Békés Megyei Népújság, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-15 / 269. szám
198(i. november 15.. szombat o Köröstáj-nap Békésen Milyen legyen a baráti kör? — Arany-emlék a belvárosban — Hangverseny, író-olvasó találkozók teni a melléklet szerkesztőségi koncepciójának kialakítását a megjelenések folyamatában, erősíteni az e vidéki szellemi élet jó hírnevét a megyében, az országban. A tanácskozás résztvevői előkészítő bizottságot választottak, melynek feladata az alapszabály-tervezet további kidolgozása, a tavaszi Köröstáj-napon az alakuló közgyűlés megszervezése. Az előkészítő bizottság tagjai: Sass Ervin, Miklya Jenő, Fiilöp Béla, Tóth Ernő, Jelinek Lajos és Balogh György. A Köröstáj-nap résztvevői ezután közös ebéden veitek részt az új dánfoki szálloda éttermében, majd városnéző sétára indultak Békés belvárosában. Felkeresték a műemlék református templomot, ahol Cs. Kiss Andor lelkész tájékoztatta vendégeit a templom építésének történetéről. A sétálók megkoszorúzták a református parókia falán Arany János és Karacs Teréz emléktábláját. Itt Varga Sándor, a HNF városi bizottságának titkára mondott rövid beszédet. megemlékezve Arany János /békési látogatásáról, és a neves írónő, pedagógus, Karacs Teréz életút járói, A séta következő állomása az újjáépített kosárgyári klubház volt, ahol részt vettek Koszta Rozália kiállításának megnyitóján, majd a Békési Galéria XIX. századi kiállítását tekintették meg. Itt. a galériában zajlott le a nagy érdeklődéssel várt képtom- bola-sorsolás, melyen 33 J-cépzőművészeli alkotás talált gazdára. Este a békési zeneiskola nagytermében hangversenyen mutatkozott be a békéscsabai zeneművészeti szakközépiskola leány kara Rázga József, a békési gimnázium vegyes kara Sebestyénné Farkas Ilona vezetésével. Felléptek az esten a békési zeneiskola művész tanárai is. Bélmegyeren. Kamuion és Tarhoson író-olvasó találkozókon találkoztak a Köröstáj írói és költői a községek lakóival. A békési Köröstáj-nap a házigazda város dicséretével zajlott kora délelőttől késő estig. Köröstáj kulturális mellékletünk 25 éves jubileuma utáni második találkozóra Békésen jöttek össze a melléklet barátai, külső munkatársai. A nap programja ezúttal azzal a tanácskozással kezdődött (Békés város tanácsházának dísztermében), melyen a majd tavasszal megalakítandó Békés Megyei Népújság Köröstáj Baráti Kör alapszabály-tervezete volt napirenden. A tanácskozáson megjelenteket dr. Ar- pási Zoltán, a Békés Megyei Népújság főszerkesztője köszöntötte, szólt a megalakítandó baráti kör céljáról, jelentőségéről, az elképzelésekről. Az alapszabály-tervezetet Fülöp Béla olvasta fel. A tervezet 2. paragrafusa szerint: „Az egyesület célja baráti körbe tömöríteni a megyében élő írókat, költőket, képzőművészeket, kritikusokat, esztétákat, irodalomkutatókat, honismereti és helytörténeti kutatókat, szo- ciográfusokat, muzeológuso- kat, népművelőket, pedagógusokat, muzsikusokat, könyvtárosokat, és a Köröstáj azon barátait, akik vállalják a lap művelődés- és művészetpolitikai célkitűzéseit. Aktivizálni tagjait a Köröstájhoz kapcsolódó műhelymunka elmélyítésére, hozzájárulni a tagok és a közönség mind sokoldalúbb találkozásához, a művészetek terjesztéséhez, a közművelődés minden ágának erősítéséhez, a szellemi élet mind szélesebb körű kibontakoztatásához" A tervezet a továbbiakban a Köröstáj Baráti Kör szervezeti felépítésére tesz javaslatot, meghatározza a vezetőség, a tisztségviselők hatáskörét, feladatait, a tagok jogait és kötelességeit. A vitában igen sokan felszólaltak, és kifejtették véleményüket az alapszabálytervezetről, Varga Imre jogilag és tartalmilag reálisnak tartotta a tervezetet, és számos javaslattal élt a kör tevékenységét illetően. Miklya Jenő a Sárréti Múzeum Baráti Kör tapasztalatait említette, melyeket a tavasz- szal megalakuló kör haszonnal vehet figyelembe. Or. Jelinek Lajos véleménye szerint a kör célját kissé bővebben kell kifejteni. és meghatározni azokat a konkrét feladatokat is. amelyekre vállalkozhat. Balázs Tibor és Szénási Mihály a kör megalakításának gondolatát helyeselte, kiemelve: az lesz a lényeg, hogy akarj uk-e, szeretjük-e azt, amire készülünk. Ménesi György arról szólt, hogy ő a maga részéről eddig is előszeretettel nevezte a Köröstáj körüli tevékenységet mozgalomnak, mely a baráti kör megalakulásával formájában is testet ölthet. Szorgalmazta, hogy szervezzen majd a kör irodalmi esteket, kiállításokat, közönségtalálkozókat. „Legyen feladata-a Népújság, a Köröstáj kulturális melléklet népszerűsítése is" — mondotta befejezésül. Többen szóltak még arról, hogy az elképzelt baráti kör különös sajátossággal bír; olyannal, ami megkülönbözteti minden más baráti körtől: egy lap irodalmi, kulturális melléklete köré szerveződik, hivatása lesz segíHázga József vezényelte a békéscsabai zeneművészeti szakközépiskola leánykarát Fiilöp Béla ismertette a Köröstáj Baráti Kör alapszabály- tervezetét Koszta Rozália kiállításán, a kosárgyari klubházban Fotó: Gál Edit Látogatás a műemlék református templomban ! . _____—.ii—a V arga Sándor, a HNF városi bizottságának titkára mondott koszorúzási beszédet Arany János és Karacs Teréz emléktáblájánál