Békés Megyei Népújság, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-21 / 44. szám
1987. február 21„ szombat KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Adatok és történetek az ugrai Bölönyekről és Nedeczky Istvánról Nem olvastam és senki nem mesélt összefüggően a Bölöny család történetéről, így a róluk alkotott kép nagyon hiányos volt. Azt tudtam, hogy a Bölönyek híres közéleti emberek voltak a magyar művelődéstörténetben és egy tagjuk (?) — Bölöny József — korunk jeles történésze. Egyéb kutatásaim során végül is „morzsánként” ösz- szeállt egy kép, amelyből most közreadok néhány részletet. Gondolom — mondanom sem kell —, hogy első számú adatközlőm Szabó Pál volt, akinek az írásaiban (Nyugtalan élet, Isten malmai stb.) több helyen olvashattam a családról. Azután a bihari Sárrét krónikása — Nagy Márton szolgabíró — is több helyen írt róluk, és megemlékezései emberközelbe hozták a Bö- lönyeket. Végezetül a lexikonok adataira is támaszkodom, meg az ugrai barátaim tájékoztatásaira, valamint a helyszíni vizsgálódásaim és tapasztalataim is adalékokkal szolgáltak. A család egyik legnevesebb tagja Bölöny József (1850—1930), aki szülővárosában — Nagyváradon — végezte jogi tanulmányait. Előbb a Közlekedésügyi Mi- nisztériuifíban dolgozott 1872—1874 között, majd függetlenségi programmal 1882- ben képviselőnek választották meg. 1887-ben a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz intendánssá (főfelügyelővé) nevezték ki. Erről a tisztéről ugyan 1,892-ben lemondott, de később, 1897-ben, amikor a színházat állandósították, ismét visszatért oda. Ezt követően 1910-ben az ugrai választókerületben újra országgyűlési képviselő. A költői próbálkozásai kevés eredménnyel jártak, de néhány verse megzenésítésre került, így a „Hét csillagból áll a Göncöl szekere” kezdetű dalát ma is sokszor hallhatjuk nótáink sorában. Itt kell elmondanom, hogy Bölöny József felesége Nedeczky Ferike volt, Deák Ferenc unokahúga. Később itt telepedett le Nedeczky István is, Ferike bátyja, akiről néhány érdekes adatot fogok közölni. Nagy Márton a másik Bölényről, a Sándorról (1855— 1896) is megemlékezik, akinek ő keresztfia volt. Leírja, hogy a Bölönyek e tagja Nagyváradon élt pompás palotájában, de csak télen. Amikor a felesége, Jozsinczy Karolina 1879-ben elhunyt, akkor Sándor is Ugrára költözött. Nem tudom megállni, hogy a feleséggel kapcsolatosan el ne mondjam, hogy a vezetékneve két erdélyi családnév összevonásából eredt. Inczédy József és Jósika Judit fiai 174Q körül Jozsin- czyra változtatták nevüket, és ebből a családból származott Karolina, a későbbi Bölönyné. Ezt követően a két család címerét is egyeztették, és az ugrai temető márványtábláján a báró Jozsinczy és- a Bölöny család címere látható. Nagy Márton egy rövid családtörténetet is közöl, és leírja, hogy az Ugray család a falu nevéről vette föl vezetéknevét és ez a birtok leányágon jutott a Bölönyek kezére. Olvasható, hogy valaha a faluban a Benedek rendiek apátsága működött, s az apát nyaralója a falutól délnyugatra az ún. kistemető helyén állott. Érdekes jellemzést ad Bölöny Sándorról, mely szerint magas testalkatú, életerős és pirospozsgás arcú, mosolygó szemű férfi volt. Ugrán mindenkit névről ismert, és a falu gyermekei mind az ő keresztfiai, -leányai, akiknek sohasem feledt el vásárfiát hozni a váradi nagy vásárokról. század hatvanas évei végén építtette, melyet később, amikor a szilaspusztait elkészíttette, iskolai célra a községnek adományozott. Ma is tanítás folyik ebben az épületben. Az Apátnyara nevű halom az Ugray család sírkertje Volt. Erről is beszámolt a krónikás, melynek szépségéről, növényeinek ápoltsá- gáról áradozó szavakkal emlékezik. Valószínűleg erre a halomra épült fel a Bölönyek kriptája, melyhez pár kilométerre fekszik Szilaspusz- ta. Nagy Márton írja, hogy amikor ő először ott járt, csak a szép számadóné takaros háza állott ott. (Megdöbbentően érdekes, hogy amikor én is ott jártam az ősz folyamán, először kit láttam, kivel találkoztam, mint egy juhász feleségével!) De ez azért nem túl lényeges, de az már igen, hogy azt a sárréti „paradicsomot”, melyről Nagy Márton ír, nekem már nem sikerült látnom. Nagy Mártont idézem: s.Még akkor tán — Bölöny József — meg sem álmodta azt a fölséges angolkerttel, ugró- kutakkal, hattyúk és kis lé- lekvesztők tavával, mesterséges barlangokkal övezett szép kastélyát az új földesúr.” A fenti sorok 1927-ben a Régi nevek — régi regék című kötetben jelentek meg Nagyváradon. A határbéli helyeket már hiába kereste a históriás. Minden elpusztult, kő kövön nem maradt. Aki kíváncsi, hogy mi történt a kastéllyal^ a parkkal, az olvassa el Szabó Pál Isten malmai című regényét, és a befejező oldalakon elolvashatja az eseményeket. Én ebből csak néhány sort idézek: „ ... hogy a kripta vasból kovácsolt ajtaja ki van feszítve, a koporsók szétborogatva, összezúzva, a csontok a sarokba összehányva. Két hulla fekszik a kripta közepén, a márványkockán, egymáson. Alól nyilvánvalóan a férfi, az utolsó földesúr..., s felül a nagyságos asszony. De a nagyságos asszony feje elgördült ide a küszöbhöz, s úgy van itt, mint egy megfeketedett, megaszalódott burgundi...” Nem folytatom az idézetet, csupán azt jegyzem meg, hogy később ezeket a csontokat az akkori községi vezetés összeszedette, és a köztemetőben elhantoltatta. A kripta zárótábláit, a márványlapokat pedig, a sírhalomra helyezték. Az eltelt néhány évtized megviselte a szépen faragott kararai márványokat. A tanácsi vezetés illő módon igyekszik gondoskodni erről a nem mindennapi, érdekes személyeket takaró sírhantról, de a végleges megoldásban segítséget érdemelnek. A táblák elhelyezésében és a sírhalom kialakításában a Sárréti Múzeum baráti köre is szívesen közreműködik: a tervek elkészítésében és a tevőleges munkában is. Indokolja ezt az a tény, hogy a magyar történelem és az 1849-et követő ellenállási mozgalom kiemelkedő személyisége is ebbén a közös sírban nyugszik. Az a titkos szervezkedés, mely Almásy Pál nevéhez fűződött, 1863-ban kettészakadt, és Nedeczky István volt honvéd százados lett a radikálisabb csoport vezetője. ö Deák Ferenc unokaöccse volt és Kossuthtal is felvette a személyes kapcsolatot. Terjesztették a Kos- suthtól kapott röplapokat, melyeket egy időben az ország 17 városában találtak kifüggesztve a hatóság emberei. 1864. március 13-án, a bécsi forradalom évfordulóján Nedeczkyék nagyszabású, Kossuthot és 1849-et éltető tüntető felvonulást rendeztek- Pest belvárosának utcáin, melyet hamarosan követett a sajnálatos lebukás. árulás folytán. A letartóztatási hullám során Almásyn és Nedeczky n kívül öt képviselőt, volt honvédtiszteket, értelmiségieket, földbirtokosokat és polgárokat tartóztattak le. Többen elmenekültek. Láng Ignác ügyvéd, aki 1848-ban Pest város főkapitánya volt, öngyilkos lett. Az 1865-ben kimondott igen súlyos ítéletek után a király kegyelmet gyakorolt, de a várbörtön ajtajai csak a kiegyezés megtörténte után nyíltak ki. Nedeczky ezután is Deák Ferenc környezetében élt, s noha cselekvő szerepet nem vitt a politikában, de befolyásos tagja maradt a Szabadelvű Pártnak Tisza Kálmán kormánya alatt is. Ugrára testvére révén került, s mivel családja nem volt, itt élt haláláig, mely időszakról vajmi keveset tudunk. Életútjának kutatása további munkálkodást kíván. Az ugrai temetőben porladó csontjai, életének ismert momentumai kiemelt megbecsülést érdemesítenek az utókortól. Miklya Jenő Pompás kastélyát a múlt Lóránt János: Szivattyútelepen J A Jozsinczy és a Bölöny család közös címere Száz éve született Dimcso Debeljanov Századunk tízes éveiben deres förgeteg suhant végig a kiteljesedő bolgár költészetben — 1912-ben a külföldre űzött Pencso Szlavejkov meghalt Olaszországban. Két év múlva a társadalom akkori tisztességtelen uralkodó körei egyetlen ösvényt hagytak nyitva a legnagyobb bolgár lírikusok egyike, Pejo Javorov előtt: az öngyilkosságot. S 1916. október 2-án, a Demir Hiszar melletti ütközetben elesett Dimcso Debeljanov. Dimcso Debeljanov 1887. március 28-án született Kop- rivstica városkában, a lázadó fészekben, ahol 1876. április 20-án elhangzottak az első puskalövések, melyeknek szikráiból föllobbant a legnagyobb törökellenes fölkelés tüze. Csodálatosan szép és romantikus, a derűs örökzöld fenyőerdőkkel borított, meredeken kapaszkodó szirtekben szinte menedéket kereső település. A szabadságvágy, a soha el nem halványuló nemzeti tudat és történelmi múlt, az igéző szépség és romantika elemekre föl nem bontható egysége. Ami Dimcso Debeljanov költészetét is jellemzi. Dimcso Debeljanov első versciklusa 1906-ban jelent meg Ajánlások címmel, ugyanabban az évben leérettségizett és hivatalnokként kezdett' dolgozni a Központi Meteorológiai Állomáson. De nem olvadt bele a lelket ölő, egyéniséget morzsoló hétköznapok néha elviselhetetlen szürkeségébe. Segített verseiben kikristályosodó, a szimbolizmus zátonyait kikerülő, s egyre jobban szárnyaló tehetsége. Általánosan elfogadott vélemény, hogy legtöbb műveiben inkább a magányosság, a már elillant szerelmek és boldogság gyötrelmeinek hullámai csapnak magasra. Ugyanakkor barátai, kortársai szerint Dimcso Debeljanovnak vidám természete volt, a költő, ha jelen volt, akkor csak ő lehetett a társaság lelke. E paradoxon kulcsa a társadalmi viszonyokban és az ezekből kivezető út keresésében rejlik. öt év hivatalnokoskodás után Dimcso Debeljanov szabad foglalkozású, szerkesztő lett. De csak három évig alkothatott. Jöttek a katonaévek, a két Balkán-háború, és az első világháború. S a borult, golyó szaggatta hétköznapokban költészete tisztulni kezdett az elégiáktól, a magány gyötrelmeitől. Már a fronton írt első verse, a Jönnek, vonulnak meggyőző bizonyíték erre. Eltelt nyolc hónap, a költő szabadságra készült. S az utolsó pillanatban jött a parancs: más tiszt megy haza, Debeljanov hadnagynak át kellett vennie egy majdnem teljesen szétvert századot, és meg kellett tartania a védelmi állásokat. Katonáival együtt esett el. Itt a kegyetlen esztelenség több volt, mint emberi tragédia. .. Sírján Koprivsticában megrázó szoborba merevedve egy egyszerű asszony, a költő édesanyja ül, aki „szelíd kábulatban várja fia visszatérését”. Kell-e visszatérnie? Hiszen tőlünk soha nem ment el. Gjurov Alexandar Dimcso Debeljanov versei: Vaksötét a város i Vaksötét a város, hangtalan szunnyad — s hűtlen éj hű gyermeke, bolygok hontalan, magányosan, ver az eső sűrű permete. Fekete falak közt téveteg lépteim kimérten konganak, s láthatatlan egyre csak követ, küld a múltam gyötrő vádakat. És a kedves gyermek képe, mely ott ragyogott küszöböm előtt, tiszta fénnyel, ím, életre kel, és a bánat egyre perzselőbb ... Jött a gyermek, ébredt — csupa láz ajkán lángoló mosoly tüzel, s én, kit örök szépség babonáz, múló kincsét nem fogadom el... Ó, a kínba dermedt múlt fagyos táj nekem, kietlen zord vidék, küldi onnan hozzám bánatos jajkiáltását: miért, miért? Vaksötét a város, hangtalan szunnyad — s hűtlen éj hű gyermeke, bolygok hontalan, magányosan, ver az eső sűrű permete. Pór Judit fordítása A meggyes mikor kivirágzott A meggyes mikor kivirágzott, de részegen szívtam szagát, pihentem, a szél meg viháncolt, fejemre virágport szitált. Ma újra ott jártam, de szárnyát a végzet suhogtatta ott, s nem hímport, de roncs lombot, sárgát, arcomba a szél csapkodott. Nagy László fordítása
