Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-11 / 265. szám

1986. november 11., kedd Interjú több alkalomból „n művelődési ház legyen foglalata a közösségi formáknak” „Alkalmazkodni az igényekhez: ma ez a legfontosabb dolgunk...” (Fotó: Gál Edit) KÉPERNYŐ Mai világunk egyik központi — sokak szerint a legfon­tosabb — kérdése a környezetvédelem, vagy ha a másik oldalról közelítünk: a környezetszennyezés. Mert ez utób­bi már oly mértékű, hogy lassan visszafordíthatatlanná válik az a folyamat, melynek végeredménye a Föld, az élet pusztulása lehet. A baljós jelek sokasodnak, de ennek arányában szaporodik azoknak a száma is, akik sürgős ellenintézkedésekre hívnak fel mindenkit e nagy csoda, az élet megmentésére. A tiltakozók, illetve a földi élet ércekében szólók sorá­ba tartozik David Attenborough is, akinek az , Élet a földön című filmsorozatát csodálhatjuk hétről hétre. Ha valaki a t'zedik hete folyó sorozat minden filmjét látta eddig, lehet, azt kérdezi, mitől tartom környezetvédőnek David Attenborough-t? Nos, igen, konkrét utalásokat nem tesz, az biztos. De ahogyan bemutatja az élővilág még ma is szinte fantasztikus változatosságát a maga közvetlen, egyáltalán nem tudálékos módján, amilyen szeretettel szól a különböző állatokról, életükről, szokásaikról, akkor úgy érzem, közvetett módon értük is, megmaradásukról is be­szél. És, mert a nézők többsége laikus, városlakó ember, mint magam is, mindez lenyűgöz bennünket, rokonszen- vet ébreszt, s ha azonnali tettekre nem is ösztönöz, azért clraktározódik mindenkiben valami, ami adott esetben, később, a filmre már nem is gondolva, cselekvésre ser­kenthet sokakat a nagy közös cél. megmaradásunk érde­kében. Ebben látom a sorozat értelmét, azontúl, hogy rendkívül hasznos ismereteket is közöl a legifjabbak, a legidősebbek számára is közérthető nyelven. S bár általában ismétlésellenes vagyok, bízom abban, hogy ezt a sorozatot a televízió szerkesztői a következő években újból műsorára tűzik, azt is remélve: akkor sem kell majd az egyes állatokat úgy figyelni, hogy Iám már ez is, az is csak a filmkockákon látható.. . Csendes otthon A Bán Frigyes-sorozat keretében az elmúlt hét péntek délutánján láthattuk a Csendes otthon című, 1957-ben készült komédiát. Halvány emlékeim voltak erről a film­ről, hiszen annak idején — igaz, gyerekfejjel — láttam már, s úgy rémlett, akkor tetszett. De vajon, most milyen a hatása egy majdnem húsz év­vel ezelőtt készült filmnek? Némi szkepszissel ültem le a tévé elé, hiszen eddigi tapasztalataim szerint kevés régi alkotás bírja ki az idő kritikáját. Mindenesetre rögtön leszögezhetem, nagyon kellemesen csalódtam! A történet akár mai is lehetne — persze, ez nem a film erdeme! —, hiszen lakáshoz jutni most is nagyon nehéz. De ha valaki mégis hozzájut egy önálló lakáshoz, akkor annál nagyobb öröm nincs. Ellenben, ha ketten kapják ugyanazt a lakást a hivatal kifürkészhetetlen intézkedései miatt, az már bonyodalom, főleg, ha különneműek azok, s mindketten fiatalok. Ennyi a vígjátéki alaphelyzet, s a dramaturgia erre a műfajra illő szabályai szerint hepienddel végződik a sztori, úgy ahogy azt elvárjuk. Hogy a vígjátéki alap- szituációból komédia kerekedik ki, abban nagy része van a forgatókönyvírónak — Szántó Armand és Szécsény Mihály —, s nem utolsósorban az akkor még nagyon fia­tal főszereplőnek. Galambos Erzsinek és Zenthe Ferenc­nek, hiszen az utolsó percig bírják ötletekkel, nincs üres­járat egy pillanatra sem, végig jól szórakozhatunk. Azt hiszem, különösebben nincs is mit még hozzátenni ehhez, azonkívül, hogy ha húsz évvel ezelőtt képesek vol­tunk ilyen fergeteges játékot produkálni, akkor hol van­nak most a magyar filmvígjátékok? Emlékezés Szent-Györgyi Albertre Vasárnap este megoldották egy korábban készült film ismétlésével az egyes műsort, a nemrégiben elhunyt Szent-Györgyi Albertra emlékeztek. Talán megbocsátaná nekem a minden eddigi idők legnagyobb magyar tudósa, ha tehetné, hogy most nem a munkásságát méltatom el­sősorban, hiszen az meglehetősen közismert, s a műsor maga ezt a feladatot teljesítette is megfelelően. Inkább csak azt ragadom ki az egészből, ami a tevékenységében a legszimpatikusabb, a legemberibb és leghasznosabb volt. Mert ahogyan ő munkatársaihoz viszonyult, az ma is követendő lehet mindenki számára. Már világhírű tudósként sem változtatott korábbi ma­gatartásán, ugyanúgy becsülte a nála jóval fiatalabb kol­légáit, segítette, támogatta őket, s nem tulajdonította el ötleteiket, örült munkatársai sikerének is. Ez a fajta ma­gatartás mintha kiveszőben lenne manapság, pedig azt hiszem, ha valamikor, akkor most volna éppen a legna­gyobb feladat a tehetségek felkarolása, támogatása — mindannyiónk érdekében. ínénzps Megjelent a Békési Élet 1986/4. száma Az utóbbi években, ha szó esik a közművelődés belső dolgairól, inkább panaszt és zokszót hallunk, mintsem reális értékelését a már meg­levőnek, a csak-csak kikris­tályosodó eredményeknek. Mindezekből az is következ­het, hogy a valóságtól el­rugaszkodó lesz a tervezés; nem a lehetőségekből indul ki, s nem szolgálhatja az igényeket sem. Pál Miklósnéval, a Bé­kés Megyei Művelődési Köz­pont igazgatóhelyettesével — aki hazai közművelődésben dolgozó szakemberek érdek- védelmét is felvállaló szak­mai szervezetnek, a kétezer tagot számláló Magyar Nép­művelők Egyesületének el­nöke is, és akit a közelmúlt­ban a Békés Megye Közmű­velődési díjával tüntettek ki — az új évad nyitásakor megyénk közművelődésének jelenéről beszélgettünk, amelynek állapota természet­szerűleg részben modellezi, részben pedig elemeiben tartalmazza a társadalmi mozgásformák néha bizony nehezen követhető alakulá­sát is. * * * — Tizennyolc évvel ez­előtt hozták létre a Megyei Művelődési Központot. Az új évad tehát ennek a me­gyei szakmai-módszertani központnak az első nagyko­rúság utáni éve lesz. A mi esetünkben az MMK egy­szerre megyei és városi mű­velődési ház is. ön hogy látja: milyen évad lesz az 198G 81-esi — Ha már a számoknál tartunk: 1979-ben kezdődött el megyénkben a művelődé­si otthoni hálózat korszerű­sítése. Ügy érzem, ez még inkább meghatározó. Az új évad ennek egy állomása lesz; 1968 óta a legkivétele- sebbet kezdhetjük. Például azért is, mivel a napokban végre visszaköltözhettünk a Luther utcai központi épü­letünkbe. Szerkezetében ugyan nem változott, de leg­alább az életveszélyt elhárí­tották a gyors felújítás so­rán. Én azt is nagy dolog­nak tartom, hogy legalább belső kiképzésében egységes lett és praktikus. A másik bázisunk a tavasszal át­adott Békési úti nemzetisé­gi klubház, amelynek a most kezdődő lesz az első teljes évadja. Ez az épület a tárgy­formáló és a nemzetiségi közművelődés igazi otthoná­vá alakult. De van egy har­madik is: a nyár elején ve­hettük birtokunkba a jami- nai „Tégla” közösségi házat, amely a technikai és a ter­mészettudományi . bázisunk­nak az otthona. Itt kapott helyet a lencsési közösségi televízió stúdiója, itt van a számítástechnikai közpon­tunk, ide költözött a megyei filmtár is; valamennyi ága­zat szolgáltatást is végez, illetve vállal a következő év­ad végére. — Amit most ön felsorolt, meglehetősen távol esik a hagyományosan értelmezett népművelés gyakorlatától... — Hogy mit is kell meg­oldania a művelődési ottho­ni hálózatnak, az azóta vita tárgya, amióta ez a hálózat úgyahogy kialakult. Meggyő­ződésem, hogy ma az az alapvető’ feladata, hogy a különbözőképpen szerveződő közösségeknek helyet, tevé*- kenységük kifejtéséhez le­hetőséget adjon, azokat me­nedzselje. A népművelőnek az lenne az igazi feladata, hogy segítse a közösséggé válás folyamatát, hogy min­den, a társadalom számára értékes ilyen csoportnak is biztosítsa a kiteljesedését. Ma már nem irányítani, ha­tározatokat hozni és munka­terveket gyártani kell, ha­nem legfőképpen szolgálni, menedzselni, segíteni. Ha kell: kiszolgálni. — Csak hát a társadalmi igény rohamléptű változásá­val egyáltalán nem tartott lépést a hálózat; a helyi mű­velődési házak állapota fino­man szólva siralmas! — Azt én is elismerem, hogy a kultúrának (és ezt most teljes kiterjedésében értve!) szüksége van olyan „kultúrpalotákra” is, ahol ünnepeit megülheti. Ha a hétköznapok egyhangúságát alkalomról alkalomra nem oldjuk fel ünnepekkel, s ha ezeket nincsen hol és kellő módon megtartani, minden elsivárodhat, kiürülhet. Leg­alább megyénként egy ilyen helyre szükség van; mi sem mondhatunk le ar­ról, hogy egyszer felépül a békéscsabai új MMK. Csak zárójelben hadd tegyem hoz­zá: a könyvtár csodáit az­óta tudjuk igazán ízlelgetni, amióta felépült az új me­gyei könyvtár. Nos, egy eh­hez hasonló művelődési köz­pont önmagában még nem oldhat meg mindent. Ami — ma úgy tetszik — igen, az a kis. szerény, de kiszolgálni tudó közösségi ház. Ezeket bizonyosan magukénak ér­zik az emberek, hiszen in­kább emberléptékűek. A megyei korszerűsítési akció­nak is ez a célja: ilyenek sorát létrehozni, megterem­teni. Két fajtája lehet, illet­ve van. Az egyik egy-egy ki- sebb-nagyobb lakóterület­nek (lakótelep, városrész, fa­lu) közösségi házat létrehoz­ni. A másik bizonyos tevé­kenységnek otthont adó sza­kosított közösségi ház. Ilyen a békéscsabai nemzetiségi klübház vagy a „Tégla” is, amely a videózás, a számí­tástechnika otthona lett. Ami a megyei hálózatot il­leti: az elmúlt hat év alatt elkészült az ecsegfalvi, a lö- kösházi, a zsadányi ház, no­vember 6-án avatták a szeghalmi városi művelődési központot, amelyben a vá­ros mozija is helyet kapott, félig kész és használható a medgyesegyházi, folytatódik a dombegyházi, a kunágotai és a gyomaendrődi házak felújítása. — Készen lesznek ezek a házak. De valamivel meg is kell tölteni a klubtermeket, előadókat, műhelyeket... — A művelődési házak funkcióik jószerével öt­évenként változnak. Változ­nak, hiszen valamiképpen lépést kell azért tartani az igényekkel. Hiszem, egy megszépült helyi művelődé­si ház már önmagában is kultúrát közvetít. Egy omla­dozó épületben hiába tar­tunk világhírű művészekkel műsort, mégsem lesz igazi élmény. De más oldalát is erősítették. Azokon a tele­püléseken, ahol sor került, vagy sor kerül a felújítások tervezésére (s mivel a vár­ható költségeknek csak egy részét lehet központi és me­gyei alapból fedezni), a tár­sadalmi összefogás nagysze­rű példái, s majd gyakorla­ta alakult ki. Ügy is fogal­mazhatunk; az ott élők rá­döbbentenek arra, hogy nem egyszerűen a művelődési há­zat, a „kultúrt” kell felújí­tani, hanem a közösség ösz- szejöveteleinek helyszínét kell megteremteni. — Ügy tudom, ha egyszer elkészül egy új ház, annak fenntartásáról gondoskodni is kötelesek. Tudomásom sze­rint azonban nincs minde­nütt így! — Az utóbbi években a szűkülő anyagi lehetőségek miatt a pénzt nem hozó köz- művelődési formák jószeré­vel a háttérbe szorultak. Kü­lönösen a klubokról, az ama­tőr művészeti csoportokról van szó. Szerintem, ha egy közösség (s itt a fenntartó településre gondolok) egyszer már úgy dönt, hogy számára fontos a művelődési ház, akkor ehhez a fenntartás, az üzemeltetés anyagi bázisát is biztosítsa. S ha a művelődé­si ház jövedelmet is eredmé­nyező tevékenységgel foglal­kozik, az így befolyt össze­get a település közművelő­désének EGÉSZÉRE, telje­sebbé tételére kell és sza­bad csak fordítani. — A művelődési házak nyitottsága tehát nemcsak a személyekre, az egyénekre vonatkozik? — Persze, hogy nem! A nyitottság alatt azt is kell érteni, hogy minden, most szerveződő közösséget támo­gatnia kell a népművelőnek. Folyamatosan vagy időlege­sen, ahogy a helyzet megkí­vánja. Példaként hadd em­lítsem: a nemzetiségi klub­házban helyet adunk a vá­rosi filatelista körnek. Mező- berényben a községszépítő egyesület bázisa ugyancsak a helyi művelődési központ. Hogy úgy mondjam: „amúgy” semmi közünk egy­máshoz. .. — A közművelődésnek, ezenbelül a művelődési há­zaknak, az említettek mellett továbbra is feladata marad a kultúra értékeinek közve­títése is. — Természetesen. Itt mindössze formai-módszerta­ni kérdések átértékeléséről van szó. A kultúra közvetíté­sében egyre inkább a helyi nyilvánosság szervezése is a népművelő feladata lesz. Két példa: a lakásszövetke­zet találta ki Békéscsabán a Lencsési közösségi televíziót, de a mi segítségünkkel, tech­nikai bázisunkkal, népmű­velőink „szolgálásával” jött létre. A Csorvási Híradó mgejelentetése is a helyi művelődési ház közreműkö­désével vált valósággá. S persze maradnak a bevált formák. Szolgáltatás jellegű­ek, módszertanilag ez ben­nük a más. A szórakoztató műsorok szervezésében, ál­talában a nagytermi rendez­vények megtartásában egy­aránt. Vagyis alkalmazkodni az igényekhez. Ebből sarjadt ki a Mindennapi Ügyeket Intéző Iroda gondolata is, amelynek terveiről már be­számolt a Népújság. — Jó dolog az állandó változás, de igazán dolgozni azért csak bizonyos stabili­tást is feltételezve lehet. Nem érzik ennek hiányát? — Remélem, hogyha ez a folyamat, vagyis, hogy a fo­galom igaz értelmében tár- sadalmaskodik a közművelő­dés a mi megyénkben is, a napi gondok-buktatók elle­nére is kiteljesedik, akkor a népművelő — mint a helyi közösség és közélet sok­mindent befolyásolni képes, és mindenkor a közösségért tevékenykedő személyisége — is megkapja az őt meg­illető társadalmi rangját. Ez önmagában a szükséges sta­bilitást már biztosítja. Ehhez azonban két dolog kell: egy­részt hogy számítsanak se­gítségre és biztosítsák a számára a megfelelő mun­kafeltételeket, másrészt, hogy ő maga alkalmas legyen a ráháruló feladatok ellátásá­ra. Ez utóbbi eléréséhez na­gyon jó eszköznek tartom a Magyar Népművelők Egye­sületét, amely kitűnő „labo­ratórium” is, ha mi, népmű­velők együtt azt úgy akar­juk. Valamennyiünk érdeké­ben; legyen az népművelő, legyen az egy tagja valamely közösségnek. Nemesi László A megye egészségügyének fejlődését taglalja az a ta­nulmány, melyet Horváth Éva és Szentannay Margit írt közművelődési és tudo­mányos folyóiratunk vezető anyagaként. Karaba György a megye értelmiségének helyzetét elemzi az ötvenes években, Virágh Ferenc a termelőszövetkezetek jöve­delmi viszonyairól. Pelle Ta­más pedig a szövetkezetek kiegészítő tevékenységéről ír a Tanulmány rovatban. Érdekes írás a Miklya Je­nőé, aki a sarkadi közgyűj­teményt mutatja be, Berta­lan Ágnes pedig a biharug- rai Szabó Pál-emlékházzal ismerteti meg az olvasót. Fi­gyelemre méltó Pilishegyi József tanulmánya is, mely­ben az országhatár menti te­lepülések néhány társadalmi gazdasági problémáját vizs­gálja Békés megyei vonatko­zásban. A Szemle rovat a folyó­irat hagyományosan érzé­keny szerkesztői szervező munkáját dicséri, bemutat­ják — többek között — Bar­tóki József könyvét, melyet a mezőberényi német evan­gélikus templomról írt, és a Bibliotheca Bekesiensis 26. kötetét, mely Kemény Gábor Iskolázásunk szarvasi ha­gyományai című írását tar­talmazza. Az ez évi utolsó számot a Hírek rovat és a Bibliográfia zárja. (s)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom