Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-06 / 287. szám
o 1986, december 6., szombat SZÜLŐFÖLDÜNK Helységneveink nynmában Méhkerék A település neve a mézet gyűjtő rovar, a méh és a kerek (kör alakú) erdő ösz- szetételéből keletkezett. A Méhkerék helységnév eredetileg olyan irtásfalura utalhatott, amelynek lakosai méhészkedtek. A korábban Bihar vármegyéhez tartozó, románok lakta, anyanyelvükön Méhke- rettyű néven emlegetett településről Fényes Elek az 1851-ben megjelent Magyar- ország geographiai szótárban a következőket írta: „Határa 1472 hold. melly- böl 900 hold szántó, 572 h. kaszáló és legelő; szőlő semmi, erdő 40 hold, s az egész határban csak ez majorsági birtok, mert a többit szerződésileg bírják a lakosok Eszterházy herczegtől. ... Földe nagyobbára szikes, kisebb részben gazdag fekete lapályos föld. Szarvasmarhát, juhot, szépen tenyészt. Egyébiránt az egész határ számtalan erekkel van körülvéve, és sok mocsárt mutat.’’ A század végén, 1891-ben Méhkerék nagyközséget 1521- en. 1984. január 1-én pedig 2295-en lakták. Fotó: Pénzes Ferenc Őrizzük meg! 0 csomorkányi templomrom Kerítés nélkül Jövök Vásárhelyről. Elhagyom Mátyáshalmot és keletnek indulok a földúton., Néhány kilométert kell csak megtennem, s balról a fák és bokrok között megpillantom a komor téglafalakat. Megállók, s elkezdek nézelődni a török hódoltság idejéből megmaradt romoknál. Sokszor jártam már ezen az úton, sajnálva, hogy az utóbbi évtizedekben nagyon magára maradt ez a pusztai nevezetesség. Csend van körülöttem, senki a közelben. Most először keresem az iskolát, amely nagy méreteivel kiemelkedett a környezetből. Ha Békéssámson felől jöttünk, akkor már a belsőmajornál meg lehetett látni: ott van Csomorkányi Nincs meg az épület, helyén már csak varjak kárognak. Érdekességnek számított, hogy a gyulamezői vasúti megálló (már ez sincs meg) a templomrom és a hódmezővásárhelyi vasútállomás központja egy mértani vonalba esnek, s egyenlő távolságra is, 15-15 kilométerre. A Ficsérléniától délre, az Erzsébeti úttól pedig északra fekszik ez a sík vidék, amelynek tengerszintmagas- ságá 88 méter. Ha nem párás az idő, a város déli részén lévő nagy épületek, kémények, gyárak mind ide látszanak a volt iskolaépület helyére. Ez az iskola a századfordulón épült, mintegy száz méterre a romtól. A környéken mindenfelé tanyák épültek, az olvasókör 1905. évben alakult. (Csomorkányi templomromi olvasókör.) Az egykori levéltári adatok szériát itt már a XIII. században falu volt, később Hunyadi János hadvezér birtokához tartozott ez a nagy határ. A 17 falu közül ez volt a legnagyobb, mely ettől a romtól délre és nyugat felé terjeszkedett. Ezt sok lelet bizonyította, amelyeket itt ásáskor, vagy szántáskor találtak. Előkerültek edények, cserepek, használati tárgyak; megégett csontok... De az is bizonyos, hogy itt sok mindent rejteget még a föld. A rom az 1930-as években erős kerítéssel volt körülvéve, nem lehetett belül még legeltetni sem. Vigyáztak rá a környékbeliek is, óvták mindenféle pusztítástól. Ám a kerítés már régen tönkrement, ma már nem védi semmi ezeket a téglafalakat. Még álldogálok egy kicsit, és azon gondolkodom, 416 esztendő óta állanak itt ezek a kopár falak: mesteri munkával készítette őket az ismeretlen kőműves. A bolthajtások, ablakok még dacolnak az idővel. Nagy tragédiát őriznek e komor, üszkös falak: 1566. évben elérte végzete ezt a települést. Éppen aratás ideje volt — ahogy a Szé rémiéi könyv leírja — június utolján hírnök hozta, hogy jönnek a török csapatok. A templom tornyában félreverték a harangot a nagy veszedelem hírére. A krónikás szerint Pertafa pasa csapatai megrohanták a községet és nagy gyilkolást, gyújtogatást végeztek. Aki tudott, elmenekült, a falut fölperzselték. Akik elbújdostak, újra elkezdték az újjáépítést. 30 év múlva ismét falu állott ezen a helyen. Azonban 1599-ben a tatár seregeknek került útjába a település, ők végleg elpusztították. A szatmári békekötés után Károlyi-birtok lett, majd Hódmezővásárhely kapta meg ezt a pusztaságot. Az 1850- es évek körül kezdik felosztani a legelőket. Nagyon vázlatosan ennyi a csomorkányi templomrom története. Jó lenne ismét bekeríteni, így megőrizni a török hódoltság pusztuló alföldi emlékét. Kép, szöveg: Sin Lajos Emlékezés Haerter Ódámra Ha Mezőberényben a címet olvassák, minden bizonnyal az ötvenes években százesztendős korában elhalt Haerter Ádámra gondolnak. Arra a fura emberre, aki lobogó ingben, suj- tásos ködmönben és rojtos bő gatyában (felesége földig érő ráncos szoknyában, pruszlikban) ünnepelt — én gyermekként még így láthattam őket —, hétköznap pedig szántott, vetett, aratott, tehát jó parasztemberként túrta a földet, asszonya fejte a tehenet. Ezúttal azonban nem róla, hanem azonos nevű fiáról, intézeti igazgatómról, gimnáziumi tanáromról szólok, ki ugyan nem volt iskola- vagy nevelőotthonalapító, mint Szeghalmon Péter András, szelleme mégis ma is fölöttünk lebeg. Az ifjabb Haerter Ádám az ország egyetlen hadiárva- intézetében — a ceglédi Su- rányi Károly József hadiár- va-otthonban — 1917—1944 között legalább háromszáz hadiárva, szegény sorsú, jeles fiút nevelt emberré, őrá emlékezünk most — volt növendékei — születésének 100. évfordulóján. Felesége, Jeszenszky Erzsébet, a me- zőberényi evangélikus ' lelkésznek volt a lánya. Szülei jó barátságban voltak Tessedik Sámuelnéval (a volt vízügyi mérnök özvegyével), a nagy Tessedik menyével. (Ennek a szerencsés ismeretségnek köszönhető, hogy tekintélyes Tes- sedik-kézirat maradt az utókorra.) Haerter igazgatóéknál nem volt gyermekáldás. így a száz nevelő otthoni gyermeknek ő volt a bölcs „atyja”, türelmes nevelője, jóságos gyámja, patrónusa és szociális érzelmű gondviselője. A gimnáziumban pedig igazságos tanár, aki mindig az ülés sorrendjében feleltetett, hol elölről a katedrától, hol hátulról, vagy éppen átlósan kezdve s végezve be. így kerülte el még a látszatát is a kivételezés lehetőségének. Pedagógus, nevelő, sőt, kertészember volt Haerter Ádám. De nemcsak kiváló pedagógus és nevelő volt, hanem hálás gyermek iá, aki aggastyán szüleit nem szé- gyellte, őket haláláig istá- polta, látogatta, igazgatói rezidenciáján rendszeresen vendégül látta. Sajnos, 1946- ban, hatvanévesen érte a halál. Így szülei jócskán túlélték. Emléke különösképpen kedves azoknak a még élő és volt növendékeinek — elsőként és büszkén —, azoknak, akik a Viharsarokból kerültek a „Surányiba”. Magából Békésből legalább húsz kiváló lateinert — orvost, állatorvost, mérnököt, tanárt, jogászt, okleveles gazdát, tanítót — nevelt ki alacsony sorból, nem túlzók, ha azt mondom, a porból. Ugyanennyien kapták meg az alapokat a kereskedői, ipari pályához. Babály György és Bobály Pál pedagógus, valamint a két kitűnő Velker fivér — mint bejáró tanulók — me- zőberényi, Gyányi Lajos orvos, tornászkiválóság, Gyányi Bálint gépészmérnök és Gyányi Károly református lelkész dévaványai, a Nemes testvérek és Hegyesi Imre, a sakkmatador, szeghalmi volt. Magam mint ceglédi— nyársapáti tanyai, homoki, paraszti hadiözvegy anyámnak ötödik „hadiárvája” részesültem kilenc éven át ebben az intézeti kegyben, jótéteményben. Amikor felnőttünk, szárnyunkra bocsátottak bennünket, az első világháború hadiárváit. De éppen hogy kinőttünk az intézetből, kitört a második világháború, újabb hadiárvákat „hozva”. E néhány sor mindössze tisztelgés akar lenni a me- zőberényi Haerter Ádám, a két világháború közötti nehéz, viharos idők — reakció és gazdasági válság — nagy humanista egyénisége előtt. Dr. Domán Imre Egri utcák ékszerei Az ország városaiban mind több helyen alakul szépítő egyesület. Köztük a történelmi múltú Egerben, a Hazafias Népfront keretében működik az egyik legtevékenyebb. Vá- rosszépítők: muzeológusok, építészek, különféle szakmák mesterei, szakemberei — sokat tettek a barokk stílusban épült belváros építészeti értékeinek megóvásáért, stílusjegyeinek megőrzéséért Gyöngyházfényű kandeláberek a bazilika előtt A ház „fülönfüggője”, avagy a jó bornak is kell a cégér .Diadém" a homlokzaton — kapuvédő kősas az OTP-fiók bejárata felett (MTI-fotó: Szabó Sándor —KS)
