Békés Megyei Népújság, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-03 / 233. szám

1986. október 3„ péntek

Szerdán, október 1-én délután Budapesten, a Gutenberg Művelődési Otthonban emlékkiállítást nyitottak Blahos Rudolf grafikus és Gaburek Károly festőművész alkotásaiból. A Zichy Galéria alkotóközösségének rendezésében szervezett kiállításon Iványi Péter igazgató mondott megnyitó szavakat, méltatva a két művész pályáját, munkásságát. A kiállítást a művelődési otthonban tekinthetik meg az érdeklődők (Képünkön Gaburek Károly „Tanyaudvar” című alkotása.)

Ilyen is van

Neves személyiség mondta nemrég olyan százszemközt, hogy ha rossz a közérzetünk, attól is rossz, mert inzultusok tömegét kell kiállanunk nap mint nap. És ha az embert inzultus éri (legyen az látszatra a legcsekélyebb), máris ketyeg a rossz közérzet órája, és hajlamos arra, hogy általánosítson. Ha bevalljuk ezt, ha nem: ez így igaz. Pedig semmiképpen sem jó, de hát ilyen az ember.

Régóta régi nóta, hogy az érdek és az érdektelenség szül olykor elképesztő dolgokat. Az is elég régi nóta, hogy nap mint nap beleütközünk olyan helyzetekbe, amikor az ember megrökönyödve figyeli az érdektelenség megtestesülését, amikor csak úgy kiabál embertársainkról a közöny, az unottság, a munka nyűge. „Rendszerek versenye jön” — mondta a neves személyiség, akit fentebb idéztem. És a versenyzők? Hogy lesznek „versenyben”, ha érdekük és a verseny érdeke nem ül egy csónakban? Ki az vagy mi az, aki (ami) kiszállt belőle? És mikor? Miért?

Messzire vezet ez az út, még ha olykor labirintusnak tűnik is. Figyelmeztettek már, hogy kár azon tépelődni, mitől a különbség egy butikos figyelme és udvariassága, meg a másik üzlet alkalmazottai között... Ha tudom is, hogy az a különbség, hogy „zsebre megy a játék” az egyik helyen, és egészen másra a másikon, akkor is váratlanul érnek bizonyos dolgok. Például az, ami a múlt szombaton történt Békéscsabán, az Univerzál Vállalat 2. sz. lakástextil-méteráru boltjában.-JFél 12-kor léptem be oda, hogy megnézzem, kapható-e ez és az? (Nem lényeges, hogy nji.) Megálltam az asztalra kihelyezett méterárutekercsek előtt, és onnan, messziről, megkérdeztem: lehet-e ilyen és olyan méterárut kapni? Onnan, messziről, a pult mögül válaszolt az egyik eladó, hogy nem. Semmi jelét nem mutatta annak, hogy odajön és ajánl valami mást. hogy foglalkozik velem. Ez a passzivitás is egyenlő az inzultussal, ami (bizony) rossz közérzetet okoz. És ha ehhez még hozzáteszem, hogy az üzletben egyetlen vevő sem __ volt, és a hosszú pult mögött nyolcán (!) álltak és beszélgettek, akkor ...

Különben kellemes, szép őszi idő volt.

Ülök a m ed gyesegyházi tanács ülésén, és hallgatom Zám János iskolaigazgató válaszait a napirendhez feltett kérdésekre, mint ahogyan hallgatják a tanács tagjai is. Az igazgató kitér a Medgyeshez tartozó Bánkút iskolásainak dolgára, hogy autóbusszal járnak Nagykamarásra tanulni, pedig jobb lenne, ha Medgyesre járnának; beszél a még csak tervrajzban létező tornateremről, mint a sürgős ügyek egyik legsürgősebbjéről; a 83 százalékos szakosellátottságról, mely ha innen nézzük, nem éppen megnyugtató százalékarány, ha meg onnan, ahonnan az igazgató nézi, némi örömre is okot adhat. Hogy legalább 83! Mert lehetne rosszabb is és az is lehet, hogy lesz.

Miért?

Mert — és ezt is Zám János említette, mondhatni rezignáltan — az iskola állás- hirdetésére senki sem jelentkezett. Egyszóval: nem akadt szerte e hazában egyetlen most végzős vagy pár éve végzett, vagy régen végzett pedagógus, aki Medgyesegyházára szeretne települni, netán csak rövidebb időre is. Tudom, hogy a válasz: pedagógushiány. Persze, ez is relatív, mert olyan is van közben, hogy a főiskolákon, egyetemeken végzettek bizonyos százaléka (mondják, nem is kevés) el sem kezdi a pedagógusi pályát, a diploma másféle állások, munkakörök belépőjegye csupán. Majdnem úgy írtam, hogy azzá degradálódik, de hát ilyet azért mégsem írhatok, mert (feltehető, sőt biztos), hogy azokban a más állásokban, munkakörökben is fontos, társadalmilag hasznos munkát végez az, aki meg se kísérelte, hogy jogosítványa szerint igazán tanító, tanár legyen.

Vajon hány Medgyesegyházája van az országnak, ahol nincs énektanár? (Kodá- lyi álom, „énekes Magyarország”...) Vajén hány pályázat zárul sikertelenséggel? Van-e erre statisztika, habár statisztikák is formálhatók, hajlíthatok, hogy ezt vagy azt jobban kimutassák.

És ami szintén biztos: a statisztikákat nem lehet odaállítani a katedrára, hogy énekórát, magyarórát, történelemórát tartsanak. Marad a helyettesítés, a képesítés nélküli tanítás, az örökös, feszítő érzés, hogy oktatási törvény, előírások, a jövő nemzedéke, stb. Marad, amit sok helyen előre lát és tud mindenki: szép és okos szavakkal, csak szavakkal nem lehet megváltani az európaiságot, a világhoz való felzárkózást (hogy a témánál maradjunk) a közoktatásban.

Most csak ennyit, erről.

Unom magam, tisztelt olvasóim, bizony isten! Hogy képtelen vagyok áthangolni magam más témára, ha látom a guanós, szennyes középületeket, a szálldosó ga- lambtollakat, a szétfreccsent tojásokat, a fák alját, ahol síkos a beton a verébguanótól (húsboltok, ABC-k előtt), azt az egyes helyeken már-már minősíthetetlen fertelmet, amit szagban és látványban, gyomorgörcsben el kell viselnünk. Akárhonnan nézem, képtelenség mosolyogva, csak másról beszélni. Nem szólni a csabai színházról, a Csaba Szállóról, az OTP épületéről, a városi tanács előtti útszakaszról, a színház melletti közgazdasági szakközépiskoláról, Békésen a gyönyörű galériáról, ahol (a pár év előtti sikeres küzdelem után) újra a galambok veszik birtokba az épületet, és így tovább.

Olvastam szakirodalmat, hogy miféle egészségügyi támadásokra képesek az elvadult galambok. Hogy fészkeik tele vannak férgekkel, és ezek a lakásokba, az épületek belső traktusaiba is átterjedhetnek. És ami a legmegdöbbentőbb: a galambürülék olyan betegségeket terjeszt, amelyek eredete gyakran megmagyarázhatatlan.

Mégis bocsánatot kérek az olvasótól, hogy újra előhozakodtam a galambokkal. De hát mitől vagyunk nyugodtak? Miért nem teszünk sürgősen valami hatásosat a szenny, a fertőző gócok megszüntetésére? Lehet-e ez huszadrangú kérdés? Túl az esztétikai abszurditáson, az egészségünkért, a tisztaságkultúránkért?

A tavalyi kísérlet nem sikerült. Egy-két vonagló, szerencsétlen galamb látványán túl semmi változás nem történt Békéscsaba belvárosában.

A férgek tovább nyüzsögnek és a guanó vastagodik. Lerakódik. Teheti, ha nem akarunk tudni róla.

Sass Ervin

Műhelytitok

Beszélgetés a bábszínházról

Elmúlt a nyár, a szabadságok és a pihenések ideje, minden színház kitárja kapuit és új évadot kezd. A gyermekek kedvence, a bábszínház is.

— Mik a tervek, mire készülnek? — erről kérdezem Lenkefi Konrádot, a Megyei Művelődési Központ osztályvezetőjét, a Napsugár bábegyüttes művészeti vezetőjét.

—• Kezdem azzal, hogy mi a feleségemmel a nyáron sem pihentünk, csak apróbb kikapcsolódásaink — kis kirándulások — voltak, mert szinte az egész szabadságunkat a műhelyben töltöttük. Egyrészt, mivel volt még foglalkoznivaló az új, a bemutatódarabbal, másrészt pedig már elkezdődött a készülődésünk a jövő évi nemzetközi bábfesztiválra.

— De hisz a jövő nyár még messzi van... Vagy ennyire előre kell dolgozni?

— Annyira, hogy az ott bemutatásra kerülő Hamupipőke 65 bábfigurájának mindenestől készen kell lenni januárig. De a munka nem is ezzel kezdődött. Előbb a Prokofjev-balett báblibrettóját írtam meg, mert a balettét egy az egyben nem lehet a bábjátékhoz felhasználni; csak a bábszínházhoz alkalmazkodva teremteni meg a zene-mozgás és látvány egységét. A librettóból

— ami csupa mozgáselőírás

— lehetett külön meghatározni, hogy ki, mit csinál és utána jöhetett a bábuk tervezése és a színpadképé.

— Nem több a 65 bábu annál, mint ahány szereplője van a darabnak?

— Több, de ez azért van, mert akad olyan figura — például a Hamupipőkéé —, amelyet a játék nagyon igénybe vesz. Ott az a jelenet, amikor Hamupipőke 12 ajtón át menekül a báli ruhájában, s ahogy sodródik egyiken keresztül a másikba, egymás után hullanak le a ruhadarabok róla, s végül a szürke kis szolgálólány marad. Később a szürkéből átvált újabb színesre, díszesre, s a herceg is több alakban jelenik meg. S még mindent nem is mondtam el, amit egyetlen bábuval képtelenség véghezvinni.

— A színpadkép is komplikált?

— Mint minden, ha csak

kimondottan zenével dolgozunk, ami itt is szinte száguld, örvénylik, egyetlen szó nélkül. Ehhez nem is lesz rögzített színpadkép, hanem a filmbelihez hasonlatos át- tűnések, s ezt a mozgó látványt a süllyedés és felemelkedés váltakozása adja meg úgy. hogy közben a kettő még együtt is látszik. S ha ez, meg az előbb említett többi alapvető dolog jól sikerül, de még a számtalan kisebb-nagyobb is, akkor olyan lesz az előadásunk, mintha Prokofjev egyenesen a Napsugárnak írta volna a zenét.

— Most hol tart a műhelymunka?

— A bábkészítésnél, ami olyan, mint a házépítés, csak itt a téglákat a kezek, lábak, fejek helyettesítik, mert az emberi test részeiből áll össze a figura. Közben hasznosítom a nagyon fejlett kínai bábkészítési technikát, amit volt módom látni — azaz betekinteni belülről a bábokba —, amikor a legutóbbi fesztiválon a pekingi bábszínház is fellépett Békéscsabán. Ez a technika — például a csuklórészek forgathatósága — lehetővé teszi az emberi mozgás élethű utánzását, s ezáltal a legváltozatosabb érzelmek gesztusos kifejezését is. Ami ehhez a romantikus mesetörténethez nemcsak illik, de szükséges is.

— Szóval van mit csinálni bőven?

— Ha csak a Hamupipőke lenne, akkor is, de már ezzel a műhelymunkával párhuzamosan folynak a november végi bemutatónk próbái is. Még az ősszel ugyanis Marék Veronika A csúnya kislány című bábdarabjával kedveskedünk a gyerekeknek. S ez az út is hosszú volt, míg eljutottunk a próbákig, mert a műhelymunka januártól júniusig tartott. Ezzel a bábjátékkal kettős a célunk: új műsor lesz a gyerekeknek, de majd ez is színre kerül, mint nyitódarab a nemzetközi báb- fesztiválon.

— Beszéljünk egy kicsit magáról a bábművészetről. Vannak-e új vagy divatos irányzatai?

— Mint minden művészeti ágban a világon, itt is volt ilyen törekvés, de már leszálló ágban van, s míg

élt, akkor is inkább a hivatásos együttesek művelték a „lemeztelenített” bábjátékot. Talán ez a legjobb kifejezés arra, amikor a szereplők játék közben eldobják a bábokat, s ők maradnak csupán a színpadon, s így játszanak tovább. Ez nagyon kiábrándító, s csak a legritkább esetben van funkciója és még ellentétes is a bábjátékkal, amelynek pont az a .lényege, hogy a bábokkal fejez ki mindent. S ami nem ezen alapul, az nem marad meg sokáig.

— A bábművészet nem is kerülhet válságba?

— Létében fenyegetve soha, mert a gyermekközönség örök. Nemzedékek hosszú sora nőtt fel és fog ezután is felnőni a bábjáték bűvöletében. A mese, a látvány mindig a bábszínházba viszi őket — sőt a felnőtteket is — az egész világon, s ettől nem lehet megfosztani a kisközösséget. Akikre mindig számítani lehet, s akikkel mindig számolni kell, s a lehető legjobbat adni nekik.

— És akik adják, azokból van-e utánpótlás?

— A mi bázisunk a Tücsök bábkör, innen várjuk az új tagokat a nagy együttesbe. Most is az új produkcióba négy középiskolába került — tehát már nem a Tücsökbe tartozó — kislányt hoztam be, de úgy néz ki, hogy csak eggyel fog gyarapodni a Napsugár.

— Mi ennek az oka?

— Ami annyi más téren

is tapasztalható: a dolgok

hasznosság szerinti elbírálása. súlyozása. Ez már az általános iskolai kisegyüttesnél megmutatkozik, alig jelentkeznek gyerekek hozzájuk, mert a szülők inkább a nyelvtanulást, a sportot részesítik előnyben, mint olyat, aminek később nagyobb hasznát veszik az életben. A néptáncnak az a szerencséje, hogy ide sorolják, mert sok lehetőséget nyújt külföldi utakra, ezért válogathatnak a sok jelentkezőből. •

— Hogy lehet mégis kedvet csinálni a bábjátszáshoz?

— Csak az iskolákkal együtt, s reménykedni abban, hogy mindig lesznek gyerekek, akik nem hagyják abba, ha felnőnek is.

Vass Márta

n néphatalomért, a megújulásért

9 Kétfrontos harccal a válság leküzdéséért

1956. június 28-án a lengyelországi Poznanban súlyos zavargás tört ki, amelyen munkásrétegek is részt vettek, és rendet csak a I hadsereg bevetésével lehetett helyreállítani. Poznan figyelmeztető jel volt az MDP-nek is, hogy sürgősen meg kell oldani a válságot. Ez adta az utolsó lökést ahhoz az újabb politikai fordulathoz, amelyet a Központi Vezetőség július 18—21-i ülése határozott el. Ez a plénum végre kritikusan elemezte a párt politikáját, levonta az SZKP XX. kongresszusából adódó következtetéseket, és kétfrontos harcot hirdetett a válság felszámolására. Egyben körvonalazta a teendőket az előrelépéshez a szocialista megújulás érdekében.

Nagy tehertételtől szabadította meg a pártot az, hogy a KV ülése felmentette első titkári tisztsége alól Rákosi Mátyást. De a régi beidegződés és a pártegység hamis értelmezése munkált, amikor a döntést Rákosi rossz egészségi állapotával indokolták, és nem tárták a párt és az ország elé a súlyos politikai hibáit, és bűnös szerepét a koncepciós perekben, valamint a rehabilitáció késleltetésében.

Rákosi helyébe első titkárnak Gerő Ernőt választotta meg a testület. Ez a választás nem volt nevezhető sem elvinek, sem taktikusnak. Gerő Ernő Rákosi mellett a régi vezetés második embere volt. tehát hasonlóan felelős a politika torzulásáért, az 1953. júniusi fordulat megtorpedózásáért, az SZKP XX. kongresszusa után is a változások gátlásáért, és részese volt a törvénytelenségeknek is. A júliusi plénumon ugyan irányt váltott, de a beszédében hangoztatott „tiszta lappal” kezdjük az új politikát, kifejezte azt a célt, hogy a múltbeli hibákra, az ő személyes hibáira is, borítsanak fátylat.

A pártpolitika megújulásának szándékát tükrözte viszont az, hogy a KV és a PB soraiba több kipróbált, nagy tapasztalattal rendelkező elvtársat választottak, közöttük jó néhányan a törvénytelenségek áldozatai voltak. Ekkor lett a PB-nek és a KV Titkárságának is tagja Kádár János.

A központi beszámoló — már Gerő Ernő tartotta — és a határozat új megközelítésű, és az SZKP XX. kongresszusa szellemének megfelelő volt. A pártegység helyreállítását szorgalmazta, és reálisan elemezte az elhajlásokat is: „Pártunkban mélyek mind a szektarianizmus, mind a jobboldali opportunizmus gyökerei — állapította meg a beszámoló. — Mind a kettővel szemben a legélesebb, p legkövetkezetesebb eszmei-politikai harcot kell folytatni a párt fő irányvonalának és helyes politikájának érvényesítéséért.” E kétfrontos állásfoglalás végre a szektás megnyilvánulási formákat is bemutatta: politikai felvilágosítás helyett adminisztratív eszközök alkalmazása, erőszak a tsz-fejlesztésben, bizalmatlanságra alapozott káderpolitika, dogmatizmus a társadalmi jelenségek megítélésében, beteges gyanakvás a volt szociáldemokratákkal szemben, a szövetségesek lebecsülése, a népfront elhanyagolása.

Az állami életben a szocialista törvényesség megszilárdítását, az állami fegyelemnek a szocialista demokráciával egyidejű erősítését és fejlesztését jelölték meg feladatul. Gazdasági téren az anyagi érdekeltség és a minőségi követelmények kaptak hangsúlyt. Mint közvetlen teendőt javasolták az államkölcsönjegyzés megszüntetését, és a hadsereg létszámának csökkentését.