Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-31 / 307. szám
NÉPÚJSÁG 1986. december 31., szerda Helységneveink nyomában Mezökovácsháza Haán Lajos, a pedagógus A helységnév -kovácsháza eleme egy Kovács nevű személy lakóhelyét jelölte. A mező- előtag a környék dom- borulati viszonyaira utal és a korábban különálló Refor- mátuskovácsházától és Tót- kovácsházától való megkülönböztetésül szolgált. Az utóbbi települések nevében a református- és a tót- előtag a lakosság vallására, illetve nemzetiségére utal. Pesty Frigyes — ki a múlt század derekán kiterjedt helynévgyűjtéseket végzett — nem cáfolja ugyan a fenti névmagyarázatot, 1866-ból származó sorai — más tekintetben — mégis izgalmasak: „Hajdan illetőleg 17-18 év előtt némelyek Bittó, mások Hosszúkovácsháza névvel említették e községet (Mező- kovácsházát — a szerk.) és pedig Bittó névvel azért, mert ezen község Bittó Albert Arad Megyei Silingyiai birtokos által telepíttetett 's noha telepítéskor még a föld tulajdonos Gróf Fekete Fe- rencz volt, mind az által a közvélemény Bittó Albertet hirdette földes Ürnak, noha Bács-Kiskun megye legfiatalabb városa évfordulót ünnepelt 1986-ban. A történeti források arra utalnak, hogy a jelenleg 8642 lakosú város már a XIV. században lakott volt. A település neve századokon át többször változott: Almás, Halmos, Hajmás, Hagycsak haszonbérbe tartotta Kovácsháza egy részét. Hosz- szúkovácsháza névvel pedig azért birtomért két sor házzal egy utczában annyira el volt nyújtva, hogy első átutazás alkalmával bárki is e közmondával jelezte "hosszú, mint Szt. Iván éneke«. 1857-ik év óta azonban két egész és egy fél, az az egy sor házas utczával bir, ez évben a magas Kir. Kincstár Tót-Kovácsháza községet ide telepítette." Ugyancsak nála olvashatjuk 1864. évi keltezéssel — Református Kovácsháza címszó alatt — az alábbiakat: „Mintegy 48 év olta Kis Kovácsházának is neveztetett, és pedig azért, mert 7 év előtt három Kovácsháza létezett u. m.: B. (Bittó — a szerk.). Tót és R. Kovácsháza, ezek kűzűl Refor. Kovácsháza legkisebb volt.” Fényes Elek az 1851-ben megjelent Magyarország ge- ographiai szótára című munkájában még mint népes -pusztát említi'a települést: „Kovácsháza (Ó- és Új-), Csanád v. (vármegye — a szerk.) népes puszta, roppant más, attól függően, hogy mely népcsoport uralta, vagy milyen fennhatóság alatt állt. A város első lakói magyarok voltak. A török pusztítás alatt, majd a Rákóczi- szabadságharc idején elnéptelenedett, a lakosság Esztergom környékére menekiterjedésű és igen gazdag, ut. p. Batonyához és Mezőhegyeshez egy jó mfdnyire: 2131 magyar kath., 378 ref. lakossal. Az utóbbiaknak itt oskolamesterük és leánygyü- lekezetök van, melly Dombegyházához tartozik." A múlt század végi lexikonok már arról adtak hírt, hogy Mezőkovácsházának vasútállomása, posta- és táviróhivatala, posta-takarékpénztára és két gőzmalma, Reformátuskovácsházá- nak pedig vasútállomása van. Mezőkovácsházán (Refor- mátuskovácsházával együtt) 1851-ben 2509-en, 1891-ben 5359-en lakták. A város lé- lekszáma 1986. január 1-én 7251 volt. Itt született többek között Kocsis János (1899. február 28.) földmunkás, a húszas években a KMP Központi Bizottsága titkárságának tagja és Sármezey Endre (1859. április 21) mérnök, a gazdasági kisvasutak építésének kezdeményezője, a motoros vasúti közlekedés hazai megteremtője. kült. 275 évvel ezelőtt, 1711- ben a lakók visszatértek, és megvetették a mai Bácsalmás alapjait. Ebből az alkalomból a nyáron ünnepséget is szerveztek Bácsalmáson. Ünnepi tanácsülésen „Bácsalmásért” emlékérmeket adományoztak a településről elszármazott művészeknek, társadalmi aktivistáknak. A művelődési központban Polgár Ernő bácsalmási születésű író szerzői estjét nézhették meg az érdeklődők. Az író hátizsákkal című darabban felléptek Tolnai Klári, Gáti Oszkár. Dunai Tamás és Bartal Zsuzsa. Az első német telepesek — 800 család — 1786-ban érkeztek Bácsalmásra. A XVIII. század a bunyevácok és a sokácok letelepedésének ideje. Bácsalmás a XIX. század második felétől 1962. április 1-ig járási székhely. A település a környék közlekedési, kereskedelmi, egészségügyi és kulturális központjává vált. Központi szerepét a mai napig megőrizte. Közvetlen vonzáskörzetéhez jelenleg 7 község tartozik. Az idén a városi jogú nagyközség ismét városi rangot kapott. Juhász Jenő Az 1717-től nagyobb számban Csabára települt lakosság az egyébként jó minőségű, de hadi sivataggá változott, elhanyagolt, elmo- csárosodott területet szívós szorgalommal újra termelékennyé tette, így idővel lényeges anyagi gyarapodást ért el. Magda Pál 1819-ben azt jegyezte fel, hogy Csaba szörnyű nagy falu 1720 lakossal, akik bővelkednek gabonával, marhával, juhokkal és kenderrel. Az 1800- as évek közepe táján már nemcsak saját szükségletükre termeltek, hanem piacra is. A gazdasági előbbre jutást nem követte a szellemi fejlődést szolgáló tanulási lehetőség. Csak olyan elemi iskolák léteztek, amelyekbe 2—300 gyereket írattak be, de ezeknek inkább a kisebbik része járt rendszeresen tanulni. Szükségszerűen vetődött fel a követelmény, hogy ezen változtassanak. Olyan intézmény létesítésének igénye jelentkezett, amelyben szélesebb ismeretekhez juthatnak a tanulók. Az igényt alátámasztotta a lakosság azon érdeke is, hogy jobban tudja kihasználni az adott piaci lehetőségeket. Jobb kapcsolatot tudjon létesíteni a környék lakosságával. Ehhez arra is szüksége volt, hogy a beszélt nyelvét, ' a szlovákot magyarral bővítse. A fejlődés szükségességét jól érzékelő fiatal Haán Lajosra várt a feladat, hogy a gazdasági mozgás következtében előtérbe került feladatok megoldását segítő intézmény létesítésére javaslatot tegyen. Az evangélikus egyház presbitériuma a tervet elfogadta és egy reáliskola felállítását határozta el: „Melyben némely felsőbb tanulmányok egyedül magyarul taníttassanak. Profesz- szául, egyben segédlelkészül Haán Lajos német honmulató hittudományi elválasztatott. Ez nemsokára honába visszatérvén, Nov. 8-án oskoláját felnyitotta”. (Ev. egyház jegyzőkönyve, 1842.) így lett Haán Lajosból pedagógus. Egyébként nem professzor, hanem történetíróként tartja nyilván a tudományos élet. Mint ilyenről tudósít Székely Lajos életrajzos írása is az 1970-ben megjelent: Tanulmányok Békéscsaba történetéből című kiadványban. De nem csak elismert történész volt, hanem kiváló pedagógus is. Az új létesít- ményű intézményt felsőbb magyar iskolának is nevezték. Ebből arra lehetett következtetni, hogy nem a szükségszerűen kitűzött célt, a gazdasági és kulturális igények kielégítését kívánta szolgálni, hanem valamiféle magyarosító szándékot. Haán Lajos azonban ezt írta róla: „A magyar iskolának egyik, célja valóban az volt, hogy a gyerekek tanuljanak meg magyarul, de ezzel koránt sem akartam azt elérni, hogy tanítványaim magyarokká legyenek, felejtsék el a magyar miatt saját tót nyelvüket, — óh ez nagyon távol állt tőlem.” A nyelvi beolvasztásnak még a gondolatától is elhatárolta magát. Némethoni tanulmányainak végeztével gazdag ismeretekkel tért haza, de lényegében gyakorlati képzés nélkül. No de már Szönyi Nagy-István 1695-ben: Magyar oskola címen kiadott könyvében olvasható, miszerint: „A munkáját könnyebbíti, útját rövidíti, elméjét a tanulónak csudálatosképpen segíti a tanító okossága”. Haán Lajos okos volt. Mint olyannak elég ereje, képessége volt ahhoz, hogy a kijelölt feladatot sikerrel teljesítse. Ami a tananyagot illeti, a már előbb is működő intézményeknek sem volt egységesen megállapított tanterve. így magának kellett kijelölni olyan tantervet, amellyel a tanítványait az adott körülmények mellett az elgondolásnak megfelelő ismeretekhez juttassa. Ezt Tanok rendszere címen meg is valósította. Az önmagában rejlő pedagógiai érzéket tanúsító módszerek alkalmazásával olyan eredményeket tudott elérni, hogy intézményét a megyei hatóságok mintaiskolának minősítették. Ennek titka elsősorban abban a minden idők pedagógusának példaképül szolgáló hivatástudatban található, ahogyan Haán Lajos a nevelői munkájához viszonyult. Idézve: „Nem vettem én félvállol a dolgot. Néha órákon át elsétálgattam az udvarban, kertben arról gondolkodva, mit kellene tennem iskolám emelésére. Én azt tartottam, hogy amelyik tanító ezt nem teszi, iskolájáról nem elmélkedik,„ iskoláját nem úgy tekinti mint központot, ami körül minden érzeménynek mozognia kell, az inkább maradjon le a tanítóságról, mert az nem egyéb mint napszámos, aki kenyérért dolgozik.” Módszertani eljárásai a mai gyakorlattól egyébként is, de iskolájának jellegéből adódóan is eltérőek voltak, hiszen közel másfél évszázaddal ezelőtt alkalmazta azokat, de a megtaníthatóság határáig kijelölt tananyagot azon módokkal is, gyakorlati értéket biztosító eredménnyel tanított meg. Ma már csak esetenként, a tananyagban előforduló meghatározásoknak a szó szerinti megtanulását követelő módszert Haán Lajos a magyar szókincs, kifejezőkészség fejlesztése, de egyéb, jóra vezető célból, a napra kijelölt anyagból minden gyerek kikérdezésével alkalmazta. Azt, hogy minden tanulót minden tárgyból mindennap feleltetni lehetett, az adott formát egyszerűen figyelem bevevően jól átgondolt, ún. monitori rendszerrel — a kijelölt tanulók bevonásával — oldotta meg. Haán Lajosra csak azok maradtak, akik a kikérdezőknek nem tudták hibátlanul elmondani a leckét. Azokkal szemben, akik még akkor sem tudtak teljesen kielégítően beszámolni, azért volt türelmes, mert tudta, hogy nem minden gyerek jut el egy időben az ismeretek megszerzésére. Nem alkalmazott olyan módszereket, amelyek bántották volna a gyerekek önérzetét. Személyiségének szuggesztív' hatásával, higgadt, barátságos modorával hozta felszínre a tanulókban rejlő pozitív tulajdonságokat, keltette fel bennük a szorgalmat, az ambíciót. Azt akarta elérni, hogy ne kényszerből, hanem belső késztetésből tanuljanak. Motivációs lehetőségként inkább a biztatást, a dicséretet alkalmazta. A kikérdezés hiearchikus végzésével rászoktatta tanítványait a feladatok rendszeres elvégzésére, a folyamatos, pontos munkára. A tanulók munkájának értékelésével előbbre jutási rendszert vezetett be. Ez önálló cselekvésre ösztönözve felkeltette a tudás kiegészítésének az igényét. így a tanítványai öntevékeny részeseivé váltak a tanulásnak. Egyéni kezdeményezésként képességeik határának nekifeszülve egészséges versengéssel is törekedett nemcsak a befogadásra, hanem ónálló ismeretszerzésre is. A tanulók „Ki mit tud?” formában kérdéseket adtak fel egymásnak. A versengésük abban is megmutatkozott, ahogy Haán Lajos írja, a világért sem maradtak otthon még akkor sem, ha a háznál disznóölés volt, vagy lakodalom. Attól féltek, hogy azalatt a többiek többet tanulnak meg. Tanítványainak életútját állandóan figyelemmel kísérte, és örült, hogy emberül megállják helyüket a közéletben. Azoknák pedig Haán Lajos nagyrabecsülése a vele való közvetlen kapcsolat megszakadása után is megmaradt, sőt akkor mutatkozott meg igazán. Hálásan emlegették, hogy minden tudásukat neki köszönhetik. Ügy vélték, hogy olyan tanító nem lesz több Csabán, mint amilyen az ő professzoruk volt. A hálás tiszteletnek magas szintű megnyilvánulása volt az, amikor száznál is több tanítványa köszöntötte őt, hivatalos működésének negyvenedik évfordulóján örömüket kifejezve, hogy jó egészségben élhet. Professzorkodása után is, mint igazgató lelkész, folyamatosan foglalkozott az iskolák állapotával. Az előző idők hiányosságaiból kiindulva a presbitérium élén állva a tanévek elején konferenciákat rendezett, ahol megtárgyalták a feladatokat, kijelölték a tanítandó anyagot. Javaslatokat tett az iskolák fejlesztésére, nem feledkezve meg a tanyai gye- -rekről sem, határozottan kijelentve, hogy: „Ezen a téren is tenni kell valamit!” A tanító bérezéséről az volt a véleménye, hogy az nem felel meg annak a fáradságnak, amellyel a hivatásuk jár. Haán Lajos naplót is vezetett. Az itt leírt tények abban is olvashatók, tehát hitelesek. A város vezetősége is kellőképpen méltányolva kimagasló érdemeit, mellszobrot állított a Körös-parti sétányon (képünk) és teret nevezett el róla a József At- tila-lakótelepen. Megillette, mert — a hivatalos tevékenységén kívül, röviden kifejezve — mindenben részt vett, ami üdvös volt Csabának. A jövő év augusztus 13. napján emlékezhetünk meg születésének 150. évfordulójáról. Sebő László Fotó: Kovács Erzsébet A református templom (Fotó: Suhajda Lászlóné — KS) Fotó: Szőke Margit Hazai tájakon Évforduló Bácsalmáson
