Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-18 / 271. szám
1986. november 18., kedd KÉPERNYŐ fl „kistévék” konkurenciája „Az országos, a regionális és a helyi műsorok azonban nem jelentenek egymásnak konkurrenciát. Ellenkezőleg: egymásra épülve, egymással összhangban — de a méretek csökkenésével — ugyanazon műsorpolitikai célokat szolgálják” — írja Regős Sándor, a szegedi és Békés Sándor, a pécsi körzeti stúdió vezetője a Rádió- és Tévéújság elmúlt heti számában. Az apropó az, hogy tíz esztendővel ezelőtt alakították meg ezeket a körzeti stúdiókat. Vasárnap délután Évgyűrűk címmel a két legelső stúdió közös műsorát láthattuk. Érdekes, izgalmas hetven percet. A körzeti televíziózásról írott cikk idézete így folytatódik: „...a két körzeti stúdió... továbbra is készít a központi program számára olyan műsorokat, amelyek helyi kötődésűek, de országos érdeklődésre tarthatnak számot.” Azon túlmenően, hogy a cikk alapgondolatával — amelynek egyik lényegi része ebben az idézetben van — egyetértek, mégis kiegészíteni, vagy inkább továbbgondolni szükséges. Az elmúlt tíz esztendő nemcsak a körzeti tévéstúdiók megszületésének kora, de erre az időre ©sik a közösségi televíziózás eleddig soha nem látott iramú megszületése, kibontakozása, elszaporodása is. Még pontos számot sem lehet mondani, hány ilyen stúdió működik az országban; számuk valóban napról napra változik. Bekövetkezett az, amit évekkel ezelőtt alig remélhettünk: a demokratizmus kiszélesedésének, a „demokratizmus demokratizálódásának” megannyi újabb eszköze jött létre. Egy bizonyos: a körzeti és a helyi televíziózás nem kon- kurrense a nagy televíziónak. Lényegileg más; emberlép- tékűbb, testközelibb. Valóban rólunk és értünk van. A televízió — értve rajta a központit — az utóbbi időben jószerével saját maga teremti meg konkurenciáját. Azzal, hogy bizony szegényes, sokszor egysíkú műsorral áll ki a közel hárommilliós nézősereg elé. Ezt egy regionális vagy egy lakótelepi közösségi televízió nem engedhetné meg magának ... S mi van olyankor, amikor sem az egyes, sem a kettes műsoron nem lel a néző „fogyaszthatót”, mondjuk azért, mivel annyira rétegnek szóló a közvetített műsor? A technikai fejlődés azt is magával hozta, hogy ma már legalább öt program közül választhat a tévétulajdonos. S ebből csak (!) kettő az MTV! Ha nem is válságban, de valamilyen hullámvölgyben topog a bár sokat szidott, mégiscsak kedves állami televíziónk. S hiába a néző drukkja, jóindulatának megannyi ki- nyilvánítása, előre lépést nemigen tapasztalunk. Az utóbbi hetekben-hónapokban — leszámítva az igen kétes dicsőséget jelentő Rabszolgasors című sorozatot — nem volt olyan műsora, amelyről úgy igazán beszéltek volna az emberek... Bizonyos, hogy az Évgyűrűk legalább az ország egyharma- dán nagyobb fontosságú volt! Ennyit a szórakoztatásról Amíg a riport- és információs műsorok egyeduralmiságát elvehetik a helyi televíziók, addig a szórakoztatásban és a filmforgalmazásban — ha másért nem, hát azért: hatalmas összegekről van szó! — marad az MTV monopolhelyzete. Egy veretesen igaz, szép és meghökkentő sorozatot köszönhetünk a heti műsor szerkesztőinek. Szerdán volt a második része Ariane Mnouchkine Moliére című francia sorozatának, amelyről valóban csak felsőfokon lehet szólni. S aki nem látta az első két részt, még bekapcsolódhat: holnap este inkább válassza ezt a csodás alkotást. Megéri! A másik filmélményt egy sokkal könnyebb vígjáték jelentette szombaton este. A klasszikussá vált Folytassa ... ! című angol sorozat ókori epizódját élvezhettük. S főleg Sidney James, Kenneth Williams, Charles Hawtrey sziporkázó komédiázását. De jó lenne, ha'a többi részt is láthatnánk! Könnyűzene alig, komoly zene is ritkán Egyik hetilapunk írja, hogy az MTV abban (is) egyedülálló, hogy a könnyűzenében a legkevesebbet (mennyiségben és minőségben) nyújtja. Ki kell egészíteni ezt azzal, hogy a komoly zenében is. Elvitathatatlan az a szerep, amelyet be kellene töltenie a komoly zenei ismeretterjesztésben. Emlékeznek még a Bernstein-sorozatra? Azóta újabb olyan és hasonlóan jó, elsősorban a hangok világával most ismerkedőknek fontos sorozatok, felvételek születtek. Csak éppen hazánkban nem sugározták! Nem hiszem, hogy a tévének csak az ismeretlen, most előtalált zeneművek megszólaltatása lenne az alapvető feladata! Nem ez a sok, a többi a kevés! (nemesi) Innováció a közművelődésben Népművelők fóruma Veszprémben Akár szójátékkal is lehetne kezdeni. Mivel a technikai fejlettség minden esetben a kultúra függvénye, ezért a gazdaság és a kultúra egymásmellettiségéről lehet csak beszélni. így tehát felesleges és értelmetlen mindenféle sorrendiséget felállítani. A gazdasági kultúra feltételezi a kulturális gazdaságot és viszont. Röviden ez volt a lényege a Magyar Népművelők Egyesülete V. országos vándor- gyűlésének, amelyet az elmúlt hét végén a Veszprémi Vegyipari Egyetemen rendeztek meg, s amelyre közel hatszázan jöttek el. Ez alkalommal a „Közművelődés a társadalmi megújulás szolgálatában — Innováció a köz- művelődésben” összefoglaló címet viselte ez a kétnapos tanácskozás. Kétségkívül nagy várakozás előzte meg Pusztai Ferencnek, a nemrégiben kinevezett, hazánk közművelődését és a közgyűjteményeket felügyelő művelődési miniszterhelyettesnek bevezető előadását. Pusztai Ferenc is — ha úgy tetszik: — gazdasági szempontokból közelítette meg a közművelődés fejlesztésének (fejleszthetőségének?) lehetőségeit. Beszédében többször is hangsúlyozta: a rövid távú sikerekért nem szabad feláldozni a hosszú távra szóló céljainkat, így a művelődés támogatásának elhanyagolása be- láthatatlanul súlyos veszélyeket rejt. Ha nem is teljességében, de legalább főbb vonulataiban meg is határozta a hét szekcióban sorra került több mint félszáz előadás alaphangját, gondolatiságát a miniszterhelyettesi állásfoglalás. Az ország minden részéről érkezett népművelők a társadalmasítás, a vállalkozás-gazdaságosság, a mentálhigiéné, a kutatás-képzés- oktatás, az új technikai eszközök hasznosítási lehetőségei (különös tekintettel a video és a számítástechnika alkalmazására), a külföldi népművelés és a munkahelyi művelődés témaköreiben fejtették ki véleményüket, ismertettek a saját intézményükben, lakóhelyükön már bevált módszereket. S mint minden ilyen alkalmon, itt is megesett, hogy voltak valóban újdonságot jelentő ötletek, de voltak olyan „felfedezések” is, amelyeket másutt már évek-évtizedek óta alkalmaznak ... Békés megyét huszonhét népművelő képviselte. Tagjai három előadást is tartottak az egyes szekciókban. Tóth Imre, a sarkadi művelődési központ igazgatója áz 1985 őszén megrendezett „Ember és természet” című kiállításról és rendezvénysorozatról beszélt. Pál Miklósné és Po- csajiné Fábián Magdolna, a megyei művelődési központ munkatársai az egy évvel ezelőtti hollandiai tanul- mányútjuk tapasztalatairól számoltak be. Egy négytagú munkacsoport — Kirschner Péter, Kovácsné Füredi Enikő, Pál Miklósné és Takács Péter — egy videofilm segítségével mutatta be a nyári békésszentandrási művelődéskutató tábort. (Mindhárom témáról azok megtörténtekor részletes beszámolókat közöltünk lapunkban.) Az egy-két évenként megrendezett vándorgyűlések a legjelentősebb fórumai a hazai közművelődésnek. A külső szemlélő — úgy is fogalmazhatunk: a közönség — akár ebből is lemérheti, mennyit és hogyan fognak megvalósítani abból, ami az ő érdekeit szolgálja. Hiszen ez mára már egyértelmű: mindig és mindenkor kielégíteni a közönség igényeit, és ugyanekkor a társadalmi fejlődést, a kibontakozást is szolgálni. Talán ezért is volt „az egyenlők között az első” a mentálhigiénés szekció; fordult a figyelem az itt elhangzottakra. Ez a tevékenységi forma végső soron a társadalmi gondok megoldásában szeretne segíteni. Felvetődött a kérdés, hogy a közművelődésnek kötelessége legyen-e a történelem során kialakult állami szervezetek munkájából ilyen tekintélyes részt átvállalni akkor, amikor az igen jelentős anyagi erőket von el a többi területtől, amikor e gondok megoldására, segítésére hivatott intézmények sem rendelkeznek a szükséges erőforrásokkal. A válasz azonban csak igen lehet. Nos, ezért is kezdi meg működését december elején a mindennapi ügyeinket szervező iroda Békéscsabán, a megyei művelődési központban, s ezért tervezik hasonló jellegű, mindenkor szolgáltató jellegű csoportok alapítását megyénk többi, nagyobb lélekszámú településén is. Nemesi László Diáklapszemle Lázlap Űj diáklap született, a gyulai Semmelweis Egészségügyi Szakiskola Lázlapjával. Ä füzet formájú — és szellemes című — diákújságban olvashatók az elképzelések, amelyek megvalósítása nem is lesz olyan könnyű, ígérik ugyanis, hogy „a lázgörbe különleges lesz. Nem egy Tehetséges vagyok, és ezt tudom is Ez a címe a Lányok, Asz- szonyok novemberi száma egyik cikkének. Egy iskolai kísérlet leírása nyomán megtudhatjuk, milyen gondokat okozhat, vagy milyen sikereket eredményezhet gyermekeinknél ez a tudat. Folytatja a lap a Zalka Mátéról kezdett visszaemlékezés-sorozatát. A Mindenki számára nyitott hatalom című cikkében Ivanovóba, a textiliparáról híres nagyvárosba vezet el. Két érdekes interjú: Valentyina Tyeleskinával, a népszerű filmszínésznővel és Ginara Tereladzéval, a grúz grafikussal; fejtörők, mese, orvosi tanácsok, kézimunkarovat egészíti ki a lapszámot. ember testhőmérsékletét. közérzetét fogja tükrözni, hanem egy egész közösségét.” Ugyanakkor tudományos jellegű írások megjelentetésére is vállalkoznak, egészségügyi intézmények bemutatására, és személyes hangú riportokra. Természetesen az iskola KlSZ-életé- vel, a diákotthon eseményeivel, más iskolák életével is kívánnak foglalkozni. Ezért mertem már elöljáróban megkockáztatni, hogy nem lesz könnyű dolga a szerkesztő bizottságnak ... Ám, nézzük az első termést, mit váltottak be az ígéretekből? Tanév eleje lévén, egyelőre több a tájékoztató jellegű Írás, mint az iskola és kollégium belső életére, a diákok közérzetére utaló munka. De szerepelnek az épitötábori, az őszi munkát, a nyarat idéző Írások is, csak még nem elég élményszerű köp- tösben. Az iskola névadóját, Semmelweis Ignác Fülöp életét és munkásságát idéző dolgozat valószínű, az elsősök számára készült, akik nincsenek híján a bátorságnak, ugyanis igen kritikus hangú írásban fogalmazták meg Elsö(s) élményeiket. Ebből kiderül, hogy étvágyuk nagyobb, mint a kapott ételadag, s hogy az esti fürdésnél is jobb a sor elejére kerülni, mert a végének már nem jut a meleg vízből. Azért jól érzik magukat, csak hát — mint Szloszjár Adél írásában olvastam —, nem is olyan könnyű az új életet megszokni. Igen tetszett az utolsó rovat, a Mutató (ujj) hangneme, tartalma. hiszen őszinte, könnyed hangnemben hívja fel a lezser- ség összes káros hatására időben a figyelmet. (bse) ŐSZI NAPSÜTÉSBEN Gál Edit felvétele Sorshelyzetek Beszélgetés Grész Károllyal (2.) — Irány Kaposvár, onnan néhány hét után Marcali. Akkoriban már megromlott a viszony a jugoszlávokkal, és én ahhoz az egységhez kerültem, amelyik a magyar— jugoszláv határon az erődítményrendszert építette. Ott voltam először az egyik századnak, majd egy zászlóaljnak a politikai tisztje. Akkor előléptettek főhadnagy- gyá. Mivel nagyon sok, politikailag teljesen tájékozatlan fiatal került be a hadseregbe, fel kellett használni ezt az időt, hogy megismerjék a politikát. Éppen ezért elvárta a katonai vezetés, hogy minden tiszt foglalkozzon politikával, és magyarázza ezeknek a fiataloknak a politikát. Mindennap rendszeresen politikai foglalkozás volt, sőt mindennap kiképzés előtt Szabad- nép-félóra, ahol a Szabad Nép aznapi számából a parancsnok, k parancsnokhelyettes vagy más, olvasni tudó ember a legfontosabb cikkeket felolvasta. — No, de már bocsánat, ez nem önálló gondolkodás, ez nem egyéb, mint a napi politikai érdek hű közvetítése! — Bizonyos értelemben igen, más értelemben azonban nem. Mert azért akkor is visszakérdeztek. Az nem úgy volt, hogy a parancsnok felállt és elmondta, hogy ez a szentírás. Arról nem is beszélve, hogy a politikai tisztek feladata volt a tiszti továbbképzés megszervezése is. Azért ott beszélgetések és viták is folytak. És az ilyen helyzetben nem lehet mindig csak a bibliát felolvasni. A vitákban gondolkodni kell és az érvekre olyan el• A riporter: Mester Ákos lenérvet is előhozni, ami nincs leírva a brosúrában. — Igaz. De bizonyára az is igaz, hogy a visszakérdezésekre csak addig könnyű egyértelmű magyarázatokat adni, ameddig vannak hozzá érvek. És mikor fogynak el az érvek? Abban a pillanatban, amikor a válaszadó maga se látja tisztán a helyzetet. Szükségszerűen be kellett következnie egy olyan történelmi pontnak, amikor az sem tud semmit mondani, akit kérdeznek, mert neki magának is csak kérdései vannak, és nem válaszai. Itt már szóba került az előbb 1953 júniusa. A júniusi központi vezetőségi ülés, amikor nem lehetett olyan nagyon egyszerű a politikai tisztnek választ adni a katonái kérdéseire. — Nem, nagyon nehéz volt. Ugyanis az 1953 júniusi kv-ülésről mindenekelőtt azt kell tudni, hogy annak az anyaga és határozata nem került nyilvánosságra, hanem a pártszervezet vagy pártmozgalom úgy ősz körül kezdte feldolgozni. Tehát mi Kaposvár környékén, a csapatoknál nem ismertük a központi vezetőség előterjesztését, Rákosi előadói beszédét, nem ismertük a határozatot. Azt a határozatot nem is hozták nyilvánosságra. Ügyhogy tulajdonképpen ... — Bocsánat, az előzmények fölidézése nélkül ez nem lesz talán mindenki számára érthető. Azokra gondolok, akik egyrészt nem is éltek akkor, másrészt, ha élték is, nincsenek pontos fogalmaik arról, hogy 1953 júniusában a központi vezetőség milyen új gondolatra jutott. — No hát, akkor kezdjük azzal, hogy a két párt 1948- ban egyesült. Ez a hatalom átvételének az időszaka, amikor eldől, hogy ki kit győz le. 1949—50—51—52. Nagy sikereket ér el az ország, elsősorban az újjáépítésben, de az életszínvonal növekedése is felgyorsul. Nagyon hamar elérjük az 1938- asi úgynevezett „utolsó békeév” színvonalát, tehát konszolidálódnak a körülmények. És akkor a Magyar Dolgozók Pártjának vezetése úgy ítéli meg, hogy az országban nagyobb lehetőségek és tartalékok vannak, és hamarabb meg lehet valósítani a célkitűzéseket. Ezért felgyorsul az iparosítás. Akkor fogalmazódik meg az a jelszó, hogy a vas és acél országa akarunk lenni, ami nem más, mint az eszközök átcsoportosítása a mezőgazdaságból az ipari fejlesztés számára. Megindul tehát az ipar gyors fejlesztése. Ezzel egy időben felgyorsítják a mezőgazdaság kollektivizálását, és közben megfogalmazódik egy olyan program, amiről kiderül, hogy borzasztó hibás és máig szóló következményei vannak : a magánkereskedelem, a magánipar, a kisipar felszámolásának a felgyorsítása. Ehhez az időszakhoz tartozik, hogy az életszínvonal növekedése megáll, stagnál, majd csökken. Az 1953-as júniusi határozat az ebből fakadó torzulásokat próbálja visszabillenteni. Tehát ez, tulajdonképpen, a kiigazítás határozata, ahol Rákosi rendkívül kemény önkritikával áll ki a Központi Vezetőség elé, és mondja el, miben hibáztunk. Hibáztunk a túlhajtott iparosításban, abban, hogy nem törődtünk a mezőgazdaság termelésével, s közben itt az élelmiszerhiány, az erő- és
