Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-07 / 185. szám

1986. augusztus 7., csütörtök Emlékünnepség Hirosimában Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai püspök egy hiro- simai asszonnyal beszélget a kórházban, aki az A-bomba felrobbanása óta ápolásra szorul Kína tanulmányozza Gorbacsov vlagyivosztoki beszédét Akik egyedül maradtak... A Dél-afrikai Köztársa­ságban és az apartheid­rezsim ellen világszerte fo­lyó csatározások harcterein egyaránt erősödik a tüzelés, napról napr^ mélyül a krí­zis. Mind a külső, mind a belső történések egyértelmű­en azt mutatják, hogy nem­csak a rezsim urainak lesz egyre nehezebb fenntartani- ok a változatlanság immár egyetlen szigetét a változó világban, de legfőbb támoga­tóik is nehéz helyzetbe ke­rültek. A két legfőbb külföldi tá­mogató neve és lakcíme: Ro­nald Reagan, Washington, Fehér Ház és Margaret Thatcher, London, Downing Street 10. Mindkettőjükről elmondható, hogy pretoriai politikájukkal a saját köze­gükben is elszigetelődtek. Ami Reagant illeti, a közel­múltban a képviselőház ho­zott komoly szankciókat kö­vetelő határozatot, most pe­dig a törvényhozás felsőhá­za, a szenátus nagyhatalmú külügyi bizottsága tett ha­sonló, bár visszafogottabb lé­pést. Ezzel együtt azért e testület indítványa is kime­ríti a Pretoria-ellenes bünte­tőszankciók fogalmát. Úgy tűnik, némi hátrálásra kény­szerült a Fehér Ház. Ennek tulajdonítják Crocker afri­kai ügyekkel foglalkozó ál­lamtitkár brüsszeli útját, annak első látványos jele­ként, hogy Washington' haj­landó egyeztetni intézkedé­seit a már korábban szank­ciókat akaró Közös Piac ko­ra őszi terveivel. Szintén a szankciók mellétt döntött a még mindig jelentős politikai erőt képviselő Brit Nemzet­közösség. Ennek londoni mi­nicsúcsán az összesen hét résztvevő közül hat fordult szembe a hetedikkel. Thatcher asszonnyal, aki a koncentrált nyomás hatására valamelyest elmozdulni lát­szik korábbi, teljes mozdu­latlanságot megtestesítő ál­láspontjáról. Ha az angol kormányfő nem teszi meg ezt a minimális engedményt, az a nemzetközösség széthul­lásával fenyegetett volna. De a csúcs résztvevői még így is kifejezésre juttatták azt, amit a Guardian így fogal­mazott meg: „Mrs, Thatcher egyedül maradt.” És nála is sokkal jobban egyedül ma­radtak az apartheidország urai, akik — micsoda kép­mutatás! — először ezt kér­dezték: miért tették ezt ve­lünk? Aztán elkezdtek fe­nyegetőzni ... Harmat Endre Dz IRQ új halállistája Az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA), az Írország egyesítését céljának tekintő észak-írországi terrorszervezet új „halállistát” hozott nyilvánosságra. Mostantól célpontja minden olyan személy és vállalat, aki és amely gazda­sági szolgáltatást nyújt az ulste- ri rendőrségnek, vagy az észak- írországi brit katonai egységek­nek. Ezzel tovább nehezedett a brit rendőrség és a hadsereg helyi erőből való ellátása. Az IRA — „hivatalos” nyilatkozat nélkül — több mint egy éve már eddig is fenyegette azokat az épitőmun- kásokat és vállalattulajdonoso­kat, akik a helyi brit hatóságok­nak végeztek építőmunkákat. 14 hónapon belül a negyedik áldo­zatukat — homokot szállított egy építkezéshez — a múlt héten te­mették. Eddig már három nagy építővállalat tagadta meg az együttműködést a brit hatósá­gokkal. A mostani „halállista” részle­tes felsorolást tartalmaz, s esze­rint az IRA célpontnak minősíti a telefontársaság, a szállítási vállalatok, valamint az üzem­anyag- és élelmiszer-ellátással foglalkozó cégek tulajdonosait és dolgozóit is. Eszak-Irországban enélkül az újabb fenyegetés nélkül is érez­hetően nőtt a feszültség az utób­bi napokban. Lapjelentések sze­rint a dél-armagh-i határvidé­ken riadókészültségbe helyezték a rendőrséget, mert az IRA szo­kásos nyári erődemonstrációitól tartanak, amelyekkel a terroris­ták amerikai támogatóikat „kö­szöntik”. Az ir, származású egye­sült államokbeli állampolgárok első százfős turistacsoportja hét­főn érkezett a megyébe. A hirosimai békeparkban szerdán több mint ötvenez­ren emlékeztek meg a japán város elleni amerikai atom­támadás 41. évfordulójáról. Az emlékünnepséget — akár­csak 1947. óta minden év au­gusztus 6-án — az atom­bomba többszázezres áldoza­ta emlékének, valamint a tartós béke reményének szentelték. A résztvevők megemlékeztek az elhuny­takról, köztük arról a 4971 személyről, akik idén — több mint negyven évvel ké­sőbb — vesztették életüket az atombomba máig pusztító hatásának következtében. Ezután japán idő szerint pontosan 8 óra 15 perckor — a bomba robbanásának idő­pontjában — a jelenlévők egyperces néma vigyázállás- sal, csendes imával adóztak az áldozatok emlékének, majd megszólalt a hirosimai békeharang. Az emlékünnepség köz­ponti része volt Hirosima békenyilatkozata, amelyet Araki Takesi polgármester ismertetett. Az atomtámadás sújtotta város szenvedéseire emlékeztetve a nyilatkozat a nukleáris fegyverek teljes megsemmisítésére, a tartós béke biztosítására szólított fel. Araki Takesi méltatta a Szovjetunió által egy éve életbe léptetett egyoldalú atomkísérleti moratóriumot, valamint a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetőjé­nek tavaly novemberi csúcs- találkozóját. Ugyanakkor sajnálkozással szólt arról, hogy a nukleáris leszerelési tárgyalásokon csak kevés haladást sikerült elérni, és közben tovább növekszik a nukleáris fgeyverek arzenál­Földünk népességének va­lamivel több mint negyven százaléka él jelenleg váro­sokban, ám — az ENSZ Né­pesedési Alapjának adatai szerint — az ezredfordulóra ^ez az arány eléri, sőt eset­leg meg is haladja majd az ötven százalékot. S mivel számítások szerint addigra 6,1 milliárdnyian leszünk a Földön, három és fél milli­árd városlakóval számolha­tunk a huszadik század vé­gére. Semmi sem tudja ugyanis megállítani a boldogulását kereső falusi népesség be­áramlását a városokba. Az ezredforduló idején készülő térképek legalább 74 olyan nagyvárost jeleznek majd, amelyek lélekszáma megha­ladja a négymilliót. Közülük várhatóan húsznak 11 millió­nál is több lesz a lakosa. Hat — már ma is sokmilliós lé­lekszámú — metropolisznak ja. Az amerikai űrfegyverke­zési programra utalva Hiro­sima polgármestere különös aggodalommal szólt arról, hogy a fegyverkezési ver­seny átterjed a világűrre is. Az emlékünnepségen felol­vasták Nakaszone Jaszuhiro japán miniszterelnök üzene­tét is. A szigetország kor­mányfője ebben azt írta, hogy Japán — mint az az ország, amelyet a világon először és egyedül sújtott atomtámadás — minden tő­le telhetőt megtesz a béke biztosítására és a nukleáris leszerelés megvalósításának előmozdítására. Nakaszone üdvözölte a tavaly novembe­ri szovjet—amerikai csúcsta­lálkozót. Nem szólt viszont a japán kormányfő a hirosimai pedig, a jelenlegi fejlődési ütemet figyelembe véve, ti­zenötmilliónál is több pol­gárral kell számolnia. A sort feltehetően Mexikóváros és a brazíliai Sao Paulo vezeti majd 26,3, illetve 25 millió lakóval. Tokió-Jokohamában várhatóan 17 millió, az in­diai Calcuttában, valamint Bombayben pedig mintegy 16 millióan élnek majd az ez­redfordulón. Nem sokkal ma­rad azonban el a harmadik világbeli nagyvárosoktól New York sem, amelynek lé­lekszáma feltehetően eléri a 15,5 milliót. A felsorakoztatott számo­kat igazán riasztóakká az teszi, hogy az előrejelzések szerint a városokba irányuló népvándorlás az elkövetkező évtizedekben is elsősorban a harmadik világbeli országo­kat fogja érinteni. Latin- Amerika lakosságának 70 százaléka, Afrika népességé­csúcstalálkozóra vonatkozó, Mihail Gorbacsov által elő­terjesztett javaslatról. Naka­szone azt ígérte, hogy kor­mánya betartja az antinuk- leáris alapelveket, amelyek értelmében Japán nem gyárt, nem tárol, és területére nem hoz be nukleáris fegyvert. Üzenetet intézett a részt- vevőkhöz Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár is, hangsú­lyozta, hogy az atomfegyve­rek alkalmazásának haladék­talan betiltását tartja szük­ségesnek. A Hirosima elleni amerikai atomtámadás 41. évfordulója alkalmával nem­zetközileg ismert, tekintélyes békeharcosok részvételével nemzetközi békeértekezlet kezdődött szerdán Hirosimá­ban. nek pedig 30 százaléka él már ma is városokban. Az ezredforduló húsz legnagyobb városának döntő többsége pedig az amúgy is súlyos problémákkal küszködő, fej­lődő országokban lesz. Né­hány állam, például a Fü- löp-szigetek és Indonézia, az elmúlt években különböző intézkedésekkel megpróbálta megakadályozni, hogy fővá­rosa tovább növekedjék, e kísérlet azonban kudarcba fulladt. Az ENSZ szakértői abban egyetértenek, hogy a folya­mat visszafordíthatatlan, Földünk városiasodásának megakadályozásával próbál­kozni hasztalan. Egyelőre azonban még csak keresik a valóban használható elkép­zeléseket arra, hogy miképp biztosíthatóak a 'nagyváro­sokban a normális életfelté­telek, pedig sok nagyváros esetében minden perc kése­delem már most is kataszt­rofális következményekkel jár... Kína felfigyelt Mihail Gorbacsov július 28-án Vla­gyivosztokban elmondott be­szédére és úgy ítéli meg, hogy a szovjet pártvezető több olyan megállapítást tett beszédében, amelyek koráb­ban nem hangzottak el. Kí­na tanulmányozza a beszédet — jelentette ki szerdai sajtó- értekezletén a kínai külügy­minisztérium szóvivője. A szóvivő, aki kérdésekre válaszolva első ízben kom­mentálta Gorbacsov vlagyi­vosztoki beszédének néhány, Kína és a világ számára egy­aránt fontos érdemi megál­lapítását, a továbbiakban rá­mutatott, hogy bizonyos szin­ten egy idő óta már folyik a párbeszéd Kína és a Szov­jetunió képviselői között. A kérdés most úgy vetődik fel, hogy a párbeszédet komollyá tegyék és lényegbevágó ha­ladást érjenek el. Arra a szovjet javaslatra reagálva, hogy Kína és a Szovjetunió működjenek együtt a határ menti körzetekben, például az Amúr folyó medencéjé­ben, a kínai szóvivő kijelen­tette, hogy ilyen irányú tár­gyalások már folyamatban vannak a két fél között, s közel állnak a megállapodás­hoz a vízienergia közös ki­használásának kérdésében. Mint ismeretes, Gorbacsov kijefentette, hogy a Szov­jetunió űrkutatási együttmű­A terveknek megfelelően halad a csernobili atomerőmű sérült, negyedik blokkjának lebetono- zása — állapítja meg szerdai szá­mában a Pravda. — Minél előbb készül el a védőfal, annál előbb helyezhetik üzembe az első és második blokkot, s javíthatják meg a harmadik energiablokkot. A beton „szarkofág” elkészülte nyomán tovább normalizálódhat a helyzet az atomerőműben és környékén, meggyorsulhat a sze­rencsétlenség következményeinek felszámolása. A falak felhúzására rengeteg betonra van szükség, s az épí­tők rekordidő, alig két hét alatt szerelték fel és indították be a betongyárakat. Már épül az el­választó fal a negyedik és a har­madik blokk határán, ott, ahol beomlott az épület teteje. A „be­tonkoporsó” építési munkálatai azonban ennek ellenére lassabb ütemben haladnak a kívánatos­nál, mert még mindig kevés a beton — hangsúlyozza a szovjet lap, s utal arra, hogy az erőmű- építő vállalatok betongyárai nem a tervezett kapacitással működ­nek. Az SZKP KB lapja idéz a Pripjatyi Városi Pártbizottság ülésén a közelmúltban elhang­zott jogos bírálatokból, felszóla­lásokból. Itt többen hangsúlyoz­ták, hogy le kell küzdeni a pasz- szivitást és a kényelmes munka­tempót. Az erőműben dolgozó emberek nem mindig vannak Ie­ködést javasolt Kínának, amelybe bele lehetne vonni a kínai űrhajósok felkészíté­sét is. Kína szerint — je­lentette ki a szóvivő — az űr-együttműködési javaslat tanulmányozást igényel. Kö­zölte azt is, hogy Kína meg­jegyezte Gorbacsov kijelenté­sét, amely szerint a Mongó­liában állomásozó szovjet csapatok jelentős része kivo­násának kérdését jelenleg a mongol vezetéssel közösen ta­nulmányozzák. Az ázsiai és a csendes­óceáni térség biztonságának megteremtésére vonatkozó szovjet javaslatra utalva a kínai szóvivő hangoztatta: a térség biztonságának megte­remtése érdekében minde­nekelőtt gyakorlati lépésekre van szükség. Csökkenteni kell a térségben telepített nukleáris rakétafegyverzetet, enyhíteni kell a feszültséget és fel kell számolni „az af­ganisztáni és a kambodzsai tűzfészket”. A szóvivő végül közölte, hogy továbbra is diplomáciai konzultáció tárgya a kínai— szovjet külügyminiszteri lá­togatáscsere, de semmi prob­léma nincs abban a tekin­tetben, hogy a két külügy­miniszter folytassa immár megszokott megbeszéléseit az ENSZ-közgyűlés ülésszaka alatt. terhelve munkával, gyakran le­het látni ténfergő szakembere­ket, s az építőipari vállalat fe­lesleges létszámmal üzemel, nem alkalmazzák a teljesítmény sze­rinti bérezés elveit. Tűrhetetlen, hogy a rendkívüli körülmények­re hivatkozva próbálják leplezni a cselekvésképtelenséget, a ha­táridők túllépését, a tervek nem teljesítését. A szerencsétlenség következményeit nem létszám­mal, hanem szaktudással kell. felszámolni, helyesen alkalmaz­va az ösztönzőket — mutattak rá a PB ülésén. Kemény bírálat ér­te a csernobili atomerőmű veze­tőit, akiknek hibájából még min­dig van példa f egy el erős értések­re, s nem gondoskodnak megfe­lelően az emberek élet- és mun­kakörülményeiről. A városi pártbizottság ülésén bejelentették, hogy az Ukrán KP Központi Bizottsága megvizsgál­ta a szerencsétlenségért hibáz­tatható, vezető beosztású szemé­lyek felelősségének kérdését. A munkában elkövetett hibákért és mulasztásokért, az erőmű biz­tonságos üzemeltetése terén, a kísérletek lefolytatásával kap­csolatban tanúsított gondatlansá­gért az atomerőmű volt főmér­nökét kizárták a pártból, a lé­tesítmény párttitkára súlyos pártbüntetést kapott, felmentet­ték tisztségéből. Szigorú pártfe­gyelmi büntetést kapott « Pripjatyi Városi Pártbizottság el­ső titkára is. Ebben a rendkívül feszült hely­zetben egy levél hozza meg a for­dulatot. A levelet Anglia, Francia- ország és Izrael kormányfői kapják, s a Szovjetunió miniszterelnöke írta alá. Mit szólna ahhoz Anglia és Franciaország — kérdik Moszkvá­ból —. ha olyan államok támadnák meg őket, amelyek a korszerű há­ború minden eszközével, például ra­kétákkal és atomfegyverekkel is rendelkeznek? Az Egyiptom elleni háború átterjedhet más országokra is. A Szovjetuniónak eltökélt szándé­ka, hogy leveri az agressziót és helyreállítja a békét a Közel-Kele­ten. Ezek világos, nagyon is világos szavak. Akinek füle van, hogy hall­jon és feje, hogy gondolkodjon, an­nak nyilvánvaló végkövetkeztetésre kell jutnia. És akinek a nyugati dip­lomaták közül a szovjet fővárosban nyitva van a szeme, az láthatja, •hogy e -szavakat komolyan gondol­ják. A Szovjetunióban már gyüle­keznek az önkéntesek, s további tízezrek nyilvánítják készségüket, hogy segítségére siessenek az egyip­tomi népnek az inváziósok elleni harcában. Így hát Párizsban és Londonban nagyon jól tudják, mi fenyeget, ha végletekig viszik a dolgot. Ugyan­akkor azonban félnek a presztízs- veszteségtől. Ezért Sir Charles Keightleynek még megengedik, hogy november 6-án lebonyolítsa a part­raszállási hadműveletet. Negyvenöt perccel azelőtt, hogy Keightley katonái megrohamozzák a szárazföldet, brit és francia hadi­hajók valamennyi lövegűkből tüzet nyitnak az egyiptomi partra, hogy „semlegesítsék az ellenséges álláso­kat”. A betolakodók Port Szaidban azonnal súlyos utcai harcokba ke­verednek. A brit és francia agresz- szorok a csatornánál is erős ellen­állásba ütköznek. Nem sikerül ne­kik az egész hajózási utat megszáll­ni. Port Szaidtól csak 24 kilométerre jutnak előre. Itt egy brit előőrscsa­pat kénytelen beásni magát. Nem tud továbbjutni. A szovjet levél nem maradt hatás nélkül: 1956. november 7-én egy órától életbe lépett a fegyvernyug­vás. A 200 000 lakosú Port Szaid városa ezer sebből vérzik. De a tábornokok, akik a Szuez-részvényesek megbízá­sából Egyiptomot brutálisan megro­hanták, megkísérlik letagadni bűnei­ket. Olyan szemtelenül és arcátlanul hazudnak, hogy ezt még egyes ame­rikai újságírók is megsokallják. Pél­dául Benjamin Bradlee, a „News­week” tudósítója, november közepén ezt jelenti. „Sir Hugh Charles Stockwell altá­bornagy, az angol—francia száraz­földi haderő parancsnoka, a tudósí­tóknak Ciprus szigetén éppenséggel azt mesélte, hogy Port Szaidban csak 100 polgári személyt öltek meg. És ezt nekünk mondta, akik két nappal előbb egy hullákkal megrakott sárga Coca-Cola-kocsit követtünk a három temető egyikébe. Huszonhét holttes­tet raktak ki. Azok, akik elég edzet­tek voltak ahhoz, hogy elviseljék a bűnt, több száz hullát számoltak meg, melyek arra vártak, hogy el­temessék őket. Legkevesebb 2000 ember pusztult el... Keightley tá­bornok, az egyesült fegyveres erők főparancsnoka, Cipruson biztosította az újságírókat, hogy Port Szaidban nincsen élelmiszerhiány. De mi ez­rével láttunk egyiptomiakat, akik élelmiszerért rohangáltak, és mit sem törődve a harckocsik rájuk irá­nyított ágyúcsöveivel, egy élelmi­szerraktárát ostromoltak”... Egy an­gol—francia közleményben ez állt: „Port Szaid közműveinek és intéz­ményeinek a munkája normalizáló­dott. De két nappal később még mindig nem -^olt sem villany, sem víz, sem közrend. Az egyiptomi köz­ponti kórházban a vezető főorvos, dr. Elezdine Hossny tört angolsággal azt mondta nekem: „Szörnyűség. Kénytelen vagyok gyertyafénynél vagy petróleumlámpánál operálni. Az elképzelhető legantihigiénikusabb körülmények között kell dolgoznom. Vizet onnan veszek, ahol éppen ta­lálok. Hiányoznak a gyógyszerek. Sok betegnek szilánk van a testé­ben. De nincs számukra fájdalom- csillapítónk”. Ez az orvos 72 órája nem hagyta el a kórházat — ahol több mint 500 halottat számolt ösz- sze.” Nem, az egyiptomiak sohasem fe­lejtik ezt el az imperialistáknak. S azt sem felejtik el, hogy kik a bará­taik, akik a legnehezebb órákban segítettek nekik. (VÉGE) 3,5 milliárd városlakó? Csúsznak a határidők Csernobilban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom