Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-18 / 65. szám
■ 1987. március 18., szerda Tájképrészlet „csata” közben Benyomásrészletek egy megyei körút során Citerás és hangszerkészítő Egy továbbgondolva is favicc szerint a népművelőt az különbözteti meg a „normális” halandótól, hogy ő akkor is hisz, remél, amikor az egyértelműen kilátástalan és felesleges. Kevés olyan szakma és hivatás van manapság, amelynek művelőiről ennyi vicc, bizony pejoratív kicsengésű szólás keletkezzék. A sokszor durva tréfák céltáblái azonban (egyenlőre) hősiesen tűrik az élcelődéseket. Hiszen tisztában vannak azzal, hogy annak ők csak áldozatai. A maró irónia alapja * az a helyzet, amelynek megváltoztatására ugyan nem sok remény van ezekben az években, ők azonban igyekeznek mindent — sokszor azon túl is — megtenni. S ami a lényeg: önért, érted, értem — valamennyiünkért. Műveltségünkért, ' kulturális jövőnkért, egyetemes fejlődésünkért. Február utolsó napjaiban a Megyei Művelődési Központ. a megyei könyvtár és a megyei moziüzemi vállalat munkatársai egy előzetesen kialakított „utazási terv” szerint három nap alatt sorra látogatták Békés megye valamennyi művelődési intézményét, hogy megbízható pontosságú térképet készíthessenek a manapság oly sokat vitatott közművelődési állapotokról. Az így szerzett információhalmaz kiértékelése talán hónapokig is eltarthat, néhány benyomásáról azonban számot tud adni e sorok írója, aki részese lehetett ennek a nagyszabású és jelentős, országos összehasonlításban is egyedülállónak nevezhető „kirajzásnak”. Ritkán fogalmazzuk meg, noha a kérdésre adott válasz határozza meg magatartásunkat: mikor (lehet) vonzó a művelődési ház, a mozi, a könyvtár? Valamennyien azonnal megadhatjuk a választ: akkor, ha annak technikai-kényelmi-műszaki feltszereltsége lényegesen több és korszerűbb, mint amit az átlagember otthonában meg tud teremteni. „Békéscsabán selejtezték le ezeket a székeket, amelyeket aztán sikerült megszereznünk — mutat körbe a nagyteremben Szabó Éva, a Nagykamarási Általános Művelődési Központ igazgatóhelyettese. a művelődési ház vezetője. — Én sem ülök be szívesen a nagyterem széksoraiba, ugyanis annak legalább egy pár harisnya. vagy a szoknya látja kárát. Gondnokunk sokszor csodákra képes, amikor alkalomról alkalomra nekilát a székek kijavításához.” A művelődési házat 19 évvel ezelőtt avatták, azóta ugyanaz a berendezése... De menjünk pár kilométerrel odébb. Almáskamarás, az előbbi integrált intézményhez tartozó klubkönyvtár. Túlzás nélkül állítom, nem sok bizalommal lép be az ember az eredetileg — vagy száz esztendeje — „nagykocsmának” épült, mára már bizony rogyadozó építménybe. . . Hankóné Szabó Piroska, a klubkönyvtár vezetője: „Nagytermünk ősztől tavaszig használhatatlan, ugyanis a három olajkályhával sem fűthető be. Elektromos rendszere majdhogynem életveszélyes.” A nemrégiben várossá nyilvánított Mezőkovácsháza művelődési központja (benne kap helyet a könyvtár is) hasonló panaszok gazdája: ha egy* kicsit komolyabban vesszük az előírásokat, már régen be kellett volna zárni az épületet, pontosabban a nagytermet, a villanyhálózat veszélyessége miatt. Talán kevesen tudják, hogy ez megyénk legnagyobb nagyterme. Országos táncversenyek, népművészeti kiállítások és találkozók helyszíne. Rövidesen egy újabbat szeretnének rendezni... Valami nem stimmel a nagybánhegyesi művelődési házban, amely — az előzőekben említett intézményekhez hasonlóan — a hatvanas évek második felében, az akkor elfogadott elvek szerinti típústerv alapján épült. Dudás Károlyné, az általános művelődési központ igazgató-helyettese, a művelődési ház vezetője mondja: „Ígéret van arra, hogyha a tanácsházán a tanácsterem székeit lecserélik újra, a régit megkaphatjuk. Addig a hatalmas előcsarnokunkat sem tudjuk kihasználni, hiszen még a mozielőadásokra várakozók sem tudnak mire leülni.” Ezt a művelődési házat különben most újítják föl, a vezetőnő szerint is „a nagyközség most már-már erején felül próbálta meg bepótolni az elmúlt évtizedek hiányait”. Méretarányában e községnek megfelelő ez a tiszta, ma már rendezett, gázfűtésű ház. Ha azt mondom, hogy megyénk már-már galaktikus méretű, legkevesebb. hogy rosszra gondolva csóválják a fejüket. Pedig a „törzsfejlődés” szinte valamennyi fázisát fel lehet még lelni szürkébb hazánkban. A kőkorszakitól a vágyott holnapig... Tizenkettedik életévébe lépett a gyulai művelődési központ, amelyhez az épülettől néhány száz méterre álló ifjúsági ház is tartozik. Aki belép ebbe a központba, valóban otthon érezheti magát. Felszereltsége és programkínálata jószerével a nemzetközi összehasonlítást is kiállja. Persze, akik itt dolgoznak, azok ennél is többet szeretnének. S legfőképpen: a gyulai közönség is... Közúton is egy tucat kilométernél nem sokkal többre fekszik Üjszalonta. Népességét naponta kell jegyezni, hiszen állandóan csökken. Születés már régóta nem volt. temetés sajnos annál több. Az egykori tanácsházán „Elöljáróság” tábla díszeleg, a tartó szegeket máris ereszti a jövőtlenségbe fásult vakolat. A szomszédos telken áll a néhai művelődési ház, amelyet a közelmúltban végleg be kellett zárni. Fűthetetlen. kihasználhatatlan, jószerével az összerogyás fenyegeti. Az elöljáróság épületének egyik szobáját kapta meg a helyi ifjúsági klub. A szuvas és takaríthatatlanul elmocsko- lódott deszkapadlóra légypiszkos plakátok reklámlányai vigyorognak: a poszterszerűségek feladata, hogy a hulló meszet visszafogják. A közművelődésnek itt a technikából mindössze egy iskolai (mono) lemezjátszó jut. amelynek leltári helye a szomszédos szobában lévő. heti öt órában nyitva tartó könyvtárban van. Vagy négyezer kötet sorakozik a polcokon pedáns rendben. Közel száz beiratkozott olvasóról van nyilvántartás, amelyből kilenc (!) a-> gyermek. A legutóbbi közművelődési programra heten voltak kíváncsiak. Üjszalonta lakossága alig haladja meg a 180-at. Mozija, óvodája, iskolája sincs. .. Nemesi László (Folytatjuk) A Békéscsabai Állami Gazdaságban (Telekgerendás) 12 esztendeje működik a Me- doszhoz tartozó szlovák klub. A Röpülj páva kör ének-, tánc. és citerazenekara nemcsak hazánk különböző tájain, de külföldön is jó hírnevet szerzett magának. A citerazenekart Szelcsányi György vezeti. Tőle kérdezem: — Hogyan kezdődött? — Béreslegény voltam. Ügy éreztem, az ember az örömét, a fájdalmát leginkább dalban, zenében fejezheti ki. 14 éves koromban megtanultam citerázni. Aztán jött a háború, a nagy nyomorúság, jöttek a gyerekek. betegség és számos más gond szakadt a nyukunkba. Az állami gazdaságban fizikai munkás voltam, sokat dolgoztam. Nyugdíj előtt a művelődési otthon gondnoka lettem, ott több szabad idővel rendelkeztem. Elkezdtem citerát faragni. — És sikerült? — Nem azonnal, szép lassacskán. Neves citeraművé- szek segítettek. Öt nyáron voltam citerakészítö táborban. 1962 óta tagja vagyok az országos citerabarátok klubjának. Pribojszky Mátyás főtitkár, citeraművész — megyénk szülötte — jó barátom, időnként eljön Telekgerendásra és nagyon sokat segít nekünk. — Milyen érzés, ha elkészül egy citera? — Azt nem lehet szavakkal kifejezni. Amikor megszólal a húr. szárnyal a dal azon a citerán, amelyet én saját kezűleg készítettem, az valami felemelő érzés. Diófából faragok legszívesebben," de a tetejét mindig fenyőből készítem, mert ez adja visz- sza legtisztábban a hangot. Tavasszal megyei kiállítást rendeznek Mezőkovácsházán fafaragók munkáiból. Erre a bemutatóra nyolc citerával készülök. — És a zenekar? — Nagyon szeretem a gyerekeket. Harmadik generációt nevelem. Négy unokám táncol, zenél. Sok örömöm telik bennük. Ezek a gyerekek bátrak, nem lámpalázasak, nemeslelkűek, érzelmekben gazdagok. Szívesen jönnek a próbákra, szeretnek velünk, idő: ebbekkel együtt zenélni, éne telni. A próbát soha^ nem szabjuk ki percekre, igazi nótaestek kerekednek minden összejövetelen. Magyar és szlovák népdalok szerepelnek műsorainkon. Varga Andrásné klubvezető nagy hozzáértéssel és szeretettel szervezi programjainkat. Mindent komolyan vesz, s kitartása, fegyelme jó hatással van a környezetére. Én úgy érzem, hogy amíg a kezem fel bírom emelni* citerálok — ha kell „dirigálok”, de mindenesetre faragok. — Legemlékezetesebb fellépésük? — Csehszlovákiában 1986- ban. A szlovák együttesek fesztiválján Magyarországot mi képviseltük. Ausztráliából. az USA-ból, Jugoszláviából, Lengyelországból és Csehszlovákiából érkeztek együttesek. Mi 35-en voltunk, gyerekek, fiatalok és nyugdíjasok. 23 ezer néző előtt léptünk fel minden várakozást felülmúló sikerrel. Amíg élek, nem felejtem! Aranyplakettet nyertünk, beszélt rólunk a rádió, írtak az újságok, hanglemezre, videóra vették műsorunkat. * * * — Valóban örökké emlékezetes marad számunkra a detvai fellépés — magyarázza Varga Andrásné. — Sok jó barátot szereztünk. A gyerekek leveleznek az ott szereplő külföldi együttesekkel. A szlovák nyelvet azóta nagyobb odaadással tanulják, küldik, várják a postát. Ary Róza v mi®*
