolaérettség eldöntése nem kis feladat, s nem kis felelősség. Egy-egy rossz határozat súlyos lelki törést okozhat az iskola küszöbét átlépni kívánó gyereknek, akár egy egész életre kihatóan. Sok kritériuma van az iskolaérettségnek, a legfontosabbak: a megfelelő szellemi, lelki és testi állapot Most, az új oktatási törvény arra ad lehetőséget — a korábbiaktól eltérően —, hogy az óvoda, s az ottani orvos, valamint a szülők közösen dönthetnek, megy iskolába a gyerek, avagy marad még az óvodai közösségben? Újdonság az is, hogy elsős lehet már egy öt és fél éves gyerek is, de hétévesen is be lehet ülni az iskolapadba — az érettségtől függően. Ebben az új rendszerben a legnagyobb felelősség az óvodákra hárul, de végül is a gyerekeket ők ismerik — szakmailag — legjobban, hiszen három éven keresztül követhetik nyomon fejlődésüket. Gond csak akkor van, ha a szülők mindenáron erőltetik, hogy csemetéjük iskolába kerüljön, mert úgymond sérti a hiúságukat, ha gyerekük nem kezd tanulni csak 7 éves korban. A megszólaltatott szülők egyike sem ebből a típusból való volt, megértőén vették tudomásul az óvodai javaslatokat, mondván, a gyerekeik érdeke számít mindenekelőtt. Jó lenne, ha minden szülő ezt tartaná a legfontosabbnak, akkor bizonyára kevesebb sérült gyerek ülne az. iskolapadokban. Muzsikáló természet öt perc nem sok idő, az igaz. De az is igaz, hogy akár egy órán keresztül is lehet úgy beszélni, hogy semmi érdemlegeset nem hallunk közben. Azt hiszem, legtöbbünk már ült végig ilyen üres órákat. Most, kedden délután viszont bebizonyosodott: öt perc alatt is lehet olyan — az egész Földet érintő — kérdésre irányítani a figyelmet, melyre tulajdonképpen mindannyiunknak figyelnie kellene, hiszen há áttételesen is, de rólunk, a jövőnkről van szó. Lehet, nem sokan tudják mi az az úgynevezett „Vörös Könyv”? Nos, ebbe a könyvbe azokat az állatfajokat írják bele, melyek kihalásra ítéltettek. Jelenleg a 6-8 millió állatfaj mintegy feled) veszélyeztetett. Hogy miért? Mert — mint a műsor írója, dr. Balogh János mondja — pusztítják az őserdőket, a természetes növénytakarót, s ezzel megszüntetik az érintett állatok életterét. S ha ez a folyamat tovább tart, akkor végérvényesen megbomolhat a Föld ökológiai egyensúlya. S ez még, Balogh János szerint, a környezetszennyezésnél is súlyosabb következménynyel járhat. „Megszólalt” a műsorban néhány „vöröskönyves” emlős állat is, Reméljük, gyermekeink, unokáink annak idején nemcsak magnószalagról hallhatják — mondjuk — a hópárduc vagy a tigris hangját... Teljesítmények nyomában Kedd este a Petőfi adón e műsor alcíme politikai vita- műsort ígért. Erre készültem, de nem ez lett belőle. Ettől függetlenül, rögtön hozzáteszem, nem bántam meg azt az icjőt, amit a rádió mellett töltöttem. Mert végül is egy portrét kaptunk a budapesti Retek utcai kis pékség vezetőjéről, aki legszentebb kötelességének tekinti, hogy szakmáját, munkáját a lehető legjobban végezze el. Igaz, hogy a központi — különböző alapanyagok mennyisége stb. — előírásokat nem tartja be, de őt igazolja a tény, a kenyeréért 20 éve állnak sorban! A titok nyitja a pékmester szerint: csak olyan kenyeret, süteményt ad másoknak, amit ő is szívesen elfogyaszt... (pénzes) Népművészeti pályázat A Mezőkovácsházi Művelődési Központban 1987. május 2. és 17-e között hatodik alkalommal rendezik meg a Békés megyei népművészeti napokat, melynek keretében amatőr népművészeti pályázatot hirdetnek. A felhívásra jelentkezhetnek a megyénkben élő egyéni pályázók, illetve a megyében működő szakkörök. A népművészeti napok rendezői felnőtt- és gyerjnek korcsoportban népi hímzés, szövés, fafaragás, vessző- és gyékényfonás, fosztásmunkák, fazekasmunkák, gyűjtés, népi gyermek- játékok, nemezmunkák, kismesterségek és egyéb kategóriákban (tojásfestés, gyöngyfűzés, lószőrfonás stb.) várják az érdeklődők jelentkezését. A beküldhető darabszám korlátlan. Hogy a népművészeti munkák között kategóriánként melyik a három legjobb, mely díjazásra érdemes, azt országos szakemberekből álló zsűri dönti el. Nem díjazhatok azok a darabok, melyek már országos, vagy megyei pályázaton nyertek, illetve azok másolatai. A díjakat a népművészeti napok mgenyitóján, május 2-án adják át. A pályázat az országos népművészeti kiállítás megyei előrendezvénye. Az országos és egyéb kiállításra nem kerülő anyagokat — június 20-ig postán küldik vissza azoknak, akik május 25. és 31-e között személyesen nem veszik át. Az érdeklődők április 6. és 12. között küldhetik be munkáikat a mezőkovácsházi művelődési házba.
