Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-07 / 185. szám

1986. augusztus 7„ csütörtök Kutatóportrék Szabó Ferenc történész Született: 1935. március 13., Orosháza. Földművelő, kis­paraszti íamilia gyermeke. („Dédnagyapám, Szabó Mi­hály parasztember volt, s mégis egy verses históriában örökítette meg az 1866-os königratzi csatát, amelynek szenvedő részese volt. Apám pedig jó méhészgazda volt, igen jeles szakemberekkel állt kapcsolatban.) Ez a múlt, aztán jött Csa- nádapácán az elemi iskola. („Nagyon jó iskoláim voltak, s a legnagyobb tisztelettel tudok emlékezni tanáraimra, tanítóimra. Első tudományos élményem a csanádapácai orvos felvilágosító előadása volt. S mivel megfeleltem a kérdésére: mik terjesztik a betegséget? — hát délután méltónak tartott egy külön beszélgetésre. Ez nagy önbi­zalmat adott nekem. Faltam felsőtagozatban az Élet és Tudományt. Akkor még min­den érdekelt: a történelem, a földrajz.”) A színvonal nem volt „vidéki” — Harmincöt évvel ezelőtt, 1951-ben kezdtem meg kö­zépiskolai tanulmányaimat az Orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban — folytatja emlékezését Szabó Ferenc. Szavaiból kiderül, hogy is­kolája nagyon sokat jelentett emberré, tudóssá formálódá­sában. — Remek tanári kar volt akkor. Rácz István volt az osztályfőnököm, egy nagy műveltségű, humanista em­ber. Elek László volt az, aki rávett az orientált kutatásra. Egyben ő volt az irodalom- tanárom. Vele kezdtük Justh Zsigmond parasztszínházá­nak történetét kutatni. Kel­ler József arra tanított meg, hogy az egyik legkomplexebb tudomány a földrajz, s ezért ma is foglalkozom vele, ha nem is a szakmám. Nagy megbecsüléssel kell szólnom Bor Pál fizikatanárról, aki­nek nagy humán műveltsége volt, s példátlan történelmi, irodalmi ismeretekkel ren­delkezett. Zatykó Sándor, a biológiatanárom önálló szak­mai és politikai gondolkodá­sával hatott rám és társaim­ra. Az ötvenes évek elejéről van szó. Szókimondása, bá­torsága miatt gyakran eltil­tották a tanítástól. A tisztelgő emlékezés ez­zel korántsem ér véget. Ám röviden hadd álljon csak annyi, amit sommázatként mondott Szabó Ferenc: „Vi­déki iskola volt, de nem vi­déki szemlélettel és színvo­nallal.” A gimnáziumi sike­rek rövid felsorolása: az 1954-től indított tanulmányi versenyek állandó résztvevő­je: magyarból, orosz nyelv­ből. Aztán jött a Rákosi Mátyás tanulmányi verseny, ahol történelemből országos első lett. — Felvételi nélkül felvet­tek volna. Álmaim Mekkája a szegedi egyetem volt. Én mégis felvételiztem a magyar —történelem szakra. Kará­csonyi Bélánál, későbbi sze­retett tanáromnál. Aztán másodéves koromban dőlt el: történész leszek. Bálint Sán­dor bácsi hatására harmadik szaknak felvettem a népraj­zot. S ennek köszönhető, hogy 1961-ben történeti- néprajzi témából doktorál­tam. „Mondhatnak akármit...” — Az egyetemet 1959-ben végeztem el, majd Szarvasra kerültem a gimnáziumba ta­nítani. Egy év tanárkodás után a Szegedi Állami Le­véltárba mentem, ahol 1965 nyaráig dolgoztam. Ott Olt- vai Ferenc irányítása mellett megtanultam a levéltáros szakma és a történelemkuta­tás alapjait. Kutatószolgála­tosként kitűnő tudósokkal kerültem ismeretségbe. Ak­kor szinte minden hónapban publikáltam. Megtanultam határidőre, viszonylag rövi­den, tartalmasán írni. Sze­ged tehát a szakmai iskolá- zódást jelentette a számom­ra. Megnősültem, és vele szinte egy időben kineveztek 1965-ben a Gyulai Állami Levéltár igazgatójának. Har­mincéves voltam akkor. Ezért vallom ma is, nem kell félni a fiatalok vezetői kinevezésétől. Ekkor fejez­tem be a földmunkásság éle­te és mozgalmai című mun­kámat, és kutattam az eh­hez szorosan kapcsolódó dél­alföldi mezővárosok történe­tét. Szabó Ferenc kutatási eredményeit, munkáit szinte lehetetlen lenne felsorolni. Foglalkozott a mezőgazdasá­gi termelés és az agrártársa­dalom termelésszerkezetével, állandóan foglalkoztatja a paraszti, polgári társadalmak kultúrája, a nyomda- és saj­tótörténet. Szenvedéllyel szólt arról, hogy a múlt ér­tékeit nem szabad elhallgat­ni : hogy a századfordulón már kitűnő volt a honi hír­közlés, s hogy a rádió hősko­rában Békés megye ellátott­sága azonos szintű volt a fő­város környékével. — Mondhatnak akármit — szögezte le —, ahol 6-8-10 ezres települések voltak me­gyénkben, megállapításom szerint, a kor színvonalához képest magasabb volt a kul­turáltsági szint, mint ma! Ezt ki merem jelenteni — toldotta meg konok határo­zottsággal. Órákon át tartó, jóízű őszinte beszélgetésünket meg sem próbálom reprodukálni, s jegyzeteimet lapozva két­ségbe esem. A megyében fo­lyó társadalomtudományi munkák olyan özöne sorako­zik előttem, aminek csak cimszerű felsorolására sincs mód. S Szabó Ferenc vala­milyen módon mindegyiknek a részese. Ezt ő arra fogja, hogy „olyan időben, a hatva­nas években kerültem Békés megyébe, amikor erősödött a kiadványozási munka, és úgy jöttek össze az erők, hogy lehetett tartalmas munkát végezni.” Megszületett A Tanácsköz­társaság Békés megyében” című munka a megyei párt- bizottság támogatásával. Ki­alakult egy, a munkásmoz­galom-történettel foglalkozó kutatógárda. Komoly elisme­rést vívott ki a Békés me­gye 1944—45-ben Című kötet is. Szabó Ferenc pedig na­gyon sok helytörténeti mun­kát, monográfiát szerkesz­Művészeti ösztöndíjat ad a megyei tanács Mint arról már beszámol­tunk, Békéscsabán megyei művészeti szakbizottság ala­kult, hogy véleményező, ta­nácsadó testületként aktí­vabbá tegye a művészeti éle­tet. A bizottság a megyei ta­nács művelődési osztálya mellett tevékenykedik, és — többek között — javasla­tot tesz a művészeti ösztön­díjak odaítélésére is. A mű­velődési osztály által alapí­tott művészeti (alkotói) ösz­töndíjrendszer célja: egy adott időszakban kiemelt se­gítséget nyújtani az itt élő (vagy itt vendégeskedő) mű­vészeknek. Háromféle ösz­töndíjat írtak ki: a pályakez­dők ösztöndíját, az alkotói ösztöndíjat és a vendégösz­töndíjat. A pályakezdő ösztöndíj­ban azok á fiatal művészek részesülhetnek (35 éves ko­rig), akik letelepedtek a me­gyében. Az ösztöndíj a beil­leszkedéssel felmerülő gon­dokat hivatott enyhíteni, és segíteni az alkotó tevékeny­ség kibontakozását. A pálya­kezdő ösztöndíj egy évre szól, havi 2500 forintos ösz- szeggel. Feltétel, hogy a pá­lyázó egy esztendeje már Békés megyében él és dolgo­zik. Az alkotói ösztöndíj célja: eredeti művészeti alkotások létrehozása. Egy kiemelkedő mű (pl. kötet megírása, saj­tó alá rendezése, önálló, nagy jelentőségű kiállításra képek alkotása, zenemű, szín­darab Írása, önálló est szer­kesztése színművészek eseté­ben stb.) megvalósításának tervével lehet az ösztöndíjat megpályázni. Az ösztöndíj lehetőséget biztosít a művé­szi alkotás zavartalan létre­hozására. Ez az ösztöndíj ’3—6 hónapos bontásban ad­ható ki, havi összege 5 ezer forint. Az utolsó havi ösz­töndíj folyósítása előtt a mű­tett. Az 1966-ban meginduló Békési Élet felelős szerkesz­tője egy év múlva, és 1969- ben megszületett a Forrás- kiadványok a Békés Megyei Levéltárból című sorozat. (Nem akármilyen színvona­lon.) . — A szerkesztés — som­mázta ebbéli tevékenységét —, általános és speciális szakmai tájékozottságot és nagyfokú diplomáciai érzé­ket kíván. És a pénzeket is ki kell hajtani, s hozzá a bi­zalmat megszerezni. Ám van még egy „mellékes” szerel­mem: a Bibliotheca Beke- siensis, amelyből 12 kötetet szerkesztettem. Alkotói légkör: az is fontos Szabó Ferenc 1982-ben lett a Békés Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója. Azóta — mint vallja —, gondja van a kutatói és vezetői munka összeegyeztetésével. De ebben a pozíciójában is hirdeti: „Nem igaz, hogy az embernek eleve kisebbrendű­ségi érzéssel kell mozognia a világban, mert „vidéki”. Az igazán jó tudományos műhe­lyek rendelkeznek annyi nyi­tottsággal, hogy a nívós vi­déki teljesítményt értékelik és befogadják/’ — Mit lehet és kell tenni? — folytatta a gondolatsort. — Nekünk is fontos témá­ban rangos rendezvényeket szervezni, ahol a tudomá­nyos terület legjobbjai együtt szerepelhetnek. Ebben már — a tudományos koordiná­ciós szakbizottság révén — voltak jó kezdeményezések. Szabó Ferenc történész, tu­dományszervező, szerkesztő, kutató, amolyan „mindenes” a megyében. Mindig lehet számítani a tanácsaira, mun­kájára. Például arra a taná­csára is, amit beszélgeté­sünk végén mondott: „Nem kell totalitásra törekedni a megye szellemi életében, ha­nem bizonyos irányokban le­gyen hazai és külföldön is elismerhető tekintélyünk.” Ö már megszerezte. S nem is panaszkodhat az elisme­résre. A TIT kiváló dolgozó­ja, van Munka érdemrend ezüstje, Márki Sándor-díja, Szabó Ervin-emlékérme, Ki­váló munkáért kitüntetése. Mint mondja, nem panasz­kodhat. De mégis elégedet­len. Be kellene fejeznie a Hódmezővásárhely monográ­fia rá eső részét, dolgozik a Békéscsaba történeti monog­ráfiájába, szeretné kibővíteni a Dél-alföldi betyárélet című korábbi munkáját, és na­gyobb munkaként hozzálátni a Dél-Tiszántúl mezővárosai a kiegyezés korában című kutatásához. A Nyugat-szlo­vákiai idénymunkások az I. világháború előtti Magyaror­szágon című dolgozatának anyagát már összegyűjtötte. Az is megírásra vár. És két agrártörténeti munka is hát­ra vap. Tervvel, feladattal bőven elláta magát Szabó Ferenc. S a megvalósításhoz nem kell más, csak akarat, nyugodt alkotói légkör és jó egészség. Mindezt kívánva búcsúztunk el e sokoldalú kutatótól, aki­nek megyénk tudományos élete, kiadványozása már ed­dig is sokat köszönhet. B. Sajti Emese Fotó: Szőke Margit vész kötelességet vállalt ter­vének teljesítéséről beszá­molni a művészeti szakbi­zottságnál szóbán vagy írás­ban A vendégösztöndíjat az a művész pályázhatja meg, aki Békés megyében kíván 1—3 hónapig alkotni, illetve a békési táj ihlette alkotás lét­rehozásán fáradozik. Az ösz­töndíj havi 7 ezer forint. A művészeti ösztöndíjak minden évben szeptember 10-ig pályázhatók meg, és azok odaítéléséről minden év októberében értesítik a pá­lyázókat. Az ösztöndíjakat első alkalommal már az idén kiadják, és azokat nemcsak egyéni alkotók, hanem kö­zösségek is megpályázhat­ják. (s—n) HANGSZÓRÓ Kánikulában „Adj uram csöndes esőt, a szegény jószágnak jó legelőt, mezőt..Pásztornépek siralmas, könyörgő éneke most is nagyon elkelne, különösen, ha a kérés meghallgatásra ta­lál. Szikrázik a föld a szárazságtól, szenved mindenfélét a nagy hőségben. Mióta világ a világ, esőváró tekintetek kémlelik az eget, mutatkozik-e valami jó jel. Mostanság pedig éterhullámokon is jön az üzenet, és műholdas felvé­telek térképezik a bolygónkat, a rádiót hallgató ember kér­dése is vissza-visszatérő, hogy „mond-e esőt?”. Moziszíné­szek és televíziós sztárok népszerűségével vetekszenek a meteorológusok, különösen, ha jó hírrel vannak. Sajnos, az utóbbi napokban, hetekben ilyesmire kevés alkalmuk adó­dott. Felszakadozó felhőzetről és rekord melegekről szóltak a jelentések. A rádióriportok helyszínei között ilyenkor gyakrabban van kenyérgyári kemence mellől, olvasztárok tűzforróságából vagy szomjazó földekről tudósítás. Panasz­kodnak a mentők, hogy mennyivel több a „kiszállásuk”, óvnak a tűzoltók a fokozott veszélytől. Nekem pedig öreg barátom jut eszembe, aki elhatározta, hogy ha van túlvi­lág, bizony alaposan odamondogat Szent Péternek. (Sze­gény jó apostol, nem elég, hogy a mennyország kulcsait őrzi, de még az időjárást is a nyakába sózták.) Vasúti me­netrend módjára, vagy ahogy a Nap és a Hold kel, tessék az esőket is pontosan beosztani — javasolja idős barátom. Tudjuk előre, mikor mi várható. S ha egyszer mindez megvalósul, örökre áldani fogják az emberek amiért ilyen jó tippet adott. Erre persze még várnunk kell, hiszen az öregúr kitűnő egészségnek örvend. És különben sem érde­mes elkapkodni a javaslat átadását, hátha rossz helyre ko­pogtat. Mi pedig csak hallgassuk a meteorológusokat, hát­ha ígérnek valami biztatót. Körhinta Hőségben eltompult érzékekkel, ha már rádióhallgatásra adom a fejem, lehetőleg könnyedebb műsorokat választok. Ilyesmit ígért — és nem is csalódtam benne! — kedd dél­után a Petőfi adóban sugárzott Körhinta, Sediánszky János műsora. Azt hiszem, nagyon sokan vagyunk, akinek a kör­hintáról Fábri Zoltán felejthetetlenül szép filmje jut eszünkbe. Abban is az a képsor, amikor a két főszereplő, Soós Imre és Törőcsik Mari röpül, száll, libeg a lánckö­téllel megerősített boldogságban, s közben egy-egy pilla­natra feltűnik a földi valóság. Nos, a rádióban sugárzott Körhinta is jó bódulatot adott, jó volt vele utazni. Kalan­dozásaink közben szó esett a plakátművészetünk helyzeté­ről, s megtudtam, hogy az utca képeskönyvének tartott művészeti ágat hajdan olyan neves mesterek művelték, mint például a battonyai születésű Molnár-C. Pál. Ámulva hallgattam dr. Csete Katalin tolmács szavait, aki egyszer „megpróbálta összeszámolni”, hogy hány nyelvet ismer, és 21-ig jutott el. Köztük olyanok, mint a japán, perzsa, szuahéli. Atyavilág! Amíg Moldoványi Ákos mikrofonjá­nak segítségével Görögországban'jártam, húsvéti ünnepe­ken, elhatároztam, hogy rövidesen a valóságban is felke­resem ezt az igézetes földet, olyan élő volt a riport. (Vajon miért csak most, augusztusban került adásba a tavaszi- hangulatkép?) Lám, milyen csélcsap az ember. Hellasból hamarosan „elcsalt” Hispániába Sediánszky János ínycsik­landozó beszámolója. Igaz, már a valóságban is jártam „Madrid határán”, meg Toledóban, Sevillában és Granadá­ban is, de most újra felerősödött bennem a vágy: újra lát­nom kell. Még egy-két jó rádióműsor, és nem tudom, elég lesz az életem, hogy eleget tegyek minden csábításnak? Északi kalandozások Ígérem, ebben a jegyzetben többé nem esik szó az idő­járásról, de ha gyerekes vágyainkban fagylaltárusnak kí­vánkozunk vagy hűtőházi munkára, miért ne hallgassak olyan rádióműsort, amelynek címe Északi kalandozások. így esett meg, hogy kedden a Kossuth adón sugárzott adást figyeltem, amelyben a finn csodáról szóltak. Van is mit csodálkozni északi rokonainkon, s főleg tanulni tőlük ke­ménységet, helytállást, a természet szeretetét. Akárcsak mi, az ezer tó országa is „határvidék”, kelet és nyugat találko­zásánál. Történelmük során ők is hódítások színterei vol­tak. mégis megőrizték önmagukat, bizonyítva, hogy a kis népeknek is van helyük e világban. Helsinki szelleme jel­kép lett, az enyhülés, az aktív béke szimbóluma. Mert tisztelik az életet, erdőnek, tónak, vadon élő állatoknak is becsülete van előttük, megbecsülést vívtak ki a nagy nem­zetek előtt. Reményt felmutatva, hogy — még a világpoli­tikában is — van esély a tisztaság, a humánum diada­l^ra- (Andódy) R kaméliás hölgy tv-filmen Dumas a Kaméliás hölgy című művéből készít tv-játékot a . Magyar Televízió. A varrólányból lett világhírű kurtizán tör­ténetét bemutató darabot Szikora János rendezi. A címsze­repet Eszenyi Enikő játssza. Az operatőr Bánhegyi István. A képen Andorai Péter és Nyertes Zsuzsa (MTI-fotó — Friedmann Endre — KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom