Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-13 / 293. szám

1986. december 13., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Diáksportkörök és egyesületek Tegnap délelőtt tartotta soron következő ülését a Bé­kés Megyei Tanács V. B.v If­júsági és Sportbizottsága. Az első napirendi pontban Győri László, a megyei ta­nács művelődési osztályának testnevelési és sport-főelő­adója tartott tájékoztatót a diáksportkörök és -egyesü­letek megalakulásáról. El­mondta többek között, hogy az iskolai tömegsport-fog­lalkozásokat és a mindennapi testnevelés „akcióit” össze kell hangolni az iskolában, a tanintézményben a DSK munkájával. A sportkörök és -egyesületek szervezésé­ben főszerepet kapnak az igazgatók és a testnevelő ta­nárok. Az 1987-re meghirde­tett Olimpiai ötpróba-akción részt vevő iskolákat a ren­dezők úgy ösztönzik jobb szervezőmunkára, hogy a nevezési díjakból bizonyos összeget visszaáramoltatnak részükre. A . második napirendi pontban a bizottság jelenle­vő tagjai módosították és elfogadták 1987. évi munka­tervüket. Gyere úszóversenyt játszani! Ma, szombaton szinte egész napos program várja a gyereke­ket és felnőtteket egyaránt a Gyulai Várfürdő fedett meden­céjében. Délelőtt 9 órától elő­ször csak a fiatalok veszik bir­tokukba a vízfelületet, ugyanis az 1. sz. általános iskola 3. c osztálya versenyre hivta ki a 2. sz. általános iskola 3. c osztá­lyát. A 4—4-tagü csapatok az úszóversenyen kívül matracos úszásban, játékos labdaverseny­ben és vízipólóban mérik össze tudásukat. A délutáni órákban a városi sportosztály rendezésében a Gyu­lai SE versenyzői és szülei áll­nak a jelképes rajtkőre, és csa­ládi váltókban mérik össze tu­dásukat. A legjobbak a gyulai áfész ajándékait kapják meg. Bronzérem Krakkóban Az Előre Spartacus női ké­zilabdacsapata a pozsonyi nemzetközi torna után nem sokkal újra útra kelt. ezút­tal a fennállásának 80. év­fordulóját ünneplő KS Krakkowia meghívására Lengyelországba utaztak, ahol egy igen erős mezőnyű tornán léptek pályára. A bé­késcsabaiak helyenként jó játékkal bronzérmesek let­tek. A hat együttest két hár­mas csoportba osztották be, s a csoportok azonos helye­zettjei mérkőztek a végső sorrendért. A békéscsabaiak eredményei: Előre Spartacus—KS Krakko­wia II. (lengyel) 27—23 (15—12). V.: Lisiak, Lartyka (lengyelek). A krakkói tartalékcsapat legyő­zéséhez nem volt szükség ma­ximális erőkifejtésre. Ld.: Bol- la 9, Mokosné 5, Hankóné 3. Előre Spartacus—Ruch Chor- zow (lengyel) 31—35 (14—16). V.: Brugmann, Sahlmann (NSZK- beliek). A második félidőben nyújtott jó teljesítményükkel nyertek a lengyelek. Ld.: Mo­kosné 10, Hankóné 9, Bolla 7, Sebenné 3. A 3. helyért: Előre Spartacus —Start Bratislava (csehszlovák) 28—22 (11—16). V.: Brugmann, Sahlmann. Két ellentétes félidőt láthattak a szurkolók. A véde­kezésben alaposan följayult csa­baiak megérdemelten fordítot­ták meg a találkozó végkimene­telét. Ld.: Mokosné 11, Hankó­né 7, Bolla 4, Ka sík 3. Az első helyért: KS Krakko­wia—Ruch Chorzow 28—25. Erkel-sakkemlékverseny ’86 Az erőfelmérés után várjuk a folytatást! Gens una su- mus! — azaz egy család va­gyunk —, ju­tott eszembe Gyulán, az idei, sok év után újra élet­re hívott Erkel Ferenc-sakk- eftilékverseny megnyitóján. Hogy meny­nyire szívügyének tekintet­te Gyula városa halhatatlan zeneszerzőjének, a XIX. szá­zad sakkmesterének emléké­re szervezett rendezvényét, azt bizonyítja az odafigyelés, amely már hónapokkal ez­előtt kísérte a szervezést a, vendéglátók részéről. A tá­mogatók pedig nemcsak anyagi segítséget adtak, ha­nem személyes jelenlétükkel is fokozták az érdeklődést, emelték a verseny rangját, segítették a tíznapos via­dalt. A Gyulai SE sakkszakosz­tályára hárult azonban leg­inkább az érdemi szervező- munka, hiszen bármennyire is jól „körített” egy ilyen esemény, a legfontosabb mégiscsak az, hogy milyen szakmai színvonalat sikerül biztosítani. Utólag elmond­hatjuk, nagyon-nagyon sok gonddal küszködtek a szer­vezők. Másfél hónappal a rajt előtt például kiderült, hogy ugyanazon a napon kettős forduló lesz az orszá­gos csapatbajnokságban, az OB I-ben és az OB II-ben. Ez rombadönteni látszott az életre hívók elképzeléseit, de aztán személyes kapcsolatok révén, mégis sikerült sok mindent „megmenteni”, és összességében jó mezőnyt verbuválni Gyulára. Ami magát a versenyt ille­ti, ritkán lehet együtt látni annyi mestersakkozót, mint ahányan a fürdőváros Park Szállójának hosszúterméberi játszottak tíz napon át. Ez a jól bevált, svájci rendszerű versenyek szisztémájának is köszönhető, szemben a hat­vanas évekbeli körmérkőzé­ses rendezési formával, ami­kor a megyénkbeli sakkozók általában csak a — jelképe­sen fogalmazva — kordon mögül láthatták a mesterek játékát. A mindvégig sport­szerű légkörben zajlott erő­próbasorozaton — amint már ismert — a kevésbé esé­lyes kecskeméti Ábel Lajos győzött, aki különben 2310 Élő-pontjával az erősorrend­ben csak a 9. volt. Végül ve­retlenül lett első, elsősorban nyugodt, pozíciós játékveze­tésével, mert szerintem sike­rének titka döntően ez volt. A 2. helyen a román Emil Vngureanu végzett. Ö esé­lyesként érkezett Gyulára. Stílusváltását látva, a Va- rasdy (Dutép SC) nemzetkö­zi mester elleni játszmájá­ban sajnálhatjuk igazán, hogy az Ábel elleni mérkő­zése már a 6. fordulóban le­zajlott. Akkor találkoztak, amikor még nem ismerte fel az igazi vetélytársat... Ve­retlenül végzett még Marosi, Sápi mester, a vendég A rendezők Jóvoltából a verseny vendége volt Sápi László, az MTK-VM mester sakkozója, aki 1960-ban, tehát a legutóbbi Er- kel-emlékversenyen győzött. Mint elmondta, nagyon jólesett szá­mára a kék-fehérek figyelmessége, és közelről is tanúja lehetett egy szép hagyomány folytatásának. „Sakkozópályafutásom ele­jén álltam még akkoriban, 25 évesen, s talán ez is az oka an­nak, hogy több mint negyedszázad távlatából is élénken élnek bennem az akkori verseny emlékei. Az elragadó gyulai környe­zet, az értő közönség, az Erkel-kultusz és a nagy riválisok, Flesch János nemzetközi nagymester és dr. Bán Ernő nemzetközi mes­ter ... akik, fájdalom, azóta már nem lehetnek közöttünk. Át­térve a mostani találkozóra, szerintem Ábelt főként nyugodt idegzete vezette a sikerhez, míg Varasdy kombinálókészségével tűnt ki és tette le névjegyét. Végezetül azt szeretném mondani: bízom benne, hogy a következő években versenyzőként is részt vehetek majd a gyulai Erkel-emlékversenyen.” Sápi László (balról) Perényi Bélával, aki egyik szenvedélyes ku­tatója az Erkel-sakkemlékversenyek történetének is Fotó: Béla Ottó a Bp. Statisztika versenyzője, teljesítménye azonban csak az 5. helyhez volt elegendő. A mezőny Élő-pont szerin­ti erősorrendjét összességé­ben igazolta az Erkel-emlék- verseny indulói között ki­alakult sorrend is. Vala­mennyi, magasabb pontszám­mal rendelkező sakkozó a mezőny első felében végzett — három induló kivételével. Ami a Békés megyeieket il­leti, azt mondhatjuk, hogy a versenyek rendezésében a Viharsarok ma sikeresebb, többet tud felmutatni, mint élversenyzőivel a táblákon. Mindenesetre erőfelmérőnek nagyon jó alkalmat biztosí­tott a gyulai viadal, de — ezt nem először írjuk le eze­ken a hasábokon — most sem használta ki mindenki a tálcán kínált lehetőséget. Amikor pedig jóval olcsób­ban, megint csak képletesen szólva: hármasával is lehe­tett volna a lépcsőn följebb jutni, összességében a gyu­lai Herkó György mentette meg a házigazdák rangját- becsületét, azzal, hogy ki­lenc, Élő-ponttal rendelkező ellenfelétől 4,5 pontot szer­zett, és az 1987. év második fél évétől kezdődően felkerül a FIDE-listára teljesítményé­vel. Befejezésül feltétlen emlí­tést érdemel, hogy a a gyu­laiak rendhagyó záróakkor­dot is biztosítottak, hiszen eredeti ötlet: sorsoltak is dí­jakat a résztvevők között, miközben természetesen a legjobbak, a helyezettek nem Fortuna kegyeiből jutottak hozzá megérdemelt jutal­mukhoz. A jól sikerült ban­ketten a győztes, Ábel Lajos Ábrahám Györgytől, az Élésker Vállalat igazgatójától vehetett át ajándékot, míg •különdíjat kapott Kurucsai Margit mester is — Székely Vilmostól, a Park Szálló ve­zetőjétől. Csak a sablonosnak is vél­hető, ám egyedül ide illő óhajjal búcsúzhatunk az idei Erkel-emlékverseny tői: vi­szontlátásra jövőre! Valkó István ® — Egy igazi csapat mégsem lehet egyetlen vezér- egyéniség marionettfigurája. Ha csak nem egy Mara- donáról van szó. De Nyilasi nem Maradona. — Én nem áradozom Nyilasiról, - de tudom, kit ho­va kell helyezni a ranglétrán. Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem: aligha akadt volna még egy szövetségi elnök Európában, aki ennyi energiát, ideget áldozott volna, ennyit lótott-futott volna egy kérdőjeles játékosért, mint én Nyilasiért. Mindent megtettem, hogy rendelkezésre álljon. Ha Mezey és Csáki leül egymással tárgyalni, biztosan meg­egyeztek volna. De mint annyiszor a 8 év alatt, én voltam megint az ütközőpont. Üjra két .tűz közé kerültem, s megint nem volt erőm, hogy az asztalra csapjak. — Ügy foglalhatnám össze, hogy akkor, amikor a közvéle­mény szemében erőtök teljében valaminek a kezdetén kel­lett volna hogy álljatok, ti már valamiképpen — egymással — lejátszottátok a meccset. És ez a vég kezdete. — Május 2-án kora reggeltől forródrótkapcsolatom alakult ki a lienzi edzőtáborral. Hogy mennyire feldúlt volt Mezey, bizonyítja: szidni kezdte az edzőtábort, az autóbusz nehezen tud feljutni a hegyi úton, s teniszpályára sem engedik edze­ni járni a játékosokat, az étterem este hétkor bezár — csak úgy ömlött belőle a sok-sok panasz. — Valahol ki kellett adnia az indulatot, és régi igazság, hogy sötét szemüvegen keresztül délben is éjszaka van. — Mondom: Gyuri, hát ott voltál, megnézted. Most mit kezdjek? „Szerezd meg a mátraházi edzőtábort. Ha holnapig nem változik a helyzet, itthagyjuk az egészet.” — Ismét elhamarkodott lépések terhe szakadt rá. — Telefon Mátraházára Csetényi Csabának, az OTSH üdülőjébe: az egykori MTK-játékos, az üdülő gondnoka ki­csit meglepődik: Lienz helyett Mátraháza? De aztán rááll az alkura: „Május 4-ig külföldi vendégeim vannak, de hétfőtől tiétek az egész üdülő.” Aztán újabb telefon Lienzből: most meg az, a kérés, rendeljem fel Pestre a pécsi Mészárost és küldjem utánuk. Telefon Pécsre, a mindig szolgálatkész Kin­cses Tiborhoz — természetesen azonnal intézkednek. Egy­szer panaszt emeltek ellenem, hogy gyakran átnyúlok az ap­parátus feje fölött. Most hadd kérdezzek vissza: miért ne­kem kell üdülőt, játékost, utazást intézni? — Kafkai kérdést tettél fel, Gyurikám, a dolgok közepébe trafáltál, akaratlanul. — Hol van az apparátus? Hol van a hatalom? Kinek, kik­nek a kezében? Kafka hiába kereste a „hatalmat”, nem ta­lálta. Kérdésedre kérdéssel válaszolok: milyen apparátus az, amelyik illetékességi körén messze túlhaladóan beavatkozik bizonyos folyamatokba, de ezzel egyidejűleg nem ura saját illetékességi körének sem? Az apparátus keze mindenhová elér, de mikor egy nehéz pillanatban szükség volna arra, hogy segítőleg megszorítsa az ember kezét, megszűnik, elil­lan. Ebben az országban nem illetékességi körök szerint osz­tozunk a „szituációkon”, hanem fordítva: épp a szituációk szabják meg szeszélyesen, percről percre változtatva az il­letékességi köröket. — És még mindig nincs vége a napnak. Este megint hív Mezey. A Kronenzeitungból idéz: „Joschi Walter nyilatko­zott, hogy megegyezett a szövetséggel és Mezeynek nincs semmi joga Nyilasiról rendelkezni.” Jegyzetem a naplóból: „Valóban az idegösszeroppanás határáig juttatták Mezeyt?” — Kulisszák mögötti ügyekről beszélgetünk, de nyilván a közvélemény előtt hallgatni minderről nem lehetett. — Május 3-án felhív a Népsport, beszéltek telefonon Me- zeyvel, felolvassák nyilatkozatát. Megkérdezik, elmonda­nám-e a véleményemet. Közlöm, hogy estefelé belátogatok a szerkesztőségbe. Király Ferenc főszerkesztői szobájában néztük át Mezey nyilatkozatát, s az ahhoz fűzött Csáki­Mezei András: Ki beszél itt már Mexikóról? j Válaszok Végh Antalnak megjegyzést: „Nekem csak az volt a szerepem, hogy az Austria Wien kérését továbbítsam Mezeyhez. Egyébként is Szepesi beszélt utoljára az Austriával.” — Rád kente a felelősséget? — Az imént felidéztem az éjszakai telefonokat, a Szepesi— Buda—Mezey diskurzust, de egy telefonbeszélgetést kihagy­tam. Tálán éjfél lehetett már, amikor megszólalt a lakáso­mon újólag a telefon: Joschi Walter jelentkezett. Kicsit el­csodálkoztam, hiszen még soha nem hívott a lakásomon, nem is tudhatta a számomat. — Kilincselt nálad Nyilasiért? — Ügy is mondhatom. Kért, segítsem hozzá ahhoz, hogy Nyilasi ott legyen Innsbruckban, mert neki ehhez személyes érdeke fűződik, nem akarja kitenni magát fölösleges sajtó­támadásoknak. — Ismét a személyes szálak, és te mit válaszoltál neki? — Játékosmúltjára hivatkoztam — 1952-ben az olimpiai labdarúgótornán az osztrák labdarúgó-válogatottban játszott balfedezetet —, én dicsértem a közvetítésemben —, neki tud­nia kell, hogy az edzőtáborból csak úgy ripsz-ropsz nem szoktak elengedni játékosokat. „Szóval te Mezeyvel értesz egyet?” — kérdezte. Igenlő válaszomra elkezdte magyaráz­ni, hogy ő is elnök, tudja, hogy az elnök szava mennyit ér, hogyhogy én nem tudok parancsolni Mezeynek? Évtizedes barátságunk miatt nem akartam tudomást venni a váratlan hangnemről. Csendesen arra kértem, hogy talán jobb lenne most már pihenőre térnünk. — Letetted a garast Mezey mellett, ez teljesen egyértel­mű. — Igen, hát így beszéltem én „utoljára” az Austriával. S amikor elolvastam a kétsoros nyilatkozatot, magam is tol­lat ragadtam, s a következőket írtam a Népsportnak: „A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése a múlt év novemberé­ben, s ez év februárjában ismételten felhívta az OTSH menedzser­irodájának figyelmét, hogy az osztrák bajnokság májusi mérkőzés- sorozata miatt csak az biztosít garanciát Nyilasi májusban kezdődő edzőtáborozáson való részvételére, ha a bécsi Austria vezetése ezt Írásban is megerősíti. A többszöri felszólítás is süket fülekre talált. Ezért állhatott elő a mindkét fél számára kínos, jelenlegi helyzet. Szükségesnek mutatkozik a közeljövőben külföldre távozó labda­rúgóink szerződéseinek pontosítása a Nyilasi-eset kapcsán. Már ki­alakult a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki programja. Éppen az említett bonyodalom tapasztalatai alapján szükséges, hogy tételesen, mérkőzésenként szerepeljen a szerződésekben a magyar szakvezetés konkrét kérése. Rögzítendő továbbá az is, hogy ha a magyar válogatott az EB-döntőlg jutna el, mikor kötelesek a kül­földi klubok a magyar játékosokat csapatunk rendelkezésére bocsá­tani. Mint Nyilasi esetében is, az MLSZ csak javaslattevő szerv. A végrehajtásért az ezzel megbízott OTSH-szerv a felelős. Az adott helyzetben Mezey kapitány azon döntésével, hogy Nyi­lasit ilyen körülmények között nem tudja foglalkoztatni, teljes egé­szében egyetértek.” — Azt kértem Király Ferenctől, időrendi sorrendben kö­zölje a három nyilatkozatot, tehát Csákié előzze meg az enyémet. Sajnos, hiába volt a kérlelő szó. Másnap a lapban Csáki nyilatkozata jelent meg utolsóként, mintha ez lenne a replika az én szavamra., — Ismerős a táj: az ilyen apró csúsztatások láttán szorul az ember keze ökölbe leginkább. Amikor nem lehet sajtó­pert indítani, helyesbítést kérni — hisz helyesbíthető-e egy sorrend? amikor a sérelem jogilag megfoghatatlan. — Május 9-én Maróti Jánosnál, az OTSH elnökhelyettesé­nél egy nálam levő írás tanúsága szerint is Király elismeri, hogy így történt. — A nyilvánosság kizárásával, zárt ajtók mögött, világos. — „A jó poén kedvéért csináltam” — magyarázza. — Mennyi időd maradt arra, hogy nyugodtan végiggon­dold az ügyet? — Nem sok. Alighogy megszületett a három nyilatkozat, amikor hírt kaptunk: Nyilasi nem utazott Bécsbe, megtalál­ható pesti lakásán. — Meglepődtetek? — Gyenes András, a Népsport főszerkesztő-helyettese be­szállt a vállalati gépkocsiba, irány: a Zöldmáli út, Nyilasi lakása. — Otthon találtátok? — A kapuban találkoztunk össze, épp kisgyermekével sé­tálni készült. De amikor meglátott minket, mintha felvillanó örömet vettem volna észre rajta, és felhívott bennünket a lakására. A gyereket feleségére bízta, és elkezdődött a hoöz- szú beszélgetés. (Folytatjuk) BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja, Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hfrlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom