Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-25 / 277. szám
1986. november 25., kedd Psyché Gyuricza Liliann estje Azzal kell kezdenem ezt a beszámolót, hogy elismerjem: Gyuricza Liliann óriási feladatra vállalkozott. Nem is feladat ez, sokkal inkább megméretés, önként vállalt nagy próba: bírja-e tehetséggel, előadói művészettel és nem utolsósorban állóképességgel ezt az estet, Weöres Sándor Psychéjének megidézését. A kihívás tehát nem mindennapi, nehezítve a verses, ódon, dús zamatú szöveggel, a szünettel együtt kétórás időtartammal és a nem egészen érthető, késői kezdéssel: az utolsó szavak éjfél előtt harminc perccel hangzottak el, próbára téve a hallgatóság koncentrálóképességét. Ennyi hátráltató tényezőt felsorolva, majdhogynem érthetetlen a siker, mely Gyuricza Liliann nagy győzelme is egyben. Érthetetlen, de csak az első pillanatban, mert ha később utánagondolunk, mindenre van indok, magyarázat. Persze, nem azt kell magyarázni, miért a vastaps a késői órán, világos az, miként a nap. Gyuricza Liliann előttünk hozta el a varázslatot, előttünk változott Lónyay Erzsébetté, előttünk Psychévé, és Weöres gátlásokat nem ismerő, bizarr, különös, nyílt, merész vers- és prózai soraiban olyan asszony- nyá, aki nem titkolja, hogy: „Mindég Amor karjában égek. / A Lélek és a Szerelem / Külön nem válható sohasem...” A rendező, Vas Zoltán Iván láthatóan arra kérte az előadót, hogy a zengzetes, sokat sejtető, frivol szavakra, versekre építve alkossa meg Psyché belső világát, arcát, zaklatott személyiségét, szélsőségekbe keveredő életét; hogy felépíthesse a kort is, amelyben élt, az embereket — elsősorban férfiakat — akik által egész élete-sor- sa, költői és asszonyi pályája meghatároztatott. Gyuricza Liliann érti és tudja, hogy Psychét vállalni csak így lehet, de versről versre változni; új hangot ütni, új arcot venni: nyomasztóan nagy elvárás. Van az estnek néhány, a taps után is, napokig visszatérő csomópontja, ahol különösen tisztán, szépen és magávalragadóan adta Psychét. Ilyen „Az oktalan”, a „Sáros-Pataki polgár leány”, a „Tarantella”: „Félre vers,' f tsalád', ima, Leszek sima ! Czigán rima, Gönczöm el-szakad, Öltök másikat, Szívem szeret ' Száz ezreket, ! Tsak har éj temet Ontom könnyemet.” A „Bétsbül irt levél, anno 1813. 24. novembris” hasonlóképpen, és „A meg-lepett szeretők” — a bravúr csúcsa. Nem tudom, mennyire vehették volna a szivükre meghúzni a monodrámát, Weöres megjelölt „szövegét”, de némi sűrítés az est hasznára válna. Már a közel kétórás időtartam is sok, mert idő múlásával nemcsak a figyelem lankad (ez törvényszerű), hanem a telitalálatok egymásutánisága is ront az összképen, magyarul: szür- kítik egymást, egymás ellenére hatnak. Hogy találkozhatunk Psy- chével és egy fiatal, tehetséges színésznő hozta el, mégiscsak jeles élmény. Jó lenne, ha találnának rá időt, hogy mások is megismerjék. Sass Ervin fl ifi M 1 - 1 fel A 150 éves Gyulai Mogyoróssy János Könyvtár a közelmúltban új fiókkönyvtárat nyitott Külső-Törökzugban. A Pósteleki úti kis könyvtár csak elhelyezését tekintve új, ugyanis az ifjúsági házban lévő, megszűnt fiókkönyvtár állományát vette át. Ezzel a városi könyvtár a növekvő lakótelepen élők olvasási igényét szolgálja. A több mint 3 és fél ezer kötetből álló fiókkönyvtár felnőtt- és gyermek- szak- és -szépirodalomból, valamint lexikonokból, kézikönyvekből áll Fotó: Szőke Margit Olvasópályázatok a művelődésért KÉPERNYŐ Tele van a város akácfavirággal A legutóbbi Nótaszó a nagyszülők ifjúságát idézte, azokat az éveket, amikor egészen fiatal lányok és legények voltak, s a televíziót még hírből sem ismerték. A rádió élte a hőskorát, vele együtt és általa a szalonzene, a ba- lalajka-zenekar és természetesen a magyar nóta cigány- zenekarral. Helyszíni közvetítésben a különböző pesti kávéházakból, éttermekből, s így ismertette meg a rádió a nóta- és dalénekeseket az egész országgal. Egyikük, Kalmár Pál valódi sztár lett, a neve fogalommá vált. A századdal egyidős művész volt a műsor házigazdája, s a számok közötti pár mondatával a régi Pest áramlott be a tévébe. Saját sikereit nem is kellett említeni, elég volt szót ejteni a világhírű prímások — Kóczé Antal, Farkas, Oláh, a két Pertiss és Rácz Béla — zenekaráról, s máris hangulatossá vált az ebéd utáni óra. S fölelevenedhettek a régi dalok, a Piros pünkösd napján, meg a többi, a még régebbiek, Kalmár Magda és Berkes János előadásában, Szalai Antal és népi zenekara kíséretével. Olyan szépen, s olyan meghittséggel, mint amikor egy családi ünnepen a legidősebbnek kedveskednek a felnőtt unokák; az ő örömére hozzá — és neki nótáznak. Azzal a különbséggel, hogy itt operaénekesek daloltak gyönyörűen. Sportmúzeum: Csák Ibolya Az ember hajlamos azt hinni, hogy a nevezetes sportolók, akár a mesehősök, sohasem öregednek meg, mintha fénykorukban megállna az idő. S amikor jóval később, negyven-ötven év múltán találkozunk velük — mint most a képernyőn, az 1936-os berlini olimpia magasugró bajnoknőjével —: meghatottan csodálkozunk. Nem a versenyek fiatal hőse, hanem a kedves, ősz hajú asszony szólal meg és emlékezik. Arra az olimpiára, amelyen sportpályafutása csúcsán jutott és amelyről először a magyar sporttörténetben tíz aranyéremmel jött haza a küldöttség, s ugyancsak először ebből kettőt nők nyertek. A tőrvívó Elek Ilona, és ő. aki a hármas holtverseny eldöntésekor egyedül ugrotta át a 162 centimétert. Ez akkor európai rekordot jelentett, és sokáig, egészen 1962-ig magyar csúcs maradt. S ez még fényesebbé teszi Csák Ibolya arany érmét. Gyulai István kérdéseire adott Válaszokból egy amatőr élsportoló képe bontakozik ki, hazai és külföldi sikerekkel, ugyanakkor egy hűséges ember egyénisége. Soha klubot nem cserélt, ötven eltöltött év a házasságban. és pont annyi a munkahelyen, a pénzjegynyomdában, ahol még ma is dolgozik, s megelégedett. A néző is az lett volna, ha valami zavaró nem játszik közre, amitől nem érzi teljesnek a műsort. Először a kérdezés gyors ritmusa tűnik hibásnak, és az is: aztán az, hogy a sok kérdés apróra parcellázza a ..terepet”. De van még más is: a riportert nem látni, csak haliam lehet, s ígv hiába a közvetlen hang és kapcsolat kettőjük között, a hatás az ellenkezője. y. M Sorshelyzetek Beszélgetés Marosán Györggyel * (2.) Sokat gondolkoztam azon, hogy írásomnak milyen címet adjak, hiszen az országos olvasópályázatok meghirdetése a múltban jó néhány vitát váltott ki,' főleg a könyvtárosok és az olvasáskutatók körében. Hozzá kell tennem azonnal, hogy magam is kissé szerencsétlennek tartom az olvasópályázat elnevezést, hiszen e fogalom inkább a sikerre, mint a tartalmas, elmélyült művelődési élmények megszerzésére utal. Vagy talán a kettő együttesen is elképzelhető? Tény, hogy az elmúlt években a KISZ által meghirdetett Könyv és ifjúság vagy a szakszervezet Olvasó munkásért, az MSZBT Kell a jó könyv országos olvasópályázatán ezrek vettek részt, legtöbbször a könyvtári intézmények támogató, segítő, szervező közreműködésével. A Hazafias Népfront által patronált Olvasó népért mozgalom immár több mint másfél évtizede számtalan művelődési forma, módszer népszerűsítésével, meghonosításával, közvetítésével törekszik arra, hogy a Darvas József által megálmodott „olvasó nép” nemzetet és társadalmat érintő programja közeledjen az elképzelt és meghirdetett célhoz. Teszi ezt a mozgalom az olvasótáborok, az olvasókörök szervezésével, vagy épp az olvasópályázatok időnkénti megrendezésével. Ez utóbbi kezdeményezés tehát egy a sok közül, de eredménye, eredménytelensége kihat a közreműködő könyvtárosok közérzetére, az olvasáspropagart- da, az olvasóvá nevelés folyamatosságának következményeire. Szükség van olvasópályázatokra, ha a meghirdetett program nem cél, hanem a gondolkodási készség, az olvasási igény fejlesztésének. — Nem, ez csak az! Nem vagyok bátor ember: én tudtam, hogy mivel játszom; rám lőttek is. Megpróbálok egy egyszerű példát most szalonképesen elmondani: először is, sehova nem mentem, ha nem küldtek vagy hívtak. A gyár nevét nem mondom meg, mert világhírű gyár lett belőle. Közölték velem, hogy menjek ki hozzájuk, ötszáz párttag volt ott és a gyár kétezer dolgozója. Megyek be — megpróbálom finoman elmondani —, a folyosó közepén egyszer csak megszólal egy borízű hang: „Ezt a lapát trágyát ki dobta ide?” Erre visszafordultam, és azt mondtam: „A jó édesanyádat ...” — Satöbbi... — Indulok be a terembe, ott van egy asztal és egy szék, elnökség sehol. A harmadik sorból kilép egy pali, és azt mondja: „Ezt a kormány küldte, hallgassák meg!” Rájuk néztem, és felordítottam: „Én, a proli, neked, a prolinak egy lapát trágya vagyok!? Hát hülye vagy te? Marha vagy te? Azt hiszed, hogy ezt a komfortos sztrájkot neked Mind- szenty vagy az Eisenhower fizeti ki? Te tíz év múlva is fizetni fogod, hiszen már túl vagyunk a 15 milliárdon!” A munkások dermedten hallgattak. A kutya sem tapsolt, nem tudtam, mi lesz a vége, verejtékben úszva indultam ki, és vártam, hogy valaki leüt. Mi történt azonban az emberekben? Nézzük csak, mit mond az asszony otthon a prolinak? „Az nem jó, hogy te nem dolgozol, csak hozod a pénzt, én vá• Riporter: Rapcaányi Liazló. az olvasási élmény erősítésének eszköze. Nem lehet ér. dem, ha valaki pontokat kap azért, mert egy könyvtár beiratkozott, nyilvántartott tagjává vált. Ezért még önmagáért nem jár elismerés, hiszen könyvtáraink előtt sem szent már a statisztika. A művelődés a" lényeg. Csendes ünnepnapokat kívánva üdvözlöm, hogy Tiszta szívvel címmel a SZOT, a Magyar Televízió, a Népszava szerkesztősége, a Népszava Lap- és Könyvkiadó Vállalat és a Könyvértékesitő Vállalat irodalmi vetélkedősorozatot hirdetett meg. Hasonló céllal a Magyar Néphadsereg, a Közalkalmazottak Szakszervezete, a Zrínyi' Katonai Kiadó az Olvasó a katonáért mozgalom részeként közzétette az Auróra olvasópályázat felhívását. Az előbbinél a meghirdető szervek elsősorban a szocialista brigádok tagjaira, a szakmunkásképző intézetek hallgatóira, a művelődési intézmények látogatóira számítanak, az Auróra játékában a Magyar Néphadsereg személyi állománya és hozzátartozóik vehetnek részt a javasolt irodalmi művek közös feldolgozásában, elemzésében. A szakszervezet József Attila halálának 50. évfordulójára, a Magyar Néphadsereg a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójára emlékezik a közösségi művelődési játék megrendezésével. Az olvasópályázatok szervezőinek és résztvevőinek kívánom, hogy kezdeményezésük legyen az olvasóvá nevelés hosszan tartó útjának egyik állomása. Reményem, hogy a játék újabb és újabb művek elolvasására ösztönzi majd a pályázókat és ez lehet a szervezők munkájának legfőbb jutalma. Maró ti István sárolam a húst, tejet, kenyeret — mert minden volt! —, ebből egyszer baj lesz!” Érdekes, hogy a melós felesége és a Marosán pontosan ugyanazt mondta! Ezért nem vert agyon. A végén azt mondtam neki, hogy megérdemlik, hogy ilyen tróger a munkástanács elnöke! Másnap leváltották, a gyár elindult, ma világhírű. Miért mondtam ezt el? Ne menjen munkások közé az, aki nem ismeri a munkásokat!- Ha mi hazudunk vagy félrevezetjük, azért megfizet a munkás. Rákosi egyik bűne, hogy 48 végétől kezdve már oda se figyelt a prolira, a parasztra, az értelmiségi rétegekre még kevésbé. Kiderült, hogy a vezetés és a munkások között óriási szakadék van, én azonban olyan iskolából jöttem — né- hányadmagammal még élünk —, ahol a testközelség a mozgalmi munka feltétele volt! — Mennyit dolgozott abban az időben? Egyáltalán volt családi élete? — Nekem szerencsém van. Nekem egy olyan feleségem és barátom és elvtársam van, aki engem, ha már egyszer elindultam, akkor hagyott. Nem volt könnyű életünk. Én nem tudom végigcsinálni a II. világháborút, az utána következő éveket és ötvenhatot különösen nem, ha nem egy ilyen ember van mellettem. Amikor a börtönből kijöttem, az volt a véleménye: „Békét akarok, nyugalmat. Hagyd abba.” Egy hónap múlva döbben ő is rá, hogy semlegesek nem lehetünk. Akkor megegyeztem vele: te, légy szíves menj el a kerületbe és a nőtanácsba. Ha mi verekszünk más helyen, akkor te verekedj ott. — Ha egy későbbi nemzedék az ’56 őszi és ’57 eleji újságokat olvassa, arról értesül, hogy ezekkel az eseményekkel egy időben Melbourne-ben olimpia van, hogy Papp Laci olimpiai bajnok lesz, hogy Csou En- laj Budapesten járt. A hazai eseményeket az újságok úgy mutatják be, hogy az élet zökkenőmentesen indul el, rendkívül konszolidáltan. — Nagyon tapintatosan tetted fel a kérdést! Mi a szerencsénk ’56-ban? Az, hogy az októberi eseményeket Pekingtől Londonig, Stockholmtól Rómáig árnyalati különbséggel valameny- nyi kommunista és munkáspárt ellenforradalomnak minősíti! Az árnyalati különbség az, hogy, mondjuk, az angol párt azt mondta: „Rendben van, de ez a Kádár miért nem veszi be Nagy Imrét a kormányba?” De hát az angolok nincsenek Budapesten, nem tudják, hogy itt mi van! A magyar eseményeket tehát egységesen ítélték meg a testvérpártok, plusz ott volt a szuezi háború! Nyugaton tehát háborús állapot és válság volt, a szocialista világ pedig mögöttünk állt. — A „Kádár-rezsim” tehát bevált? — Szerintem igen. Hangsúlyozom, hogy kéttőnk között semmiféle nézeteltérés nem volt soha! Teljes egyetértéssel csináltuk a dolgot, és hozzáteszek még valamit a történelmi hűség kedvéért: menjen a fészkes fenébe az, aki nekem évtizedek múltán előírja, hogy 1956. december 10-én mit kellett volna csinálni! — Ugorjunk egyet. 1957. május elseje, szerda: tribün, rengeteg ember az utcán, s ez nemcsak a külföldieket, a hazaiakat is meglepi. Felcsendül a Himnusz. A Himnusz után megszólal Marosán György. És szinte elnézést kérve a jelenlevőktől, először Kádár Jánoshoz fordul. Nem tudom szó szerint idézni a mondatokat, de valami olyasmire emlékszem, hogy: ő gyűjtötte össze azokat a kommunistákat, akik tudták, hogy mi a feladatuk, és amíg a kormány és a párt élén személy szerint ö van, addig nem lesz elveszve Magyarország. Ezután indul meg csak az ünnepség. Két rejtély: honnan jött össze ennyi ember? A második: kellett ezt mondani? — Az első „rejtély”, hogy honnan jött össze? Budapesten 350 ezer MDP-tag volt. 1956. december 3I-én legfeljebb 35 ezer párttag van. Aztán amikor a munkástanács meg az írók letartóztatása következett, az emberek visszakoztak. — Ez mit jelent? — Csak néhány százan vagy néhány ezren vállalkoztak arra, hogy az MSZMP-hez csatlakozzanak! — De sokkal többen voltak a téren 1957. május elsején/ — Most az előzményekről beszélünk! Vidéken már kezdtünk rendbe jönni, de Budapesten nagyon nehéz volt feloldani a sokkot. Mielőtt Kádár elutazott a Szovjetunióba, azt mondta nekem: „Ide hallgass, április 4-én az Operaházban rendezünk egy ünnepséget, te fogsz beszélni, de amíg oda leszek, törd a fejed, és beszélj az elvtársakkal, hogy mit csináljunk május elsején: felvonulást? gyűlést?!” — Tehát személy szerint Marosán Györgynek kellett eldönteni, hogy milyen a helyzet? — Amíg Kádár oda volt, Csepelen volt egy gyűlés,
