Békés Megyei Népújság, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-18 / 297. szám
1988. december 18., csütörtök Gál Edit képösszeállftása..... ,ii H ANGSZÓRÓ Még két hét és elkiáltom magam: január, február, itt a nyár! Addig viszont, borongós esteken, jólesik behúzódni kuckóm mélyére, s egy csésze forró tea illatába burkolózva olvasgatni, vagy rádiót hallgatni. Ha hétfő, akkor rádió, így történt ezen a héten is. Bocsánat Se tánc-, se illemtanórákat nem látogattam, de tudom, nem illik mások szavába vágni vagy ha véletlenül mégis megesne ilyesmi, bocsánatot kell kérni. Ügy tűnik, a Rádiónapló legutóbbi vendégei nem sokat törődnek effélékkel, mert oda se hederítve, hogy a másik is mondja a magáét, egyszerre ketten, hárman is szónokoltak. Parlagi módon beszélő barátom mondaná róluk: „Nyomják a sódert”. Pedig bizonyára tanult, művelt emberek, szakmájuk szerint politológus, szociológus, pszichiáter, akik megszokhatták a közszereplést. Mégis, ha a mikrofon közelébe kerülnek, olyan beteges közlési vágy vesz erőt rajtuk, hogy hallgató legyen a talpán, aki bírja a szózuhatagot. Sokat is markolt és természetesen keveset fogott a műsor, amikor a magánkonfliktusainkat igyekezett felvillantani. A mexikói fociszerepléstől (te jó ég, meddig lehet még rágódni ezen a „világrengető” témán?) a nyugdíjasok elnyomoro- dásáig, valós és kiagyalt feszültségeket idéztek. Unalmasan, érdektelenül. Mivel nem szokásom az önkínzás semmilyen formája, csak a kíváncsiság tartott a hangszóró előtt: hátha oda tudok figyelni egy értelmes mondatra. Ezek a percek is eljöttek, a műsor vége felé, amikor Szo- kolai Sándor’ beszélt lelkesen, magával ragadón, hogy lám, itt van körülöttünk az élet, a meg nem ismételhető, varázslatos utazás, vegyük észre a .szépségeit. Nyugodtabb léptékkel, mégis intenzíven lehetne élni, szomjazva a cso- > dára, minden titkok titkára. Környezetünk hálójában Képtelen vagyok félelemben élni! Pedig éppen elég riasztó dolog vesz körül. Például sokat autózom, de télen is azzal az elhatározással ülök a volán mögé, hogy ködös, csúszós úton úgy kell vezetni, mintha köd lenne és síkosság. Jó volna, ha mások is hasonló elvet vallanának. Városi forgalomban, ha az autóbuszok bűzétől szédelgek vagy az országutakon, amikor kimustrálásra megérett füstölgő kocsimatuzsálemek pusztítják az egészségem, néha arra gondolok, meddig fajulhat még a környezetszennyezés? Senki nem érezheti felmentve magát saját felelőssége alól, mert amit ma elrontunk, rossz lesz az utódainknak is. Mondom és írom mindig, ha alkalom adódik: vigyázzunk, amíg van mire vigyázni! Soha rossz szót nem mondtam még semmi próbálkozásra, amely ezt a felmérhetetlenül fontos ügyet szolgálja.' Ezért is ajánlom mindenki figyelmébe Egyed László Környezetünk hálójában című új sorozatát, amelynek első része éppen a közlekedésről szólt. (Andódy) Dél-lengyelországi útijegyzetek (4.) A Tátra vidékén hosszabb időt töltött Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin is. 1912 júniusában érkezett Krakkóba, majd Zakopánétól néhány kilométerre, Bialy Duna jecben egy tátrai parasztházat bérelt, ott élt. A szobákban ma is ott állnak az eredeti bútorok: a faragott támlájú székek, a faágyak, asztalok, padok, zsámolyok, a padlón kézi szövésű kis szőnyegek. A pitvarból balra nyílik a hálószoba, jobbra Nagyezsda Krupszkaja édesanyjának szobája, mely mögött a konyha van. A ház ma múzeum. A Bialy Dunajecbe költözés nem szakította félbe Lenin politikai munkásságát. A Tátra-alji kis faluban éppen olyan sokat dolgozott, mint korábban. Eleven kapcsolatot tartott fenn az oroszországi forradalmárokkal. Számos utasítást, levelet. felhívást juttatott el hozzájuk, a szomszédos falu, vagyis Poronin postájáról. A posta melletti panzióba — ma múzeum — Lenin minden alkalommal betért, ahol A pororini Lenin múzeum Sebes folyású patak a Tátrában műnél gyakran rendeznek idegenforgalmi rendezvényeket, ünnepségeket. A csehszlovák—lengyel határon a Javorina és Lysa Polana közúti határátkelő a tátrai nemzeti park szélén fekszik, az öt tó völgyében. Igaz, csak a nevében szerepel az öt tó, valójában mintegy 200 különböző nagyságú természetes tavacska húzódik meg a hegyekben — magyarázza Tadeusz, a hegyi, vezető. Személygépkocsival a park széléig lehet menni, autóbusszal, néhány zloty befizetése után csaknem a helyszínig utazhatunk. De kár lenne a buszban maradni! A látvány az egy-két kilométernyi gyaloglásért többszörösen is kárpótol. Erdő- rengeteg, zúgó patakok, vízesések — ez utóbbit itt Dör- mögőnek becézik — tisztások, a felhőket fésülő - bércek. Valamennyi együtt és külön-külön is az ember szemének, lelkének gyönyörűséget ád. No, és az út végén a tó! Meredek sziklák között valóban tengerszem a 850 méter hosszú, 56 méter több fontos tanácskozást is tartottak. A megbámult patinás faház a maga nemében szinte páratlan. A poronini és a Bialy Dunajec-i múzeumot minden évben több tízezren keresik fel. A poronini múzeumnál lévő Lenin emlékszéles és átlagosan 51 méter mélyítő, ami a tátrai tavak között az ötödik legmélyebb. Partján körbe gyalogút vezet, a víz sötétkék, amit mélysége ad. A part mentén, az újratalálkozás reményében, a vízbe dobott pénzérmék, mint halpikkelyek csillognak. Tadeusz Szemüveges fiatalember a hegyi idegenvezetőnk, aki a Tátrában született, s már kisgyermekkorában bebarangolta a hegyeket. A hegyi vezetők és idegenvezetők vörös pulóverét viseli, bal karján két, egy centiméteres^ fehér csík fog közre egy kéket. Zakopane környékén mintegy 250-en vannak, közülük 20-an főállásban dolgoznak. — Mi kell ahhoz, hogy valaki hegyi vezető legyen? — Ismerje a vidéket, jói tudjon síelni, megfelelő fizikummal rendelkezzen,« nem utolsósorban szeresse a természetet — miközben megtudom még: síversenyző volt, 1960—64 között összetett eredményei alapján a hazai rangsorban mindig az első tfz között szerepelt. — Sok a munkájuk? — Van. A nyáron csak Zakopane környékén 18-an vesztették életüket a hegyekben. A ködben eltévedtek, a jeges útról szakadékba zuhantak. Télen gyakori a lavinaomlás, szinte mindennap ki kell valakit ásnunk a hó alól. — Sok gondjuk van a magyar turistákkal?-r Nem emlékszem, hogy valaha is lett volna velük problémánk. — A hegyi idegenvezetést, a mentést meg lehet tanulni?-r Igen! Mi sem bizonyltja jobban, hogy van egy főállású magyar bajtársunk, ráadásul olyan fiatalember, aki az Alföldön született. — Mit tanácsol az Idelátogatóknak? — Egy itteni, tátrai közmondással válaszolok: „Tiszteld a hegyeket, s ők is tisztelnek téged.” Készül a karácsonyi bejgli
