Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-05 / 183. szám
o 1986. augusztus 5„ kedd HlMDHiM Tábor a Körös partján Egy vallomással kezdem. Fogalmam sem volt arról, hogy létezik Szeghalmon alkotótábor. Kolléganőm sugallatára döntöttem úgy, ha már Füzesgyarmat felé visz az utam, néhány percre bekukkantok a tábori életbe. A pár percből másfél ói'a lett. A helyszínen megejtően lelkes gárdát találtam. De talán kezdem az elején. Szeghalomtól néhány kilométerre, a Sebes-Körös partján, Várhelyen bekerített tábor, faházakkal, kőépületekkel. A kapubejáraton nagy tábla adja hírül, hogy itt „alkotótábor” működik. Az udvaron diszkózene szól. Lányok és fiúk csoportokban valami izgalmas dolgot beszélhetnek, mert fel-felhangzik a kacagásuk. 'Egy felnőtt tart felém és egy hűvöset adó lombos fa alá ültet. Pillanatok alatt, ragyogó szervezőkészséggel kerekasztal-beszélgetést hoz össze. Ebbe jól belecsöppentem — mondom magamban —, mert érzem, hogy pár perc alatt nem szabadulok. Sebaj. Majd kiderül, mi érdekeset tudnak mondani. Elcsendesedik körülöttünk minden. A gyerekek elszállingóztak, ahogy később kiderül : csoportfoglalkozásokra mentek. Beszélgetőpartnerem, Varga Istvánné, a tábor menedzsere „civilben” a HNF szeghalmi titkárar^Neki köszönhetem (elnézést a többiektől), hogy néhány perc helyett másfél órát töltöttem közöttük úgy, hogy észre sem vettem az idő múlását. Hegyest Zsuzsa, a tábor vezetője, Maróthy Györgyné, a helyettes, Nyári János, a KISZ vb-titkára és Kopján Kis Sándor, az ifjúsági ház igazgatója volt még ott. íme, összefoglalva, amiről beszéltek: — Nyolcadik alkalommal szerveztük meg a tábort, ami hét évig „olvasótáborként” működött. Minden évben azt mondtuk; elég, befejeztük. Aztán addig-addig, hogy sajnáltuk abbahagyni. Így volt ez az idén is. De hát miért is jutna eszünkbe befejezni? Ha azt mondom, hogy az anyagiak hiánya miatt, akkor az igazat mondom, — A tíznapos tábor köztudottan bentlakásos. Mind ez ideig megoldottuk, hogy a gyerekeknek nem kellett fizetniük. Ez évben, sajnos, hozzájárulást kellett kérnünk. Most éppen 55-en vannak itt. A Péter András Gimnáziumból, a szakmunkásképzőkből és dolgozó fiatalok is. Jöttek Okányból, Vésztőről, Csökmőről és természetesen Szeghalomról. Sokukkal már többször találkoztunk a táborban, szívesen jöttek az idén is. Ez a nyári összejövetel az egész évi csoportfoglalkozások folytatása. Fafaragók, képzőművészek, táncosok és diák újságírók, de a legnagyobb sikere a számítógépes szakcsoportunknak van. Tizenkét gépen dolgozhatnak, játszhatnak a résztvevők. Egyszerűen nem lehét a gépektől elszakítani őket. A tábortűz- höz is csak úgy tudtuk kihozni őket, hogy áramtalaní- tottunk. A 12 számítógép felét kölcsönkaptuk a tsz-től, iskoláktól. A fele már a tábor tulajdona. _ — Térjünk vissza az anyagiakhoz. Tisztában vagyunk azzal, hogy egyre nehezebb pénzt szerezni. így aztán nem tudunk kirándulásokat szervezni. Pedig a képzőművészeti csoport Gyulára ment volna ... — A szűkös lehetőségek meghatározzák azt is, hogy kit hívhatunk előadónak. A tiszteletdíjak összege néha a csillagos eget súrolja. A Fehér Lajos Tsz-től maximális segítséget kapunk, és ki ne felejtsem, természetesen jó pártfogónk a tanács is, lehetőségeikhez mérten. A legjobb partneri kapcsolatban a Péter András Gimnáziummal vagyunk. Ök a diák újságíróknak fizették be a részvételi hozzájárulást. A beszélgetés után a „gépterembe” megyünk, ahol teljes a létszám. Tizenkét kislány és fiú ül megbabonázva a képernyők előtt. Táplálják, programozzák a különböző méretű és típusú számítógépeket. Nézem őket és még kérdezni sem merek. Hiszen az én korosztályomnak a számítógép kezelése olyan, mintha egy kínai szöveget magyarra kellene fordítani. A szabadtéri színpadot közben megszállják a táncosok. A csárdás lépéseit gyakorolják ... A faragók csendes kis zugban elmélyülten faragnak. A képzőművészek valahol a Körös partján járnak, a diák újságírók a gyomai nyomdába indultak ... Ahogy elhagyom a tábort, ismét teljes hangerővel szól a diszkózene. Vége a foglalkozásoknak ... B. V. Szépen magyarul Tájszeretet Valamikor tájtű volt az iránytű. Ma már nem mondjuk így. Szó sincs azonban arról, hogy háttérbe szorultak volna táj-elő- tagú kifejezéseink. Jó néhány éve, amikor a tájékozódási futásként emlegetett sportágból tájfutás lett, többen idegenkedtek tőle, mondván, hogy az új név megcsonkította a régit. A valóság ellenben azokat igazolta, akik táj szavunkkal hozták összefüggésbe ezt a sajátos összetételt. Polgárjogot nyert ugyanis a tájfutás nyelv- használatunkban. Kedvezhetett neki az is, hogy egyre többet törődünk a természet, a hagyományos életmód értékeivel. így hát nem csoda, hogy bővül a táj-tagú összetett szóknak az egyébként is népes családja. ősi eredetű szavunknak korábbról olyan társulásait ismerjük, mint a tájjelleg, a tájkép, a tájrajz, a tájszólás stb. Szívesen fogadták a szaknyelvek is. Például a földrajzból kerül be a köznyelvi megnyilatkozásokba a tájegység, a képzőművészetből a tájfestmény, az irodalomból a tájköltészet, a nyelvészetből a tájszótár. Újabban tájházak gazdagítják a tájmúzeumok körét. A természetet utánzó tájkertészet mellett fontos szerephez jut a tájrendezés. Az egyes vidékek kultúráját tájkutatók vizsgálják, hogy tájrendezvényeken méltassák. Mi másról árulkodik ez, mint a táj szeretetéről? A szülőföldéről és a szóéról is. Mert embernek lenni, hazát és emberiséget szolgálni csak ott tud az ember, ahol él. Molnár Zoltán Miklós i Kiállítás a Munkácsy Múzeumban Eyas Kovács József művészete Augusztus 21-ig látható Eyas Kovács József kiállítása Békéscsabán, a Munkácsy Múzeumban. Két teremben több mint 40 mű, a művész munkásságánál utóbbi kb. másfél évtizedéből. Igen erős hatása van ennek a kiállításnak több szempontból. Először azért, mert a művész utolsó egyéni kiállítása 1973-ban volt, azóta csak csoportos tárlatokon láthattunk tőle 2-3 művet. Igaz, e művek tájékoztattak Eyas Kovács művészetének mindenkori állásáról, de az 1-2, maximum 3 mű csak rés- nyi betekintést engedett alkotói tevékenységébe. Másodszor, de főképp azért, mert a művek minősége így együtt nagyon értékes eredményt nyújt. (Talán még az eddig kétkedőket is meggyőzi.) Eyas Kovács József Makón született 1933- ban, s 1938 óta Kétegyházán el. Békéscsabai középiskolai évek után a szegedi tanárképző főiskolán Vinkler László növendéke volt. 1956-tól a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Itt mesterei voltak többek közt Szőnyi István és Barcsay Jenő. 1962-ben végzett jeles eredménnyel, s 1966- ban hazatért Kétegyházára. A kiállításon látható hat rajztanulmánya, föltehetően a főiskolán, vagy közvetlenül utána keletkeztek. (Sajnos, a művész nem datálja minden művét.) E rajzok szerkezeti logikája, pontos anatómiája, térbelisége és plasztikussága a tökéletesen összpontosított felkészülési időszakot tükrözi. Nemcsak a rajzok kiválósága, hanem a rajzolni tudás birtoklásának elszántsága és „szent alázata” is emlékeztet Csontvári tanulóidejének szelleméhez. Eyas Kovácsnál is teljesen tudatos a festészet szakmai alapjainak tökéletes elsajátítása, hogy arra építve, a természetből kiindulva valósíthassa meg művészetét. Eyas Kovács művészete elég hamar — egy 1972-es alföldi tárlat katalógusa bizonyítja — vált öntörvényű kifejezéssé. A kiindulás alapja a tárgyi környezet, mely a szubjektumon, a belső világon szűrődik át. E korai periódusból 3 festmény látható a kiállításban. A hetvenes évek végére a személyes megnyilatkozás ereje elfödi, illetve feleslegessé teszi a tárgyi világra utaló motívumokat, helyette állandósult jelentéssel bíró jelek kerülnek a művekbe. E jelek a művésznek önmagára vonatkozó, önmagát jelentő megnyilvánulásai. Eyas Kovácsnál az általában jelzésként használt monogram is jel, mert névbetűivel nemcsak jegyzi műveit, hanem kompozíciós képelemmé teszi, ami nem formális megoldásként érdekes, hanem azért, mert így a művész saját személyiségének megvalósítását fogalmazza meg. Ezek az Eyas Kovács művészetéről tett megállapítások — a művekből eredően — hasonlítanak az új eklektikának nevezett mai, aktuális festői irányzat elméletében megfogalmazott gondolatokhoz. Az irányzattal való festői hasonlóság feltűnő, s leginkább talán Erdély Miklós művészetével rokonítható. Ezt az új irányzatot a ’80-as években több kiállításon is bemutatták művészettörténészek, a legutóbbi, legnagyobb válogatás ez év első felében volt látható a Magyar Nemzeti Galériában, „Új eklektika” címmel. A békéscsabai kiállítás azért meglepetés, mert az elszigetelten, szinte remeteként élő Eyas Kovács Józsefről most tudhatjuk meg, hogy a kortárs törekvések egyik figyelemre méltó, csoportoktól független, jelentős képviselője. Ibos Éva KÉPERNYŐ Konzervhét Nyáron, a nagy ország- és világjárások idején a szervezetünk kénytelen hozzászokni a konzervhez. Vannak is ízletes, finom konzerveink, de az kétségtelen, hogy túl gyakran nem lehet a nagy hőségben újra meg újra felmelegíteni ugyanazt. Márpedig az elmúlt héten a Magyar Televízió ezt tette. Meglehetősen sótlan műsorok ismétlésére vállalkozott, amit a magyar vívócsapat világbajnoki szereplése sem tudott megízesíteni. Aztán baj volt a tálalással is, mert egy időben szolgálta fel a jobbfajta étkeket, s bármennyire ízlett is volna mindkettő, csak az egyikre futotta az időből. így történt ez pénteken például, amikor szívesen megnéztem volna a filmtörténet két nagy alakjának „tökéletlenkedését” az 1941-ben készült Nagyágyúk című amerikai filmben. Mert nyár van, mert ilyenkor az éppen dolgozókra több teher hárul, hát szeretnének legalább a televízió képernyője előtt pihenni, kikapcsolódni. Azt hiszem, ez jogos igény, s bizony ezen a héten erre nem sok alkalmat adott a televízió műsora. De egyéb okokból is úgy érzem, jogos a morgolódásom. Mert a Stan és Pan-filmmel egy időben, a második műsorban egy Dosztojevszkij-műből készült magyar tévéjátékot vetítettek, amelynek a népszerű, amerikai komikusok mellett nem sok esélye volt a nézők meghódítására. Pedig a Mihályfy Sándor rendezte tévéjáték nagyobb odafigyelést is megérdemelt volna. A Békés megyei Jókai Színház művészei — élve a rendező kitűnő színészmozgatásával — szinte önmagukat múlták felül. A számukra meglehetősen új műfajban, a tévéjátékban otthonosan, természetesen mozogtak, s egy-két igazán kitűnő alakításnak is szemtanúja lehetett a súlyosabb gondolatokat választó néző. A Sztyepancsikovó falu és lakói Dosztojevszkij egyik legkeserűbb műve. Az általa nagynak tartott és mindenki felett álló orosz nemességről mond ebben a kisregényében el szinte minden rosszat. (Hogy aztán azért szépítsen is valamit a kemény látleleten, Szerjozsa világos és tisztességes gondolkodását, műveltségét, valamint a „jó földesúr”, Roszta- nyev nyugalmazott ezredes pillanatnyi megtérését, lázadását állítja szembe a velejéig romlott nemesi társasággal.) Foma Fomics alakjában (Gyurcsek Sándor játszotta — a kezdeti elfogódottság után — meggyőzően) olyan embertípust formált meg a lelkek kitűnő ismerője, Fjodor Mihaj- lovics Dosztojevszkij, amely ma is él, ma is mérgezi környezetét álszentségével, hazug szólamok mögé bújtatott zsarnokságával, tehát belátható időn belül örök érvényű, mert, sajnos, emberi. A darab lázit, dühít, felkavar, s szinte értetlenül állunk a falu porig alázott és mindezt tűrő lakói előtt, s lassan már nem is szánjuk őket, úgy hisszük, gyávaságukkal megérdemlik kiszolgáltatottságukat. Talán csak a két jobbágy sorsa tud részvétet kelteni bennünk, s nem véletlen, hogy éppen közülük az egyik mer fellázadni az emberi méltóság nevében. (Daridai Róbert szép alakítása.) Igazán hiteles, megrendítő alakítást nyújtott Széplaki Endre, Dénes Piroska pedig aljas, számító és gonosz volt, amint azt szerepe megkívánta. Gálfy László a tőle megszokott árnyalt, sokszínű, színvonalas teljesítményt nyújtotta a nyugalmazott ezredes szerepében. Mihályfy Sándor jó szemmel osztotta ki a szerepeket, s bár a darab „klasszikus” értelmezésén nem merészkedett túl, híven tükrözve a dosztojevszkiji gondolatokat, tudott a mához is szólni. Nosztalgiázunk Ez a hét nem szűkölködött az ifjúsághoz szóló könnyűzenei műsorokban. Köszönthettünk a 20 a csúcson, a Zenebutik mellett egy új sorozatot is, a Sárga tengeralattjárót. Friss volt, jó volt, könnyed, ahogyan ettől a műsortól elvárható. Hallhattunk régi és új slágereket, volt egy kis zenei nosztalgia és mellette friss pop-rock hírek. A sugárzás ideje is megfelelő volt, s ha a nézők bekapcsolódnak a szerkesztésbe, valószínű, még érdekesebb, színvonalasabb műsort láthatunk a Sárga tengeralattjáró fedélzetéről. A főműsoridőben sugárzott „Pest mégis szebb” című zenés műsorról viszont már nem tudok ennyi jót elmondani. Szükség van — mint már említettem — a lazításra, a könnyed programokra, de csak akkor, ha színvonalas. Korda György kanadai felvételéről viszont ez nem mondható el. Balázs Klári ugyan nagyon csinos és gyönyörű tájakat, városrészeket ragadott meg a műsorkészítő hármas — Gyulai Gaál Krisztián, Kovács Károly és Tánczos Gábor—, á zenés városnézés mégis valahogy túl édeskés, hamisan csengő lett. (A szívhez szóló mondanivaló ellenére is.) E néhány, kevéssé hízelgő megjegyzés után jöjjön egy jó hír. A jövő hét tévés műsora lényegesen többet ígér a régi filmek révén, mint volt az elmúlt heti. Lehet nosztalgiázni, jó és színvonalas filmek mellett. B. Sajti Emese Gyulai néptáncos úttörők Zánkán A Balaton-parti úttörővárosba utazik ma reggel a gyulai városi úttörőtánccsoport. Mint szolgálattevő művészeti csoport színesítik majd tíz napon át a Zánkán táborozó több mint 3 ezer magyar és külföldi úttörő nyaralását. A gyulai gyerekek nagy izgalommal készülődtek az útra. Esténként műsort adnak, dalokat, táncokat tanítanak — emellett Balaton-kör- nyéki műsorokban is fellépnek. Képünk az utolsó próbák egyikén készült, Gyalog László Tente baba című koreográfiáját próbálják Kép, szöveg: Sz. M.
