Békés Megyei Népújság, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-21 / 44. szám

o

igUiliMre

1987. február 21., szombat

A Kárpát-alj i

A határainkon túli magyar irodalom annyira beleépült az olvasói köztudatba, hogy sokszor szinte már nem is gondolunk arra: Sütő András, Gion Nándor, Du- ba Gyula, Tolnai Ottó, Cse- lényi László nem is Magyar- országon él, egyszerűen jó írókat, költőket tisztelünk bennük, úgyszólván nem is érdekes, hogy az egyik Erdélyben, a másik a Vajdaságban, a harmadik Szlovákiában él, alkot.

A Kárpátok alján élő magyarság a legkisebb lélekszámú a határainkon túliak közül, későn kezdte önálló irodalmi életét, s mindeddig nem esett meg vele a reve- láció, a csoda még nem történt meg; igazán nagy, igazán emlékezetes művet még nem hozott létre, amit úgy emlegetnénk, mint például

fiatal magyar

egy-egy Duba Gyula-regényt. De Bállá László a prózában, Kovács Vilmos a költészetben az egyetemes magyar irodalom számára is izgalmasat alkotott, ök, az ötvenes években indultak, alkotó ják az első nemzedéket.

S a fiatalok? A legújabb Kárpát-alji irodalom? A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején az ungvári központú irodalom is forrásnak indult. Űj meg új írók-költők jelentkeztek. S hamarosan szervezeti formát is találtak maguknak. Ungváron, a Kárpáti Igaz Szó égisze alatt, 1971. május

22-én megalakult a József Attila Irodalmi Stúdió, azzal a céllal, hogy ápolja az ottani magyar ajkú lakosság kultúráját, föllendítse az irodalmi életet, meg a lapot is támogassa versekkel, novelirodalom

Iákkal. A stúdió azonban hamarosan túlnőtt a szerkesztőség keretein, az egész Kárpát-alji magyar szellemi élet formálásában fontos szerepe lett.

Már az első évtized is eredményes volt: sokan maradtak, autonóm alkotóvá váltak, méghozzá annyian, mint amennyien soha azelőtt. 1981 decemberében Márkus Csaba elnök és Erdélyi Gábor felelős »titkár után új, háromtagú elnökség vette át a stúdió irányítását, ugyanakkor újjászervezték az idősebb pályatársakból, a Kárpáti Igaz Szó felelős vezetőiből és az irodalomtörténészekből álló testületet, a védnöki tanácsot is.

A József Attila Irodalmi Stúdió ma közel ötven tagot számlál. A szépirodalmi

alkotómunka mellett irodalomtörténeti, szociológiai kutatásokat is végez, ápolja és közreadja a magyar nemzetiség lakta terület folklórkincsét, munkájába zenészeket, képző- és iparművészeket is bevon. író-olvasó találkozókat szervez az iskolákban, a könyvtárakban, a falusi klubokban, az ipari és a mező- gazdasági .üzemekben. Ami ennél is fontosabb: könyveket ad ki. 1979-ben a József Attila Irodalmi Stúdió könyvtára címmel sorozatot indított. Mára tizennégy kötet jelent meg benne: Horváth Gyula, Ferenczi Tihamér, Finta Éva, Dupka György, Balogh Miklós, Imre Sándor, Horváth Sándor, Demjén Miklós, Füzesi Magda, Nagy Zoltán, Kőszeghy Elemér, Tárczay Andor, Bállá Teréz és Fodor Géza könyve. Ez évenként több mint két kötet.

Reméljük, új és nagy tehetségek jelentkeznek innét is hamarosan. Fehér László

Fülöp Béla :

Tavaszban maradva

(Illyés Gyulára emlékezve)

Tavaszban maradva, mint termő virágos ág,

Örök fehérben haladsz időn és téren át, ..

Most a fák dísze, a fehér gyász, ÉRTED,

Ki megmaradsz tavasznak, hitnek, konok küzdésnekP.

Intés, nekünk szóló: a suttogás mit sem ér,

De halld a szirmok szavát: Kell az okos remény, Porzók s bibék násza, a túlélés hite,

S mennyi szitokszórás, törpék szennyvize.

És itt vagyunk ebben a forró tavaszban,

Talpig virágban, s bizonytalanban,

Itthagytok mind, hogy folytassuk magunk.

Hogy bírjuk, s tegyük azt, amit te tudtál.

Tiszta forrásban mosdani akarunk,

Ezért emberi hitből KÖSZÖRŰ-t alkottál.

Verrasztó Gábor:

Míg Zorba táncolt

zene lüktetett körbefutva a falakon Görög napsütést idéző bouzbuki ddllamok átölelték a kitörni készülő szerelmet lágyan ringatták csókod ízét '

forrón-fázva ölelve szemed zöld fogságában tanultam repülni míg Zorba táncolt

Zsadányi Lajos:

Unokámnak

Pici lepke-kezed engem simogat szeret unokám

mesebeli tündér-palotám

g

iidi Ágoston:

;iz ebéd

Búcsúzó ebédre indultunk. Üticélunk a kirgizek nemzeti parkja, a Tien-san mesz- szi északi nyúlványának egyik kis fennsíkja volt. Már akkor, kiadós ismerkedés után, bizalmasan beszélgettünk. A gépkocsi szüntelen följebb kapaszkodott a hegyoldalon. Mi pedig, a három házigazda és jómagam. szinte minden kanyarulatnál komolyabbra fordítottuk a szót.

Reggelinket, úgy ezer méter magasban, egy dús füvű erdei tisztáson költöttük el-. Almapálinkát ittunk, főtt birkamájat, sózott teveszalonnát, csípős hagymát, rozskenyeret ettünk. Paraszti, pásztori szokás szerint. Csakhogy a hagyománnyal most városi, azaz fővárosi írók, vezető beosztású értelmiségiek éltek. Étkezésben, vendéglátásban, társasági viselkedésben, személyes maga- . tartásban egyként. Mennyire ösztönösen, mennyire tudatosan vajon? Miért, nálatok talán nem így természetes? — kérdezték a kérdésemre. Válaszul a faluból városba ragadó népáramlás hullámainak méretét és változtató, idegenítő hatását vázoltam.

Kétezer méter körül megint kiszálltunk. A meredély szélébe vágott út sziklaperemére könyökölve, hamisítatlan közép-ázsiai tájszeletre pillanthattam. Lent lombos fák alá búvó. kerek kis falvak, óriási zöld legelők, fölöttük éles határvonalú erdők, barna és vörös, csupasz kőtömbök, tetőzésül kékesfehér. örök hóval borított csúcsok. Hol, mekkora téren avatkozhat be itt a formáló emberi szándék és kéz? Tevékenységi helye hiába tágul, arányában parányi marad. Akit pedig ez a tapasztalat nevel, annak eszébe se juthat, hogy vállat rántson a természet és a belőle eredő hagyomány törvényére.

Lehet benne valami, latolgatták az eszmefuttatást a fekete hajú. ferde szemvágású férfiak. Mindenesetre a nemzeti közgondolkodás a legkisebb rossz eltérést is érzékenyen fogadja. Mikor például a ménesek hirtelen fogyatkozni kezdtek, a kommunista párt központi bizottsága maga hozott határozatot a lótartás fontosságáról. És emlékezhetem, hisz láttam, hogy még a magányos, régi jurtasírokat is széles, szabályos körben kerüli el a kukorica alá szántó traktor, pedig a köves fennsíkon drága a művelhető föld.

Üjabban a születések gyérülését, a válások növekedését kíséri izgalom és aggodalom. Hát ide is belopódz- kodott a járvány? Összevetettük az adatokat. Náluk alig tört meg az addig egyenletes szint. Veszélynek ez is sok, csóválták fejüket mindhárman. Hogy a magyarok ebben és az öngyilkosságban, sajnos, a legveszélyeztetettebb nemzetek közé tartoznak? ' Fenyegető, sőt. válságos helyzet. De, ugyebár. Nyugaton általános ez a baj.

Nyugaton? Onnan nézve, persze, akár Bagdad vagy Kazány is: Nyugat. Közel- Nyugat — játszottunk a rögtönzéssel. Első hallásra mégis furcsállottam a beolvasztó meghatározást.

Közben a keskeny hegyi út végére érkeztünk. Egy ugrálóan sebes folyású patak lépcsőzetes deszkahídjá- nál hagyva a gépkocsit, gyalog baktattunk föl a nemzeti park pihenő-, táborozótisztására. Tenyérrel merítve kortyoltunk a fogfájdítóan hideg. ízes vízből, aztán a sűrű, ruganyos fűre heve- redtünk. Meghaladtuk a háromezer métert. A távcső vastag lencséjét délre, a tadzsikisztáni, afganisztáni, kínai ormokra szegeztük, majd északra, a kazah havasokra. Képzeletben meghosszabbítottam a homályos karikává zsugorodó látóhatárt. Eldöntöttem, el is mondtam, hogy másnap — Frunzéból Moszkván át Ki- jevbe tartva — igyekszem kifürkészni, mikor érinti a repülőgép íve ott túl a turáni alföldet, azt a mezsgyét, ahol a vándorló hunok és magyarok valaha Ázsiából Európába léptek.

Nemzeti kegyhelyen voltunk. Nemzetekről esett szó. Valaki az egyik ősi kirgiz hősköltemény, a Manász szakaszait dúdolgatta, énekelgette. Magyar népdalokkal folytattam. Fölismerhe- tően rokon dallammal és ritmussal. Könnyen kiemelhettük, ismételgethettük, hason- lítgathattuk a zenei anyanyelv közös török vonásait. Hogy is állnánk hát azzal a keletiséggel és nyugatiság- gal? Tizenkét, méginkább tizennégy évszázad alatt mi ojtódott a régi törzsbe, és a törzsnek mely sejtjei győztek az enyészetben? Végül mindez mivé ötvöződött?

Előszedtük a húsokat, fűszereket és a hosszú, hegyes vasnyársakat. Sasliksütéshez készülődtünk. A gépkocsivezető az adagokat rakosgatta jókora, másfél ökölnyi kupacokba, vigyázva a fölcse- rélhetetlen sorrendre. Mi négyen tüzelőt gyűjtöttünk.

Szóval, a magyarság Keleten nyugatinak, Nyugaton keletinek számít, töprengett a szomszédom, elegyengetve behajlított karjában a száraz gallyakat. Bent mi ennek a következménye? Lehet köze az emberi állapotok ama kóros tüneteihez? De várjunk csak! Nem kényes, nem kellemetlen kérdés? Nem. Különben is, vegyük úgy, mintha beszámolni jöttem volna, nem idegen embereknek, nem idegen vidékre. Ami pedig az összefüggést illeti: nincs kizárva. Bár az áttételek menete többnyire szem elől veszett. A nyomokat biztosabban a nemzeti gondolkodás felső, vékonyka rétegében követhetjük.

Már első királyunk megélte és megfogalmazta a nagy dráma bevezetőjét. Fegyverrel verte le a keleti- ség dacos őrzőit, és beépülő alkalmazkodással vetette meg a nyugati kötődés alapját, az önálló megmaradás érdekében. A külső szétmor- zsolás kockázatát a benső feszültség kisebb kockázata árán hárította el. Uralkodói elvei közt ezért az egyik fő tétel az összesodródott népek, nemzetek, hagyományok élő egyensúlyának óvása lett — „különben meggyöngül és elvész az ország”. Ez a veszélyhelyzet hosszú ideig nem szűnt meg. ez a veszélyérzet nem csillapodott. Sok kiváló elménk magyarázta vele a külső és benső bajokat. Kelet népe vagyunk, panaszolta a legnagyobb magyar is, így csak a „szív szavát” értjük, holott az „ész szavához” kellene igazodnunk.

Gyorsultak az ebéd előké- szüleit. Lángra lobbantot- tuk a hosszanti máglyát, kivártuk, amíg tömény, izzó parázzsá húzódott, leszúrtuk a nyársakat tartó villás pálcákat, forgattuk, pirítgattuk a saslikpt. Sűrűsödtek a kérdések és a válaszok is. Veszély és biztonság? A Tiensan oldaláról nézve, a magyar történelem biztonságosnak mutatkozik, hisz mégiscsak szerves részévé vált az európai, a nyugati fejlődésnek, egyesítve most már azt a szocialista berendezkedéssel. De akkor honnan, miért burjánzik tovább a veszély- érzet? Honnan, miért az emberi viszonyok bomlásának annyi jegye?

Ne vegyék puszta ötletnek: épp ebből is. Kelet és Nyugat földrajzi és társadalmi, gazdasági fordulóján élve, a fordulatokat hol egyik, hol másik hatalmas erő vitte dűlőre nálunk. És hol túlzottan siettetve, hol fojtogatóan hátráltatva. Bele kellett vágnunk a tőkés termelésbe, erős polgárság nélkül. Vállaltuk a szocializmust is, őszinte szívvel, ámde népes és teljesen érett munkásosztály nélkül. A föladat újra és újra megelőzte a képességet. A cselekvési kényszer az elgondolást. Az állapot váltása az öntudat készültségét.

Törvényként érvényesült még az is, hogy ezek a változások és válságok a nemzeti egységesség és szétszórtság, önállóság és függőség változásaival és válságaival jártak. Ok és okozat bonyolult kölcsönösségeivel a háttérben. A magyar valóság kérdései ezért jelenhettek, jelentek meg elsősorban a nemzeti lét vagy nemlét kérdéseiként. Iszonyú teherpró- bának vetvén alá az érteni és ítélni akaró öntudatot.

Szertartásosan, lassan falatoztunk. Jólesően áthevül- ve az ízekben, illatokban gazdag sasliktól és a forrásvízben hűtött ajándék tokaji szamorodni nemes szeszétől, fanyar aromájától, hajlottunk a kedélyességre. Vissza-visszatértünk mégis a szárazabb gondolatokhoz. Tehát a benső nemzeti összhangnak részben még híjával volnánk? Igen. De nem osztályok és rétegek, hanem nemzeti lét és nemzeti öntudat közt. Magasrendű biztonságot pedig épp ez a találkozás adhatna. Akik óhajtják, sürgetik, mozdítják, evégett teszik.

Innen származna akkor irodalmunk és filmművészetünk értékesebb ágának ábrázolásbeli közvetlensége és keménysége, tömény katarti- kussága? Ez a szerep égetné bele elkötelező bélyegét? Innen. Ez. És ez a jelleg és szerep fogja párba az igazán politikával, tudománnyal. Együtt gyűrkőznek a két rossz szélsőség, az öntudat nélküli lét és a léttől elvonatkoztatott öntudat nyese- getésére, gyógyítására.

Ezer év után másik ezerre is terjed a tervezett jobbu- lás reménye? Békésebb, kedvezőbb körülményre számítunk. Midőn külső szükségesség már nem löki kényszerpályára a gazdaságot és a társadalmat, midőn nem kell erőfeszítésre vállalkozni elegendő erő nélkül, célt váltani sokoldalú készültség nélkül. Nemzeti lét és nemzeti öntudat úgy mind szélesebben és mélyebben áthatná majd egymást. Kelethez tartozva, Nyugatba ékelődve, ebben reménykedhetünk, és ebben reménykedünk.

Egyik pillanatról a másikra hűvös szél támadt. A hegyoldalra, a tisztásra sűrű árnyék borult. Kabátunkat hátunkra terítettük, a kihunyt parázsra földet szórtunk. Koccintottunk, kiittuk az utolsó poharat.

Hajnalban indultam visz- sza, Ázsiából Európába. Mikor a repülőgép a turáni síkság és az Aral-tó fölött szállt, tízezer méternyi magasból. a felhők rései közt csak a fű, a föld, a víz zöld, barna, kék foltjait vehettem ki. Érzelmes és ártalmatlan kalandba bocsátkoztam néhány percig. Aprócska alakokat idéztem oda, hajdani lovasokat, akik egyszerűen csak biztonságosabb szállást és kövérebb legelőt keresve, remélve poroszkál- tak az ereszkedő Nap iránt.

Lóránt János: Vadorzó