Békés Megyei Népújság, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-18 / 41. szám
1987. február 18., szerda Hogyan kezdik Szegeden? Városi televízié a tűzkeresztségen túl A szegedi városi televízió stúdiójában még folynak az építési munkák Egy tervegyeztető tárgyalás miatt várnom kell a szegedi városi televízió vezetőjére, Pavlovits Miklósra. A városi tanács emeletén, két, zugnyi helyiségébe zsúfolva vészeli át a kis stáb az előkészületek kemény hónapjait. A belső szoba ablakából áttekinthetünk a Bajcsy- Zsilinszky utcában, szemközt épülő szerkesztőségi épületre. Néhányan egy görögországi útifilm montírozásán dolgoznak. Még nincsenek rendszeres adásaik, de máris rengeteg a munka. Nem sok időnk marad a délelőttből a beszélgetésre Pavlovits Miklóssal. Elmondom, hogy a városi televízió szegedi indulásának első tapasztalataiért „házalok”, abban a reményben, hogy a megyénkbeli kezdeményezéseknek hasznára lehet majd a tudósítás. — Városi erőforrásokra támaszkodva szeretnénk nagyközösségi televíziózást megvalósítani. Tízmillió forintos nagyságrendű beruházásra alapozott programunk, első lépésében 11 ezer, második ütemében 19 ezer, távlatban pedig 35—40 ezer lakást érint majd. Átlagosan három fővel számolva családonként, ez már városi televíziós kört jelent. Jelenleg a belváros, az északi városrész, a makkosházi rész és Rókus tartozik a hálózatba. A következő ütemben ágaztatjuk le ezekről a vonalakról a Tarján- és az Odessza-lakótelepeket. A legelső és a legfontosabb kérdés nyilvánvalóan a vivőhálózat, a kábelrendszer kiépítése. A tervezésnél azt kell figyelembe venni, hogy erre ad a posta alépítményt, természetesen a fejlesztéseket figyelembe véve. A következő nagy kérdés — és itt tartunk mi is most —. hogy ki üzemeltesse a kábelrendszert. Veszprémben például kisvállalatok teszik, jó eredménnyel. — Milyen technikával indul a stúdió munkája? — Egy 20-csatomás, oda- vissza jeltovábbításra alkalmas, professzionális rendszer a miénk. Nyugati csúcs- technológiával dolgozunk. Egyetlen korlátunkat a rossz vételi körülmények jelentik. Békés megyében is ismerik a problémát, hogy a jugoszláv tv és a szentesi körzeti sugárzóállomás egymásnak ellene dolgozik. A technikánk tehát megfelelő, csak a stúdiónak kell elkészülnie. Van egy 3 coll-os Eumatic, félprofesszionális kameránk, de Szegeden tudunk még további három kamerát, amelyekre szintén építhetünk. — Milyen adásidőben tudnak majd sugározni? — Szegeden van lehetőség arra, hogy az MTV adásidejétől függetlenül, akár 10—15 órán keresztül sugározzunk. — Hogy áll a stáb szervezése? — Hét függetlenített ember már itt dolgozik, de külsősökkel is számolunk. Nyitott és a szakmával nem túlzottan „megfertőzött” embereket kerestem munkatársaknak. — Mivel foglalkoznak addig, amíg nincs rendszeres adás? — Tanulják a későbbi munkát, de közben már dolgoznak is. A most megörökíthető eseményekről, rendezvényekről, most kell megcsinálni az anyagokat. Például a Szeged története és a Szeged képzőművészete kiállítások akkor már nem lesznek láthatók, amikor a mi adásaink elindulnak. — A szorosabb értelemben vett munkájukon túl is hasznosítják-e majd a lehetőségeiket? — Egy jól „kitalált” városi videocentrumra építhetnének az iskolák: a helytörténet, a honismeret és a pedagógia legkülönbözőbb területein lehetnénk hasznosak. Ugyanez a videoközpont máris gyárt referencia-, munka- és oktatófilmeket, például az Ikarusznak, a Kábelgyárnak. A szegedi fürdők kérésére megcsináltuk a „Szeged a vizek városa”, az SZKV-nek pedig „A szegedi közlekedés története” című filmeket, de turisztikai, idegenforgalmi és más anyagokat is. Van mit csinálni tehát! Eddig körülbelül 15 órányi anyagot vettünk fel, köztük színházi előadásokat is. — Ezek szerint már bevétellel is lehet számolni? Tévédrámák dicsérete — Tavaly (kb. 4 hőnap alatt) félmilliós bevételünk volt; az idén egymilliót tervezünk hasonlókból. És ez még nem is a működési bevétel ! — Milyenek lesznek az adásaik? Mi a „koncepció”? — Nem városi híradónak szánjuk, hanem magazinműsorokat szeretnénk készíteni. Hasonló jellegűeket, mint a pécsi körzeti stúdió műsorai, őket tekintjük egy jó példának. Mindamellett lesz teletexinformáció és városi képújság. Szeged elég ^nagy város ahhoz, hogy mar atomizálva érezhetik magukat az itt lakók. Ám, ha televíziónk megismerteti őket a városi szellemi élet, a kultúra helyi jelenségeivel, eseményeivel, a neves személyiségekkel, úgy gondolom, hogy az hozzájárulhat valami közösségi érzés, közösségi tudat kialakulásához. A Szegeden élő emberek tudatát szegedivé tenni — ez lenne a mi szándékunk. — Eddig egy adás „ment ki” a városba. Milyen volt a visszhangja ennek? — Ez az adás nem arra készült, hogy csillogjon. A gyakorlati, technikai problémák érdekeltek elsősorban bennünket. De sokan érdeklődtek és jó véleményeket is hallottunk. Ennél nem is vártam többet. — Mikorra rendeződnek a feltételek? — A tél hátráltatta a munkát. A stúdió őszre készül el, de mi már adunk hamarabb is. — Milyen tanácsokat vihetek magammal Békés megyébe? — Meg kell keresni az embereket! Nem hiszem, hogy íróasztal mellett ki lehet találni a városi tv-t. Utazni kell, utánajárni a tapasztalatoknak, a hozzáértőket megkérdezni. Sokszor azt hiszik, hogy megspórolnak valamit egy jó szaktanácsadóval. Mindenesetre nagyon nehéz szakma ez. Itt is kell a jó döntés! Egy olyan léptékű városban, mint Békéscsaba, azt hiszem, különösen fontos a helyi értelmiség odakötése...! — Köszönöm a tanácsokat és jó adást kívánok! Kép, szöveg: Pleskonics András Fölértékelődött mostanában a televíziós játék. Több szempontból: a közönség mind nagyobb része csak a képernyőn találkozik hazai gyártású mozgóképpel, azt is ott nézi meg, amit a moziban láthatna; másfelől egyes alkotóink olykor a televízióban lelnek önmagukra, meghaladva legutóbbi mozifilmjeink színvonalát. S olykor még egy-egy nagy veszteség is növeli valamely tévédráma jelentőségét. Páger Antal az utolsó szerepét játszotta el Mihályfi Imre irányításával Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című remekművének televíziós változatában. A kényszerűségből még inkább kamaradrámára szűkített-sűrített előadásban a kitűnő Cserhalmi György (Sebők Zoltán) és a szerepre nem ideális, de hozzá rokonszenvesen fölnőni igyekvő főiskolás, Hegyi .Barbara (Mira) Páger Antal helyett, immár csak a kamerához intézhették a 75 éves bölcs tudósnak szánt mondataikat. Mindebből — a tragikusan váratlan esemény ellenére — szívünkig ható, meggondolkodtató példázat született a „megváltás” örökké adódó lehetőségéről, a boldogság folytonos ígéretéről. S bár nem televíziós drámáról van szó, meg kell említeni azt a tényt, hogy az elmúlt időszak legjelentősebb eseménysorozata a magyar képernyőn Sára Sándor dokumentumfilmje volt, a Bábolna, mely múlt és jelen tanulságos összevetésével figyelmeztetett arra: valódi eredmények csakis a tehetséges emberek időben történő fölismerése, méltó feladathoz juttatása révén születhetnek. S ha nincs ez „intézményesítve”, a Burgert Róbertek hályogkovács módjára láthatnak csak munkához, saját kárukon okulva. Jelentős teljesítmények okvetlenül indokolt visszaigazolása mellett (Esztergályos Károly: A végtelenek a párhuzamosban találkoznak, Nóra; Ruszt József számos — színházi ihletésű — rendezése stb.) érdemes arra is figyelni: mit tesznek a televíziós alkotók egy korszerűbb „tévéköznyelv” kialakítása érdekében( Vannak erre valló törekvések. Még a Linda-sorozatban is, ahol Görbe Nóra szerencsés megtalálása révén egy cselekvő nő- és hőstípus elfogadtatásának — nagyon időszerű — folyamata kezdődött meg, eléggé ügyesen észrevett hazai negatív jelenségek előterében. Számottevő nyereség mutatkozik az említett televíziós köznyelv megőrző-továbbfejlesztő kezelésében a Magyar Televízió Fiatal Művészek Stúdiójának alkotóinál, munkáiban. Nem titok: a tévékritikusok ez évi díjkiosztó vitájában komoly hangsúllyal merült föl a gondolat, hogy ezt a tevékeny, újításra kész műhelyt díjjal kellene jutalmazni, ám ez a szokás — intézmény s nem személyek teljesítményének elismerése — egy idő óta nem divatozik. Szót érdemel itt Molnár György munkássága: a negyven küszöbén, hazai gyakorlatunk szerint fiatalnak minősíthető rendező új, merész hangvételű, történelemfaggató közéleti kabaréjával (Lódenshow) keltett annak idején figyelmet; legutóbb pedig osztatlan elismerést az Örökkön-örökké című tévéfilmjével. Mai öregekről szólt benne, némi érzelgős felszínességet nem kerülve el ugyan, de művészi fölfedezésekben sem szűkölködve. Dokumentum és művészi kitalálás vegyült e stúdió Alpári történet című produkciójában (El Eini Sonja rendezése), mely — a második műsor késő esti adásidejével sújtva — egy vélhetőleg megtörtént bűnügyet rekonstruált a kamera előtt, valódi vagy helyettesítő szereplőkkel. Ki-ki folytathatná ezt a gondolatsort a maga — képernyőről vett — példáival. Tévédrámáink dicséretére vállalkoztam, hibákat sem hallgatva el. A jelenség nem becsülhető túl kellőképpen, hiszen mozgóképi kultúránk alapjairól van szó. Kőháti Zsolt Dévaványa művelődési bizottsága Talán más is így van vele: ha bizottságról hall, rögtön valami sanda gyanúja támad. Mert mindenki tud arra példát, amikor is egy-egy probléma megoldására azért hoztak létre bizottságot, mert az előrelépésben már senki nem bízott, mert az a probléma esetleg a magamutogatás miatt eleve álügy volt (amit aztán agyonülésezéssel könnyű volt „megoldani”), és lehetne tovább ragozni. Magam sem nagyon bíztam abban, hogy a Dévaványai Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsága által 1985. dereka táján alapított közművelődési koordinációs bizottság kivétel lenne. Munkált bennem az a tapasztalat, mely szerint a közművelődési törvény által ajánlott művelődési házi társadalmi vezetőségek nagyon ritka kivételtől eltekintve, csak formálisak, gyakorlati .hasznuk nem igen van. Pedig a közművelődés vezetői idejének tetemes része pazarlódik el annak összetartására, „üzemeltetésére”... Pap Tibor tanácselnök, Ágoston Sándor- né pedagógus, a bizottság elnöke, Tóth Endre, a helyi szakmaközi bizottság titkára és Orosz Károly, az Aranykalász Tsz párttitkára, a művelődési bizottság tagjai, Takács Péter, a Megyei Művelődési Központ csoportvezetője (aki 1982. és 1986. között a ványai művelődési ház igazgatója volt) és Maruszki József, a művelődési ház elmúlt év novemberétől megbízott, most február 1-től pedig kinevezett igazgatója meggyőző érvekkel bizonyították, hogy a dévaványai bizottság szinte minden tekintetben igazi és gondos gazdája tud lenni a nagyközség közművelődésének. Nincs bizottság ósdi! Az alapítás ötletét egy tanácsi vb-ülés csiholta ki még ’85-ben. A nagyközség köz- művelődését taglaló jelentést tárgyalták meg, amikor felvetődött: valahogyan össze kellene hangolni a helyi gazdálkodó szervezetek és intézmények, meg a két közművelődési intézmény, a művelődési ház és a könyvtár ebbéli tevékenységét, az erre szánt erőket. A művelődési ház akkori igazgatója azt is hozzátette: nem ártana, ha felmérnék, ki és mivel tudná továbblendíteni a ványai művelődés szekerét. Rövid pár hónap múlt el, s a nagy gyorsan összeverbuvált bizottság a nagyközség asztalára tette első produktumát, az augusztus 20-i népünnepélyt. Ekkora tömeg még ilyen ünnepen nem jött soha össze — emlegetik még ma is. A másfél tucat tagot számláló bizottság minden tagja — volt, aki családostul, szomszédostul, kollégástul, barátostul — kora hajnaltól (az előkészítéstől) késő éjszakáig (a takarítás végéig) ott szorgoskodott a helyszíneken. Egyikőjük fogalmazta meg ennek az okát, lényegét: „szeretem, ha valami jól sikerül, és annak sokan örülnek”. így kezdődött és a szüreti bállal folytatódott. Ez — amennyiben lehetett fokozni a tömegsikert, hát rajtuk nem múlott! — talán még jobban összejött. A bizottság tagjai is lassan összemelegedtek; egy sikerrel kecsegtető közös ügyért közösséggé váltak... „Mikor szokták tartani az üléseket?” Zavartan néznek egymásra. Az új műv- házigazgató menti a helyzetet: „Holnapután lesz egy ülésünk. Első az idén. Az éves munkatervet beszéljük meg..A többiek is felengednek, aztán magyarázkodnak. Magyarázkodnak? Itt ez — szerencsére — így természetes: „Mi nem játszunk bizottságos- dit. Szinte naponta találkozunk, tudunk beszélni a másikkal. Nem az értekezleten van a hangsúly, hanem azon, hogy mindenki tegye a dolgát, végezze el azt, amit vállalt.” így a pénz is „több” Az elmúlt év elején a tanácselnök már úgy írta alá a helyi gazdálkodó egységekkel az együttműködési szerződéseket, hogy számításba vették a bizottságot is. Hiszen mondani sem kell: képtelenek lennének előbbre lépni, ha bizonyos anyagi előnyök nem származnának ebből a koordinációból. A dévaványai üzemek, szövetkezetek — erejükhöz, képességeikhez arányítva — több-kevesebb támogatást nyújtanak a művelődés helyi intézményeinek, az óvodának, az iskolának, a könyvtárnak, a sportkörnek, az egészségügynek, a művelődési háznak. Támogatást írtam, ami pénzt és „természetbeni juttatást” jelent. Ez utóbbi sajátságos közművelődési megfogalmazás. Sok esetben egy ingyen busz, valamelyik brigád javító-karbantartó társadalmi munkája sokszorosát jelenti, mint annak pénzben kifejezett, kiszámított értéke. S akkor még nem vettük számításba a segítés emberi oldalát, a kapcsolatok erősödésének pótolhatatlan jelentőségét. De pénz is, több tízezer forint, csurran- cseppen a közművelődés kiapadó medrébe. Aki adja, sokszor kiköti, mire. S hogy valóban úgy is volt, arról év végén meggyőződhet. Nos, az idei közös pénzekből egy komplett videóbernedezést szeretnének vásárolni, és hozzá megkezdeni & helyi videótár kazettáinak gyűjtését. Ebben az esztendőben 43,7 millió forintból gazdálkodhat a ványai tanács, amiből 25,4 millió a gameszé, vagyis az oktatás, az egészségügy, a közművelődés költségeire. A könyvtár valamivel több mint fél milliót kap összesen, de ehhez még jön 60 ezer forint könyvvásárlásra. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat azért, amiért a bolthelyiségért nem kér a tanács bérleti díjat, 20 ezer forint értékű könyvet ad a könyvtárnak. A művelődési ház összköltségeire 724 ezer forintot biztosítanak, de ebből 516 ezret bevételükből kell fedezniük. (A „miből” és a „hogyan” kérdéseire adható válaszok már egy másik cikk témái lehetnének. A kicsit magasnak tűnő bevételi terv nagyobbik hányadát a mozibérletért kapott 172 ezer, a helyi áfész művelődési házában működő Gyöngy presszójának bérleti díja fejében kapott 52 ezer forint és a hétvégi, 150-250 fiatalt is vonzó diszkók bevétele teszi ki. A korábbi években 400-450 ezer forintot terveztek egy évre a művelődési ház bevételeként.) A pénz felhasználását a bizottság úgy . tudja befolyásolni, hogy részese az éves munkaterv kidolgozásának és megvalósítáT sának. Az pedig csak úgy lehetséges, ha előbb számba veszik, hány forint van a kasszában. Ilyen tekintetben tehát ez a bizottság „egyszemélyben” betölti a művelődési ház társadalmi vezetőségének feladatait is. „A közművelődési párthatározat és törvény ajánlásai szerint a társadalmi vezetőség szerepe az elméleti-koordinatív tevékenységben, az irányítás segítésében van. A mai társadalmi-gazdasági valóság azonban azt mutatja, hogy erre így már nincsen szükség egy hozzánk hasonló nagyságú, helyzetű községben. Olyan testület kell, amely konkrét segítséget tud nyújtani. Nos, ez a bizottság szerencsére ilyen. Ezért szeretném, ha a jövőben is mindenkor számíthatnék rá” — fogalmaz az új igazgató. Felújítani a miivházat „A bizottságnak abban van felbecsülhetetlen érdeme, hogy a lakosság minden rétegének igényeit, kívánságait közvetíti, segít a szervezésben, a propagandamunkában, majd a programok után azonnal visz- szajelzi a közönség véleményét is, ami a továbblépéshez elengedhetetlenül fontos” — egészíti ki a tanácselnök. Csakhogy az is fontos szempont, hogy hol, milyen körülmények között történnek ezek a programok. Nem túlzás azt állítani, hogy a megye egyik leglepusztultabb művelődési háza a dévaványai. Elektromos hálózata és fűtésrendszere (olajkályhák!) elavult. A takarításhoz szükséges meleg vizet egy pár literes kis villanymelegítő biztosítja, a szennyvíz vödörbe csorog... Illemhely az udvar végén deszkából összeütve... A falak embermagasságig felvizesedtek... Nem folytatom. A teljes felújításra — a megyei tanács által évekkel ezelőtt kezdeményezett megyei rekonstrukció részeként — kidolgozott terv van, amely 15,7 milliós költséget vesz számításba. A munkálatokat 1988—1990-re ütemezték. Az Országos Köz- művelődési Tanácshoz — amikor azt még így nevezték; ma' a Művelődési Minisztérium egyik főosztálya — benyújtott pályázatukkal öt milliót kérnek, a megyei tanácstól pedig négyet. A többi pénzt — öt milliót tanácsi költségvetésből, 1,7 milliót pedig a helyi gazdálkodó egységek adnák össze — biztosítani tudják. De sok a „ha”, elsősorban ami az igencsak megcsappant központi támogatásokat illeti. Amennyiben nem kapnák meg a támogatást, úgy saját erejükből a legszükségesebb, elsősorban az állagmegóvást szolgáló munkálatokat el kell végezniük. Így sor kerülhet egy külsőbelső tatarozásra, vizesblokk (vécék, mosdók) kialakítására, a fűtés és az elektromos hálózat cseréjére, modernizálására, valamint a tetőszerkezet (beázás!) javítására. Pedig a nagyközség távlati fejlesztési tervében már szerepel egy olyan telek is, amelyre az új művelődési házat álmodták a ványaiak... Nemesi László
