Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-04 / 260. szám

1986. november 4., kedd NÉPÚJSÁG Igazgató van, intézménye nincs Lesz-e csabai „tégla kettő”?! Az elmúlt nyáron keltező­dött a hír: a megyei tégla- és cserépipari vállalat bé­késcsabai Kulich Gyula Mű­velődési házát „megvette” a megyei tanács; azt haszná­latra a Békés Megyei Műve­lődési Központnak adta át. Lapunkban is megjelent a rövid interjú az „új gazda” egyik vezető tisztségviselőjé­vel a tervekről, elképzelé­sekről. Az új szárnyra kap, a régi azonban a földön marad — szokták mondani. A bizony nem éppen bizalomgerjesztő jelenről és a — talán sejte­tő — jövőről beszélgettünk a „földön maradt”, vagyis egyelőre csak papíron létező „új” téglagyári művelődési ház igazgatónőjével, Vörös Sándornéval. — Sokan a dolgozóink kö­zül még ma sem tudják, mi is történt valójában. Igaz, a vezetői döntés végigfutott minden vállalati demokrati­kus fórumon. Sajnos, az a hétköznapi gyakorlat: hiába tárgyalták a legkülönbözőbb testületek, a gyárak dolgo­zói, volt közönségünk még­sem tud róla. Bizonyos el­lenérzést is keltett a döntés: az emberek úgy vannak ve­le: az elmúlt években eny- nyi és ennyi órát társadalmi munkáztam szabad időmben, hogy végre „rendezett” le­gyen a „téglagyári kultúr”, aztán most eladták a fejünk fölül... Pedig az ok egy­értelmű és megérthető. Mi­vel a vállalat I. számú gyá­ra megszűnt, illetve meg­szüntetés alatt áll, ezzel együtt a fűtési-világítási rendszert is le kell építeni. Vagyis a csökkentett „ener­giaháztartásban” aránytala­nul túl nagy cikket vágott volna ki a művelődési ház. Elkülönítése aránytalanul nagy költségbe került volna. Mindezek fedezését csakis a vállalat jóléti-kulturális alapjából tudták volna meg­oldani. S mivel a művelődé­si ház világítása és fűtése egy évben százezer forintos nagyságrendű, aligha lett volna elképzelhető, hogy ezt így megoldhatták volna. Nem volt, nem lehetett mi­ből — más kára nélkül! S azt sem lehet eltitkolni, hogy a művelődési ház je­lentős körzeti munkát vég­zett. Felvetődik a kérdés: a vállalat miért fizesse a ja- minaiak művelődésének költ­ségét akkor, amikor az ezért felelős állami szervezet nem nyúl igazán a zsebébe? — Mindezek mellett nem egy gazdaságpolitikai döntés is született, amelyek már nemcsak a volt művelődési ház elviekben biztosítottnak látszó működését kérdőjele­zik meg, hanem gazdálkodási szempontból is a változást bizonyítják ... — Tudomásom szerint nem kis munkával a vállalat át­tért az úgynevezett piacori­entált gazdálkodásra. Ez ön­magában nagyszerű, az itt dolgozók érdekeit is anyagi vonatkozásokban szolgáló döntés volt. Ez persze azt is magával hozta, hogy gom­ba módra szaporodtak és szaporodnak a vgmk-k, meg­nőtt a túlóra aránya ... Jó­szerével semmi szabad ide­jük nem marad a téglagyár dolgozóinak. — Akkor, amikor manap­ság a kultúra fogalmát kitel­jesedett értelmében használ­juk, aminek alapvető része a munka kultúrája is.. — Meg kell érteni a válla­lat vezetését! Számukra az a legfontosabb, hogy egyrészt a követelményeknek eleget tegyenek, másrészt, hogy a dolgozók anyagi természetű igényeit megpróbálják kielé­gíteni. Termelni kell! — Tehát akkor Békéscsa­ba térképéről egyszer és mindenkorra töröljük a tég­lagyári művelődési házat? — Szó sincs erről! Ha úgy tetszik, csak odébb költö­zünk. Az úgynevezett II-es gyárban levő, megszűnt böl­csőde épületét jelölték ki er­re a célra. A szakszervezeti könyvtár a nyáron már oda költözött. Sajnos, az épület nem egészen alkalmas egy közművelődési létesítmény befogadására. Hogy mást ne „ ... Gomba módra szapo­rodtak a vgmk-k, megnőtt a túlóra aránya, jószerével semmi szabad idejük nem marad a téglagyár dolgozói­nak .. mondjak, a mellékhelyiségek „mérete” 2-3 éves gyerme­kek kiszolgálására alkalma­sak ... — Mikor lesz alkalmas az új feladat ellátására? — Innen, a régi „téglá­ból” 1987. december 31-ig kell kiköltöznünk ... — Addig „albérletben" él­nek? — A Megyei Művelődési Központ itt rendezte be a technikai jellegű bázisintéz­ményét. Valóban jól kijö­vünk, segítenek ők is. Több volt kiscsoportunkat átvet­ték, így például a társkere­sők klubját is, amely az egyik legnépszerűbb. A nyug­díjasklubunk is itt működik. A „tégla” megyeszerte arról volt nevezetes, hogy rock­koncerteket rendezett. Nos, november elején lesz a bú­csú: utoljára a mi rendezé­sünkben lesz a V Moto Rock országos turnéjának megyei koncertje, amelyre — ko­pogjam le?! — már szinte minden jegy elkelt... — A téglagyári művelődé­si háznak nemcsak ennyi klubja, köre volt az elmúlt években! — A tervek szerint az új helyünkön négy klub befo­gadására alkalmas termet tudnak majd kialakítani. A magnósklub — tudomásom szerint ma egyetlen a me­gyeszékhelyen — és az ifjú­sági klub most Csipkerózsi­ka-álmát alussza ... Holmija összepakolva a raktárban pihen .. .A díszítőművész­körünk — a vállalat nyugdí­jasaiból áll a tagsága — pél­dául a különlegesnek nevez­hető helyzet ellenére él. Tu­domásom szerint egymás la­kásán jönnek össze. Október elején a dunaújvárosi orszá­gos kiállításon a huszonnégy benevezett munkájuk közül tizennégyet kiállításra érde­mesnek tartott a zsűri. Ami, ugye, nem éppen rossz arány egy amatőr csoport eseté­ben !... A nyugdíjasklubról pedig már szóltam. Nos, mind a négy — ha elkészül — az új helyen kap majd otthont. — Gondolom, terveik kö­zött más is szerepel... — Most szervezünk egy olyan csoportot, amelynek tagjai a szinte hetente meg­rendezésre kerülő játszóhá­zak „játékmesterei”. Főleg pedagógusokból állna ez a csoport. Nekünk lehetősé­günk van arra, hogy azokat az embereket, akik különbö­ző kismesterségek, a játék- készítés területén valamit érdemben tenni tudnak, ösz- szefogjuk, segítsük. Ezt a csoportot — pontosabban szolgáltatásait — majd sze­retnénk felajánlani a megye közművelődési programjai­nak színesítésére is. — Ne vegye sértésnek a kérdést: mit csinált a műve­lődési ház nélküli művelődé­siház-igazgató az elmúlt hó­napokban? — Ugyan nem szívesen válaszol az ember ilyen kér­désre, de... — nos, azért volt mit csinálnom kolléga­nőmmel együtt. A vállalat sportpályájától kezdve a „ré­gi helyet” is számítva, volt programunk. Noha az a bizo­nyos objektív helyzet úgy hozta, hogy ideiglenesen néz nélkül maradtunk, erőnkből tellően azon vagyunk, hogy lehetőségeinkhez mérten kul­turális-közművelődési, s nem utolsósorban minél több szó­rakoztató jellegű programot szervezzünk — elsősorban a vállalat dolgozóinak. (nemesi) KÉPERNYŐ A televízió műsorajánlata ezen a hétvégén változatosabb a megszokottnál. Kinek mikor volt ideje képernyő elé ül­ni, választhatott a legkülönfélébb műsorokból, filmekből, televíziós játékokból. Pénteken Szomory Dezső Hermelin című színművének televíziós változatára szántam időt és jói tettem. A híres író 1916-ban bemutatott színpadi műve a televíziós változatban is élt és hatott. Üjra kétségtelenül bebizonyosodott, hogy Szomory mestere a színpadi tech­nikának, hogy eredeti tehetség, pompázatos nyelve, összes magyartalansága együtt, magyarul hallgatva különös, bur­jánzó, zengzetes, a legalkalmasabb az összetéveszthetetlé- nül szomorys világ bemutatására. Ebben a Hermelinben is az író a középpont, a felfokozottan lobogó szenvedélyű, ön­imádó és kicsinyes író (Máté Gábor kissé hangosra szerelt alakításában) és a nők, akik ájultan nézik, követik, szere­tik. és hagyják el sorban, mert így teljes az élet. Látható, hogy a játék a kaposvári színház társulatára van építve, s ez a társulat kitűnő. A címszereplő, Bósti Juli frivol és esendő egyszerre, az éppen lelépő gazdasszony és szerető (Lázár Kati) sokszínű, a cselédlány pedig (Pogány Judit) a játék egyik legemlékezetesebb alakítása. Érdekes, hogy mennyire megragadja a nézőt ez a Her­melin, és közben milyen jó mosolyogni is a sok, esendő művészallűrön, mely a mindig másnapi élet kelléke, nem több. (Gothár Péter rendezte, pompásan eltalálva Szomory stílusát.) Telefere Ez volt a szombat választott műsora — többek között. Vitray nyitottsága, humora és letagadhatatlan kérdezőkész­sége ezt a Teleferét is a néző figyelmének központjába emelte. Pedig látszólag egyre kevesebbet csinál, ali-alig avatkozik be az interjú alakulásába, alanyai mégis elmon­danak mindent, ami számunkra érdekes lehet. Bevezetője sem volt akármilyen: egymásnak homlokegyenest ellenke­ző leveleket olvasott fel az előző adás különös- személyi­ségű adományozójáról. Emlékeznek bizonyára: a majd épülő Nemzeti Színházról van szó, ehhez adott magasabb összegű dolláradományt egy hölgy, aki Magyarországról indult és kikötött az Óceánon túl, és van is mit a tejbe ap­rítania, feltéve, ha szereti a tejet. Nos, Vitrayt ezért az interjúért sokan támadták, de so­kan meg is védték, mondván: mindenkinek szíve joga ado­mányozni, és az adományokért általában köszönet jár... Nemzeti Színház! Vajon mikor és hogyan? Vajon meny­nyit érnek az eddig befutott adományok akkor, amikor az építkezést végre el is kezdik? A Telefere egész ideje alatt ezen gondolkoztam. Hogy nem kezdték-e túlságosan korán a nagy meghirdetést, amikor még sehol semmi ? Hogy nem kellene-e többet beszélni róla (ha már kitaláltuk ezt a gyűjtést) és olyan közadakozást szervezni, mely nem a „csurran-cseppen, az is jó” alapállást szentesíti, hanem igazi tettekre sarkall. Ügy tűnik, nincs egészen eldöntve, hogyan is szeretnénk? Ez pedig nem használ az ügynek. (s. e.) Kameraközeiben Harminc éve történt fl november 7-i ünnepi műsorok A nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján a Magyar Televízió is mindig jelentkezik néhány különle­ges, az alkalomhoz illő mű­sorral. Ebben az évben is így van, és most ezek közül hívjuk fel a figyelmet kettő­re. November 6-án, este 20 óra 05 perckor az 1-es program­ban láthatjuk a Leningrad! kaleidoszkóp című műsort. Bednai Nándor adott részle­tes felvilágosítást: mit takar a Leningrádi kaleidoszkóp cím. — Az ötlet abból adódott, hogy többen — így Sugár András. Darvas Máté, Vár­szegi Károly és jómagam — az évek során nagyon sok­szor forgattunk a Szovjet­unió különböző városaiban és Leningrádban. Most tehát eljátsszuk, hogy találkozunk egy leningrádi szállodában és visszaemlékezünk. Emlé­keink megelevenednek. Ez a keretjáték, és visszaemléke­zéseinket „bejátszások” sza­kítják meg — ez a műsor. Sok régi ismerőssel találko­zunk — meséli Bednai Nán­dor. — Arkagyij Rajkinnal sokszor dolgoztam odakinn és idehaza is. Jó barátom Ilja Rahlin, neves leningrá­di muzsikus, az ő színházá­nak műsorából is látunk re- vüképeket, artistákat, paró­diát, énekeseket. Szerepel a műsorban a világhírű Kirov Balett, a Don Quijote és a Hattyúk tava egy-egy rész­letét mutatják be. Ugyan­csak jó barátom Oleg Bászi- lasvili, a ' Drámai Színház egyik vezető művésze, akit a többi között az Őszi Mara- ton című filmből ismerhet a magyar közönség. A neves drámai színész ebben a mű­sorban énpkel, táncol, egy ugyancsak híres prózai szí­nésznővel, Alicia Frejndlich- hel. A másik műsor, amelyre felhívjuk a figyelmet, az Aurora címet viseli, novem­ber 7-én lesz, este 20 óra­kor, az 1-es programban. A 30 perces műsort a tévé irodalmi osztálya készítette, az összeállítás irodalmi esz­közökkel akarja megmutat­ni, hogyan éltek az embe­rek a forradalom előtti Oroszországban, falun és városon, hogyan érlelődött a forradalom. A műsorban Biok, Jesze­nyin, Vinokurov, Ahmato­va, Rilszkij, Majakovszkij verseinek részleteit, vala­mint Alekszej Tolsztoj írá­sát hallhatjuk neves színé­szek tolmácsolásában. Az elhangzó művek között já­tékfilmrészleteket láthatunk neves orosz és szovjet ren­dezők — például Dovzsen- ko, Eizenstein, Dziga Ver­tov, Pudovkin — műveiből, és egy archív dokumentum­filmen megjelenik Lenin. A forradalom kitörését az Aurora ágyújának tüze jel­zi, és utána még egy Maja- kovszkij-vers hangzik el. (erdős) II szolnoki „Kossuth Rádió” műsorkrőnikájábői Kilenc évszázadot megha­ladó múltja során Szolnok több ízben volt történelmi sorsfordulók színhelye. 1849- ben Damjanich tábornok se­regeinek győzelme a dicső­séges tavaszi hadjárat nyitá­nyát jelentette, 1919-ben a Tanácsköztársaság utolsó hidfőjeként állt ellent a ma­gyar kommünt eltipró antant intervenciósoknak. Harminc éve, 1956 novemberében pe­dig „történelmi tény, hogy a szorongatott Magyar Népköz- társaság forradalmi erői in­nen hirdették meg az ellen- támadást a szocialista Ma­gyarország győzelméért. E város népe büszke lehet er­re.” Kádár János szavai, melyeket 1969. október 30-án mondott a „szolnoki Csepel”, a MÁV járműjavító-nagy­csarnokában, a megyei ta­nácsháza épületében elhelye­zett márványtáblán olvasha­tók. Ez a patinás épület, több más objektummal együtt a budapesti Köztársaság téri pártszékház véres ostroma után a Szolnokon megszer­veződő új forradalmi köz­pont megalakulásának, első intézkedéseinek és működé­sének színterévé vált. S ezért e városból indulhatott el a Magyar Rádió második újjászületése — olvashatjuk az 1958-as Rádióhallgatók könyvében —, miszerint no­vember 4-én véget ért az éter kalózainak pünkösdi ki­rálysága is. Budapesten még harcok dúltak, amikor a szolnoki stúdióból felhang­zott a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány, Kádár Já­nos felhívása a néphez. A stúdió azóta már nyugalom­ba vonult technikusa, Kövér Gyula és a szerkesztőség megbízott vezetője, Demcsák Katalin (később évekig a rádió Levelezési Rovatának vezetője) kapta kézhez ille­tékes helyről azt a magnóte­kercset, melynek tartalmát, a kormány nyilatkozatát a magyar dolgozó néphez, ad­digra már részben megis­merhette az ország népe, ugyanis az először a hajnali órákban hangzott el. A szolnoki szerkesztésű Kos- suth-műsor, vagyis az orszá­gos főműsor az 539 kilo- hertzes frenkvencián az esti óráktól jelent meg az éter­ben, s ezt követően három napon át ez volt a kormány szócsöve és legfontosabb kommunikációs eszköze. A műsorkrónika fennma­radt dokumentumait áttanul­mányozva megállapítható, hogy a rendkívüli időkben a program is rendkívüli volt. A kormány sűrű felhívásai, közleményei, a sok száz üze­net közvetítése viszont épp azt célozta, hogy a rend helyreállhasson, az élet a normális kerékvágásban megindulhasson. A Kádár János vezette MSZMP Szol­nokon Szabad Nép elneve­zéssel adott ki lapot novem­ber 13-ig, terjesztése a szov­jet csapatok segítségével re­pülőgépről történt, a munká­kat Andics Erzsébet, Béréi Andor és Friss István irá­nyították. A szolnoki „Kos- suth”-rádió is az általuk szerkesztett és ellenőrzött híranyagot kapta, ezeket ol­vasta be Demcsák Katalin és Varga Viktória (utóbbi a Szolnok Megyei Néplap kö­zelmúltban elhunyt pártro­vatvezetője). Ez alatt a három nap alatt a stúdió napi húsz órányi adást sugárzott. Kemény próbatétel volt ez fizikailag is. Az erkölcsi helytálláshoz pedig erőt adott legalábbis két momentum. Az egyik: a szolnoki munkások máig is történelmi ereklyeként őrzik azt a kéziratos levelet, me­lyet Kádár János — még mint Nagy Imre kormányá­nak tagja — 1956. október 30-án a tomboló ellenforra­dalom közepette küldött a Parlamentből Szolnokra: „Fogjanak össze minden őszinte, jó szándékú magyar hazafival a rend helyreállí­tásában, az élet alapját ké­pező munka megindításában. Megszabadulva a múlt salak­jától, bízzanak a kommunis­ta eszme hívei a jövőben. Az igaz eszmét tiszta eszközök­kel fogjuk szolgálni és a szocialista Magyarország győzni fog! Kádár János.” Ez a levél a szocializmushoz hű és a nehéz napokban is helytálló emberek körében nem maradt titok, erőt és bizalmat kölcsönzött a jövő­höz. A másik: miután a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány november 3-án Szolnokon megalakult, annak elnöke november 4-én, vasárnap az esti órákban a városi pártbizottság Beloian­nisz u. 22. sz. alatti székhá­zában egy viszonylag szűk­körű pártaktíván találkozott a forradalmi fellépést támo­gató és az együttműködést vállaló kommunisták cso­portjával, köztük Kálmán István megyei első. Szekeres László városi másodtitkár­ral. (Utóbbi szervezte meg a pártőrséget, s vált annak pa­rancsnokává). Erről a részt­vevők személyes vallomásai alapján Berecz János így ír Ellenforradalom tollal és fegyverrel c. könyvében: „Kádár János tájékoztatta a résztvevőket a kialakult helyzetről, az új kormány megalakításáról, céljairól, és ekkor szinte hihetetlennek tűnő optimizmussal beszélt a kibontakozás lehetőségeiről. Az oldott légkörre, az elv- társias hangulatra jellemző, hogy a részt vevő kommunis­ták sok-sok feltett kérdése közül jó néhány Kádár Já­nos elvtársnak az ötvenes években elszenvedett meg­hurcoltatására és börtönévei­re vonatkozott. Ezekre is nyíltan válaszolt, hangsú­lyozva: az egyéni sérelmeket is csak a szocialista törvé­nyesség és rend helyreállítá­sával lehet orvosolni.” És

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom