Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-20 / 222. szám

1986. szeptember 20„ szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Életképek a múlt századi Gerendásról Én akkor kerültem e szép dél-békési köz­ségbe, amikor az még csak néhány éve kapta meg önállóságát. Még láttam po­rosnak és sárosnak. majd tanúja voltam a betonút épí­tésének, mely országosan e módszerrel itt épült először. Emlékszem, hogy a Csicselv tó a mainál nagyobb volt és szép platánfák övezték. A falu utcái foghíjasok, beépí­tetlenek voltak és nagyrészt ekkor még a volt Apponyi uradalom alkalmazottai lak­ták. Áll még az a nagy ura­sági épülettorzó, ahol Klein bácsi szatócsboltja működött, ahol később a postahivatal székelt. Ezt megelőzően pos- taügynökség bonyolította a kis település ilyetén ügyeit Selmeci (Sulin) Pál tanító úr hajlékában, s itt a tanító úr felesége — Mariska néni — volt a mindenes. Gerendás legkedveltebb nyári szórakozóhelye a für­dő volt. Kádfürdői és strand­ja vonzotta a környék fiatal­jait és a reumás, caúzos. munkában megrokkant öreg­jeit. Előttem van ma is Pris- kin bácsi, a malom gépésze, aki hadirokkantként, bottal járva kente, olajozta a ma­lom gáz hajtotta gépeit és megengedte, hogy bemehes­sünk és bámészkodhassunk a zúgó-zakatoló gépházba. (Ek volt az ország második gáz­zal működtetett malma, az első a csanádapácai volt!) De a fentieken túl még sok mindenre és sok mindenkire emlékszem (Czanik Pál és Gócza Áron jegyző urakra, Gábor Imre bíróra, Lavatka József plébánosra, Benedek doktor bácsiékra, Hajas Kar­csi bácsira, a katolikus kán­torra, Leszkó bába nénire, Kun Péter bácsira és fúvós zenekarára, Fábián bácsiék­ra, a harangozóékra, a tűz­oltókra és községi rendőrök­re, az augusztus 20-i bú­csúkra és a szomszédainkra és másokra, lányokra és fi­úkra), amit húsz éves ott- tartózkodásom során láttam és tapasztaltam, vagy részese voltam. Mindig minden, amit e településről olvasok, vagy hallok, nagy érdeklődéssel tölt el. Rajtár János iskola- igazgató helytörténetírósát is nagy becsben tartom és őr­zöm. Milyen sajnálatos, hogy ' Solymár Pál evang. lelkész Gerendás történetéről írt munkája a felszabadulás vi­hara folytán az orosházi De- martsik nyomdában eltűnt. Azóta sem próbálkozott sen­ki sem, hogy összefoglalja a letűnt századokat és a mai község ötvenkét esztendejét! A minap könyveket vásá­roltam a Sárréti Múzeum könyvtárának, régieket, me­lyekhez mind nehezebb hoz­zájutni. Ezek egyikében, a gyulai Kohl Dávid tollából olvastam egy, a község múlt századi történetét érintő írást, melyet lerövidítve, ki­vonatosan adok közre, nem­csak a gerendásiak figyelmé­be ajánlva. Még az én gyermekkorom­ban — megkülönböztetésül — Gerendást Apponyi-Geren- dásnak nevezték, mert a mai falu belterülete és a ha­tár nyugati része az Appo­nyi család birtoka volt. Tu­domásom szerint a katolikus plébánia, a volt művelődési otthon gazdatiszti lakásnak épült, illetve a földesúr nyá­ri lakhelye volt, s az alábbi körkép részben ott játszódik le. Kóhn Dávid Az élet alko­nyán (Gyula, 1937.) című kötetében Korossy Camilló címet viseli az alábbi ismer­tetett és bennünket köze­lebbről is érdeklő írás. E családnév Békéscsabán isme- .rős hangzású és tagjai e'szá­zad első felében szerepet ját­szottak a megye közéletében. Egyik leszármazottja (unoká­ja, dédunokája) a fenti csa­ládnak ma is Szeghalmon él és a város közéletének sze­replője, Csorváson pedig ut­canév őrzi a falualapitó Gremsperger főjegyző nevét, aki Korossy Kamilló leányát vette feleségül. A falu alapjait lerakó Ko­rossy Kamilló Érdekes és tanulságos pá­lyát futott be a „kapitány” úrnak nevezett Korossy Ka­milló. Kóhn Dávid értesülé­sétől eltérően nem Eszter-, gomban, hanem Nagysze­benben 1815-ben katonacsa­ládban született, és így a fiú is apja nyomdokait követte. 1833-ban tagja lett a királyi nemesi testőrségnek, és Bécs- ben ismerkedett meg Apoo- nyi György udvari kancel­listával, későbbi kenyéradó gazdájával. Innen 1839-ben egy huszárezredhez került, ahol 1844-ben kapitányi ran­got kapott. Az 1848-as szabadságharc Galíciában találta, ahonnét századával hazajött és már a schwecháti ütközetben har­colt és a további küzdelmek­nek is részese volt. Vitézsé­géért Görgey dicséretben ré­szesítette és megbízta a bá­bolnai ménes menekítésével. Korossy a ménessel Win- dischgrätz fogságába esett Gödöllő térségében. Innen Bécsbe vitték fogságba, ahonnan Apponyi gróf köz­benjárására kegyelmet ka­pott, de a hadsereg kötelé­kéből menesztették. Miután a khtonai pályája derékba tört, külföldre uta­zott, ahol a németországi Halléban mezőgazdász vég­zettséget szerzett. Innen visszatérve — 1857-ben — át­vette az Appony György és felesége, Sztáray Julianna al­földi birtokainak a felügye­letét, melyet 41 éven át be­csülettel és szakértelemmel ellátott. Milyen is lehetett és volt az akkori Gerendás-puszta, ahol Korossy vezetésével az uradalom alkalmazottai le­rakták a mai község alap­jait? Ez időben nagyobb­részt feltöretlen legelő volt és csak annyi szántó, melyet a munkások és a .jó­szágállomány fel tudott élni. Ekkor még az utak, vasutak kiépítetlenek voltak. A Bé­késcsaba—Szolnok közötti vasút 1858 októberében nyílt meg, míg a Békéscsaba— Csorvás—Szeged felé haladó vasút csak 1870-ben került átadásra. Lakások, istállók, gazdasá­gi felszerelés alig volt. A külterjes állattartás a régi nomád életformára hasonlí­tott. Korossy Kamilló nagy ügybuzgalommal látott hoz­zá a korszerűbb gazdálkodás kialakításához. Gazdatiszti, cseléd- és kertészlakásokat, majd istállókat építtetett, mezőgazdasági gépeket és eszközöket vásárolt és fel­törette a legelők nagy ré­szét. Érdekesen írja le Kóhn Dávid azt a különös helyze­tet hogy miként tudta Ko­rossy meggyőzni a konzerva­tív munkásokat a korszerű mezőgazdasági eszközök használatára: ,,A vasekét például csak úgy tudta el­fogadtatni faeke helyett tót béresgazdájával, hogy a Vi- dátstól (Mezőgazdasági Gép­gyár) hozatott vaseke mellé állította a faekét és mind a két ekével egymástól rövid távolságra kezdette meg egy­idejűleg a szántást. A vas­eke könnyebben és jobban haladt a faekénél, úgyhogy az öreg béresgazda elkesere­detten és sápadtan nézte a két eke munkáját és fejva­karva kénytelen-kelletlen is­merte el a vaseke előnyét. Maradi érzülete azonban mégis kitört belőle: Nekem mégsem tetszik ez a vaseke — mondá. Miért, kérdezte Korossy. — Azért, mert zöld!” Korossy nevéhez fűződik az 1862-ben felépült kato­likus templom és iskola, és ebben az évben vette felesé­gül a földeáki Névay Piros­kát. Az iskolával kapcsolato­san jegyezzük meg, hogy ez az uradalmi iskola az első magyar nyelvű tanintézet a csabai határban! Az állatok közül a lovak voltak a kedvencei, talán azért is, mert huszár volt valaha. Messze földön hí­res ménest alakított ki Ge­rendáson, és csikósoknak, kocsisoknak kiszolgált hu­szárokat alkalmazott. Erre a híres lóállományra azon­ban egyre jobban veszé­lyessé vált a terjedő be­tyárvilág! Ezen a leselke­dő veszélyen Korossy lele­ményessége segített. Hu­szártiszt korában szolgált az ezredében egy Gyurica nevű legény, aki a szabadságharc bukása után a betyárok kö­zé keveredett, majd elfog­ták, és a szegedi börtönben töltött néhány évet. Amikor onnan kiszabadult, Csanád- apácára telepedett le. Ekkor aztán jó kommenció fejében vállalta, hogy a betyárokat távol tartja az Apponyi bir­toktól, illetve a ménestől. Egyszer mégis megtörtént, hogy egy sötét éjjel a ménes három szép csikaja eltűnt. Korossy azonnal hívatta Gyuricát és követelte, te­remtse elő a csikókat. Gyu­rica csak annyit mondott, hogy biztos a Bogarak vitték el, mert azok jártak erre. (Bogár Imre és társai!) Vé­gül is négy nap múltán Ha­las határából Gyurica _ visz- szahozta a csikókat. Gerendás és Vandhát a szakavatott irányítás mellett megyeszerte elismerten a legszebb mintagazdaságokká váltak. A gabonák mellett kendert, cirkot, cukorrépát és negyven kertésszel dohányt is termeltek a kitűnő geren- dási földön. Az ásott kutak vize jó volt, de Korossy két ártézi- kút fúratásával megjobbítot­ta a vízellátást. Egyiket a malom mellé, a másikat a major közepén működtette, melyekből az előtörő föld­gázt 1894-ben nagy tartályba gyűjtötte, s a malom hajtá­sára felhasználtatta. Korossy szociális juttatá­sai és intézkedései messze megelőzték korát. Nem aka­rom felmagasztalni e nagy­szerű gazdálkodót, de né­hány szimpatikus ténykedé­sét felsorolom: 1862-ben is­kolát nyitott az Eötvös fo­galmazta törvény kihirdetése előtt; az alkalmazottak mun­kakedvét fokozandó, a be­fektetett tőke 2,5 százalékán felüli tiszta jövedelemmel emelkedő százalékot az al­kalmazottaknak juttatta: az elhalt béres özvegye lakást és félkommenciót kapott mindaddig, míg férjhez nem ment, vagy amíg a fia fel nem nőtt; orvost, gyógyszert ingyen kapott minden alkal­mazott. Hetenként kétszer — előbb egy csabai, majd egy csorvási orvos — járt ki gyó­gyítani. Volt a majorban az uradalom által díjazott bába is, aki évente 20-25 gyer­meket segített a világra; az elhaltakat — évente 4-5-öt — az uradalom temettette el; minden béresnek -járt tehén­tartás fizetésképpen és a do­hánykertészeket is rászorí­totta erre; kenderáztató ta­vat csináltatott, és megköve­telte, hogy a veteményes földön minden család leg­alább száz négyszögöl ken­dert vessen, és azt fel is dol­gozza; a béresektől és a do­hánykertészektől megköve­telte, hogy sertéseket tartsa­nak, és évente legalább 2-3 darab disznót levágjanak; ha a jószág megbetegedett, azt azonnal jelenteni kellett, és Korossy hívatta a csabai ál­latorvost, hogy az állatállo­mány meg ne betegedjék. Még néhány adat Gerendás múlt századi történetéhez: Korossy Kamilló híres volt vendégszeretetéről, és a föl­desúr, Apponyi Albert mel­lett két püspök vendégeske­déséről tesz említést Kóhn Dávid. Az egyik Lipovniczky váradi püspök, a másik a Csanádi egyházmegye elöl­járója, Radnay püspök volt. De megfordult itt Szilágyi Dezső államférfi, Grünwald Béla publicista, képviselő és Apponyi politikájának támo­gatója, továbbá Görgey Ar­túr tábornok, báró Wenck- heim Béla, megyénk egyik legjelentősebb közéleti férfi­úja, belügyminiszter, körös- ladányi földbirtokos és kivá­ló lótenyésztő. * * * Ha kérdezik tőlem, hogy hová valósi vagyok, mindig Gerendást vallom az enyém­nek, mert ott eszméltem a világra, ott kezdtem iskolái­mat, ott nőttem fel, és on­nan indultam el pályámra. Láttam fejlődését, lakóinak gyarapodását, gazdagodását. Már a két világháború között is szívesen mutogatták a me­gye és a járás vezetői nem­csak a betonútjáért, hanem népének szorgalmából egyre szépülő külsőségeiért is. Ma is a megye egyik legszebb kisközsége. Hársfái alatt, me­lyet édesapám tanácsára és vezetése mellett ültettek (mint mézelő fafajtát), én is, most is szívesen és megha- tottan közlekedek; ha arra vezet utam. Az Apponyi uradalom hí­re már elenyészett, csak a történelem őrzi, meg egy-egy emlékező. Én most egy ke­vésbé ismert írás nyomán lebbentettem föl a fátylat a falu múlt századi históriájá­ról. Jó lenne összerakni (ha másként nem, akkor moza- ikszerűen) a település törté­netét, hogy a felnövekvő nemzedék is megismerje elő­deinek erőfeszítéseit, mun­kálkodásait, hogy új és na­gyobb sikerek kovácsolódja- nak a kis közösség jövőjé­ben. Gerendás-puszta a múlt század végén Az Apponyi-uradalom (Dr. Szentkereszty Tamás családi gyűjteményéből.) Miklya Jenő Feldmann Tibor: Csendélet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom