Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-20 / 222. szám
NÉPÚJSÁG 1986. szeptember 20., szombat Serédi János: Ne légy féltékeny! Petrőczi Éva versei: Nyár északon Aino anyó kertjében aeol-hárfa zengett, a fák tövén sötéten guggolt az áfonya. Verset írtam: „az éj fehér, kék kantele a víz.” Hol van Aino, s a fülig tintás kamaszlány, merre vágtat az éjszakák fehér rénszarvasa, milyen volt az áfonyaíz? Verset írok: rázza a szél hárfakalitkám rácsait. Ars poetica Verseim szó-ikebanák — szín színhez vonalhoz vonal; egy nyílástól hullásig érthetőbbé rendezett világ megszámlált percei. Reménykedő rakosgatás. Éppen a fürdőszobában pamacsolta az arcát, amikor Sárika megállt az ajtóban. A tükörből látta, hogy csak pongyola van rajta, az sincs begombolva. — Nem leszel egyedül. Itt hagyom a macskát. — Miféle macskát? — A perzsa macskát — mosolygott rejtélyesen. Hátra libbentette szőke haját. Báj és kacérság volt ebben a csöppnyi mozdulatban. — Nincs is macskánk. — Hogyne volna. Napont;, kétszer borotválkozott. Reggel késsel, este géppel. Most reggel volt. Remegett a keze. ahogy fente a kést. Csak akkor higgadt le, amikor ismét a tükörbe nézett. Megint látta az asz- szonyt a nyitott pongyolában. Soha se titkolta, hogy szereti, most azonban veszekedtek. Annál emésztőbben támadt fei a vágya. Sietve végzett. Azt remélte, még pongyolában találja. Ám már felöltözött. Testvonalát követő szürke kockás kosztümben állt az ablaknál. Lányosán karcsú volt, asz- szonyian csábító. — Halaszd ei az utazást! Megrázta a fejét anélkül. hogy megszólalt volna. Innen a kilencedik emeletről rá lehetett látni a sétálóutcára, meg a szökőkútra. Azt nézte. Hozzá lépett. Egészen a közelébe. Majdnem összeért a kezük. A presszó előtt a magasba ívelő vízsugarak szivárványoztak. — Imádom a tengert, amikor perzsel a nap — mondta elrévedő tekintettel. — Az ősz is szép. — Én a nyarat szeretem. — Két vagy három hónap múlva együtt mehetünk. — Nem így állapodtunk meg. — Akkor nem tudtam, mi fog közbejönni. Ki gondolta volna, hogy önállósítják a céget. Most lesz az első vállalati tanácsülés. — No és? — Ott kell lennem, amikor indul a verkli. Nem én vagyok az egyedüli pályázó. — Szóval megint a karrier — az asszony most sem emelte fej a hangját, mégis gunyoros éle volt, vagy inkább a tekintetének, ahogy mozgékony barna szemével rávillant. — Ok a válásra. — Azért, mert negyvenévesen van még ambícióm? Mikor «sináljak karriert, ha nem most? — Csak aztán ne légy féltékeny ! — Féltékeny? Ugyan! Alig hallható pisszenés csúszott ki a száján. Vállára akasztotta a táskáját, felemelte bőröndjét és ringó léptekkel elindult a szobán keresztül. Az ajtóból visszanézett. — Vigyázz a macskámra! A szó, mint egy fenyegető ómen repkedett a levegőben, és fejbe kólintotta. Másodszor hangzott el. Az előbb fel se vette. Mást várt. Biztatást, becézgetést. valami reménykeltőt. Kiguvadt szemekkel meredt a csukódó ajtóra és hallotta a lépcsőházból a távolodó lépteket. — Miféle macskára? — ugrálta körbe a gondolatot. Még az irodában sem hagyta békén. Hogy kiverje a fejéből, magát sem kímélve, alaposan meghajtotta beosztottjait. Otthon újabb meglepetés várta. A konyhában megcsapta a frissen főtt étel illata. Az asztalon vacsorához volt terítve ugyanúgy, mint máskor, csak most egyetlenegy tányér díszelgett a fehér abroszon. Mellette a szalvétán kanál, villa. kés. Visszajött, suhant át rajta az öröm. — Sárika! Egyik helyiségből a másikba rohant. — Hol vagy? Kapkodva szedte a levegőt. — Tudom, hogy itt vagy — biztatta magát. — Itt kell lenned — hangja egyre halványodott, míg végül az utolsó reményszál is elpattant. A lakás üres volt. Letörve tért vissza a konyhába. Ki főzte a vacsorát? — dobolt benne a kérdés. Ahogy jóllakott, a nyugtalansága is elpárolgott. Rátelepedett az álmosság. Ásí- tozva fordult be a szobába. Ki kell pihennie magát. Holnap temérdek a tennivalója. Gépiesen vetkőzött. Akkor pillantotta meg a macskát. A kék színű franciaágyon ült. Azon az oldalon, ahol az asszony szokott feküdni. Egy hatalmas perzsa macska. Olyan megrökönyödéssel nézte, mintha most jött volna rá, hogy egy fejetetejére állított világba csöppent. A macska is őt nézte. Seszínű szeméből rebbenetlen tekintet sugárzott. Még akkor se vette le róla. amikor felemelte a mancsát és megvakarta a bajusza tövét. Hosszú szálú fehér bajusza volt, mely elütött szürke bundájától. Mozdulatlanul figyelte, és úgy tetszett neki, hogy a macska közömbös tekintete megváltozik. Incselkedő mosollyá szelídül, miközben felemelkedik, és lassú, riszáló mozdulattal nyújtózkodik. Olyan volt, mint egy jóltáplált, bájaival kacérkodó asszony. — Ohó, barátkozni akar — gondolta magában. Leült az ágy szélére. Bátortalanul kinyújtotta a kezét. A macska hagyta, hogy megsimo- gassa és dorombolni kezdett. A vibráló feszültség egyik percről a másikra csendesedett benne. Erőt vett rajta a fáradtság. Elnyúlt az ágyon. Mély álomba merült. Magasan járt a nap, mire felébredt. A konyhában várta a reggeli. Meleg kakaó, friss kifli, olasz felvágott. Másnap hasonlóképpen. Vacsora. reggeli a konyhában, macska az ágyban. Sem ezen, sem azon nem csodálkozott. A rejtélyt sem próbálta megfejteni. Megszokta. Jólesett a gondoskodás. Esténként eljátszott a macskával. Cirógatta, becézgette. Az pedig hálás volt minden mozdulatáért, s egyre ragaszkodóbb lett. Elpanaszolta a baját, mindent, ami a szívét nyomta. Ilyenkor az ágy közepén ült szoborszerű mozdulatlanságban, és olyan odaadással hallgatta, hogy meglepte intelligenciája. Vagy talán érti a szót? Eszébe jutott a felesége. Ugyanígy viselkedett az első évben. Minden igyekezettel azon volt, hogy kimutassa, mennyire ragaszkodik hozzá. A második évben változott meg. A folyamatos követel ődzésekkel, a kiszámíthatatlan utazásokkal, ö ellenben ugyanaz maradt, aki volt. Az első pillanatban szeretett bele, amikor meglátta a gyár udvarán. Négy éve éltek együtt. Négy év kellett hozzá, hogy rájöjjön, nem tud meglenni nélküle. Meg a kétségekkel teli magány is hiányzott, hogy felidézze az első pillanatot, és végképp eldöntse, mindent megbocsájt, és soha többé nem gyötri féltékenységével. Csakhogy az aggodalom is megszólalt. Ha visszajön? És ez a hang volt a legnyugtalanítóbb. A macskaidill viszont felvillanyozta. A vállalati tanácsülésen sziporkázó ötleteivel lehengerelte ellenfeleit. A kereskedelmi igazgatói posztra vagy tízen pályáztak. A tanács tagjai egyhangúan rá voksoltak. Elégedetten vonult fel az emeletre, a tágas, szőnyegekkel borított irodába, és egykedvűen fogadta a kollégák gratulációit, ahogy irigységüket szánalomra méltó mosolyuk mögé rejtették. Ö is alakoskodott. Nagy szavakkal dobálózott, a közösséget emlegette, és áldozatvállalásról beszélt. Olyan lehengerlő önbizalom sugárzott belőle, mellyel egykettőre eloszlatta azokat a bárgyú gondolatokat, hogy netán valaki a helyére tornássza magát. Azt viszont nem sejtette senki, honnan táplálkozik ez a belső tartás. Talán még ő sem. Csak az motoszkált benne, hogy a macskának nem adott enni. Immár egy hete tart a bizalmas barátságuk, de egyszer sem fordult meg a fejében, valamit lökjön a szerencsétlennek. Hirtelen fordulattal berekesztette a házi ünnepséget. Útközben tejet és kalácsot vásárolt. Ügy vélte, ilyesmire van szüksége a cirmosnak. A konyhában tejbe aprította a' kalácsot, s egy tányérral a kezében lépett be a szobába. Letette a padlóra. A macska sehol. Hívogatta. — Cicicic! Semmi válasz. Még egy apró miákolás sem. Pedig az ajtó zárva. Az ablak is. Hová tűnhetett? Moccanatlanul állt a szoba közepén. Neszezést hallott. Egy fekete kandúr lopakodott elő. Puha léptekkel tartott a tányér felé. Lefegyelni kezdte a tejet. A perzsa macskát is észrevette. Riadtan pislogott ki az ágy alól. — Hűtlen lettél, te nyavalyás — állapította meg tárgyilagosan. Mintha számított volna erre. Fel is nevetett. — Mint a gazdasszo- nyod, mi! Avagy másról van szó? Lehet, hogy maga az asszony változott macskává? Elszórakozott a gondolattal. Vagy inkább átsuhant rajta. Nem engedte, hogy megállapodjon, hogy gyökeret eresszen, mert tudta, akkor elveszti az egyensúlyát. Éber valóságérzéke arra késztette, hogy belépjen a fürdőszobába. Megállt a tükör előtt. Bamba tekintetű, tokás valaki nézett vissza rá. Elhízott, megnehezült a járása. Izmai petyhüdtek, zsírpárnák övezik a derekát. Nincs is dereka. Bezzeg a felesége! Elhatározta, a dolog végére jár. Ki készíti a reggelit, meg a vacsorát? Van ebben a húzásban valami ördögi. Szántszándékkal ki akarják csinálni. Belépett a konyhába. Most azonban nem volt megterítve. Az asztalon szanaszét hevertek az edények. Mintha az a valaki a szemébe nevetne. Ügy játszok veled, ahogy akarok. De ezen se lepődött meg. Már semmin se lepődik meg. Annál makacsabbul kapaszkodott az elhatározásába. Rá kell jönnie, kivel flörtöl a felesége! Talán az egész hó- kamóka mögött ez rejlik. Így akarják félrevezetni. Kieszelte a tervet. Meg volt győződve, az a valaki a gyárban dolgozik. Másnap hívatta a titkárnőjét. — Szeretném tudni, hány dolgozó ment el szabadságra? Kik azok, akik a bolgár tengerpartra utaztak? Délután már kezébe vehette a listát. Sokan voltak szabadságon. Négy névnél szerepelt Bulgária. Két mérnök és két technikus választotta pihenőhelyül. Egyikük a csábító. Valamelyik mérnök. A nők buknak a mérnökökre. A következtetést a filmekből vonta le. A filmekben többnyire mérnökök csapják le az együgyű jogászok vagy a bamba közgazdászok kezéről a nőket. A nap hátra levő részét azzal töltötte, hogy kipuhatolja, a négy víkende- ző közül, melyik utazott egyedül. Bár a flörtöket nem szokták más orrára kötni, mégis sok mindent megtudott. Gyanúja az egyik technikusra terelődött, aki néhány hete vált el. Az eredménnyel meg volt elégedve. Talán visszazökkent volna a régi kerékvágásba, ha otthon tud pihenni. Éjszaka azonban a macskaricsajtól megfájdult a feje. A következő nap még szokatlanabb utasítással állt elő. A kereskedelmi igazgatóság valamennyi dolgozója haladéktalanul menjen ki a városba és fogdossa össze a kóbor macskákat. Két napig tartott a hajsza. A gyár udvarán egy hatalmas kalitkában vagy száz macska nyávogott. A kezdeti tiltakozás, mely az utasítást fogadta, ovációba csapott át. A kereskedelmi igazgatónak zseniális ötletei vannak! Minden alkalmat megragad, hogy kilendítse a vállalatot a holtpontról. A macskákat Olaszországba exportálják. A vállalati tanács tagjai elégedetten dörzsölték a kezüket, általában mindenki elégedett volt a vállalatnál és bizakodással tekintett a jövőbe, miközben a kereskedelmi igazgatót magasztalta. Ő pedig azzal a meggyőződéssel indult haza, hogy végre nyugodt éjszakája lesz. Ám tele volt a szobája kóbor macskákkal. Egymás hegyén-hátán nyávogtak. Elragadta az indulat. Elfogni ezeket a bestiákat, kirifgdos- ni őket a szobából! Üres levegőbe kapott bele. Anyagtalan rémképek voltak. A perzsa macska viszont kicsúszott a kezéből. Egész éjszaka vadászott rá. Reggel lett mire elcsípte. A farkánál fogta el és kihajította az ablakon. Fellélegzett. A szobában csend lett. És mégis! Mintha hangot hallott volna. Valami sikongásfélét. Talán a szekrényből, talán a másik szobából, vagy ki tudja honnan. Hallgatózott is, hátha újra hallja. De mivel a csendet semmi se törte meg, önmagával elégedetten tért be a fürdőszobába, hogy megborotválkozzon. Javában pamacsolta az arcát, amikor megnyikkant a kilincs és kinyílt az ajtó. De nem a bejáraté, hanem a szobáé. Sárika állt a küszöbön. Mintha most érkezett volna. És ő csak nézte, érthetetlenül, zavaros tekintettel, aztán kirobbant belőle a kérdés. — Kivel voltál a tengerparton ? — Azt ígérted, nem leszel féltékeny — mosolygott az asszony elnézően. — Jogom van tudni — kaszált bele a levegőbe a borotvával. — Senkivel se, mert el se mentem. Itt voltam a másik szobában a szekrényben. Arra voltam kíváncsi, hogyan bánsz a macskámmal. — Hülye ötleteid vannak — sziszegte és .visszafordult a fürdőszobába. Szerette volna, ha az asz- szony megáll az ajtajában ugyanúgy, ahogy máskor szokta, nyitott pongyolában és ő a tükörből gyönyörködik benne. De nem jött. Hát elképzelte, hogy ott áll. Fel- parázslott a vágya. Mire végzett a borotválkozással senki se volt a szobában. A nyitott ablakon keresztül látta meg. A sétálóutcán ment a bőrönddel. A. kockás kosztümben lányosán karcsú volt és asszonyian csábító, ö mindig ilyennek látta. És ott ment mellette a perzsa macska is. A macskától teljesen kiborult. Az orvosi vizsgálat szerint fokozatosan rogrediáló félté- kenységi paranoja lépett fel nála. A bíróság kimondta a válást. A lakást az asszonynak ítélte, hiszen ő makulátlan volt. A tárgyaláson is lefegyverzően viselkedett. — Hányszor mondtam, ne légy féltékeny! — hivatkozott korábbi intelmeire. Feldmann Tibor: Tanya télen Feldmann Tibor: Finn tájkarakter